MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Ötmilliárd forintot kapnak a vasút dolgozói

2011. november 20. - Vittore.

Ötmilliárd forintot csoportosít át a kormány a vasúti dolgozók ösztönzésére. Bárány Balázs, a VDSZSZ alelnöke azt nyilatkozta az Origonak, hogy ez a pénz az, ami szerintük a MÁV-Cargoi privatizációja után járnak a dolgozóknak.

A VDSZSZ 2008-ban azért sztrájkolt, hogy a MÁV-Cargo 102.5 milliárd forintot privatizációs bevételéből minden dolgozó kapjon nettó 250.000 forintot. Ha a hírek igazak, akkor végül a vasutasok elérték a céljukat.

Kifizeti a kormány a vasutasokat a MÁV-Cargo eladásáért

Összesen ötmilliárd forintot csoportosít át a kormány a vasutasok "pénzügyi ösztönzésére". Egy szakszervezeti vezető szerint ez azt jelenti, hogy kifizetik azt a pénzt, amit a VDSZSZ korábban sztrájksorozattal követelt a MÁV-Cargo privatizációs bevételéből.

Az idén egy-, a következő két esztendőben pedig további 4 milliárdot szán a kormány a MÁV-Start Zrt., a MÁV-Gépészet Zrt. és a MÁV-Trakció Zrt. minden vasúti dolgozójának "pénzügyi ösztönzésére" - derült ki a pénteken megjelent Magyar Közlönyből. Bárány Balázs, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) alelnöke az [origo]-nak azt mondta: arról a pénzről van szó, amit a MÁV-Cargo privatizációja után követeltek a dolgozóknak.

"Orbán Viktor már ellenzéki politikusként is jogosnak tartotta követelésünket, hogy a MÁV-Cargo privatizációja után minden vasutas kapjon nettó 250 ezer forintot. Ez most valósul meg" - mondta Bárány, aki szerint a miniszterelnök a kormányhatározattal állta a szavát, amelyet még áprilisban adott, amikor Gaskó Istvánnal, a VDSZSZ elnökével tárgyalt. Bárány szerint az ötmilliárd forint fedezi követeléseiket, amelyeket a tavalyi borsodi árvizek idején fejenként százezerrel csökkentettek.

A VDSZSZ még 2008-ban kezdett sztrájksorozatba azt követelve, hogy minden vasutas kapjon 250 ezer forintot a MÁV-Cargo 102,5 milliárd forintos privatizációs bevételéből (ezt csökkentették tavaly az árvíz miatt 150 ezerre). Ezenfelül visszamenőleg 10 százalék kiszervezési pótlékot akartak elérni a MÁV-ból kikerült leányvállalatok dolgozóinak. A korábbi kormányok elutasították a követelést.

Az [origo] kérdésére, hogy a kormány döntése után a VDSZSZ kimarad-e majd az esetleges vasúti munkabeszüntetésekből, a szakszervezeti vezető, Gaskó István közeli munkatársa kijelentette: a sztrájkkal nem is érdemes próbálkozni Magyarországon, mert az új jogszabály értelmében ez kivitelezhetetlen. Hozzátette ugyanakkor, hogy adott esetben a Munka törvénykönyve elleni tiltakozásokban, például útlezárásokban részt vesznek.

Forrás: Origo.hu

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr303398579

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.11.20. 21:22:17

"a vasúti dolgozók ösztönzésére."

- Kíváncsian várom az eredményt. Ha sikeres a projekt, akkor ez blog témahiánnyal fog küzdeni.

deeed 2011.11.20. 23:27:36

Csak üdvözölni tudom, bár ebből sem lesz semmi....

lyken 2011.11.21. 09:01:57

Ennyi erővel bárki követelheti, hogy x ezer forintot kér, mert jogosult részesülni a privatizáció bevételeiből. A VDSZSZ részéről ez egy mocskosul pofátlan lépés(zsarolok, mert megtehetem). Ha a cégtulajdonos eladja az egyik saját cégét, akkor miért lenne köteles az eladás árából a dolgozóit részesíteni?

Azzal simán egyet lehet érteni, hogy legyen ösztönzési keret. Csak jó volna ésszel kezelni és nem alanyi jogon odaszórni mindenkinek, mert az lesz belőle mint a 13. havi nyugdíjból, vagy mint a görögöknél a 16. havi fizetés. Kiváncsian várom az eredményeket.

"Orbán Viktor már ellenzéki politikusként is jogosnak tartotta követelésünket, hogy a MÁV-Cargo privatizációja után minden vasutas kapjon nettó 250 ezer forintot."

Erre kár hivatkozni, mert Viktor minden második kijelentése homlokegyenest ellentéte annak amit 2010 előtt mondott.

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.11.21. 12:23:12

Én is emgadnám nekik a részesedést.
De akkor részesüljenek a veszteségből is.
Lehet befizetni a különbözetet...

kennyking 2011.11.21. 12:24:19

@lyken: A Cargo privatizációja után részvény formájában minden átvett kargós kapott több mint egymillió forintot ( a részvényeket visszavásárolta a cargo, nettóban kb.550-600 ezerre jött ki fejenként.)A VDSSZ-nek az volt a követelése, hogy mindenki kapjon, ne csak a volt Cargósok, mert sok nem cargós is végzett Cargós munkát ( mert munkaköri kötelessége volt), ami miatt a cargo sikeres ( nyereséges) volt, és erre állítólag Kóka igéretet tett.Utólag Kóka még azt is tagadta, hogy találkoztak volna, tehát valószínüleg a szakszervezet mond igazat.

gcsabi 2011.11.21. 13:50:43

@Kimérős szaloncukor (Lédig):
Ez a demagógia csúcs, amikor egy közszolgáltatást végző vállalat alkalmazottján kéred számon a veszteséget!
Biztosan úgy gondolod, hogy a tűzoltó, tanár, orvos, rendőr és az összes olyan ember aki közszolgáltatást végez fizessen, mert haszonnal egyik sem működhet!

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.11.21. 15:50:44

@gcsabi:
Nem kívántam demagóg lenni, ne haragudj.
Elelnben aki a vállalat nyereségéből részesedni szeretne az részesedjen annak veszteségéből is.
Vagy ennyi erővel én ugyanannyit tettem a Cargóért mint a többi vasutas...

Légnyomásos Gyuri 2011.11.21. 16:25:57

Megint egy gumicsont,amin lehet rágódni hónapokig a kormány meg röhög a markában.Még egy fillért sem fizettek ki,de azért dögöljön meg minden vasutas.Az elmúlt másfél évben kijátszották a rendőrt,tűzoltót,tanárt stb,a "becsületes"honpolgárokkal szemben.Az ilyen átverésekre mindíg lesz vevő ebben az országban,

Légnyomásos Gyuri 2011.11.21. 16:30:39

@Kimérős szaloncukor (Lédig): Bizony kiveszik a részüket a veszteségből is.A MÁV-Trakciónál tavaly hónapokon keresztül bércsökkentés volt(20-25%) a kevés szállítások miatt.Csak ez nem hír amivel foglalkozna bárki is.

kadajo92 2011.11.21. 18:48:33

@Kimérős szaloncukor (Lédig):
"Vagy ennyi erővel én ugyanannyit tettem a Cargóért mint a többi vasutas..."

Az a forgalmi szolgálattevő aki "xyz" állomáson menetvonallal látja el az "abcde" számú tehervonatot, és jelzőt kezel neki, valamint elmeneszteti már tett valamit a Cargoért, pedig köze sincs ahhoz a céghez. Nem tud mit csinálni a helyzettel, az ő munkaköri leírása a forgalom megszervezése és ebbe beletartozik a Cargotól kezdve a Floydon át minden vasúttársaság.

gcsabi 2011.11.21. 19:51:56

@Kimérős szaloncukor (Lédig):
Az, hogy olyan állapotban került eladásra a CARGO /fuvarozási teljesítmények, fuvarozási határidők,fajlagos kihasználtság stb./ az azért nem magától történt.
Egy olyan állomáson, ahol tehervonatoznak és nem csak a bejárat-kijárat gombokat nyomogatják, elég sokat tettek ezért. A vasúton nem a személyvonati közlekedés lebonyolításában kell "gondolkozni", hanem a tehervonati kiszolgálás, vonat összeállítás, közlekedtetés, teher és személyvonati menetrendek közti "munkán". Azokat a szállítási eredményeket bizony kemény munkával-nem csak ÁFU-s dolgozóéval-kellett produkálni, ami miatt jó áron lehetett eladni!

pbence 2011.11.21. 23:07:25

@gcsabi:
OK, nyilván nagyon szép dolog, hogy jól dolgoztak évekig, és nyilván jelentős részben a munkavállalók érdeme, hogy ha felfut egy cég. De nekik ez volt a munkájuk, amiért fizetést kaptak. Ha mondjuk most a MOL eladná egy leányvállalatár, akkor vajon a az összes MOL munkavállaló kapna az eladási árból, vagy a MOL röhögne egy jó nagyot egy ilyen kérésen?
Ha arról van szó, hogy ki mennyire végzett kemény munkát, akkor ezzel a gondolatmenettel vegyük bele a Paksi Atomerőművet is, hiszen az ő áramuk nélkül nem nagyon mentek volna a villanymozdonyok. Vegyük bele a MOL-t is, hiszen a dízelmozdonyok meg az ő üzemanyaguk nélkül nem mentek volna. Vagy gondolod, hogy ennél a két vállalatnál nem kell keményen dolgozni?
Ha folytatjuk a sort, vegyük bele a magyar adófizetőket, akiknek az egész MÁV csoport a tőkéjét köszönheti, és sehol nem lenne nélkülük.

lyken 2011.11.22. 11:07:13

@gcsabi: "Ez a demagógia csúcs, amikor egy közszolgáltatást végző vállalat alkalmazottján kéred számon a veszteséget!"

Nem az a demagóg, hogy a nyereségből akarnak részesedni de a veszteségből nem? Ez olyan, mint mikor felveszel egy devizahitelt, majd közlöd, hogy csak akkor fizeted a részleteket, ha neked kedvezően alakul az árfolyam.

@Légnyomásos Gyuri: "Bizony kiveszik a részüket a veszteségből is.A MÁV-Trakciónál tavaly hónapokon keresztül bércsökkentés volt(20-25%) a kevés szállítások miatt.Csak ez nem hír amivel foglalkozna bárki is."

Nem Trakciósokról volt szó, hanem mindenkiről aki részesedni óhajt a nyereségből. Tudtommal ez nem csak a trakció. Másfelől ezek a bércsökkentések nem bércsökkentések. Ha a hó végi bér munkaóra alapon van meghatározva, és alacsonyabb a hónapban a munkaórák száma a korábbiakhoz képest, az nem bércsökkentés.

@kadajo92: "Nem tud mit csinálni a helyzettel, az ő munkaköri leírása a forgalom megszervezése és ebbe beletartozik a Cargotól kezdve a Floydon át minden vasúttársaság."

Nem is kell mit csinálnia. A munkaköri leírását a főnöke állítja össze. Ha a főnöke úgy ítéli meg, hogy a cége számára megéri az együttműködés, akkor utasítja rá a dolgozót és pont.

@gcsabi: "Azokat a szállítási eredményeket bizony kemény munkával-nem csak ÁFU-s dolgozóéval-kellett produkálni, ami miatt jó áron lehetett eladni!"

Javíts ki, ha tévedek, de normálisan a cég működése:

1. Bármilyen cég célja a nyereséges működés.
2. A cég ezen cél elérése érdekében dolgozókat alkalmaz.
3. A dolgozók a bérükért cserébe mindent elkövetnek a nyereséges működés érdekében.
4. A cég részvényesei vagy tulajdonosai részesülnek a cég nyereségéből vagy veszteségéből.

Dolgozhat bármilyen gyönyörűen az alkalmazott, azt nem részesedéssel, hanem prémiummal szokás jutalmazni. Nullszaldós vagy veszteséges cégnél ilyen természetesen szóba sem jöhet.

lurkó 2011.11.22. 18:58:48

A pénzt annak idején a kóka miniszter"úr" igérte meg ha a vasúti dolgozók nem akadályozzák sztrájkokkal demonstrációkkal a cargo eladását. Tehát nem azért jár ez a pénz amit tettünk hanem amit nem tettünk.

lyken 2011.11.22. 19:45:15

@lurkó: Ez pontosan hol lett rögzítve írásban? Mert ezt edig csak a VDSZSZ vezetők állították. Viszont azt tapasztaltam, hogy a szakszervezet és a management közötti megállapodások mindig kőkeményen írásba vannak foglalva, különben szóbeszéd áll szemben szóbeszéddel, aminek jogi alapja igen csekély. Feltételezem hogy a VDSZSZ vezetők nem olyan hülyék, hogy egy lényeges ígéretet ne írásban kérjenek. (Egyértelműen nem hülyék, csak meg kell nézni az egyéni vagyonukat, hogy milyen szépen megszedték magukat pár év alatt a nagy vasutas érdekvédelemben.)
Eddig írásos bizonyíték nem került elő a fenti megállapodásról, ha jól tudom. Innentől kezdve mindenkinek a fantáziájára van bízva, hogy a sokat bizonyított Gaskó úr és mókusörse igazat mond-e?

gcsabi 2011.11.22. 20:24:44

@lyken:
Miért is kellene részesedni egy olyan cég veszteségéből a munkavállalójának, amelyik nem piaci, hanem közszolgálati alapon működik? A vasút veszteséget adó része állami megrendelést hajt végre, az állam által meghatározott tarifa szerint, az állam elvileg nem a vasút bevételeiből, hanem a költségvetésből finanszírozza-helyesebben finanszírozná, amennyiben megtérítené az általa kötelezett szolgáltatásokat-a működését és a fenntartását, fejlesztését. De egyiket sem teszi hosszú évtizedek óta!
Ha úgy tetszik a vasutas dolgozó is ugyanúgy "finanszírozza" az adójából a MÁV-ot mint bármely más adófizető. A bérét a munkája után kapja és nem a nyereség után, ahogy pl.: egy tanár, orvos, mentős vagy egy hókotró vezetője, akik szintén nem termelnek forintosítható nyereséget!
Amúgy pont a CARGO volt a nyereséget termelő rész!
Hogy jön ide a személyes használatra felvett deviza hitel? Inkább vegyük egy iskola vagy kórház működésére felvett hitelt. Szerinted a tanároknak vagy a nővéreknek kellene részt vállalni a hitel visszafizetéséből?
Ha elég figyelmesen olvasnád amit írtam, láthatnád, hogy még véletlenül sem foglalkoztam a kifizetés jogos vagy jogtalan voltával, hanem arra reagáltam: miszerint semmivel sincsen több köze egy vasutasnak a sikeres privatizációhoz, mint egy kívülállónak.
Bár részemről nem tartom elvetemült álláspontnak, hogy az is kapjon bónuszt egy cég eladásának hasznából aki napi szinten részt vett a működtetéséből, ne csak a privatizációs management. Érdekes módon itt is kaptak a privatizált cégbe került dolgozók -jóval jelentősebb összeget-csak a MÁV-nál maradtak nem!

Légnyomásos Gyuri 2011.11.22. 20:41:57

@lyken: Igazad van!Ha hónap elején 20%-al kevesebbet viszel haza,az nem bércsökkentés!Csak "annak látszó tárgy".

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2011.11.23. 05:00:12

Az utolso bekezdesnel a szajbol segg csinalasa figyelheto meg.

VJVMan 2011.11.23. 09:47:59

Nem értem azt a cargos témát én sem, de ahogy nézem Viktor sem hülye és a cargos pénzt fizeti ki, hanem ösztönző pénzt ad.

Amit viszont megtennék az az, hogy minden állami cég dolgozója x év után kapjon részvényt, ezzel legyen érdekelté téve a munkájában. Sajnos a legtöbb ember úgy van vele, hogy van munkahelyem, akkor már semmit nem kell csinálnom.
Pedig ha az ember elvállal valamit, akkor vagy csinálja normálisan, vagy menjen a francba és adja át a helyét olyan embernek aki normálisan végzi a munkáját.

Az emberek ezt nem értik meg. Nálunk a vasúton is nyavalyognak mindenért olyanok akik egész életükben ott dolgoztak, és fogalmuk sincs, hogy mi zajlik a munkaerő piacon.
Azt hiszik, hogy ha felmondanak akkor a vasút össze omlik.

karosszékely 2011.11.23. 11:26:53

@lurkó: Ezt nem úgy hívják jobb helyeken, hogy zsarolás?

lurkó 2011.12.03. 19:29:51

@karosszékely: Nem. Mert te megfordítottad a dolgot a tulaj ígért hogy nekünk is meg fogja érni! Szerintem ezt számon kérni nem zsarolás.

lurkó 2011.12.03. 19:38:26

A harmadik bekezdést ajánlanám azok figyelmébe akik tényleg elhiszik azt hogy minden vasutas kap ötmilliárd forintot! Mert már ilyent is a pofámba vágtak kedves utasok! :-) Nem mindenki kap és pláne nem ötmilliárdot!
süti beállítások módosítása