MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Utasbiztonság

2012. augusztus 08. - Vittore.

Péter Érdről tartott Budapestre, amikor a beérkező vonat elrobogott a várakozók előtt, majd az állomás után kb. 200 méterrel megállt. Itt várakozás után visszatolatott, s felvette az utasokat.

Beküldőnk nem érti, hogy hogyan alkalmazhatnak ilyen mozdonyvezetőt, ráadásul a későbbiekben megtudta, hogy a vezető fékhibára hivatkozva nem állt meg - ekkor meg az a kérdés vetődik fel, hogy miért nem sorozták ki a vonatot a személyszállításból?

A bejegyzés ide kattintva folytatódik: Utasbiztonság

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr124701184

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

savrola 2012.08.08. 08:58:16

Óóó, a Nyugati-Göd-Vác-Szob vonalon rendszeresen előfordul, hogy a gyorsított személy mozdony vezetője a zónázónak képzeli a járatot, és elfelejt megállni Dunakeszi-Gyártelepen, vagy Vác-Alsóvároson. Előbbi esetében van, hogy meghúzza valaki a vészféket, és az állomás után pár száz méterrel megáll, de én úgy tudom, hogy ilyenkor nem tolathat vissza. Nem is szokott, ilyenkor általában Alsó-Gödön áll meg újra, hogy a következő szembejövővel az utasok vissza tudjanak menni Gyártelepre. Itt is szoktak fékhibára, meg csúszó falevelekre panaszkodni, de ezt korábban már kitárgyaltuk itt.

Bulldog82 2012.08.08. 09:29:10

Annyit fűznék hozzá, hogy ne csodálkozzunk ezen! Hiszen "jó munkásemberek" dolgoznak a MÁV-nál, persze tisztelet a kivételnek. Koszosak, büdösek, személyi higiénia nulla.
Arról nem is beszélve, hogy a többségük két kör keverttel indítja a napot, mert tudod, attól lesz "ember"! Ezek után örüljünk, hogy nem történik naponta baleset!

Ezért tart itt a máv 2012.08.08. 09:46:42

@Bulldog82: Én rendszeresen szoktam látni a vonaton italozó vasutasokat, és természetesen ilyenkor le szoktam őket fotózni, majd beküldeni a mávnak. Eddig még soha nem történt semmi, úgyhogy legközelebb a Rendőrséghez fordulok. Nem szeretem ugyanis, ha bűncselekményt rendszeresen elkövetők kezében van az életem.

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2012.08.08. 10:20:08

Nem fékhiba volt, a mozdonyvezető a papírjai között keresett egy lassújelet, és későn vette észre, hogy már Érd felsőn van. Gyorsítás nyilván csak annyi volt, amennyit a dombról gurulás közben amúgy is gyorsult a vonat. Szar ügy, nem nagyon van rá mentség.

@Ezért tart itt a máv: húzzál vészféket, és videózd le az egészet. Aztán majd röhögünk rajtad ahogy kifizeted a büntetést, mert munkából hazatérő, szolgálaton kívüli vasutasokat láttál. Felénk amúgy a BKV sofőrök szoktak sörözni egyenruhában a vonaton, őket is irtanád?

Ha szolgálatban levő vasutasokat láttál italozni, és nem értesítetted a rendőrséget, állampolgársági kötelezettséget (bűncselekmény jelentése) szegtél meg. Persze tudjuk, hogy csak a szád nagy.
"vadász, vadász, te dugni jársz ide..."

Vittore. 2012.08.08. 10:26:56

@HavocS [www.obsidianshell.com - sunametál]: Senki nem írt itt nálunk senkit, Ezért tart itt a máv hozzászólónk hozzászólása törlésre került, ő pedig 1 napot pihen, most csak figyelmeztetésként.

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2012.08.08. 10:27:36

@Bulldog82: hát öregem, aki 30 fokban 12 órán keresztül járkál a retkes vonatok között, bújkál alattuk munkásoverálban és sisakban azon csodálkoznék ha patyolattiszta és levendulaillatú lenne... az a baj, hogy miközben a klímás irodában facebookoztok munkaidőben, lassan fogalmatok se lesz, mivel jár a fizikai munka.

A két kör kevertet meg jól hallottad, a kávét szokták keverni tejjel. Másra nem nagyon tudok gondolni amit a feljelentkezéskor kötelezően megfújandó szonda nem mutat ki...

Vittore. 2012.08.08. 10:28:06

@Vittore.: Mármint: senki sem fog senkit kiírtani, illetve senki sem fog más kiírtására buzdítani az Új MÁV Blog lapjain, remélem ezzel világossá tettem ezt.

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2012.08.08. 10:30:19

@Vittore.: köszi. Már nem az első volt tőle...

vanek ur 2012.08.08. 11:24:52

@savrola: A nedves falevél tényleg csúszik, ez fizikai törvényszerűség. (Aki még ennek sem hisz, az egy kellemesen nyálkás őszi napon maga is kipróbálhatja kocsival, vagy akár gyalog is.) És ugyanúgy váratlanul változtatja meg a fékhatást egy-egy pályára került levél, mint egy jégfolt télen az úton.

"a gyorsított személy mozdony vezetője a zónázónak képzeli a járatot, és elfelejt megállni Dunakeszi-Gyártelepen, vagy Vác-Alsóvároson."
Mindaddig, amíg nem robotok vezetik a vonatokat, ez elő is fog fordulni. A hibázást meg aszerint kell megítélni, hogy az adott mozdonyvezetővel milyen gyakran fordul elő. Akkor problémás, ha egy éven belül többször is (legalább 3-4 alkalommal) elfelejt megállni. Ha ennél ritkábban tesz ilyet, az szerintem belefér.

RiCheta 2012.08.08. 12:32:54

1. Vonatot nem szoktak kisorozni a személyforgalomból, legfeljebb kocsit a vonatból..
2. Nem kanyar, hanem ív.
3. nem tudhatod, hogy mi az oka a továbbmenésnek, lehet a mozdonyvezető kapott hibás utasítást.
4. Csak úgy simán visszatolni nem lehet, ez nem autó!
5. Egy vonaton legalább kettő, de állatában három egymástól független fékrendszer is működik.
6. Ha egy kocsi pl. ereszti a levegőt, akkor nem feltétlenül sorozzák ki, lehet csak levegősen iktatják ki a fékezésből. Lehet pont ezért várt 15 percet, mert közben ezt csinálták.

Ha nem tudunk valamit ne minősítsük, túl sok a kérdőjel ebben a szakmában a laikusok számára.

RiCheta 2012.08.08. 12:36:03

@Ezért tart itt a máv: Na és azt honnan tudod, hogy szolgálatban voltak e?... Nagyokos.

RiCheta 2012.08.08. 12:38:18

@Bulldog82: Te biztos valami kis zselézettfejű, öltönyös menedzser leehtsz... tudod, amit a vasútnál végeznek az emberek úgy hívják, hogy munka! Ismered ezt a szót egyáltalán még? De persze te nem mocskolod be az édi kis kezecskédet, mert még nem lennél a végén trendi... Seggfej.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.08.08. 13:06:30

Péter minket kér, hogy továbbítsuk levelét a MÁV felé, mi ezt nem tesszük meg, ugyanis az ilyen típusú levelekre azt a választ kapjuk, hogy köszönik, de csak az eredeti beküldőnek küldhetnek választ.

Ez minősíti a MÁV-ot.

A jövőben tessék ezeket a leveleket MÁVBlog helyett Darázs Károly neve alatt tovább küldeni.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.08.08. 13:07:32

Péter minket kér, hogy továbbítsuk levelét a MÁV felé, mi ezt nem tesszük meg, ugyanis az ilyen típusú levelekre azt a választ kapjuk, hogy köszönik, de csak az eredeti beküldőnek küldhetnek választ.

- Megadatnék a másik félnek, hogy kifejtse álláspontját, de az szarik élni a lehetőséggel.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.08.08. 13:10:36

veszélyeztette a peronon állók testi épségét, akik a felszálláshoz készülve léptek előrébb,

- Biztonsági sávot a vonat megállásáig szabadon kell hagyni. Az utasok veszélyeztették önmagukat.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.08.08. 13:12:27

@HavocS [www.obsidianshell.com - sunametál]:

Nem fékhiba volt, a mozdonyvezető a papírjai között keresett egy lassújelet,

- Ezt megmagyaráznád részletesebben?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.08.08. 13:14:14

@Vittore.: Egy nap alatt nem biztos, hogy meggyógyul. Köszönöm egyébként a kultúrált (még ha néha heves is) vitát kedvelők nevében.

Vas Útas 2012.08.08. 13:26:12

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Persze: elfelejtette, hogy hol kell lassan menni, elkezdett kotorászni a papírjai között, hogy megtalálja. Közben meg nyilván azt hitte, hogy majd az utasok őrangyalserege figyeli a pályát.

Vas Útas 2012.08.08. 13:27:28

@RiCheta: "tudod, amit a vasútnál végeznek az emberek úgy hívják, hogy munka"

Súlyos tévedés. A vasút pontosan azért tart itt, mert a dolgozói úgy dolgoznak, ahogy: vagyis amiért jobb helyeken azonnali kirúgás jár.

Vas Útas 2012.08.08. 13:31:05

@vanek ur: "És ugyanúgy váratlanul változtatja meg a fékhatást egy-egy pályára került levél, mint egy jégfolt télen az úton."

Mindenesetre érdekes, hogy ősszes semmivel sincs több ilyen későn megállásos eset, mint nyáron. Lehet, hogy ez az egész csak kamu? :-)

"Akkor problémás, ha egy éven belül többször is (legalább 3-4 alkalommal) elfelejt megállni. Ha ennél ritkábban tesz ilyet, az szerintem belefér."

Szerintem meg nem. Tanuljon meg rendesen dolgozni. Ha meg alkalmatlan rá, ha az én adómból végezzen olyan munkát, ami kárt okoz nekem.

63004 2012.08.08. 14:25:28

A mozdonyvezető valóban hibázott és rosszul reagált, ámbár a késésekről nem ő, hanem a forgalom tehet. Most csupán ezzel a levelével elveszi valakinek a megélhetését, aki lehetséges, hogy friss a vonalon vagy friss vizsgás mozdonyvezető. Maga ezek szerint nem dolgozik, mert aki dolgozik, az hibázik is.
És még valami, az utasok saját testi épségüket veszélyeztették, ugyanis a vonat megállásának pillanatáig a peron záróvonalát (piros szakasz érd felsőn) tilos és életveszélyes átlépni. Megjegyzem, a vonat nem a peron miatt gyorsít, hanem az elágazási kitérőre vonatkozó lassújel miatt.

"Ne akarjuk megvárni amíg újabb tömeges szerencsétlenség történik az ilyen figyelmetlen, szabályokat be nem tartó alkalmazottak miatt!"

Az elmúlt időszak eseményei, balesetei nem az alkalmazott hibájából történt, hanem a rossz műszaki állapot miatt. Legyen az biztosító berendezés, mozdony, kocsi, vagy más egyéb.

Vas Útas 2012.08.08. 15:02:24

@63004: "a vonat megállásának pillanatáig a peron záróvonalát (piros szakasz érd felsőn) tilos és életveszélyes átlépni"

Ez hol van kiírva/leírva?

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2012.08.08. 17:22:06

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Érd-elágazásban volt viszonylag hosszú ideig egy 40-es lassújel az útátjárón, aztán se szó se beszéd eltűnt. A 40-es vonalon ráadásul tényleg úgy megy, hogy lassújel lassújel hátán, az egyiknek még vége sincs, már kezdődik a második. Szóval feltehetően az volt, hogy jött le a mv Érdről, kezdett rutinból fékezni, de gyanús lett neki, hogy nincs kint a jól megszokott sebességkorlátozó tábla, és elővette a papíralapú lassúmenet-kimutatást, hogy megnézze, egyáltalán ki van-e adva papíron. Valószínűleg, mivel viszont valójában nem volt kint a tábla, nem lassult 40-re, hanem 60 körül gurult, emiatt viszont a megszokottnál másfélszer gyorsabban odaért a megállóba, ez a fékutat figyelembe véve teljesen reális. Természetesen ez csak az én feltételezésem, hogy így történHETETT, ami biztos, hogy én magam is csak pislogtam mikor arra jártam, és se szó se beszéd eltűnt a 40-es tábla.

A helyszínről videó (a "bakterházon" az ominózus 4-es tábla és utána a feloldása, hónapokkal az eset előtt): www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=_MzFOB2gycM#t=27s

dika10 2012.08.08. 18:39:33

@Vas Útas: Az értelmes emberek tudják kiírás/leírás nélkül is, hogy a peron záróvonalát nem lépjük át, míg meg nem áll a vonat.

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2012.08.08. 19:33:16

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: annyira régóta nem járok arra, tehát lehet, hogy ott is volt, de érd-elág achilles ína a B3-as váltó, ami valahogy sose akar még csak 40-es se lenni, nem hogy 80-as, amire kitalálták (az nagyon sokáig tényleg 10-es volt).

@Vas Útas: a dolgozók itt is mennek a szőnyeg szélére, ha megszegik az utasítást. Itt kell a problémát keresni, ugyanis az utasítás nem utasbarát.

vanek ur 2012.08.08. 19:38:16

@Vas Útas: "Mindenesetre érdekes, hogy ősszes semmivel sincs több ilyen későn megállásos eset, mint nyáron."

Valami statisztika erről?

"Lehet, hogy ez az egész csak kamu?"

Tény, hogy a nyálkás bevonatú sín (ami a falevéltől is lehet) jobban csúszik, mint a száraz. Emiatt hosszabb a fékút. Budapesti villamosok (főleg a Ganzok) szoktak is szenvedni ősszel: induláskor kipörög, megálláskor csúszik. Ha a mozdonyvezető készül rá, pontosan meg tud állni, ennek azonban az az ára, hogy kisebb intenzitással fékez, időben tovább tart a megállás. És persze lehet, hogy néhány esetben - ha a körülmények egyébként adottak - akkor is erre fogják, ha nem ez volt az oka.

"Szerintem meg nem. Tanuljon meg rendesen dolgozni."

Mert te még soha életedben nem hibáztál... Egyetlen munkahely sem válik meg a dolgozótól egy hiba miatt - már ha azzal nem okozott az illető komoly károkat. Egy-egy kisebb hiba mindenhol belefér, a lényeg, hogy ne túl sűrűn, és lehetőleg tanuljon a dolgozó a hibájából.

Vittore. 2012.08.08. 19:44:27

@Vas Útas: Ugye, hogy lehet a kiírtás felemlegetése nélkül is vitázni? Amúgy a névre kattintva látható a regisztráció dátuma...

gcsabi 2012.08.08. 19:45:03

Felesleges bárhová továbbküldeni, hisz a levélíró már mély szakmaisággal és alapos ismeretei birtokában már a vizsgálata konklúzióit is megvonta:" a mozdony vezetője a lehető legsúlyosabban megszegte az utasbiztonságot garantáló szabályokat, ezért azonnali büntetésben kell részesíteni, esetleg törvény előtt feleltetni"
" illetve megkérdőjelezhető az is, hogy a mozdony vezetője alkalmas-e a munkavégzésre (a mai napon, vagy úgy általában véve)" ha a fékrendszer működésképtelen, akkor a vonatot AZONNAL ki kell állítani a forgalomból"

/Szerintem kiállítás előtt sárga lapot is szoktak adni/

" ha valóban hibás volt a fékrendszer és erre fény is derült, akkor a mozdony vezetője bűncselekményt követett el és a MÁV saját szabályzatát a lehető legsúlyosabban megsértette amiért nem csak azonnali kirúgás jár, hanem törvényi felelősségre vonás is!"
@Vas Útas:
Lefekszel a vonat elé is , ha nem találod sehol leírva, hogy inkább ne tedd?

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2012.08.08. 20:17:11

@vanek ur: a vác-szobi vonal a környező fák és a dzsuva miatt tényleg kifejezetten szívás ősszel, ez nem kitaláció. Vannak gyorsvonati kocsik, amik fékezéskor hallhatóan "prüszkölnek", ez valójában az ABS, a csúszásvédelem. Itt lesz az ősz, járnak arra FLIRT motorvonatok, csüccs fel egyre és figyeld meg, induláskor és fékezéskor milyeneket rángat. Az szintén a perdülés- és csúszásvédelem, csak ugye azokon van sínfék amivel kis túlzással tükörjégen is meg lehet állni. Na most ha egy mozdony kereke blokkol, azt azért legalább meg lehet még indítani egy kis "gázzal", de a kocsi blokkolt kereke legfeljebb akkor fog újra forogni, ha lesz tapadás. Egy végig taknyos vágányon ennek egyetlen fordása a homok, ami véges, plusz vezérlőkocsiról egyáltalán nem lehet homokolni... ne kérdezd, miért. És a hagyományos elővárosi (Bhv) kocsikon nincs semmiféle csúszásvédelem...
Egy kollégám pár ősszel ezelőtt a szobi oldalban felgyorsítani nem tudott 40-nél gyorsabbra V43-as mozdonnyal, annyira pörgött a kerék.

A románoknál pl. brutálisan figyelnek a homokra, szinte folyamatosan szórják. Békéscsabai kollégák mesélték, hogy a román mozdonyvezető prüszköl és a sapkáját csapkodja a földhöz, ha nincs legalább hat zsák (hat mázsa) homok a mozdonyon PLUSZBAN. Azt mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy itthon hogy működik.

Szemléltetve egy Taurus mozdonnyal (és ez csak sima eső; a háromszögek a beállított sebességjel, kvázi a gázpedál lenyomásának mértékének felel meg, a kék oszlopok pedig a ténylegesen kivezérelt (visszaszabályzott) vonóerő. 0:42-től meg a homok hatása... magáért beszél. www.youtube.com/watch?v=onkodVZddxY

És akkor itt ismét, a Bhv kocsikhoz (csíkos és hagyományos műbőr üléses) tartozó vezérlőkocsiról NEM lehet homokolni...

gyöngyöm10 2012.08.08. 21:21:55

Sok ostoba ember. Meg kell kövezni a mozdonyvezetőt, mert egyszer hibázott, mert ti olyan tuti jó munkát végeztek, sose hibáztok az életben. A számítógép mellett ülést meg a mozdonyvezetést ne keverjétek már össze. Az egy kicsivel komolyabb munka.

Wl 2012.08.08. 22:43:35

Íme annak mintapéldája, hogy hogyan lehet a független olvasót a vasút oldalára állítani egy olyan szituációban, amiben 100%-ban az utasnak van igaza.

A panasz jogos. Volt ilyen máshol is (pl. Németország), óriási botrány lett az ügy vége. Nálunk várhatóan nem ez lesz a végkifejlet. De ez a poszter egy személyben megállípatja, hogy ki milyen jogsértést követ el, és mit érdemel mindezért dolog meg inkább nevetséges, mint komolyan vehető. Hogy az illető mit akart ezzel kompenzálni, azt egyelőre nem tudjuk.

Később mindebbe bekapcsolódik a "vasutaskommandó" (ha van akácfakommandó, akkor kell lennie ilyennek is), és találkozik a két mentalitás. Láthatóan jól megértik egymást :)

(még szerencse, hogy élőben is sok dolgom van a vasutasokkal, ha az ide beírtak alapján kellene véleményt alkotni róluk, biztosa nem az az inkább pozitív kép élne bennem, mint most...)

"Meg kell kövezni a mozdonyvezetőt, mert egyszer hibázott, mert ti olyan tuti jó munkát végeztek, sose hibáztok az életben. A számítógép mellett ülést meg a mozdonyvezetést ne keverjétek már össze."
Gondolom akkor is így nyilatkoznál, ha pl. a Stadler/Bombardier/Siemens számítógép előtt ülő szoftverfejlesztő emberkéje csak egyetlen egyszer hibázik, és amikor hátrahúzod a fékkart, akkor nincs fékhatás.*

(a fedélzeti szoftverekkel szemben előírt sok-sok teszt és biztonsági követelmény miatt ennek gyakorlatilag nulla az esélye, csak elméleti síkon érdekelne...)

Gondolom te se szeretnél olyan hangokat hallani, hogy a mozdonyvezetés annyi, hogy előre-hátra tologatja a tag a kontrollert (ami nyilvánvalóan nem igaz, és sértő az mv-k felé). Igen, van olyan is, aki kb azt tudja, hogy reggel elindítja a pasziánszt/aknakeresőt, este meg bezárja, de azért így kollektíve kijelenteni kicsit erős volt. Abban, hogy mi most olvashatjuk egymás kommentjeit benne van úgy pár száz "komolytalan" munkát végző emberke néhány évtizednyi munkája...

*: repülő zuhant már le rosszul működő program miatt, volt is kemény felelősségre vonás a rendszer fejlesztőinél. Amúgy tök jogosan

zbzbzb 2012.08.09. 04:09:42

@zbzbzb: HavoCS látom később azért máshogy reagáltál, ezúton megkövetlek, de a véleményem fenntartom, hogy igenis az utasbarát hozzáállást kell erőltetni mindenáron.

megkérem az oldal fenntartóját hogy a 2012.08.09. 01:46:45 hsz-emet törölje, köszönöm.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2012.08.09. 06:44:40

"Ad2: A kalauz azt állította, hogy a mozdony vezetője a fék hibájára panaszkodott, ezért nem állt meg. Ez valószerűtlen a megállás miatt, de ha igaz akkor: A vonat mégis megállt és ha a fékrendszer működésképtelen, akkor a vonatot AZONNAL ki kell állítani a forgalomból."

Elfogadnám azt a magyarázatot, hogy az állomáselőtt 1km-el szart be a fék, de ugye akkor meg miért nem cserétek mozdonyt, vagy iktatták ki a hibás kocsit.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2012.08.09. 06:49:36

@gyöngyöm10: Ha a MÁV amúgy jól működne, akkor senkinek nem lenne baja ezzel.

Semper Fidelis 2012.08.09. 07:20:39

@gyöngyöm10: Megnézném, hogy az SZJA törvényt vagy a TB változásokat hogyan programozod ki, hogy jó legyen a bérszámfejtés, okostojás. A "számítógép mellett ülés" is lehet komoly munka, az, hogy neked fingod sincs róla, de azért minősíted, az a te szegénységi bizonyítványod.

Pink Pancser 2012.08.09. 07:25:30

@vanek ur: "Akkor problémás, ha egy éven belül többször is (legalább 3-4 alkalommal) elfelejt megállni. Ha ennél ritkábban tesz ilyet, az szerintem belefér. "
Ha kések pár órát a melóhelyről mert a vonat baszik megállni, akkor kapok érte egy fegyelmit (jutalommegvonás stb). Az szerinted belefér?

Tolesz 2012.08.09. 08:08:40

"Kérem a levelemet panaszként továbbítani a MÁV számára"
Mit gondolsz erről a blog írójáról, postás? Ha panaszod van, fordulj a MÁV-hoz.

gcsabi 2012.08.09. 08:20:45

@Wl:
Miben van 100%-ban igaza az utasnak?
Abban, hogy késve állt meg a vonat, vagy abban, hogy tömegszerencsétlenséget vizionálva súlyos életveszélyt emleget?
Ez egy kellemetlen eset, amiért a vezér valószínűleg megkapja a magáét, de az ég világon semmiféle balesetveszély nem történt. Szerintem ez olyan, mintha azért, mert egy buszsofőr nem áll meg egy megállóban tömegbaleseti helyzetet emlegetnének.
Nem tudom milyen eset volt a nagy botrányt kiváltó németországi "ilyen", de nagyon meglepődnék, ha ehhez hasonló nem fordulna elő minden egyes vasútnál.
Nem kellene ezt összekeverni azzal amikor valós balesethelyzet történik! Pl.: megállj-jelzés meghaladása, ami okozhat súlyos balesetet. Itt nem ez történt!
Nem tudom mit értesz a "vasutaskommandó" bekapcsolódása alatt de én nem látok olyan hsz-t amiből az jönne le, hogy minden nagyon jó és semmi probléma nincsen mert későn állt meg a vonat!
A tévedés lehetőségénél meg nagyon nem kéne összemosni olyan helyzeteket, amikor egy tévedés vagy pillanatnyi figyelemkiesésnél másodpercek állnak rendelkezésedre annak korrigálására azzal a helyzettel, hogy hosszas tesztelések alatt kiderülő hibák folyamatos javításával jutnak el egy megközelítően "tökéletesen" működő rendszerhez, amit majd szépen lehet még inkább tökéletesíteni akkor is amikor már a piacon működik!- "pl. a Stadler/Bombardier/Siemens számítógép előtt ülő szoftverfejlesztő emberkéje csak egyetlen egyszer hibázik, és amikor hátrahúzod a fékkart, akkor nincs fékhatás"
"*: repülő zuhant már le rosszul működő program miatt, volt is kemény felelősségre vonás a rendszer fejlesztőinél. Amúgy tök jogosan"
Ez mintha egy hangyányi aránytévesztés lenne, nem?
Amikor meg ilyen sommás konklúzióval találkozik az ember: " a késést a MÁV munkatársai okozzák szakmai alkalmatlanságukkal és ennek tetejébe életveszélybe sodorják az utasokat is! Ne akarjuk megvárni amíg újabb tömeges szerencsétlenség történik az ilyen figyelmetlen, szabályokat be nem tartó alkalmazottak miatt!"- elég nehéz komolyan hozzáállni és esetleg vitatkozni vagy elmagyarázni egy laikusnak mi-hogyan működik. Lehet ilyen hülyeségeket kinyilatkoztatni alapvetően minden alap és minimális hozzáértés nélkül, csak értelmesen vitázni vagy beszélgetni nem érdemes ilyen emberekkel!
"ha valóban hibás volt a fékrendszer és erre fény is derült, akkor a mozdony vezetője bűncselekményt követett el és a MÁV saját szabályzatát a lehető legsúlyosabban megsértette amiért nem csak azonnali kirúgás jár, hanem törvényi felelősségre vonás is!"
Amikor valaki ekkora baromságot ír le, akkor erre mit lehet reagálni?
Szerinted lenne értelme, hogy elmagyarázzam mit is írnak erről az általa emlegetett MÁV saját szabályzata?

Kivlov 2012.08.09. 08:33:15

felszámolni az egász mávot. a síneket felszedni és eladni Ázsiába államilag...

vanek ur 2012.08.09. 08:41:16

@Pink Pancser: "Ha kések pár órát a melóhelyről mert a vonat baszik megállni, akkor kapok érte egy fegyelmit (jutalommegvonás stb). Az szerinted belefér?"
Neked nyilvánvalóan nem. Viszont továbbra is tartom, hogy az ember nem robot, hogy mindig egyenletes színvonalon dolgozzon. Bármilyen munkakörben bármikor előfordulhat, hogy az ember valamit elnéz, elront. Amíg egy nem megállásnak néhány perc késés a következménye, és csak egyszer-egyszer fordul elő, addig egy fejmosáson kívül más következménynek nem szabad lennie.

Jó 15 éve egy nyugat-európai országban dolgoztam 4 hónapig. Helyközi busszal jártam, a végállomáson várt a cég egyik embere autóval (meg volt beszélve, melyik buszhoz jöjjön), hogy bevigyen a telephelyre. Egy ködös reggel (arrafelé nem ritka jelenség) úgy húzott el mellettem a busz a megállóban, hogy csak néztem, mert nagyjából akkor taposott a fékbe, amikor a busz a megállóhely táblájához ért. Kisebb gyaloglás után fel tudtam szállni a buszra. Mivel a mobiltelefon akkoriban még nem volt hétköznapi dolog, ha ez a busz otthagy, még értesíteni sem tudtam volna a céget vagy a kollégát, hogy az eggyel későbbi (kb. fél óra múlva érkező) busszal megyek. Megjegyzem, a sofőr ezután minden megálló előtt lassított, és próbált extra fénnyel rávilágítani a megállóhelyre.

Ambiorix 2012.08.09. 09:29:25

Szóval ez nem számít nagyobb hibának, évente 2-3 eset belefér, nem gáz? És a pirosat hányszor szabad elnézni évente? (Kérdem én jóakaratúlag, minden él nélkül, csak hogy kell-e végrendelkeznem legközelebb, mielőtt vonatra szállok.)

RiCheta 2012.08.09. 10:33:39

@Vas Útas: Próbáltál már szarból várat építeni? Na itt az folyik... De aki szidja a vasutasokat az felmehet nyugodtan a bgok oldalára és kitöltheti a teszteket... a pofanyitogatók kb 90 % a meg se érti mi van oda írva. Erről ennyit.

vanek ur 2012.08.09. 11:09:22

@Ambiorix: "És a pirosat hányszor szabad elnézni évente?"

Egyszer sem szabad. Ha mégis megteszi, akkor a büntetés is ennek megfelelő. Mivel ez kritikus dolog, a mozdonyokon van olyan berendezés, ami tudja érzékelni, milyen jelzés van (igaz, csak a forgalmasabb vonalakon kapja a jelet), és megállítja a vonatot, ha átmenne a piroson.

gcsabi 2012.08.09. 13:40:46

@Ambiorix:
Itt nem a pirosat nézték el, az balesetnek számít a vasúton
/ebben sokkal szigorúbb mint a közúti közlekedés. Akkor is balesetként kell kezelni és kivizsgálni-és a bünti is sokkal súlyosabb- ha egyébként semmilyen köznapi értelemben vett "baleset" nem történt! Egy sima megállj! jelzés meghaladás vagy akár egy vonat vágányútja felé irányuló mozgás-akár milyen lassan is-balesetnek számít!/
Nagyságrendileg szigorúbbak a szabályok és azok megszegésének következményei, mint mondjuk a közúton!
Az itteni esetnél a különbség olyan, mint a megállón túlfutott busz vs. piros lámpán vagy tilos vasúti átjárón áthajtás a közúti közlekedésnél! Nem kell összekeverni egy ilyen esetet egy balesetveszélyes mulasztással!
Nem a Megállj! jelzés "elnézéséről" van szó, hanem egy nagyságrendileg kisebb súlyú dologról!

RiCheta 2012.08.09. 21:16:23

@63004: Helyes! Az ilyen nagyokosokat beültetném egy infrastruktúra vizsgára, kíváncsi lennék hányan felelnének meg... :)

RiCheta 2012.08.09. 21:22:42

@vanek ur: Vörös, nem piros és a berendezés neve EVM 120 (vagy ETCS is van azt hiszem egy vonalon mér)

RiCheta 2012.08.09. 21:24:52

@gcsabi: Van olyan helyzet amikor meg lehet haladni a vörös jelzőt, sőt, olyan helyzet is van amikor meg kell! Na persze ezt nem tudja, aki laikus.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2012.08.09. 21:54:54

@savrola: Pedig Vác felé motorvonatok meg ingák járnak, ami mindkét végéről vezérelhető, így a mozdonyvezetőnek csak át kéne menni a másik végére, és visszamenni. A bizber úgyse engedi összeütközni a vonatokat.

vanek ur 2012.08.09. 22:31:49

@RiCheta: Én is villoghatnék a szakkifejezésekkel, de ahogy én írtam, legalább mindenki számára érthető. gcsabi pedig számomra vasutasnak tűnik a hozzászólásaiból...

Nekem is mondta vasutas ismerősöm, hogy piros az a pávián ... khm... hátsó fele, a vasúton ezt vörösnek hívják. De nem ez a lényeg. Lehetne azt írni, hogy ha a vonat meghaladja a vörös jelzőt, az EVM 120 leold, de azt a vasutasokon és vasútbarátokon kívül senki nem fogja érteni.

vigyázzonnanmajdén (törölt) 2012.08.10. 02:46:16

Tényleg nincs jobb dolgotok, mint egy ilyen jelentéktelen szarságból ekkora ügyet csinálni???
Ennél sokkal nagyobb problémák is vannak ebben az országban.
Érdekes módon arra szarik mindenki.
Igaz... amíg a jónép a vasutasokkal, meg a rendőrökkel, vagy a határőrökkel foglalkozik, addig sok mindent el lehet intézni odafönn feltűnés nélkül.

Szánalmas, hogy ebben a rohadt országban minden ember a másik munkájával foglalkozik még akkor is, ha halvány fingja sincs róla...

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2012.08.10. 09:48:21

@zbzbzb: elképzelni se tudom, mit írtam, ami alapján azt szűrted le, hogy az utas a gond szerintem. Nálam utasbarátabb mv-t kétlem, hogy tudsz mutatni, megnézném, ki az, aki Tárnok bejáraton álldogálva kiselőadást tart a kihangosítóban, hogy miért is fogunk 1 órát késni, miközben a kalauz azt se tudja, mi van (hozzá kell tenni, úgy kell néha verni a forgalmat, hogy mondják meg legalább nekünk, hogy miért állunk 40 perce, és volt, hogy "hagyjál már békén, nem érek én erre rá, majd mentek ha szabad lesz a jelző" volt a válasz). De legalább megnyugodtak, megértették... volt, aki a déliben meg is köszönte, hogy nem csak a nagy kuss volt... azt meg ne vedd magadra, ha beszólok annak, aki a vasutasok kiirtására buzdít.

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2012.08.10. 09:54:15

@Peti817172M: erre volt példa, konkrétan Sülysáp és Szőlősnyaraló között, amikor egy tehervonat elgázolt egy embert, de mögé már kiengedték a személyt, szóltak a mozdonyvezetőnek és szépen átment a vezérlőkocsira, visszahúzott Sülysápra, vissza a mozdonyra és elküldték helytelen vágányon. Szóval nem lehetetlen, csak akarni kell.

Wl 2012.08.10. 11:56:29

@gcsabi: "Abban, hogy késve állt meg a vonat, vagy abban, hogy tömegszerencsétlenséget vizionálva súlyos életveszélyt emleget?"
Abban, hogy késve állt meg. Abban 100% igaza van. A többiben nincs, ezért is írtam, hogy a független szemlélőt sikerült mégis a vasút mellé állítania ezzel.

"Nem tudom milyen eset volt a nagy botrányt kiváltó németországi "ilyen", de nagyon meglepődnék, ha ehhez hasonló nem fordulna elő minden egyes vasútnál."
Volt több ilyen is. Arrafelé sokszor addig zárják előre a vágányutat, ameddig csak lehet, nincs ez az "akkor adok kijáratot, amikor megállt" szabály. Az mv valami miatt úgy gondolta, hogy annak a vonatszámnak ott nincs megállása. Közbe pedig de. Veszélyhelyzet ott ugyanúgy nem volt,mint itt, de ettől függetlenül lett folytatása az "ügynek". A sajtó is felkapta, stb stb.

"Nem tudom mit értesz a "vasutaskommandó" bekapcsolódása alatt de én nem látok olyan hsz-t amiből az jönne le, hogy minden nagyon jó és semmi probléma nincsen mert későn állt meg a vonat!"
Sajnos van olyan, aki ilyenkor vagy keres valami hibát a "panaszos" viselkedésében (biztos bliccelt), vagy elkezdi minősíteni, annak reményében, hogy akkor nem kell majd foglalkozni a valódi panasszal. Tegyük hozzá, hogy ebben a konkrét esetben van is mit minősíteni, vagy inkább csak csendben röhögni egy egy megállapításon, ezt mindenki döntse el maga. De sokszor a normális hangú észrevételekre is ilyen reakció jön. Ugyanide sorolható a "hazaért, akkor meg mit pofázik" / "mit kell ezzel foglalkozni, Amerikában meg verik a négereket :)" jellegű megnyilvánulások is. Ez ugyanolyan szánalmas, amint amikor az utas (nem létező) felsőbbrendűségűnek tudatában osztja a vasutast. Kb ugyanaz a mentalitás.

Nem mondom, hogy minden vasutas így viselkedik, mert a többség nem ilyen, de van ilyen is. Sajnos.

Wl 2012.08.10. 12:07:45

@Peti817172M: "Pedig Vác felé motorvonatok meg ingák járnak, ami mindkét végéről vezérelhető, így a mozdonyvezetőnek csak át kéne menni a másik végére, és visszamenni. A bizber úgyse engedi összeütközni a vonatokat. "
Miért is nem? Van egy gázolás, vagy akármilyen esemény, a vonatok a vörös térközjelzőt az ilyen esetekre előírt 15-el meghaladva szépen felzárkóznak egymás mögé. A vonatbefolyásolón feljön a vörös (vagy a "telinulla"), 15 felett vészfék. Eközben az elől lévő vonat elindul visszafelé, semmi nem fogja megakadályozni az ütközést legfeljebb ha az mv-k időben észreveszik a másik vonatot.
De most komolyan, az utasítás szerinted miért tiltja az ilyen helyzeteket? Viccből?

Persze vannak helyzetek, mikor vissza lehet, és vissza is kell fordítani a vonatokat, de talán az ilyet jobb "szervezett" körülmények között levezényelni, nem?

kadajo92 2012.08.10. 13:02:21

Nos kezdjük a legelején a problémát. Nem állt meg? Miért? Lehet szar napja volt az illetőnek, elbambult, mást is csinált vezetés közben (alább részletezem, hogy mit), és szimplán későn fékezett, de lehet hogy tényleg féknehézményei adódtak az előző állomás után és azt próbálta meg valahogy orvosolni.
Na most tudnia kell a nagyérdeműnek ennyi poszt és vasutas/vasútbarát hozzászólás után, hogy az mv munkája nem csak abból áll hogy megfogunk egy nagy kart és azt előre toljuk, aztán ha meg akarunk állni hátrahúzzuk. Ma egy szabályos mozdonyvezető esetében a vezetőasztal inkább irodára hasonlít, mint sem egy vasúti jármű vezetésére alkalmas fülkének. Jelzéseken (amik hemzsegnek a 40a-n), és a jármű műszaki paraméterein túl előtted kell legyen a lassúmenet kimutatásoknak, menetrendi segédkönyvnek, szolgálati menetrendkönyvnek, valamint néhány éve még a menetigazolványt is tölteni kellett. Utóbbi elektronikus formában automatikusan töltődik, szóval ez félig-meddig kiesett. A menetrendkönyvek esetében az a probléma áll fent hogy a vasút igen csak spórolósra veszi ezen dokumentumon a figurát. A 70-es vonalon tapasztalható gyakori jelenség hogy Dömösi átkelés megállóhely miatt egy vonathoz 3-4 féle menetrend tartozik, ugyan olyan időadatokkal, csak az egyikbe szerepel a megállóhely a másikban nem. De valahol csak a VPE (Vasúti Pályakapacitás Elosztó) szám más. Kíváncsi vagyok hogy közületek, (legyetek rutinosak, kezdők, tökmindegy), hány ember nem nézné el életében legalább egyszer azt a menetrendet és ezzel elfelejtene megállni abban a megállóban. Visszatérve az eredeti problémáa. A lassújeles megjegyzéseket valószínűnek tartom én is. Egyszerű példa: Mész az autóddal munkába. Van helyismereted, tudod hogy X és Y falu között van egy 40-es tábla amit a rendőrség rendszeresen fotóz, és ezért te is odafigyelsz rá. A táblát kiveszik egyik napról a másikra, 100 emberből 95 el fogja kezdeni keresni hivatalos dokumentum híjján emlékezetből. Ez is figyelemelterelő probléma, és csökkenti a koncentrációt. Ebből a példából adódóan lehet hogy egy rutinos mozdonvezetőről van szó, aki évtizedek óta jár a vonalon. Nem látta a lassújelet, elkezdte keresni a kimutatásban, hogy ott van-e még, esetleg nem-e lett hosszabb és már 1 km-rel korábban is 40-nel kellett volna menni stb. De az is lehet épp, hogy a mozdonyvezetőnek a második önálló szolgálata volt ezen a vonalon és "tapogatott", keresgélt, hogy mi hol van. Ilyenkor rengeteg olyan kérdés van az ember fejében, hogy "itt mintha lett volna egy 40-es tegnap, vagy nem?", és így tovább. Az érintett vonal (40a) lassúmenet kimutatása 2 azaz KETTŐ db A4-es oldalból áll. Ezt fejben tartani, főleg egy, a vonalon új mozdonyvezetőnek lehetetlenség még akkor is ha megkapta az előírt mennyiségű vonalismereti utakat. Ráadásul csomó olyan eset van, hogy a lassújel csak egyik vágányon van másikon nincs, vagy az egyik vágányon 40 másikon 60, stb. Bemagolni lehetetlenség, mert van hogy egyik napról a másikra változik 3-4 helyen is. A változásokról értesíteni kellene a vonat mozdonyvezetőjét írásbeli rendelkezéssel. Ezt a vonatindító állomáson, de legkésőbb a megváltozott szakasz előtti állomáson kell megtenni. Na most egy elővárosban a forgalmistának is van naponta 90-100-110 vonata amivel dolgozik, szóval lehet, hogy neki sem az az első hogy írásbeliket irogasson, hanem, hogy a vonatok menjenek. Pedig irodistából bőven van elég a vasúton, csak épp nem jó helyen... De az is lehet jelen esetben hogy épp a változásról értesítették a mozdonyvezetőt, aki aztán, idő híányában menet közben gépelte be az elektronikus menetigazolványba az írásbeli számát. (Jó magyar szokás szerint, ennek a kezelőfelülete is hetente változik, szóval...)

Ha féknehézménye volt a vonatnak:
a)szolgálat kezdéskor észlelt hiba esetén a jármű üzemképtelen. Gondolkozzatok már logikusan emberek? Járatritkítás volt áprilisban, annyi mozdonyvezető van, hogy Dunát lehetne velük rekeszteni. Szerintetek bárki kockáztatná ilyen körülmények között, hogy ilyen körülmények között elindul egy műszakilag alkalmatlan szerelvénnyel??? Azon túl hogy a saját és az utasok életét is kockáztatja, biztos hogy picsán rúgják, és mehet a munkanélkülire.
b) előző állomás után alakult ki a féknehézmény, akkor én előszőr is gyorsfékkel próbálkoznék megállni. Régi kocsiknál előfordul, hogy a kormányszelep beragad, és csak nagyobb levegőlökéssel áll át fékezőállásba.

Be volt baszva? Na ez a másik reakciótok amitől hanyatt tudom vágni magam. Előző a) pontban részleteztem a helyzetet. Szerintetek megmerné bárki is húzni jelenleg azt hogy piásan menjen szolgálatba? Ha nem is szúrja ki a felvigyázó, az ellenőrző közeg első feladata hogy szondát fújat, aztán nézi csak hogy szabályosan dolgozik-e az illető. (Most rúgtak ki egy mozdonyvezetőt mert idegen személy volt fent nála. Eddig jobb esetben ejjnye-bejnye volt, rosszabb esetben bércsökkentés. Ebből is láthatjátok, hogy mindenre ugranak most a főnökök, még arra is hogy mért van fehér hajszálad...)

Forgalomszervezés minőségét se kérdőjelezzük meg uraim. Jól mondjátok lusta népség a vasutas. Olyannyira lusta hogy egy nyavajás késést nem akar megigazolni 100 helyre, ezért inkább megpróbálja pontosan küldeni a vonatot. Nem tudja eltussolni, mert amit nem ír be az elektronikus naplójába, az kibukik a mozdony GPS-es menetigazolványán. Azok a késések amiket ti tapasztaltok vezetékszakadásból, műszaki problémákból vagy biztosítóberendezés miatt vannak. Tartalék szerelvény nincs vagy ritka (vagy épp már az is dolgozik), ezért ha egy vonat ilyen okból késik 180 percet, akkor minden bizonnyal az a vonat is késni fog 150-et amire a szerelvény (és esetleg a vonatszemélyzet is) fordul. De a vonatoknak van fontossági sorrendje, és abba bizony nem az elővárosi proli személy van az első helyen. Javítson ki szakavatott ember, ha tévedek, de én így tudom.

Összegezve a történetet. Valami úton módon hibás a mozdonyvezető, oké (későn reagált le egy műszaki nehézményt, és azzal foglalkozott, nem az állomással, vagy csak szimplán más dologra figyelt.) Ha feljutott a főnökökhöz a történet, biztos hogy vizsgálják, és ha a mozdonyvezető a hibás szankcionálni is fogják. Viszont ha a kedves panaszkodó útján jutott fel a történet, akkor gratulálok az illetőnek, valószínűleg tönkrevágott egy szilárd egzisztencián alapuló családot. Mégegyszer mondom, bármilyen apró hibára ugranak most a főnökök, és lehet, hogy az illetőnek ez volt az első ilyen esete... Amíg emberek fognak vezetni addig lesz ilyen azt biztosra veszem. Mindenkinek van szar napja és biztosra veszem, hogy a posztoló is elbaszta már az "excel táblázatot" és kezdhette előről. :)

Hasonló problémával találkoztam a Volánnál is múltkor. Buszsofőr eltévesztette az útvonalat, kihagyott egy megállót, amihez aztán visszament. Senki nem lázongott hogy így is fél 11-kor ér haza munkából, és most még ez miatt a majom miatt lett 10 perc késés, hanem elfogadták, sőt ha új ember van az adott járaton próbálják segíteni is a munkáját, ha látszik rajta hogy "tapogat". Jó ez a mozdonyvezető elzártságából adódóan lehetetlenség, de hogy egy ilyen apró hibából csináltál kedves levélíró világméretű problémát, gratulálok! Fentebb írtam hogy hogyan szankcionálja a cég. Ennél vannak sokkal ordítóbb hibák is a vasúton, sőt az egész országban. Ja és az utasnak is tudnia kéne hol a helye a vonat megállásáig... Metronál is kiabálnak hangszóróból ha átléped a biztonsági sávot. Attól hogy a föld felett vagy ez a szabály már megszűnik szerinted? :)

OFF
Tudtommal ez a blog azért jött létre, hogy az utasok megosszák egymással az eseteiket, és az esetleg itt jelenlévő vasutasok, (esetleg hozzáértő vasútbarátok) válaszoljanak miértekre. De javítsatok ki ha tévedek. Ilyen kommentek után azonban ne nagyon várjon senki se magyarázatot hanem főjjön mindenki a saját levében... Nem hiszem hogy olyan sokan irgatnak már ide a szakmából, azzal a célzattal hogy megmagyarázzák a dolgokat pont a TI hozzáállásotok miatt. (Egy-két emberről tudom vagy van sejtésem hogy vasutas.) Pofázni tud mindenki, elolvasni/meghallgatni a másik magyarázatát azt már nem... Tipikus magyar mentalitás.

gcsabi 2012.08.10. 13:04:06

@Wl:
Igaza nem volt, csupán az esetleírása lehetett helytálló, de az abból levont konklúziói enyhén szólva is ....
Nálunk nem nagyon tudok olyan esetről, amikor állomáson "felejtett el" megállni egy vonat/ld.:"akkor adok kijáratot, amikor megállt" szabály./ Egyébként ilyen szabály nincsen, legfeljebb biztonsági rutinból kezelik megállás után a kijáratot!
Ennél a posztnál egyetlen "vasutaskommandós" jellegű hsz.-t sem olvastam, így nem látom miért is kell ezzel előhuzakodni?
"Sajnos van olyan, aki ilyenkor vagy keres valami hibát a "panaszos" viselkedésében (biztos bliccelt), vagy elkezdi minősíteni, annak reményében, hogy akkor nem kell majd foglalkozni a valódi panasszal. "
Az a helyzet, hogy a "panaszok" elég jelentős részében vastagon benne szokott lenni az utas is/NEM mindben, de elég sokban/ Sajnos kialakult az emberek eléggé nagy részében /és itt messze nem csak a MÁV-val kapcsolatos dolgokra gondolok/, hogy úgy gondolja neki semmiféle tájékozódási vagy gondolkozási "kötelezettsége" nincsen, hisz azért fizet mert Ő az akinek ab ovo igaza van és az a dolga a "szolgáltató"-nak, hogy az ő hülyeségét -lehetőleg mosolygós s...g kinyalással kombinálva -korrigálja. Természetesen úgy, hogy ha ő a hülye akkor nehogymááá megbüntessék ...
Ha elolvasod a blogon elővezetett "utaspanaszokat" akkor elég nagy része kikerülhető lehetne kb. 5 perc googlizással. Szerény véleményem szerint aki rendszeresen utazik, pláne ha nem csak x és y között utazgat oda-vissza, az igazán rászánhatna egy bő órát a díjszabás és az üzletszabályzat átfutására. Így az itteni "panaszok" igen nagy része meg sem történt volna!
A visszatolást NEM tiltja az utasítás! Kb. 1-2 perc alatt lehet engedéllyel visszatolást megszervezni, csak akkor már 1-2 emberrel többen tudnak a gikszerről + hangrögzítő, amit nem lehet tudni ki és mikor fog visszahallgatni... :)

tormaturmix 2012.08.10. 18:25:42

@gcsabi: Úgy vettem észre,hogy ebben az országban a focihoz és a mozdonyvezetéshez mindenki ért.Minden tiszteletem azoké a kollégáké-téged is beleértve-akiknek ilyen véleménynyilvánítások után van kedvük ilyen türelemmel, értelmesen elmagyarázni szakmai dolgokat.És azoké a laikusoké akik erre vevők.Jó néhány kommentelő stílusát,hozzászólását viszont nem minősíteném,mert az igen csúnya szavakból állna.Ráadásul az a gyanúm,hogy néhány közülük a feltehetően alacsony életkora miatt nem is olvashatná.Te meg tisztelt levélíró jelentsd be a mozdonyvezetőt.A végén lévő szakmainak gondolt megállapításaidat viszont ne írd hozzá,mert azok tényleg butaságok.A balesetveszély nagyságának és a mozdonyvezető szakmai hozzáértésének,megállapítása sem a te feladatod.Neked lesz néhány boldog perced,neki néhány kellemetlen hónapja.Közben azért olvasd a szakirányú kommenteket.Tényleg precízek:-)

zbzbzb 2012.08.11. 08:07:46

@HavocS [www.obsidianshell.com - sunametál]: a kiírtós részt nem is láttam, nem arra reagáltam, csak elsőre úgy tűnt, hogy nem vagy olyan, amilyen.
ezért is írtam, amit írtam.

dzzsoni 2012.08.11. 12:19:37

@Vas Útas: Tehát Magyarország azért tart itt, mert van 10 millió hülye? Ez így mindenkire sértő! Gondold át!

dzzsoni 2012.08.11. 12:41:05

@Wl: "*: repülő zuhant már le rosszul működő program miatt, volt is kemény felelősségre vonás a rendszer fejlesztőinél. Amúgy tök jogosan"

Egy programot le szoktak tesztelni. Elég sokáig tesztelnek, mire valamit kiadnak a kezükből. Nézd meg egy új autónál is milyen procedúrán megy át, mire piacra kerül. Emlékszel az A-s Merci jávorszarvas tesztéről? Trabi jobb volt, de kijavították és csak úgy került forgalomba.

dzzsoni 2012.08.11. 12:52:19

@Ambiorix: Közúton rosszabb a helyzet. Németeknél is hányszor hallani, hogy egy fékezett, után a 70-80 beleszalad. Évente 1-2 biztos hallani ilyet. Belém is jöttek hátulról. Srác azt mondta, hirtelen megállás, jó duma, nem tartottad be a féktávot, pedig jó idő volt. Másik esetem, mikor csúszós volt az út és szegény csaj bármit csinált, egyenesen a kocsim oldalába, még szerencse lassan.

Biztos kap a mozdonyvezető büntetést, de ezért hóhért kiáltani nevetséges. A biztonsági sávba lépő utasokról, meg annyit. Mindenki saját magára vigyázz! Nem véletlen a felfestett sáv. Én nem szoktam a gyerekeknek megengedni, hogy szabadon rohangáljanak, más meg engedi a piros sávban játszani.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.08.11. 13:07:04

@dzzsoni:
Emlékszel az A-s Merci jávorszarvas tesztéről? Trabi jobb volt, de kijavították és csak úgy került forgalomba.

- Már több, mint egy éve forgalomban volt, mikor kitört a botrány.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2012.08.11. 18:44:29

@Wl: Nyilván úgy értettem, hogy szól a diszpécsernek, az meg engedélyezi az irányváltást. Amúgy meg azért 15-nél elég vaksinak kell lenni, hogy ne vegyen észre egy álló vonatot a mozdonyvezető.

Wl 2012.08.11. 18:51:32

@dzzsoni: "Egy programot le szoktak tesztelni. Elég sokáig tesztelnek, mire valamit kiadnak a kezükből"
Igen, ezt írtam én is, és a tesztek mellet van egy csomó előírás, aminek meg kell felelnie. Ilyen rendszereknél kicsi a hiba esélye, de volt már sajnos. Azt ugye ismerjük, hogy "egy program nem jó, legfeljebb eddig még hibamentesen futott" :), ami nyilvánvaló túlzás, de azért van benne valami.

@gcsabi: "Igaza nem volt, csupán az esetleírása lehetett helytálló, de az abból levont konklúziói enyhén szólva is .... "
Ez a véleményem nekem is. Ezért írtam, amit írtam.

"Az a helyzet, hogy a "panaszok" elég jelentős részében vastagon benne szokott lenni az utas is/NEM mindben, de elég sokban/ Sajnos kialakult az emberek eléggé nagy részében..."
Ezzel is egyet tudok érteni. Az ilyet le kell iskolázni, hogy "fiam hülye vagy". Persze nem ezekkel a szavakkal, hanem finoman, mosolyogva, mert az úgy szép :)

De van, amikor attól függetlenül, hogy az utasnak igaza van-e vagy sem jönnek a hogy merészel az utas egyáltalán ilyet leírni jellegű hozászólások, amik itt is olvashatók.

Lásd a vezetés közben olvasó gkv esetét, aki a hírek szerint fel akarja jelenteni az utast, mert szerinte nem lett volna joga felvenni, ahogy ő szabályt szeg. Szvsz ez elég vérlázító, tekintve, hogy csip-csup hülyeségekért tudják piszkálni a sofőröket, de egy ilyen -azt hiszem elég egyértelmű- szituban persze elkezdik védeni (igaz nem közvetlenül a cég oldaláról). Persze az se mindegy, hogy kicsoda az illető... Sokszor sajnos a vasút se különb ilyen téren.

"A visszatolást NEM tiltja az utasítás! Kb. 1-2 perc alatt lehet engedéllyel visszatolást megszervezni, csak akkor már 1-2 emberrel többen tudnak a gikszerről + hangrögzítő, amit nem lehet tudni ki és mikor fog visszahallgatni... :) "
Erre gondoltam én is. Írtam is, hogy jobb "szervezett keretek között" levezényelni, nem a "biztber úgyis megvéd" felkiáltással elindulni vissza, ahogy azt írták.

" Szerény véleményem szerint aki rendszeresen utazik, pláne ha nem csak x és y között utazgat oda-vissza, az igazán rászánhatna egy bő órát a díjszabás és az üzletszabályzat átfutására."
Persze, az utasnak is utána kell néznie a dolgoknak, ha utazni akar, főleg az internet korában. voltam már olyan történetnek tanúja, hogy a tag kért egy jegyet "csak úgy" A-ból B-be, majd felült az IC-re, és persze a "k***g vasutas" miért nem szólt, hogy kell helyjegy is. (ezen a vonalon nem csak IC van, van rendes gyors is, ha nem kér helyjegyet, akkor joggal gondolhatja a pénztáros, hogy gyorssal megy)

De volt olyan is, hogy a pénztárban le akartak beszélni a helyjegy váltásáról egy olyan vonat esetében, aminél tudtam, hogy kell (és a vonaton kérték is). Én mondtam, hogy nem baj azért kérnék, de egy olyan utas, aki nem utazik sokat joggal gondolja, hogy a pénztáros elég autentikus forrás, ha ő azt mondja, akkor az úgy is van, lévén ő a szakember. Aztán a vonaton meg koppan, amikor teljesen jogosan meg fogják büntetni.

Nem mondom, hogy ez általános eset, mert 100 jegyvásárlásból 3-4 ilyen eset van, de van ilyen is.

Szóval mint annyi mindenben itt se minden fekete fehér, hanem van sok-sok köztes árnyalat is :)

Wl 2012.08.11. 19:04:14

@Peti817172M: " Nyilván úgy értettem, hogy szól a diszpécsernek, az meg engedélyezi az irányváltást"
Erről van szó, ilyenkor az fszt-k garantálják a vonatok biztonságát, nem a biztber, ami ilyenkor gyakorlatilag tehetetlen (nem is erre készült).

"Amúgy meg azért 15-nél elég vaksinak kell lenni, hogy ne vegyen észre egy álló vonatot a mozdonyvezető"
Az álló vonat elé/mögé felzárkózó másik vonat kicsit más jelegű, mint az egymással szembe menő vonatok. Az előző esetre nyilván készülni is fog az mv, mivel vörös térköz mellett haladt el, gondolhatja, hogy foglalt a térköz. Az utóbbira már annyira nem, mert az nem életszerű.

jack o'neill 2012.08.14. 15:04:09

kadajo92 és HavocS:
Köszönet a hozzászólásokért. Tanulságos volt.

-----------------------------------------------------
Fél OFF:
"Ezért tart itt a máv" + "Vas Útas" + "Bulldog" vagy mi a tököm egy azon fikanick? Gondolom ez ugyanaz a barom, aki index fórumon is igét oszt. Priceless...