MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Az önvezető autók feleslegessé teszik a vasutat?

2015. június 05. - Vittore.

google-onvezeto-auto.jpg

Egy érdekes cikk jelent meg, mely szerint 2025-re mindennaposak, 2030-ra pedig egyeduralkodók lesznek az önvezető autók, ezzel feleslegessé téve a magánautók használatát.

Az önvezető autó kb. olyan autó, amibe beülünk, megmondjuk az uticélt, majd a végállomáson kiszállunk, az út során pedig alszunk, videózunk, vagy azt csinálunk, amit akarunk. Hogy a dolog nem scifi, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy a Tesla Motors vezérigazgatója is azt nyilatkozta nem rég, a 2015-ös autóik a menetidő 90%-ban képesek önmaguk vezetésére.

A General Motors 2017-re ígéri az olyan autókat, amelyek az autópályán 110 km/h-nál is ömagukat vezetnék, nem beszélve a városban történő araszolásról. A Google pedig már évek óta teszteli az önvezető autóját, amivel eddig 3 kisebb baleset történt, akkor is a másik autót vezető ember ment bele szabálytalanul a Google automata autójába.

A cikk szerint az önvezető autók térhódításával az autók 99%-a eltűnik majd, mert egyszerűen nem éri meg fenntartani azokat. Jó kérdés, hogy mi lesz a helyzet vidéken, bár ahol már 2-3 embernél több él, ott már lehet jogosultsága a közös autóhasználatnak.

Mivel az önvezető autók nagy szériában lennének gyárthatóak, kb. ugyanolyan felszereltséggel, illetve a kihasználtságuk nagy lenne, az egy mérföldre, kb. másfél kilométerre eső utazási költség kb. 50 cent, 140 forint lenne. Ez már egy embernél is jobb érték, mint a jelenlegi taxik tarifája. A nagy kérdés az, hogy vajon egy-egy önvezető autóból álló hálózat feleslegessé tudná-e tenni a vasutat?

És itt nem csak az önvezető autókra kell gondolni, hanem akár autóbuszokra is, vagy olyan utasszállító járművekre, amikre ma még nem is tudunk gondolni. Könnyű kitalálni, hogy ha elég sok ilyen jármű közlekedik pl. egy nagyváros és Budapest között, akkor hatékonyabbak lennének, mint a vasút.

Az egyes járművek egymással kommunikálnának, így mindig tudnák, hogy egy várakozó utashoz melyik jármű van a legközelebb, melyik vegye őt fel. Sőt, az úticélok ismeretében azt is eldönthetik, van-e olyan jármű, aminek útitervébe jobban illik az utas úticélja? Ha egy jármű balesetet észlelne, vagy csúszós utat, akkor értesíthetné a többi járművet, amelyek azonnal áttverveznék az útvonalukat. Alternatív megoldásként akár még azt is felajánlhatnák az utasoknak, hogy a módosult útiterv miatt átszálhatnak egy közelben lévő másik járműre. Az így optimalizált útitervek rengetek felesleges várakozástól és megtett úttól kímélnék meg az utast, gondoljunk csak arra, hogy ma hogyan lehet például az ország keleti végéből a nyugati eljutni (vasúttal csak Budapesten keresztül).

Nem lenne több késés, az automata járművek egymás figyelnék, így kizárva az emberi hibát, minimálisra csökkenne a balesetek száma. A kihasználtság közelítené a 100%-ot, azok a járművek, amelyekre nincs szükség átmenetileg, gyorsan leállíthatóak lennének, s csak akkor indulnának újra, ha éppen szükség lenne rájuk.

A hírek szerint ezekre az önvezető autókra már csak 10-20 évet kell várni. Vajon mi lesz utána a kevésbé rugalmas vasúttal?

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr517520116

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sncf 2015.06.05. 19:04:13

"A cikk szerint az önvezető autók térhódításával az autók 99%-a eltűnik majd".
Önmegsemmisítő autók?

sncf 2015.06.05. 19:12:39

"a módosult útiterv miatt átszálhatnak egy közelben lévő másik járműre"
esetleg nem lehetne átszáLLni?
" gondoljunk csak arra, hogy ma hogyan lehet például az ország keleti végéből a nyugati eljutni (vasúttal csak Budapesten keresztül)."
esetleg nyugatiBA vqgy nyugati végébe
Amúgy Baján még mintha járna át vonat a hídon, de attól hogy az autók fejlődnek, valószínű, hogy az autópályán továbbra is gyorsabbak lesznek, márcsak az útminőség miatt is - persze az eredeti cikk írója biztosan nem látott még jó magyar kátyús utat

gmihaly 2015.06.05. 19:49:07

Vagy ha nem, hát kisnyúl, avagy: "Álmodik a nyomor"?(Ady)

anyadmajma 2015.06.05. 21:07:27

Na, most akkor jól értem, hogy fogok egy ilyen vezető nélküli taxit, és megyek vele háztól házig? Akkor minek szálljak át? És tényleg, amikor a kötött pályás közlekedés elvileg "nem annyira" érzékeny az időjárásra, mint a közúti, akkor ez most hogy is van?
Ja, és vajon mennyibe is fog ez nekem kerülni viteldíjba?
Személy szerint, ha választanom kell egy sok órás útnál egy kis autó, egy busz meg egy vonat között, én tuti a sokkal nagyobb életterű vonatot preferálnám.

Magyarnaba 2015.06.05. 21:26:19

Eltűnik:
Felelősségbiztosítás költsége.
Jogosítvány megszerzésének költsége.

Ami nem tűnik el:
A kocsi ára. Ha csak a kocsi árát és javítgatásait vesszük, akkor még egy kis-középkategóriás kocsi fenntartása is eléri az évi fél millió forintot.

Nem tűnik el az autópályadíj, dugódíj, üzemanyagár, parkolódíj.

Nem tűnik el a reggeli közlekedési dugó és a fölösleges üzemóra.

Magyarán a költségek 97%-a megmarad.

"A cikk szerint az önvezető autók térhódításával az autók 99%-a eltűnik majd".
"A General Motors 2017-re ígéri az olyan autókat"

Namost, ha egy új találmány azzal fenyegetne, hogy a termékeim 99%-ára nem lesz kereslet, akkor minden eszközt bevetnék, hogy az ne kerüljön a termékem közelébe, és legfőbbképpen nem gyártanám azokat. Úgyhogy ez kamu.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.06.05. 22:40:51

Nyilván, hogy megmarad a tömegközlekedés. Ezek az önjáró autók a különböző taxi és sofőr szolgáltatásokat, illetve a jelenlegi házhozszállítást fogják kiváltani először, később a jelenlegi személyautókat.

jeriko 2015.06.05. 23:08:45

"Nem tűnik el az autópályadíj, dugódíj, üzemanyagár, parkolódíj.

Nem tűnik el a reggeli közlekedési dugó és a fölösleges üzemóra."

? Pont hogy ezek nagy része eltűnne. Parkolásra nem lesz szükség, mert az autók nem állni fognak a "holtidőben", hanem másokat szállítani. Nyilván sokkal kevesebb dugó lesz, mert kevesebb lesz a baleset, jobban el lehet osztani a forgalmat, magasabb lehet a sebesség, kevesebb jármű elegendő ugyanannyi személy szállításához. És ha a tömegközlekedést is sikerül így megoldani, akkor sokkal kevesebb üzemanyagból megoldható ugyanannyi személy szállítása.

Magyarnaba 2015.06.06. 03:32:37

@jeriko:

A hozzászólásomban már leírtam: nincs gyártó, akinek érdeke lenne, hogy a termékeiből kevesebb fogyjon. Ha general motors lennék, akkor mindent megtennék, hogy autóim ezrei parkoljanak az utcákon és az egykori parkok helyén, ne pedig féltucat kocsim szállítsa 24 órás üzemben a fél várost.

Aztán ott van még a magántulajdon<->közszolgáltatás kérdése is. Ha a kocsi nem a tied, akkor olyanokkal szembesülsz, hogy esetleg kosz van bent, nem tömheted a rágót a kesztyűtartóból és ha bent hagysz valamit, akkor az nem marad bent. Így elvész az autózásnak az az "intimitása" ami a legtöbb autóhasználónak fontos. Tartok tőle, hogy a közszolgáltatás-autó nem lenne anyagilag önjáró, ez pedig ugyanazokat a betegségeket eredményezné, mint a busz-vonat esetben. Ha pedig a kocsi magántulajdon, akkor értelemszerűen elvész a közösségi felhasználás lehetősége, illetve megjelennek a fenntartás brutál költségei.

"mert kevesebb lesz a baleset"
Jajj, ezt ne csináljuk már... Reggelente nem azért van dugó a Nagykőrösi út végétől az Üllői elejéig, mert tele van balesetekkel, hanem mert a forgalom nagysága meghaladja az infrastruktúra kapacitását. (Next level: a kerékpárosok miatt van dugó.)

"jobban el lehet osztani a forgalmat"
Ez főként a városközponthoz és a nagyobb csomópontokhoz közeledve kérdéses. Te lennél hajlandó 10 perccel tovább ücsörögni a kocsiban, hogy valaki más fél perccel korábban odaérjen akárhová? Fizetnéd a kerülőutak többletköltségeit? "B"-szolgáltatás előfizetőjeként hogyan viselnéd, hogy a baromi drága "A" szolgáltatás előfizetőinek kocsijai sorra elhúznak melletted? Lakástulajként, helyi polgármesterként mit szólnál hozzá, ha a szolgáltató rendszeresen a Te utcádat/kerületedet terhelné plusz forgalommal?

Vittore. 2015.06.06. 10:12:16

@Magyarnaba: Elolvastad a hivatkozott cikket? jovokutatas.hu/cikk/onvezeto-autok-sok-tizmillio-allasnak-vege/

"A hozzászólásomban már leírtam: nincs gyártó, akinek érdeke lenne, hogy a termékeiből kevesebb fogyjon. Ha general motors lennék, akkor mindent megtennék, hogy autóim ezrei parkoljanak az utcákon és az egykori parkok helyén, ne pedig féltucat kocsim szállítsa 24 órás üzemben a fél várost."

Ahogy a linkelt cikk is megjósolja, a hagyományos autógyártók többsége csődbe megy. Most minden autógyártónak 10-20 modellje van, több száz felszereltségi változattal. Erre jön a Google, a Tesla, vagy más gyártók, és 1-2 modellel, nagy mennyiségben gyártva, elárasztják a piacot. A General Motors azért csinál önvezető autót, mert követnie kell a Google-t.

A cikk azt is leírja, hogy a felmérések szerint az emberek többsége kipróbálná, jó részük pedig sohasem vezetne, ha lenne önvezető autó.

"Aztán ott van még a magántulajdon<->közszolgáltatás kérdése is. Ha a kocsi nem a tied, akkor olyanokkal szembesülsz, hogy esetleg kosz van bent, nem tömheted a rágót a kesztyűtartóból és ha bent hagysz valamit, akkor az nem marad bent. Így elvész az autózásnak az az "intimitása" ami a legtöbb autóhasználónak fontos. Tartok tőle, hogy a közszolgáltatás-autó nem lenne anyagilag önjáró, ez pedig ugyanazokat a betegségeket eredményezné, mint a busz-vonat esetben. Ha pedig a kocsi magántulajdon, akkor értelemszerűen elvész a közösségi felhasználás lehetősége, illetve megjelennek a fenntartás brutál költségei."

Olyan szolgáltatást képzelj el, mint most az Uber. A cikk ezt is leírja, kiállsz a ház elé, okostelefonon kérsz egy autót, ami nagyon hamar érted jön. Ez most is létezik, csak sofőrökkel. A cikk szerint az egyik fő haszonélvezői pont az Uber-féle cégek lennének az önvezető autóknak, mivel ők most a bevétel 75%-át a sofőrnek adják. Az Uber értéke már most akkora, hogy gond nélkül lecserélhetné az USA összes taxiját önvezető autóra, ha lenne.

Engem speciel nem érdekelne a saját autó. Vidéken sokszor elkerülhetetlen, de Budapesten A-ból B-be ha elvisznek olcsóbban, mint a taxi, akkor már megérte. Az autót most kb. munkába menet, hazafelé jövet + bevásárlás használom, a nap 80%-ban biztos üresen áll.

""mert kevesebb lesz a baleset"
Jajj, ezt ne csináljuk már... Reggelente nem azért van dugó a Nagykőrösi út végétől az Üllői elejéig, mert tele van balesetekkel, hanem mert a forgalom nagysága meghaladja az infrastruktúra kapacitását. (Next level: a kerékpárosok miatt van dugó.)"

Ne keverd össze a balesetet a dugókkal. Egyrészt ha minden autó figyelné egymást, akkor a vezetők részéről nem lehetne baleset, mivel ha túl közel kerülne egymáshoz két autó, közösen találnák meg milliomod másodperc alatt a kitérő manővert. Ha kell, a közelben lévő X autó egyszerre térne ki. Persze a műszaki hibát, vagy hogy egy szarvas rohan be az útra, továbbra sem lehet kizárni, bár utóbbi eset is elkeróülhető, ha az autó figyeli a környezetét.

A dugók meg meglepő módon azért vannak sokszor, mert a haladás nem dinamikus. Ha megállsz egy piros lámpánál, akkor láthatod, hogy 4-5. helyen állva, míg mindenki magához tér és megindul, baromi sok idő telik el. Na most ezen megint összehangolva, az autók dinamikusan, egyszerre elindulva sokat segítenének.

Ráadásul a cikk az autók jó részének eltűnését vetíti elő, ami városokban teljesen reális, ahogy írtam, a saját autóm is 80%-ban üresen áll, és az évi fenntartási költségeit tudnám jobb dolgokra is elkölteni.

Ha megnézem, hogy a Google Drive 100 Gb tárhelyet ad 2 dollárért havonta, akkor remélhetőleg az autóknál is megtalálják azt az összeget, amiért már megéri rájuk váltani. Nem beszélve arról, hogy ha vezetés helyett is dolgozom, több pénzem lesz, vagy esetleg nem 8 órát leszek a munkahelyen, hanem 6-ot, mivel oda-vissza is 1-1 órát dolgozhatok. Vannak itt érdekes kérdések.

Vittore. 2015.06.06. 10:14:36

És még egy frappáns idézet egy másik cikkből:

Stephen Hawking, korunk egyik legzseniálisabb fizikusa a Zeitgeist 2015 konferencián borús kijelentést tett: a számítógépek mesterséges intelligenciája meghaladja az emberekét a következő 100 éven belül, s amikor ez bekövetkezik, biztosnak kell lennünk, hogy ugyanazok a céljaik, mint nekünk.

jovokutatas.hu/cikk/hawking-figyelmeztet-a-mesterseges-intelligenciara/

jeriko 2015.06.07. 14:45:44

@Magyarnaba: Nagyon nem értek veled egyet. Nyilván minden gyártónak érdeke, hogy az ő termékeit vásárolják, ugyanakkor ha nem halad a korral, akkor hamarabb fog piacot veszíteni, mintha változtatna stratégiáján. Nyilvánvaló, hogy az önvezető autókat is valakinek le kell gyártania. Ha egy autógyártó ebből kimarad - gondolván hogy nem csinál magának konkurenciát - akkor hamar azt fogja észrevenni, hogy más gyártók elhúznak mellette. Nyilván amíg lehet, próbálják ezt késleltetni, de kimaradni nem fognak belőle.

A baleset dolog ténykérdés, M0 mellett lakom, rengetegszer volt részem benne - mióta bővítették, jobb a helyzet, de a baleset komoly közlekedésgátló tényező mindenhol. A kerékpáros megjegyzésedet nem értem, még sose láttam olyat, hogy kerékpáros tartott volna fel kocsisort (a felvonulásokat nem sorolnám ide, ilyen alapon egy békemenet is feltartja a forgalmat).

A forgalomelosztásról amit írtál, az meg vicc, már ne is haragudj - mintha még nem ültél volna autóban. Inkább az jellemző, hogy százan érnek be fél perccel később, hogy valaki beérjen 2 perccel előbb - ilyenek akik végigelőzik a sort, meg szabálytalanul kanyarodnak, vágnak be mások elé. A kerülőutak költségeit tízezrével fizetik rengetegen, vagy te még sose használtál kerülő utat egy dugóban?

Egyébként írásodban magad adod meg a választ érvedre: "mert a forgalom nagysága meghaladja az infrastruktúra kapacitását." - önvezető autók esetén ugyanaz az infrastruktúra nagyobb kapacitást enged meg (pl. piros lámpánál egyszerre indul el az egész kocsisor - nyilván sokkal többen jutnak át; de a követési távolság is lehet rövidebb). Illetve ugye mozgó kocsinak nem kell parkolóhely, tehát ha nyilvános önjáró járművel mész munkahelyre, nem kell egész nap fenntartani egy helyet neki, mert napközben is szállít utasokat.

vanek ur 2015.06.08. 10:11:15

Az önvezető autó a tömegközlekedést nem tudja teljes egészében leváltani. Bizonyos területeken - főképp a városon belüli, illetve az elővárosi közlekedésben - nem tud akkora kapacitást nyújtani, mint a metró, a villamos, a vonat. Legjobb példa erre most a 4-6-os villamos 2 hónapos leállása: csúcsidőben egymás nyakán álltak a csuklós buszok (a Nyugatinál 3-4 busz állt egymás után a megállónál), mégis mindegyik dugig volt tömve. Ugyanez van metrópótlásnál is.
Egy elővárosi vonaton reggel 5-600 ember érkezik Budapestre. Ez alsó hangon vonatonként 150 autó, de a gyakorlatban inkább 3-400 autó. Még ha időben jobban el is osztod, akkor is sok (közlekedési sávonként percenként 60-70 autónál még a legjobb automatikával sem tudsz többet átengedni - és akkor a kereszteződésekről még nem is beszéltünk).

"Illetve ugye mozgó kocsinak nem kell parkolóhely, tehát ha nyilvános önjáró járművel mész munkahelyre, nem kell egész nap fenntartani egy helyet neki, mert napközben is szállít utasokat." Sajnos ez az érv nem igaz: csúcsidőn kívül annyival kevesebb az utazási igény, hogy lesznek olyan autók (nem is kevés) aminek nem jut majd fuvar.

Zsalugater 2015.06.15. 15:12:56

@vanek ur: Emlékszem egy szemléletes fotóra, ami azt ábrázolta, hogy mennyi helyet foglal el az úton X db ember kerékpárral, autóban, buszon stb. Tanulságos fotó és maximálisan alátámasztja, amit mondasz

Ildikó Remenyár 2016.05.08. 16:51:28

Bocs, hogy beleszólok. Önvezető autó, vezető nélküli metrószerelvény. Ez mind szép, és jó.
Nézzük meg egy kicsit közelebbről, miről is van szó: utasokkal - élő, eleven emberekkel - elfoglalt szerelvényt/gépjárművet vezérel (vezet) egy számítógépes program(!), ami - gondolom én - vészhelyzeben csak bizonyos mértékig tud a szerelvény/gépjármű mozgásába beavatkozni, messze nem annyira, mint egy élő, eleven vezető. Amíg a program működik (no vírus, meghibásodás, lefagyás, stb, stb), addig nincs is hiba a képletben. De kedves uraim és hölgyeim, ha a szerelvényt vezérlő program csődöt mond, akkor mi lesz ???!