MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Sikertelen szökés

2011. december 04. - walteristvan

Előzmény: Rács mögött (az összes történet pedig itt található)

Amikor a "Brazil" barátom az apjával és még egy vasutassal kukoricás vagonba bújva disszidáltak, jó 24 órát töltöttem a Körkemence utcai  Rendőrség alagsorában levő pincében.

Utólag belegondolva nagy szerencsém volt, hogy csak 24 órát, mert erről a 24 óráról senki nem tudott. Senki nem tudta hol vagyok. Anyám is hiába érdeklődött, nem árultak el neki rólam semmit. Azt meg pláne nem, hogy miért vagyok eltüntetve szem elől. Nekem sem árulta el senki, hogy miért vagyok ott.

Annak, hogy nem maradtam még egy darabig, Isten tudja meddig, a cellában, annak köszönhetem, hogy a Szabad Európa Rádióban elmesélték a disszidensek, hogyan tudtak kiszökni.

Egészen addig én voltam az első számú gyanúsított. Feltételezték, hogy én segítettem nekik abban, hogy a vagon ajtaját becsukjam és a fémzárat megigazítsam:  ne lehessen észrevenni rajta azt, hogy piszkálták.

Csak akkor tudtam meg mindezt, amikor másnap hajnali fél háromkor elengedtek. Megígértették, hogy a "Brazil" leveleit, amit nekem fog írni, bemutatom nekik. Egyetlen levelet kaptam  I. Jancsitól, a "Brazil"-tól  (azon is észre lehetett venni, hogy valaki már előttem kibontotta), amit elvittem bemutatni, nehogy probléma legyen belőle.

Nem sok mindent írt a Jani. Akkor még Bécsben volt, de írta, hogy majd mennek tovább Franciaországba, majd Amerikába. És írta még, hogy vigyázzak a kislányra, akinek udvarolt.

Ezt valamilyen okból komolyan vettem, és mivel megírta a nevét és a telefonszámát is, nagyon gyorsan szert tettem rá, hogy felhívjam telefonon. Elmondtam a küldetésemet és megbeszéltem vele, hogy este hétkor találkozunk a Baross út sarkán a Gergácz vendéglő előtt. Hogy felismerjen, lesz nálam egy újság, amit magam előtt fogok tartani.

A magam részéről pontos voltam. Már hét óra előtt ott szobroztam a sarkon és figyeltem a csajokat, akik csak nem akartak belém kötni. Fél órát jöttem-mentem és rá kellett jönnöm, hogy át lettem verve. Be kellett látnom, hogy a Brazil kérését - legnagyobb  bánatomra -  nem tudom teljesíteni.

De, hát az ilyen pofonoktól edződik az ember.

Már régen elfeledkeztem a Brazilról is meg a kislányról is, amikor egyszer a Baross úton a Hungária étterem előtt (ma McDonalds) levő újságos pavilonhoz mentem, hogy vegyek valamilyen lapot.  Meglepetésemre az eladó kiszólt:  Szevasz  Pistikém!

Lehajoltam, hogy betekintsek az ismerősre, hát a meglepetés még nagyobb lett. Az újságos a Brazil apja, Tibi bácsi volt, aki szintén az egykori kukoricás vagon utasa volt,
aminek következtében 24 órát "hűsöltem".

Bementem hozzá a bódéba és elmeséltük egy másnak, kivel mi történt.

Én a fogva tartásomat hamar elhadartam és kíváncsian vártam, hogy velük mi történt.
Tibi bácsi elmesélte azt is, hogy miként tudtak elrejtőzni a kukorica között, és hogy a határon kívül már várta őket ugyanaz az ismerősük, aki itt rájuk csukta a vagonajtót. Azt is elmesélte, hogy a felesége és a lánya "itthon" maradt, de megbeszélték, hogy majd őket is maguk után viszik.

Úgy is történt. Egy idő után Tibi bácsi hamis papírokkal  Jugoszlávián keresztül hazajött.
Hozta a hamis papírokat a feleségének és a lányának is. Összecsomagoltak és felültek a vonatra, hogy szintén Jugoszlávián keresztül elhagyják az országot. A Keleti pályaudvaron azonban már várta őket a rendőrcsapat és szépen visszaterelték őket.

Tibi bácsi kapott 5 évet, amit azóta le is töltött. Szabadulása után itt kapott állást.

Megkérdeztem, honnan tudott róluk a rendőrség? Minek alapján várták őket a Keletiben?
Azt mondta, hogy biztosan nem tudja. Először a feleségét gyanúsította, (akinek nem nagyon akaródzott külföldre menni,) azzal, hogy Győrben a vonatról ledobott egy cetlit, amire felírta, hogy mi készül.

A másik, és ez a valószínűbb, a rendőrség szem előtt tartotta a feleséget, és észrevették, hogy furcsa módon összepakolva hagyták el a lakást.

Tibi bácsit még egyszer-kétszer láttam az újságos pavilonban, aztán eltűnt szem elől.
Arra gyanakszom, hogy valahogyan mégis sikerült neki külföldre távozni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr933435609

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2011.12.04. 11:29:34

Jó lett, gratulálok! Nem is tudtam, hogy ide is írsz.

lyken 2011.12.04. 11:43:20

Szomorú magyar valóság. Nemrég elolvastam Maclean Őrület című könyvét. Meglepődtem, mert Magyarországon játszódik. Vannak benne tényszerű tévedések, de nagyrészt helytálló. Ha csak a fele lenne igaz, akkor is megdöbbentő lenne, hogy mi folyt odahaza akkoriban.

Fumar Mata 2011.12.04. 11:58:57

Az a baj, hogy most a másik fele is igaz.

Pierr Kardán 2011.12.04. 12:12:00

Elég zavaros történet...

Ha Brazil haverod megírta a barátnője nevét és telefonszámát, akit te fel is tudtál hívni, akkor miből gondolod, hogy átvertek? Az se valószínű, hogy csajt lekapcsolták volna, mert akkor mentek volna érted is a megbeszélt találkozóra.

Aztán hogyan tudta kint az várni Brazilt és a faterját, aki itthon rájuk csukta a vagonajtót? Miért nem vele mentek Brazilék???

Aztán a Tibi bácsi és felesége történet is zavaros. Mi lett a feleséggel? Őt nem sittelték le? Ha valaki nem akar az illegálisan hazatérő (volt?) férjével külföldre menni, akkor egyszerűen közli azt, hogy hagyja békén, mert szól a rendőrségnek. Miért kellene ilyen bonyolult módon börtönbe menni, amikor egyszerűbben is lehet. Arról nem is beszélve, hogy ha jól veszem ki, akkor Tibi bácsi a Brazil apja, tehát Tibi bácsi felesége a Brazil anyja lehet. Akkor meg miért ne akart volna kimenni a fiához???

Szóval ez egy nagy katyvasz, tele logikátlansággal, érthetetlen részekkel :-((

rendületlenül 2011.12.04. 13:36:18

Pierr Kardán: Majd ha "nagyobb leszel" meg fogod érteni.
De az sem árt, ha még egyszer elolvasod, figyelmese4n!

Pierr Kardán 2011.12.04. 14:16:28

@rendületlenül: Taníts, kérlek!!!

A három, részemre nem világos dolgot magyarázd már el!

Kifogást nem fogadok el, az azt jelenti, hogy te sem érted!

rendületlenül 2011.12.04. 14:41:00

Rendkívüli oktatás: 1./ A csaj úgy verte át, hogy nem ment el a randira.(senki nem mondta, hogy lekapcsolták??!!)
2./Aki rájuk csukta az ajtót (egy külföldi ismerős) az legálisan jött be és ment is ki.
3./ A férj papírokkal jött vissza (jó pénzért készítettek ilyet, sőt még a feleségének is ilyen papírt hozott.
A feleség azonban nem akarta itt hagyni a lányát (aki nem Tibi bácsitól lett) és már egyetemre járt.
És csak én kaptam 5 évet! Üdv.: Tibi bácsi

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2011.12.04. 14:41:43

@Pierr Kardán: >Aztán hogyan tudta kint az várni Brazilt és a faterját, aki itthon rájuk csukta a vagonajtót? Miért nem vele mentek Brazilék???

Én nem ismerem a részleteket, de ez nem elképzelhetetlen. Ha egy olyan ember volt, aki gond nélkül átjuthatott a határon egyedül, akkor ez működhetett. Arra is ez lehet a magyarázat, hogy miért nem vele mentek, nyilván nem tudott három embert átcsempészni a határon, amikor átment.

Az én dédszüleimet például kitelepítették a háború után a "festői" NDK-ba, őket pldául spotrepülővel szöktették át nyugatra. Hihetetlen, de igaz.

lyken 2011.12.04. 14:52:47

@Pierr Kardán: "Taníts, kérlek!!!" No offense, de rádfér. Le akartam írni én is, de már megtették: @rendületlenül:

A funkcionális analfabetizmus egyik jellemzője egyébként, hogy az illető nem képes összetett szöveget elolvasás után értelmezni, megérteni.

@scheerti: "Én nem ismerem a részleteket, de ez nem elképzelhetetlen."

Márcsak azért sem elképzelhetetlen, mert a "Rács mögött" címet viselő remekmű linkje ott van felül, mint előzmény.
Funkcionális analfabetizmusban nem szenvedők könnyen rákattinthatnak és elolvashatják a kinyíló oldalon(SzER a.m. Szabad Európa Rádió):

"Azt is elmondta az úriember, akivel később rengeteg alkalommal találkoztam a pályaudvaron tartott ellenőrzései során, az volt az egyik szerencsém, hogy másnap azt is elmondták a SzER-ben, hogy egy ismerősük jött Magyarországra legálisan, aki a vagonajtót rájuk csukta, majd a határ túlsó oldalán várta is őket."

Értjük, ugye? Nyugatról _legális_ útlevéllel jött be, majd távozott.

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2011.12.04. 15:01:17

@Pierr Kardán: Hidd el nincs ebben semmi zavaros vagy hihetetlen. Az átkos vége felé szolgáltam határőrként és hallottam,sőt láttam ennél cifrább történeteket is.

Bandibacsi34 2011.12.04. 16:34:47

@rendületlenül: Lehet, hogy a Brazil se Tibi bacsitol lett...;-)

Amugy meg mikor volt a szokes, es mikor talalkozott Tibi bacsival? Otvenes meg hatvanas evek!
Mellesleg az 56-os emigransok fele is visszatert ot even belul. A rossz nyelvek szerint Nyufaton dolgozni kellett...
Amugy mint kulfoldon megfordult szamtalanszor tapasztalram, hogy egyes emberek, foleg nok de ferfiak is, megszoktak a csaladot, meg, hogy mindent a picsajuk ala tesznek...
Egyebkent a Kadar korban is emigralt valami fejes kolke Franciaorszagban, es a franciak kulon Kadar keresere hoztak vissza...