MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Újabb négy vasútvonal szűnhet meg Békésben

2007. október 16. - georgejr
Nem hivatalos forrásból úgy értesültünk, hogy hamarosan újabb 19 vasúti szárnyvonal megszüntetését tervezik.

Békés megyében a Vésztő—Körösnagyharsány, a Mezőhegyes—Makó—Újszeged, a Kisszénás—Kondoros, valamint a Mezőhegyes—Orosháza—Mezőtúr (ezen belül Battonya, Tótkomlós, Szarvas) vasútvonalak sorolhatók az érintettek közé.


A Vasutas Települések Szövetsége semmilyen hivatalos tájékoztatót nem kapott a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumtól vagy a MÁV-tól, hogy e napokban döntés készülne a vasúti szárnyvonalak megszüntetéséről. Ellenben néhány napja kaptak két meghívót a Dél-alföldi Regionális Közlekedésszervező Irodától, melyek egyeztető tárgyalásra szóltak.

"Véleményem csak arról lehet, amit ismerek. E témában pedig semmilyen írásos tanulmányt nem kaptunk. A leépítésnek jelentős szervezési, környezetvédelmi és egyéb vonzata van. A polgármestereknek kötelessége a lakosság érdekét képviselni, de miként, ha nincs idő megkérdezni őket? A vasút jövőbeni léte döntő fontosságú téma. Hogyan szülessen uniós együttműködés, ha közben „levágják” a térségeket a vasútvonalakról? A közösségi közlekedés kötelező állami feladat. Az autóbusz-közlekedéshez rosszak a közútjaink. A leépítés nem lehet pusztán gazdasági megfontolású, hiszen a közlekedés társadalmi ügy. Ha pedig mindez eldöntött tény, akkor miért kell(ett) a színjáték? — érvelt az elnök.


Forrás: beol.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr42197801

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

magocska 2007.10.16. 13:43:59

Erről eszembe jutott,hogy valamelyik tv csatorna hírműsorában feltette a műsorvezető a kérdést Kóka János közlekedési miniszternek: Egész Európában fejlesztik a vasutat, mi miért nem? Válasz: Hát majd először autópályákat építünk, aztán vasutat fejlesztünk.
Hiszem, ha látom :(

flimo13 2007.10.16. 14:31:59

Egész Európában fejlesztik a fővonalakat, nem a szar eldugott mellékvonalakat, ahol csak egy piroska motorkocsi ingázik 30-al, egy busz költségének többszöröséért.

Snake 2007.10.16. 14:52:41

A Bzmotban(Piroska)az Ikarus 200-as szériájú autóbusz Rába motorja van.Mivel sínen közlekedik,így kisebb a surlódás ==> kevesebbet fogyaszt ===>olcsóbb az üzemeltetése
Egy szóló motorkocsira ugyan annyian férnek fel,mint 1 buszra.1 motorkocsi 2 pótkocsit vontathat,tehát 3 busznyi utas fér el 1 busznyi üzemeltetési költségért+ WC is van,ami a mellékvonalakon valahogy mindig jobb állapotban van.

Ezek alapján jobban megéri a vasutat fejleszteni és a buszra csak a ráhordó szerepet bízni.Ezt úgy mondom,hogy tisztában vagyok a busz és a vonatközlekedés költségeivel,előnyeivel és egyiket sem szeretem jobban a másiknál.

Snake 2007.10.16. 14:54:00

Ja és európában a mellékvonalakat is szinte ugyan annyira fejlesztik,mint a fővonalakat

Erről ennyit...De mit értesz te ehhez kedves Flimo13

krtek24 2007.10.16. 15:43:21

Az a legelképesztőbb, hogy a mellékvonalak megszüntetése révén semmilyen megtakarítás nem jelentkezik, mert amit kimutattak a tavaszi megszűntetés idején (mint utólag kiderült azt is hamisítással)- 6 milliárd -, az nem tekinthető pénznek. Sem a MÁV, pláne nem a nagybetűs Magyar Állam szintjén. Közben olyan útberuházások zajlanak, ahol az átadás után autót nem látni, miközben kb. autópályaforgalmat lebonyolító kétszámjegyű főutakon százak kenődnek fel a fára...

Ráadásul azt se feledjük el, hogy a mellékvonalak fejlesztést sem igényelnek, mert max még egy kicsit rohad és kész. Úgyis ez a mentalitás 40 éve, most meg azzal jönnek, hogy azért is be kell zárni, mert nincs pénz az "európai" színvonalra emeléshez. Nem is várja el senki, hogy a jelenlegi helyzetben a mellékvonalakon 100-as pályasebesség legyen, meg komfortkocsi...

De talán csak kicsit demagóg az a megállapításom, hogyha a puszta közepén tök feleslegesen 160-as sebességre fejlesztendő debreceni vasútvonalon megelédegnének a "nagyon lassú" 140 km/h-s kiépítéssel, abból a "maradék 20 km/h-ból" elég sok mellékvonalat lehetne kistafírozni.

efi 2007.10.16. 17:11:31

Snake: Nem vagy tisztában. A pontosság kedvéért számítsd bele, hogy ott a kalauz, a bakter, a forgalmista (mondjuk szolgálatonként 5-5, 12 órán át a 4 db vonatért) meg a pálya, (amit ugye a Volán nem magának épít és nem is ő tartja karban) amit gondozni kell(ene). Ezekután már elággé tökmindegy, hogy esetleg kevesebbet fogyaszt a Bz, meg, hogy egyébként se utazik 3 busznyi utas ezeken a vonatokon.

Gobbihilda 2007.10.16. 17:16:04

Emberek, minek ide vasút? Szedjük fel a síneket, vágjuk össze a gördülőállományt és adjuk el valamelyik fémkereskedőnek. Az utóbbi időben nem egyet reklámoztak is a TV-ben.
Csak emlékeztetnék arra, hogy a korábban bezárt mellékvonalak mentén levő településeken élők körében számottevően emelkedett a munkanélküliség. Ezek szerint bizonyára megérte magszünteni a személyforgalmat.
Bevételi oldal (volt): jegy/bérlet ára, adó-, és TB befizetések, dolgozók vásárlásai, stb.
Kiadási oldal: Segélyek (több mint a bérlet ára!), buszbérlés díja, előnyugdíjazás kifizetése, stb.
Biztosan megérte! Csak így tovább! Jelszó: háttal a vasútnak!
Megjegyzés: írásom első és befejező szakasza nem komolyan értendő! Sőt!

Kismanó 2007.10.16. 17:30:00

Honnan tudja bárki is, hogy mennyi ember utazik egy-egy vonalon? Pláne, hogy mennyi utazna egy normális menetrend bevezetése után.
Sose volt rendes utasszámlálás a MÁV-nál. Emlékszem, pár éve a kalauz állapította meg hasraütéssel a vonaton utazók számát, ez volt az "utasszámlálás".
Némelyik mellékvonalon,ha megfelelő időben, megfelelő számú szerelvény indulna, azt hiszem alaposan meglepődnének a hirtelen megugrott forgalom miatt, még akkor is, ha a pálya maradna ilyen csapnivalóan rossz.

Adani 2007.10.16. 17:47:25

Eleve ahol a vonat veszteséges volt, ott a busz is az lesz. Azért mert ovnat helyett busz jár se több se kevesebb utas nem lesz. Békés megyében a Murony-Békés vonalon ez van. Szóló Ikarus kb. jó esetben 5-6 ember, eggyel sem több mint mikro még vonat járt. A busznak van még pár megállója a két állomás között, de ott szinte 0 az utascsere. Többször jöttem a vonat helyett lévő busszal, sok utas egyszer sem volt és a két állomás közötti megállókban sem szállt senki se fel se le. Egyszer volt 2 felszálló még Muronyban az út melletti megállóbanm de az kb. 100 m az állomástól. Nem tudom hol itt a megtakarítás, Muronyban a szolálat ugyanúgy megmaradt Békésen eddig sem volt, a buszt ugynaúgy el kell vezetni valakinek.

A mellékvonalakat meg simán lehetne fejleszteni, plána na közben mennek a fővonalakon a felújítások. Pl. a Szolnok-békéscsaba vonalon is volt több helyen komplett síncsere, Cegléden is felszedtek több régi vágányt, újakra cserélik majd, az ott felszedett sínekkel meg lehet javítani a mellékvonalakat. 30-asról pl: 60-ra vagy 80-ra ezekkel fel lehet hozni, és akkor már javult a helyzet. Ausztriába és Németországban is fejlesztik a mellékvonalakat is, sokszor villamosítják is, ha nekik megéri nem lehet az olyan rossz üzlet.

A menetrendben is van valami, sokszor a rossz menetrend tette tönkre a vonalat. Nem egy vonalon volt erre példa, az említett békésin is. Régebben ment kora reggel is, pesti vonathoz csatlakozás, volt mikor Gyulára is ment közvetlen vonat, és azon volt utas, főleg mert olyankor még busz sem járt Csabára. Megszüntették. Lehetett volna késő este is indítani mikor már busz nem jár, de pl. Békéscsabáról vonatok még igen.

Több megszüntetett vonalon volt embertelen menetrend. Vagy kénytelen az ember órákig várni vagy elkésik a munkahelyéről, vagy a suliból. Emberséges menerenddel pl. mehetne úgy, h mindenki kényelmesen odaérjen iskola meg munkakezdésre, pl. mehetne 30-40 perccle hamarabb. Volt egy tv riport az egyik megszüntetett mellékvonalon dolgozó kalauz, aki pont erről beszélt, h nem jó a menetrend, de a MÁV-ot ez nem érdekli, mesélte, h régebben itt 2 melékkocsival járt a Bz, most pedig szóló Bz és a mozdonyvezetővel ők képviselik a többséget a vonaton.

A másik érdekes dolog az a Kisszénás-Kondoros vonal ügye. Megszüntetni drágább mint napi 3x végigkergetni a Bz-t rajta. Közút nincs párhuzamos, a busz csak kerülővel tud menni ( jó naggyal) és közben lehet aggódni a pályáért is. Ez mondjuk igaz az egész megszüntetésre, a nyereség vele minimális vagy semmi, de közben lehet rettegni, h mikor fogják a színesfémtolvajok felszedni a pályát.

midrovertalt 2007.10.17. 13:26:17

Mindent leírtam ide:
railadam.spaces.live.com
Egyszerűen vicc, hogy a térséget megint hülyére szivatják. Nincs elég baja Békésnek, még egy újabb seggberúgás. Battonya is elég nagyot szív, biztos mert Karsai elvtárs odamondja a frankót Ferinek.
Ellehetetlenítik komolyan Békést. eljön majd az az idő, amikor csatlakozhatunk Romániához, mert ott már jobb? A fene egye meg ezeket a tetves férgeket...

Bad Horse 2007.10.17. 15:09:42

Én is a fent felsorolt állomások között mozgolódok (Tótkomlós –Mezőhegyes - Mezőkovácsháza)
Buszjártat sajnos közvetlen nincs Komlósról Kovácsházára (ott tanulok) csak átszállással Kaszaperen. De visszafele van egy normális csatlakozású vonat. Na, ma mikor ép megyek haza mit látok: Pitvaroson az alig féléves „új” vasúti bodegánál betonoznak (nyilván hogy ha esik az eső akkor ne keljen sárban mászkálni) de kérem mi a fenének ha megszüntetik a közlekedést Mezőhegyes és Orosháza között (Orosháza és Szarvas között pedig építenek egy felüljárót ahol szintén megszüntetik a vasútvonalat). Egyébként persze hogy ne járnak az emberek vonattal (inkább a szintén elég xar buszközlekedéssel) hiszen olymértékben retkesek, büdösek ezek a Bz.k hogy szószerint odaragad az ember az ülésekhez. Meghát a 3 kis megállnál (Pitvaros, Ambrózfalva, Nagyérnél pedig a megálló kint van a francban). Meg persze vannak szinte üres járatok is, de vannak, amik úgy televannak, hogy alig lehet elférni rajta. Ez kérem Európa, érdekli is öket hogy hogyan jutsz el pl. korházba ha nincs kocsija az embernek (ugye-ugye kórházreform) hiszen elméletileg belőled kéne hogy megéljenek (is). Ha legalább normális Buszközlekedés lenne akkor megérteném.

tomi79 2007.10.17. 23:22:47

"A pontosság kedvéért számítsd bele, hogy ott a kalauz, a bakter, a forgalmista (mondjuk szolgálatonként 5-5, 12 órán át a 4 db vonatért)"
Ki mondta, hogy egy mellékvonal csak így üzemelhet?
Tetszett már utazni mellékvonalon Nyugat-Európában, mondjuk Németországban? Mert én igen, és megerősíthetem, hogy bizony más volt a színvonal, persze racionálisan szervezve, ott nem volt bakter, forgalmista a közbeeső állomásokon!
A kalauz kérdése már nehezebb, igaz, tudtommal Magyarországon is van kalauz nélkül működő mellékvonal (Szombathely-Kőszeg).
Egyébként bocsánat, de azért általában 4-nél több járat van a mellékvonalakon is naponta.
"Eleve ahol a vonat veszteséges volt, ott a busz is az lesz." Főleg, ha lassabb, mint volt a vasút, és még rosszabb a menetrendje (lásd Pápa-Csorna vonal: a busz menetideje kb. 1 óra 20 perc, a vonaté kb. 50 perc volt, persze, hogy inkább kocsiba ülnek az emberek)!

Adani 2007.10.18. 15:40:29

Ráadásul hány olyan állomás van mellékvonalakon, ahol nincs állandó szolgálat, vagy ha van akkor is csak a fővonali állomáson, oda meg úgyis kell akkor is ha a vicinális már nem jár. Ilyen volt pl. nálunk a békési állomás, évek óta nem volt szolgálat, Muronyban meg most is van, hiszen fővonal mellett van. Kondoroson sincs már senki, Kisszénáson sem, mert minek, jegykiadás sincs az állomásokon. Vagyis van egy kaller meg egy mozdonyvezető. Vezető a buszra is kell, a kallert lehet csak megspórolni, de ugye lehetne KN-s is a vonat, ilyen kevés utasnál megoldható, h a mozdonyvezető adjon jegyet. Egyébként még az első körben mikor arról beszéltek, h egy ksiforgalmú vonalon ( asszem Vésztő-Körösnagyharsány) sok sorompó van és a baktereknek alig van dolguk, felmerült, h csinálhatná kevesebb ember is. Megáll a vonat a vezető vagy a kaller leengedi a sorompót, vonat át, sorompó vissza, erre aztm ondták, nem lehet, mert tiltja a szabályzat. Miért nem lehet átírni. Tényleg működne, vagy eleve kisebb földutaknál, ahol mondjuk évente átmegy két traktor minek sorompó meg fénysorompó?

A Vésztő-Körösnagyharsány vonalnál meg esetleg megk éne vizságlni nem lehetne-e újta nyitni Románia felé, és akkor egészen Nagyváradig mehetne a vonat? A 2. VH után szedtek fel a pályából pár100 métert és vágták ketté a vonalat, a sínek még mindig ott rozsdásodnak a gazban.