MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Gyere a Facebook-ra!

2011. november 05. - Vittore.

A Facebook-üzenőfalunk mostanában szerencsére egyre jobban beindul., hiszen nem az a célunk, hogy csak egy-egy blogbejegyzésünkről legyen kint ott hír, hanem az is, hogy az olvasók küldjenek be oda is rövidhíreket, képeket, véleményeket.

Így tesz például László is, aki folyamatosan tudósít a lajosmizsei vonal viszontagságairól, míg mások egy-egy vicces kijelzőt, helyzetet kapnak le a mobiljukkal, hogy az feltöltsék a közösségnek.

Egy kis útmutatót szeretnénk most biztosítani az Üzenőfal használatához, hogy aki eddig nem merte, vagy nem tudta használni, ezentúl bátran belefoghasson a beküldésekbe:

 

Az Üzenőfalat alapesetben kétféleképpen lehet megtekinteni, az első a hivatalos, Új MÁV Blog által beküldött tartalmak megjelenítése, a másik a mindenkié. Az első esetben a "Új MÁV blog (ex Megint Ál..."-t kell választani, itt csak az látható, amit a blog írói raknak ki: hirdetmények, új blogbejegyzések, stb. A másik lehetőségnél az "Everyone (Most Recent)"-et választva az összes látogató által beküldött kép, hír, megjegyzés látható.

Melyiket érdemes használni? Ha valaki csak a legújabb blogbejegyzéseket és a szerkesztők üzeneteit akarja látni, akkor az első módot, ha érdekli a látogatók által beküldött tartalom is, akkor a másodikat.

 

Az "Írj valamit..." mezőbe kattintva közérdekű adatokat küldhetünk fel az Üzenőfalra, ilyen lehet például az, ha valamelyik vonalon nem járnak a vonatok, ezt beküldve mindenki olvashatja az információt.

A "Fénykép"-re kattintva fényképet tölthet fel az olvasó, ehhez megjegyzést fűzhet, s ezt is láthatja mindenki: itt vicces, vagy érdekes képeket érdemes megosztani.

A "Link" lehetőséggel pedig weboldal, hír linkje küldhető be, ekkor a Facebook ezt weboldal-ajánlásként jeleníti meg.

Ha tetszik a Facebook-csoportunk élete, működése, akkor osszátok meg barátaitokkal is az elérhetőségét (www.facebook.com/ujmavblog), hogy ők is részt vehessenek az információk megosztásában!

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr13355239

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.