MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

5 bringa más sok

2007. július 23. - georgejr

Matthew is megszívta a 4 bringás opciót, de aztán győzött


Tisztelt Cím!

Egy kisebb társasággal rendszeresen utazunk le Gyulára nyaranta, biciklikkel. A kerékpár rendszeres probléma szokott lenni, ugyanis ritka az olyan vonat amin kerékpárszállító kocsi is található. Tavaly nyáron például ilyet mond nekem a kaller, hogy ha máskor ennyi (5 darab) biciklivel utazunk, előtte hívjuk fel a mávot, és raknak nekünk rá kerékpárszállító vagont. Mondanom sem kell, ezen már én is csak nevetni tudtam.  Éljen a Máv!

Idén is megérkezünk, szokás szerint a reggel 6-os vonattal, megint 5 kerékpárral. Kerékpárszállító vagon ugyan nincs, de az egyik kocsin van egy ilyen kis elkülönített rész, biciklik szállítására. Kaller már messziről nézi, nem vagyok rasszista, de emberünk nem idén nyáron barnult le. Amint megkezdjük felrakni a bicikliket ( a vonat elejére, hogy azért más utasokat ne zavarjon a mászkálásban) már jön is oda, és közli, hogy a szabályok szerint 4 kerékpár szállítható a szerelvényen, 2 a végén, 2 az elején. Ebben a pillanatban mi még nem vettük észre hogy van egy kis elkülönített rész a kerékpároknak, de ezek szerint emberünk sem volt sokkal tájékozottabb. Én mutatom neki, hogy hát mi 5 bicajjal vagyunk, és amikor a jegyeket vettük, simán odaadták nekünk az 5 kerékpárjegyet, senki nem mondta hogy csak 4 szállítható.  De a jegykezelő csak erősködik, hogy őt emiatt nem fogják kirugni és ide fel nem rakunk 4-nél több cangát.  Mivel senki nem akarta Bruce Willisként feláldozni magát, végülis csak felraktuk az összeset. De kérdezem én, mi ez ha nem szarrágás, zárójelben jegyzem meg, a vagon ahol ültünk teljesen üres volt, aztán végigmentem az egész szerelvényen, és csak néha-néha elvétve ült néhány emberke, egy egész hadseregnek felrakhattam volna a kerékpárjait, az sem zavart volna senkit.   "Elérjük céljait. MÁV"  Nem hiszem hogy olyan nagy cél 5 kerékpárt levinni Gyulára... vagy én gondolom rosszul??

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr37123605

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Valaki más 2007.07.23. 15:40:23

Le is tekerhettetek volna már :)

Abszurdisztánban vagy, na. Egyszer próbáltam Velencéről feljönni vonattal, simán elment az orrunk előtt, amig megpróbáltunk felszállni. Meg még az is, hogy peron se volt túl magas, tedd fel a bicót majdnek a kavicsról a lépcső tetjére és még a nyakadba se hulljon... :)