MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Hétvégén összefirkáltak egy Desirót

2008. július 31. - georgejr

Vasárnap Piliscsabára kellett mennem. Az óbudai állomáson szálltam fel a vonatra, de kicsit korán értem ki. Jó 20 percet kellett várnom. Gondoltam sebaj. Csend van, viszonylag jo levegő, idő így kényelmesen sétálgattam a pályaudvaron. Ott hallottam fél füllel, ahogy a vasútőr mondja egy idősebb embernek, hogy megint összefirkáltak hétvégén egy Desirot.

Az alábbi információkat a MÁV-Start bocsátotta rendelkezésünkre:

Nonfiguratív volt az ábrázolás, egyesek szerint betűk voltak, de nem lehetett igazán kivenni.

A graffiti 13 négyzetméter volt, és kedden észleltük a firkálást, ami valószínűsíthetően a hétvégén került a vonatra.

Az esetet a MÁV-Start is megerősítette. Kértem fotót illetve a rongálás észlelésének időpontját, de sajnos fotót nem készítettek, mivel már leszedték a mázolmányt.

A beszélgetésből, amit kivettem azt valószínűsítették, hogy Esztergomban történhetetett, hiszen Óbudán csak 1 percet áll, és ekkora mázolmányt lehetetlen 1 perc alatt elkészíteni.

Felajánlottam a segítségem/segítségünk a MÁV-Startnak. Aki tud valami információt az esetről, kérem jelezze.

Ez a cikk, mint sok más cikk eddig és a jövőben is, bekerült a metrom.hu oldalra. Kérlek titeket, hogy szavazzatok az alábbi linken, hogy bekerüljön a metro újságba is:

http://www.metrom.hu/index.php?article_id=215

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr70594051

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pala 2008.07.31. 11:32:53

Legalább a címben ne legyen helyesírási hiba!
(Desirót)

hatja 2008.07.31. 11:36:37

most a vágányzár idején pihen 2-3 szerelvény mindig Óbudán, igaz eddig mindig láttam vasútőrt is boklászni a vonatok körül. az ócskavastelep irányából nem egy alcatraz...

egyébként meg bár egy percet állnának a vonatok Óbudán :(

avogadro00 2008.07.31. 11:39:42

mért nem kapnak el párat és fizettetik ki a drága szüleikkel???

Capri (törölt) 2008.07.31. 11:41:19

hát, letörném a kezét.... de tényleg, valóban le, és valóban törném.

bazalt 2008.07.31. 12:04:20

Nem letörni a kezét, hanem belenyomni egy fogkefét, (esetleg, ha jóindulatú akar lenni vele a felügyelő akkor körömkefét) és közölni hogy most akkor addig nem megy haza, amíg le nem pucolja a szarát. Miután elkészült, jöhet a pénzbünti, kéztörés, whatever.

midrovertalt 2008.07.31. 12:07:57

Érdekes történet!
Egyrészt törném a kezét le tőből, mindkettőt, csak hogy biztos, ami biztos!
Másrészt, amikor Esztergomban voltam cimborákkal szétnézni, vonattal mentünk természetesen, hisz ki akartuk próbálni a "tampon"-t. Gondoltam egy nagyot a visszaút előtt lefotózok egy-kettő darabot, többek között a legelső Desirot, ami épp pihent. Este volt már, sötét, odamentem géppel. Utánam jött egy vasutas (határozottan nem vasútőr!), hogy ne menjek oda, meg mi van a kezemben, így meg úgy. Mondom, csak szeretném lefotózni a vonatot, mert csak. Na ha több ilyen vasutasunk lenne, nem biztos, hogy annyira tele lenne firkantva a MÁV járműállománya. Azért jött oda, visszamenet alatt felvilágosított, hogy ő csak védi a vonatokat, nehogy összefirkálja valaki. És egyetértettünk abban, hogy az ilyennek le kell törni a kezét. :)

pdjames 2008.07.31. 12:18:49

Rajzolja tele azt, ami vele egyidős.

sajtospogácsa 2008.07.31. 12:25:52

Volt annó egy elég sokat hangoztatott duma a grafitisek között, hogy ők olyan vonatokat, házakat fújkálnak, ami le van romolva állapotilag. Már ez is fura volt, mert kik ők, hogy bárkinek a tulajdonát tönkretegyék.

A mostani jó példa, hogy hiába vesz hibátlan, új vonatokat a máv, azt is lefújják ezek a parasztok. Tehát ismét, sokadjára hazudtak egy nagyot.

Azt összes ilyen grafitist börtönbe kéne tolni, életfogytiglan büntetéssel.

Noinfo (törölt) 2008.07.31. 12:36:04

Gyerektől megkérdezni: kér-e síkosítót a festékespalacra, vagy mehet szárazon.

segabor 2008.07.31. 12:59:00

Komolyan, kézlecsapás azonnal az ilyennek! Végre új szerelvények kerülnek forgalomba, ezeknek az állatoknak meg semmi sem szent.

Ráadásul amit műveltek az elővárosi forgalom okán felújitott állomásokkal (bezúzott üvegű vitrinek, összefújt digitális kijelzők), az már bicskanyitogató.

Utaztam Érd felsőre Pestről és egy suhanc mutogatott ki az ablakon barátnőjének, hogy ott az a graffiti az ő műve. A srác amolyan kallódóféle, akit olyan dolgok, hogy vigyázzunk rá, mert még új és szép, nem érdeklik.

clown-- 2008.07.31. 13:06:26

Nem kéztör, nem büntet. Agyonlő. Kártékony állatok.

Törzsgyökeres szentesi 2008.07.31. 13:13:13

Nem baj, hogy nincs róla kép. Ezzel csak a károkozóknak adnánk örömet, mert a "művük" nagy nyilvánosság előtt látható lenne. Ezért csinálják az egészet. Nekik büszkeség az, ha minél többen látják, hogy ők mekkora "mesterek".

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2008.07.31. 13:21:27

reklám, reklám hátán? mi van itt?

ősirománszokás 2008.07.31. 13:25:36

Kézletörés, fogkefe egyetértek, barbár taigetosz szökevények. Csak egy dolgot nem láttam még sehol említeni, pedig a nevelés mellett sztem a leghatékonyabb lenne, hol veszik a festéket. Laikusként azt gondolom nem mindegy mivel fújnak, és gondolom vannak spec ilyen célú festékszórók. Na ezeket meg a tageléshez használt vastag alkoholos filceket azonnal bevonnám a piacról. Persze nyilván akkor is lenne aki beszerzi de lehet hogy ezzel egy kevés fejlődést el lehetne érni.

ZöPö_ · http://route66.blog.hu/ 2008.07.31. 13:31:50

Ha nincs kéz, nincs, ami a festékszórót tartsa. Sapienti sat.

Track-R 2008.07.31. 13:47:36

Volt már olyan, hogy több mint negyed órát kellett várnom Óbudán, mivel van olyan desiro, ami csak addig megy el a Margit hídtól. Két kocsival. Ellenben ami a lényeg lenne, Óbudától kifele már csak EGYETLEN KIBASZOTT KOCSI ment. Mi értelme Budapesten belül új járatot indítani, főleg hogy Óbuda pont megközelíthető 60as busszal is?
Visszatérve az Óbudai várakozásra, amikor én mentem hazafele, akkor épp nem tudom hány, de legalább 5 (!) desiro szerelvény állt benn Óbudán, egymás mellett. Ha ott valaki graffitizni akart, simán megtehette. Ez egyébként délelőtt volt, hétköznap, 10-11 körül, két-három hete.

Scientist · http://deadindian.extra.hu 2008.07.31. 13:52:36

srácokkal le kéne vakartatni. megérdemelnék

Madzsar_huszar 2008.07.31. 14:01:38

könyököt, csuklót hátrafeszíteni, egy vascsővel eltörni a forgónál, összeforr de egybe, utána próbálkozhat megint :-)).

szarajevo 2008.07.31. 14:06:03

Törzsgyökeres szentesi 2008.07.31. 13:13:13
na ezt tudom, de érdekel, hogy mit nem tudnak kiolvasni.

zsoltike 2008.07.31. 14:06:59

Hello!

Grafitisek ellen azt kellene alkalmazni amit NY pógármestere, Giuliani csinalt anno a metroval:

konzervatorium.blog.hu/2008/01/03/a_korulmenyek_hatalma

Itt kezdodik:
"Giuliani sikerének története a New York-i metróval kezdődött."

Olvassatok el, eleg erdekes, meg ezt meg lehetne mutatni a MAVnak, BKVnek stb

Spermahajder 2008.07.31. 14:10:16

Mellesleg a kedves grafittizők hány magán tulajdonban levő házat csúfítottak össze, ezt a tulajdonosoknak kell saját, nem állami (az is a mi adónkból) pénzből rendbe tenni, ha az ő véleményüket is figyelembe vennénk, valószínüleg Kalasnyikovot javasolnának.

titan 2008.07.31. 14:19:26

Ugyan, ez csak a szabad véleménynyilvánítás egy másik formája :P
Egyébként fel kéne kenni mindet a mázolmánya mellé

Beaujolais 2008.07.31. 14:21:56

Marha büszkék lehettek magatokra. Kalasnyikov meg vascső meg kéztörés, igazán szép társaság, így kell elintézni a dolgokat. Gratulálok

zsoltike 2008.07.31. 14:24:55

4 hsz-szel feljebb irtam, az a megoldas, New Yorkban bevalt, Mo-n miert ne valna be?

Haspook 2008.07.31. 14:34:02

Béláim az Úrban!

Sajna azt kell mondjam addig örüljönk amíg ezek a tetvek összefirkálják nem pedig szétszedik és leadják darabokban a méh telepeken. De az az érzésem ennek is eljő majd az ideje.
:(

Ámen

invader 2008.07.31. 14:37:37

karlevágás az ilyeneknek.

Spermahajder 2008.07.31. 14:51:51

Sans-ear: ha háztulajdonos lennél, akár családi- vagy társasház, kiváncsi lennék a véleményedre egy összefirkált homlokzati fal esetén. A toleranciának is van határa.

georgejr · http://mav.blog.hu 2008.07.31. 15:05:11

nem hinném az a kép nem magyar desirorol keszult ha jol latom

Repülő Majom · http://www.kutyushop.hu 2008.07.31. 15:24:20

Sans-ear: várom a helyes megoldást részedről. Ennyi nem elég, hogy "nem helyes, mert". Amúgy sem értem, hogy ha valaki elkövetett valamit, miért ne vállaltathatná vele a többség a következményeket? Ugye nem azt akarod mondani, hogy hagyjuk futni, és ne büntesse meg senki? Szóval konkrét javaslatra vagyok kíváncsi a probléma megoldására.

Beaujolais 2008.07.31. 15:34:25

Nekem is van lakásom egy társasházban.. össze is van firkálva, nem is örülök neki de azért nem akarom eltörni a kezét annak aki csinálta, meg kalasnyikovval lelőni. Kicsit szélsőségesek vagytok sztem.

Szerintem is büntethető ez a fajta tevékenység főleg a tegelés az értelmetlen krixkraxolás.

De inkább a kedves szülőket lehet elmarasztalni emiatt nem a sarjukat.

Szülőt büntetnék, mert neki kellene elmagyarázni, hogy kisfiam(lányom) másét nem lopjuk el és nem tesszük tönkre.

Lehet, hogy erősen fogalmaztam de nagyon megriadtam attól amit írtatok. Olyanok vagytok mint valami inkvizítorok.

Track-R 2008.07.31. 15:39:17

makaroni: Ez a vonat amit belinkeltél, villannyal megy, a mi Desiroinkon nem találsz áramszedőt. A környék is idegen, és nem Magyarul írták rá az uticélt, szóval nagyon nem.

Snake 2008.07.31. 16:07:03

dobroczkiadam · railadam.blog.hu 2008.07.31. 12:07:57 :
Jogosan ment oda, hisz a vasút fotózásához elvileg engedély kell, melyet a sajtóosztály ingyen és bérmentve az esetek többségében ki is állít. Elvileg nem szükséges engedély az utasforgalom számára megnyitott területről(magyarul peronról, közforgalmú felüljáróról) történő fotózáshoz és a nem vasúthoz tartozó területről történő fotózáshoz.

makaroni · ciciciti.myminicity.com/ 2008.07.31. 14:56:14 :
A képen a szlovén államvasutak Desiro motorvonata van.

Egyébként a cikkben említett szerelvény akár Komáromban is kaphatta a "sminket", mert most ott szerelik ki őket gázolajjal.

Repülő Majom · http://www.kutyushop.hu 2008.07.31. 16:20:12

Aki taggel, az a felelősséget is tudja vállalni. Ha megnézed, ezek az "arcok" már elmúltak 14 évesek, van saját tudatuk, akaratuk, és pont abban a korszakban vannak, amikor a szülők intelmeit már pont leszarják. Ezek csak a saját hibájukból tanulnak. Egyébként egyszerű lenne megbüntetni őket: meg kell találni azt, amit szeretnek (mondjuk a kedvenc ruháikat, vagy a kedvenc bandájuk cd-jét), és jól telefirkálni, összekarcolni.

Adani 2008.07.31. 21:17:15

Mondtam mrá többször, h mi lehetne a lehetséges megoldás. Fokozott figyelés és ha elkapják akkor közlik vel,e h na msot akkro ké lehetőséged van. Vagy lemosod úgy, ahogy tudod, és ahogyan azt akarod, de a vonat oylan legyn ám mint eőtte, mert bármi kára lesz rádtoljuk ( vagyis ha tönkreteszi takarításk özben a fényezést vagy a festéket akkor rátolni) avagy ha nem mosod le akkor majd megtesszük mi, de akkor rádterheljük az összes költséget, az meg annyi amennyit mi mondunk és kifogásnak helye nincs. Leszoknának róla hamar. Alternatí megoldásként lenyeletni vele a filcet. Mellesleg a legtöbb graffitis ugynaígy vélekedik én is voltam olyan buliba Orosházán ami az állomás meleltt volt ahol Uzsgyik aludtak, ha ott vki nekiállt volna taggelni ( közölték a buli előtt, h nem szabad semmit) akkor előbb a szervezők verik el őket aztán meg ha az állomáson noymultak a vasútőrök. Békéscsabán legál fal is van a vasút mellett sok szép graffiti van rajtuk a felüljáró alatt is van a pilléreken ott senkit sem zavar szebben is néz ki mint a szürke betonfal, ide való nem pedig a vonatokra meg a házakra.

petya.bacsi 2008.07.31. 22:32:40

Szomorú, szomorú.

Nem értem miért jó ez. A píroscsíkos vonatok nagyrésze is össze van már firkálva, karcolva.

Nem tudom, hogy mi lenne a megoldás, mert ez nagyon gáz!

Labzo · http://labzo.extra.hu/ 2008.08.07. 15:34:56

Ez az írás már bekerült a tegnapi Metró újságba is... .