MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Do you speak angolul?

2011. augusztus 20. - Vittore.

Ma siettem a Keleti-pályaudvarra, hogy a reggel 9-es szombathelyi IC-hez kiérjek az ünnepre fellátogató szüleimhez. Épp jól időben voltam, amikor egy tébláboló külföldi kiscsaj, olyan 18 év körüli, megkérdezte, hogy beszélek -e angolul.

Mivel siettem, csak félvállról mondtam, hogy igen, mire megkérdezte, hogy tudok -e segíteni neki. Kiderült, hogy az információs szoba melletti csomagteremben elaludtak hárman, s közben egyikük, egy srác feje alól kilopták a kistáskáját.

Bementem velük az egyik MÁV-os nőhöz, aki tovább küldött a Rendőrséghez. Ott megkérdeztem a rendőröket, beszélnek -e angolul, kiderült, hogy nem igazán. Elmondtam, hogy ennek a három fiatalnak ellopták a táskáját, a rendőrök ekkor visszaküldtek az információhoz, hogy nem -e adták le ott a táskát.

Elmenve az infohoz, ott hosszú sor állt, szerencsére eszembe jutott megkérdezni a srácot, hogy a csomagot elhagyta, vagy tényleg ellopták. Mivel alvás közben kilopták a feje alól, kis esélyt láttam arra, hogy a tolvaj később leadta azt a talált tárgyak osztályán, így az infot otthagyva, visszamentünk a Rendőrséghez.

Ott én fordítottam, kiderült, hogy az eset csak kb. fél órája történt, s a fiatalok reménykedtek abban, hogy a kamerát visszanézve megnézhetik a tettest. Én elmondtam nekik, hogy szerintem a csomagjuknak már vége, mert a tolvaj már biztos elhagyta az állomást a lopás után. A rendőrök még párat kérdeztek, majd mondták, hogy hívják a TOLMÁCSOT, de NEM BIZTOS, HOGY LESZ, MERT AUGUSZTUS 20-A VAN.

Szomorú. Egyrészt az, hogy senki sem beszél egy állomáson a hivatalos szerveknél úgy, hogy felvegyék a károsult vallomását, ráadásul most még forró nyomon lehetett volna intézkedni, hiszen fél órán belül volt az esemény. A másik szomorú dolog az, hogy egy alapfokú angollal el lehetett volna boldogulni Magyarország egyik legnagyobb nemzetközi állomásán, ilyen szavakra volt szükség, hogy baggage (poggyász), locker (csomagmegörző), steal (lop), somebody (valaki), blablabla.

A fiatalok végül is leültek, és remélem segített nekik végül valaki. Vagy legalább nem köpködik azóta is az országot. (Bármennyire is szerettem volna én lenni a tolmács, hivatalos eljárásban nem használhatják fel az én fordításom...)

 

 

Veled is hasonló történt? Történeted, észrevételed, fontos közlendőd van, mely megjelenthet itt, az Új MÁV Blogon? Az e-mailt az ujmavblog@gmail.com címre küldheted, és mi kitesszük történeted!



Elindult hírlevelünk, ha érdekel a vasút, vagy olvashatónak találtad ezt a bejegyzést, akkor kattints ide, és olvasd a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr613167130

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.08.20. 17:51:41

Gyakorlatilag tökmindegy hogy tud-e a rendőr angolul vagy sem, a hivatalos eljárásban úgyis csak a hivatalos tolmács a nyerő...
Persze jobb lenne ha tudna, mert akkor legalább elkommunikálgattak volna a turistákkal... Dehát...

alekiborg 2011.08.20. 22:50:37

bezzeg ha latint oktattak volna a rendoroknek az altalanos iskolaban, most mind tudna 3 nyelven hibatlanul!

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.08.20. 23:01:23

Odáig olvastam, h Keleti pu.
Szigeten jártam a múlt héten. A Keletibe futott be a vonatunk, az a mocsadék közeg, ami fogadott minden képzeletet felülmúlt. Jól tudom, és ez a pályaudvar volt néhány éve (!) felújítva?

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.08.20. 23:08:28

@Csehszlovák Kém:
Kb 15 éve igen. A homlokzat, belülről a falazat és a tető.
A többi nem nagyon... :(

pali_proli 2011.08.20. 23:08:31

@alekiborg: Kedves kommentelő magyar polgártársam! Mélységesen elszomorít a cinikus hozzáállásod! Nemsokára téged is utolér a fülkeforradalmárok bosszúja. Honnan tudod, hogy a rendőrök nem tudtak latinul??? Szerencsére már kijavítottuk az elmúltnyócév liberálbolsevik oktatáspolitikájának minden hibáját! A rendőrök nemcsak latinul beszélnek folyékonyan, de franciául, oroszul és ógörögül is. De az Európa elmaradott feléről érkező tudatlan szinglihordák és kiscsávók nem elég, hogy nem tudnak magyarul, ami már eleve megbocsáthatatlan, de franciául, oroszul és ógörögül sem. Te pedig @alekiborg csomagolj, mert a bőrkabátosok már elindultak érted, és további életed Győző bácsi kőbányájában kényszermunkával fogod tölteni ezért a kommentért!!

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.08.20. 23:38:20

@Kimérős szaloncukor (Lédig): Kösz. Bár néhány dolgot még nem értettem. Peronon időnként korlátok közt kellett átmenni, de a funkciójára nem jöttünk rá, mert a korlátoknál álló néhány MÁV-os (?) nem szólt hozzánk. Aztán: a több órás út után megéheztem, vettem egy rántotthúsos zsemlét az első lehetséges helyen. 450 forintért. Aztán az első harapás után basztam is ki a kukába, mert ehetetlen volt, a zsemle érezhetően több napos, a rántotthús valójában a zsemlébe félig (!) belegyűrt prézli volt. Aztán pénzt akartunk kivenni, de nem találtunk ATM-et a pu. területén. Aztán roppant idegesítő és zavaró volt, h az egész pu. egyetlen nagy dohányzó terem volt. A vonatra várakozó utasok a pályaudvart elhagyni készülő emberek arcába fújták a füstöt. Aztán: én ismerem a környéket, de amúgy egy távolabbi helyről érkező számára semmi nincs érthetően kitáblázva. Végül egy pozitívum: A pu. területén található Baross étterem wc-je, igaz 300 forint a használati díj - tiszta volt, papírt is láttam. Összességében egy roppant igénytelen helyről beszélünk, ahol megállt az idő és az összképet itt már nem menti meg a XIX. századi épület egykori patinája sem. Az ország egyik "kapujáról" beszélünk.

Seang Lee 2011.08.21. 00:12:08

egyik legnagyobb turista nevezetessegunk: szechenyi furdo. varom a barataim az eloterben, es arra leszek figyelmes hogy a biztonsag or erosen hatogatja egy sracnak: problem,problem. majd az or tanakodik a jegyelado nenivel aki ugyanugy nem beszel magyar nyelven kivul mast. felajanlottam segitsegemet, mindenki nagy megkonnyebbulesre (annyi volt hogy a srac elhagyta az oltozoszekreny kulcsat amiert 5000 huf-ot kellett volna fizetnie, de nem volt nala penz, igy az or a rendoroket akarta hivni. dec 31 leven a furdo koran zart ugyhogy vegul nem csak tolmacs hanem problemamegoldo kepessegeiemet is be kellett vetni (sracnak mondtam hagyjon ott valami id-t , menjen taxival a hotelba penzert es jojjon vissza) szerencsere a furdo vezeto neni aki idokozben kijott az odujabol (de ugyanugy nem beszelt nyikkot se angolul) is belement. de szep lett volna hogy egy kulcs miatt szegeny turista sracot szilveszterkor letartoztattak volna... legalabb a forgalmas turista helyekre kene par szot angolul gagyogo ember, konyorgom...

kacsa. 2011.08.21. 00:26:33

Lehet egy harmadik magyarázata is (a sima nemtudáson és a belesz.ráson) kívül annak, hogy miért nem beszéltek a rendőrök angolul: ha véletlenül félreért valamit a közeg, akkor annak esetleg kellemetlen következményei lehetnek rá nézve. Pl. pár éve egy flúgos kanadai bombával fenyegetőzött egy benzinkúton. Tudták, hogy nincs nála bomba (ott volt a fószer felesége, csak nem tudta lecsitítani), mégis tolmácsot hívtak, holott az ott lévő rendőr beszélt angolul... a feleséggel.

Keleti és környéke: tényleg ótvar. Beázik, büdös, teli van csövessel, kéregetővel és ráadásnak ott van már 4 éve a "vakondtúrás" is. Egyik ismerősömhöz német vendég jött. Az első dolog, amit meglátott, egy nagy nyilvánosság előtt vizelő csöves volt. Meg is kérdezte a vendég, hogy ezt így szokás-e nálunk. Több, mint ciki.

Etilcsoport 2011.08.21. 00:49:41

@Csehszlovák Kém:
A Keleti legszebb pontja akkor is a nemzetközi jegypénztár. Kötelező élmény minden külföldinek. Akinek esetleg nem ismerős: friss bombázást idéző állapotok, sebtiben összetákolt OSB lapokkal és méretes gerendákkal megtámogatott falak, ahova pénzváltóneppereken, kutyagiroszoson és különféle "színes" egyéniségeken keresztül lehet eljutni a legnagyobb büdösben. Több mint egy évet laktam albiban a 8kerben a Teleki térnél, ennek ellenére itt kifejezetten féltem.

DE azért kint van a sorszámhúzó automata, ugyanis az információt csak a cetlikért cserébe méri a kápó néni, különben leharapja a fejed, magyarul is.

Na most ezek után képzeld el, amikor vonattal megérkeztem Prágába, ahol most élek...
Tiszta, már-már reptéri váróterem hosszú pultokkal, LCD kijelzőkkel, sorszám nuku, angolul tudnak, ráadásul az információs még viccelődni is tud teli szájjal vigyorogva - éjfélkor.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.08.21. 01:01:53

@Etilcsoport: Éjfélkor? :) Hja, kérem a Jaroslav Hasek és a Hungária IC legendás 100 perces késéseiről ne itt beszéljünk :P

Etilcsoport 2011.08.21. 01:15:51

@Csehszlovák Kém:
Csak az állomásról volt szó :)
A teljes sztori az éjszakai, Budapestre induló vonatra szóló helyjegyemből indult ki, de ez off, csak kérésre mesélem el :)

Amúgy minden relatív. Egy hete jöttem meg Montenegróból vonattal, Szerbiában mindkét irányba 5-5 órányi késést szedett össze a vonat - mit nem adtam volna egy habkönnyű 100 percért :)

KenSentMe 2011.08.21. 01:31:33

@kacsa.: Erre én azt mondom, hogy ha nem tudod vállalni a felelősséget a kommunikációdért, az nem angoltudás. Rengeteg ember dolgozik és használja napi szinten az angolt úgy, hogy ha félreért valamit, akkor azért simán kirúghatják. Nem az az angoltudás, hogy tudsz mondani egy "how do you do"-t, meg le tudsz szervezni egy kurvát estére.. ez a félreértés dolog ez ilyen "nem sánta ez a ló, csak óvatos" típusú érvelés.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.08.21. 02:50:07

rendőrök és nyelvtudás. Ezt a két szót egy napon emlegetni ősi román szokás. Vicc is van róla, jó régi :)

Külföldi autó odahajt két járőröző rendőrhöz:
- Sprechen sie deutsch? - hajol ki a vezető.
A két rendőr rázza a fejét hogy nem érti.
- Do you speak english?
Ismételt fejrázás.
- Parlez vous francais?
Továbbra is semmi, az autós bosszúsan továbbhajt. Az egyik rendőr megszólal:
- Azért nem ártana már megtanulnunk egy idegen nyelvet!
A másik legyint:
- Minek? Látod ez is hány nyelven tud és mire ment vele?

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.08.21. 02:50:38

@kacsa.: Az oké, de ha beszél olyan szinten angolul, akkor a rendőr maga is levizsgázhat hivatalos tolmácsnak, és rögtön nem kell két ember a kommunikációhoz.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.08.21. 02:52:43

@Csehszlovák Kém: én a helyedben örülnék, hogy nem találtam ATM -et. Ha mégis sikerült volna, a pénztárcádat a helyi riszájkling matadorok vették volna ki a zsebedből ;)

nemecsek ernő áruló 2011.08.21. 07:25:19

Hova gondolsz? Az angolt túl könnyű megtanulni, nem kell azt az iskolában tanítani Rózsika néni is megmondta!

hattyú 2011.08.21. 07:27:14

Soha nem értettem, hogy a Keleti környékét miért nem lehet rendbe rakni...olyan az egész mintha valakinek az érdeke legyen az a koszos, mocskos gennygóc ott a város közepén... Nekem a legjobban az szokott tetszeni, amikor a sok milliárdból felújított oldalsó bejárat elé nyugodtan székeket raknak a lehúzós taxis hiénák és ott nyomják az intelligens szövegüket a pénzváltós maffia emberei meg onnan lesik nem jönnek-e a rendőrök, akik amúgy ha jönnek nem csinálnak soha semmit. De a Keleti szerintem pont Magyarország tükre, épp jó az oda, egyébként is csak azért kirívó, mert oda érkeznek a nemzetközi vonatok, amúgy meg standard, teljesen átlagos. kb. 2 hete elmentünk a Balatonhoz :D az is épp olyan lehúzós, átverős hely mint volt, pedig mennyit hazudoznak arról, hogy már más...szóval :D
Angolul meg minek tudni? Majd megtanul a sok szemétláda idegenlelkű magyarul és ékírással kommunikálni!

hattyú 2011.08.21. 07:31:42

+ a rendőrökhöz még annyit, hogy nekem már 2x is volt úgy, hogy külföldieknek segítettem, remélem soha többé nem lesz, mert a magyar rendőrség gyomorforgató, az embert csakis megalázni és lenézni tudják egy rendőrörsön, remélem soha többé nem lesz hozzájuk szerencsém, el sem tudom képzelni amúgy, hogy minek megy valaki kirándulni Magyarországra...biztos szered szenvedni, mazochista, vagy átverték.

popocatepetl 2011.08.21. 08:40:00

@pali_proli: Kikeltél a tegnap esti hányásodból és most itt okádasz?

popocatepetl 2011.08.21. 08:44:33

@hattyú: "Majd megtanul a sok szemétláda idegenlelkű magyarul és ékírással kommunikálni!"

Miért, a sok helyi proli érti az ékírást? Te érted?

popocatepetl 2011.08.21. 08:45:53

@hattyú: "+ a rendőrökhöz még annyit, hogy nekem már 2x is volt úgy, hogy külföldieknek segítettem, remélem soha többé nem lesz, mert a magyar rendőrség gyomorforgató, az embert csakis megalázni és lenézni tudják egy rendőrörsön,"

Ne szidd a rendőröket az indexen, itt most komilfó szeretni őket, mióta a nácikok el akarják venni a jól megérdemelt korai nyugdíjukat!

lala5a 2011.08.21. 09:10:15

Nem szeretnék a magyar rendőrök védelmére kelni, megérik a pénzüket. Azonban személyes tapasztalataim alapján elmondhatom, tőlünk nyugatabbra is akadnak ilyen üde színfoltok egy turista életében.
Tavaly nyáron, éppen azon a napon késő délután érkeztünk Madridba, amikor a világbajnok focicsapatuk is megérkezett. A város lakossága kint az utcán vagy a metróban, ahol nagyobb volt a népsűrűség, mint a heringsűrűség a konzerves dobozban. Ráadásul ezt még sikerült azzal is fokozni, hogy 25 percig nem jött egyetlen vonat sem. Aztán a beérkező szerelvényre igyekezett mindenki felpréselni magát. Az első megállóban leszálltak páran, többek közt a mellettem álló, kissé furcsán viselkedő idősebb „úriember” és a mögöttem álló, vele lévő fiatalabb nő. Ahogy leszálltak, nyomban észrevettem, hogy kizsebeltek, (övtáskából kivették a pénzt) nyomban kiszálltunk, és rohantunk utánuk, de eltűntek a szemünk elől a tömegben. Nem voltam még fél órája Madridban, és máris több száz eurótól sikerült megszabadulni.
Voltak biztonsági őrök az állomáson, de rendőr nem. Az őrök mondták, hogy 3 megállóval arrébb van egy rendőrőrs, menjünk oda. Adtak ingyen jegyet, amivel tudtunk metrózni. A rendőrségen beálltunk a sorba. Az a módi, hogy egy telefonon angolul elmondod a sztoridat, amiről jegyzőkönyvet írnak, amit kb fél óra múlva átküldenek arra a rendőrségre ahol vagy, és ekkor már találkozhatsz élő rendőrrel is. Szóval megjött a jegyzőkönyv, behívtak egy irodába, ahol 2 rendőr volt, és az orrom alá dugtak egy spanyol nyelvű jegyzőkönyvet, hogy ezt írjam alá. Angolul természetesen nem beszélt egyik sem, tolmácsot nem is próbáltak hívni, nem spanyol-magyar, de még csak spanyol-angol tolmácsot sem, mondván, hogy nincs. Hiába szerettem volna elérni, hogy nézzük végig a kamerák felvételeit, hiába akartam személyleírást adni a zsebesekről, nem igazán érdekelte őket. Az látszott rajtuk, hogy nekik itt kell szenvedniük a hülye turistákkal, miközben mások kint fiestáznak az utcán, ünnepelve a hazatérő aranylábú fiúkat. Nem jutottunk semmire egymással. A számomra érthetetlen nyelven írt jegyzőkönyvet nem voltam hajlandó aláírni, ezért jobb megoldást nem találva, el kezdtem magyarul leírni a történteket, amit nem akartak engedni, de végül belementek. Aztán az orruk alá dugtam, hogy ezt meg írják alá ők. Hosszas süketek párbeszéde után arra jutottunk, hogy én aláírtam egy számomra érthetetlen nyelven írt jegyzőkönyvet, ők meg aláírták a számukra érthetetlent. Aztán mintegy 2 óra elteltével elköszöntünk egymástól.
Azóta is várom a nyomozást megszüntető határozatot, és azon gondolkozok, ha már egyszer angol nyelven veszik fel a panaszt, akkor vajon miért nem nyomtatják ki legalább angolul is?

kennyking 2011.08.21. 11:26:34

Tegnap este értem haza Montenegróból, még frissek az
élmények.Az itt síró-rívó embereknek ajánlok egy szerbiai vasúti utazást, ezután biztosan átértékelik a MÁV-hoz fűződő kellemetlenségek súlyát. Az viszont tény, hogy egy Budapest - Balkán ( bárhova, akár Koszovóba is) úton a legveszélyesebb pont a keleti pu.

A király meztelen 2011.08.21. 11:39:56

"It was hilarious!" - de sajnos, ez is általános jelenség: akiknek illene, nem beszélnek még csak alapfokon sem angolul, amit boldog-boldogtalan megért ma már. Tudod az a vicc, hogy ez nem csak itthon van ám így. Én Belgiumban szembesültem azzal, hogy vagy németül, de inkább igenis franciául, és annak is a vallon dialektusát beszéljem, ha A-ból B-be el akarok jutni. Angollal indítottam, nem értette, szerencsére németül beszélek, de franciául nem, és teszem hozzá hogy magyar állampolgár vagyok, tehát uniós állampolgár. Ezek után nem csodálkozom, hogy a világ szemében egy barbár népség vagyunk, és nem azért, mert nem beszélünk nyelveket, a saját anyanyelvünket nem beszéljük jól, a magyar emberek jelentős hányada nem tud helyesen írni se, azért tartanak barbár népségnek, mert a problémamegoldó képességünk valójában egy dupla nulla, és mellette sok esetben unintelligensen viselkedünk. Már aki, én igyekszem ellenkezőleg tenni, és aszerint élni. Remélem előkerült a csomagjuk szegényeknek! Én is ideges lennék, ha velem történne mind ez.

_karmapolice_ 2011.08.21. 12:54:50

@vittore: az is szomorú, hogy neked meg a magyar nem megy:" a NEM-E adták le ott a táskát."-nál abbahagytam az olvasást...

KenSentMe 2011.08.21. 13:28:21

@_karmapolice_: Fogadjunk, hogy a Szigeti veszedelem olvasását meg a "Nem-é viperákat kebelemben neveltem?" sornál hagytad abba. Figyelembe véve, hogy ez a sor a 10. oldalon található, míg a könyv teljes terjedelme olyan 239 oldal, kijelenthető, hogy túl messzire sajnos nem jutottál benne. Pedig ha ilyenkor erőt vennél magadon, és folytatnád az olvasást, akkor akár némi műveltségre is szert tehetnél..

Dr_utcai_arcos 2011.08.21. 13:40:27

@Kimérős szaloncukor (Lédig): ma hajnalban a rendőrök a Blaha és a Keleti között megállítottak egy külföldi rendszámú terepjárót -nem,nem Bömös, nem Ódi, valami polgárit. Bár tudnám minek...
@hattyú: ó,te miről beszélsz, egyik oldalon ülnek az arabok, másik oldalon a rendőrök -gondolom, van egy megegyezés, amíg a zsaruk nem csencselnek valutával, az arabok se üldözik a bűnözőket- meg van ez oldva "okosba".
@_karmapolice_: akkor minek böfögsz ide paraszt...

Dr_utcai_arcos 2011.08.21. 13:43:02

@_karmapolice_: ó,baszki,most olvasom az aktivitásodat.2008 óta, érdemben, szóltál már hozzá valamihez, a balerinázáson, meg az egybeírjuk-különírjukon kívül???

Celtic 2011.08.21. 13:52:49

@A király meztelen: Par eve volt, hogy Belgiumban ket vonat egymasnak szaladt. Mint kiderult, az egyik allomas forgalmistaja/valtokezeloje/mitommenmije vallon volt, a masik flamand es nem ertettek egymast...Azert az mar tenyleg az abszurdum kategoria.

DePassant 2011.08.21. 14:13:21

miért alszanak vasútállomáson?
A nagy nyugaton is ugyanúgy kilopják a sz@rt is belőled egy pályaudvaron...

the sandwich maker 2011.08.21. 15:02:15

A Nyugati nemzetközi(!) jegyeladójához odalépett a nyáron egyik külföldi barátnőm nagy magabiztosan, angolul beszélve, hogy akkor ő kér egy jegyet Salzburgba, mire a nő üres tekintettel közölte vele, hogy "én ezt a nyelvet nem beszélem".... akkor mégis melyik nyelvet beszéli a drága, az oroszt?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.08.21. 15:49:04

Spanyolorszag, Badajoz, buszallomas. Badajoz hatarvaros, a portugal hataron van, eleg forgalmas, meg reptere is van. Ettol fuggetlenul az informacioban ulo emberke egy mukk nem sok, annyit sem tudott angolul. MAdridban szinten gaz volt, hogy a repteren levo relayben a csaj szinten nem tudott angolul, kerdeztem, hogy van e bubis vizuk (sparkling water, water with bubbles) nezett ram bamban. Tehat nem csak a magyarok ilyenek.

@DePassant: volt szerencsema nagy nyugaton palyaudvaron repteren aludni. Soha nem loptak meg ki alolam a cumot.

@donfuligjimmy: Van atm amugy, lenn ahol a penztar van , ott a lepcsonel a bal oldalon. Ketfele is, forintos meg euros is.

nigel 2011.08.21. 17:08:21

A Keletiben uralkodó állapotok miatt dühöngtök? Majd jön Tarlós Pityu, oszt jól átnevezi mondjuk Ganz Ábrahám pályaudvarra és minden meg lesz oldva. A módszer a Moszkva térnél öö.. bocsánat Széll Kálmán térnél már bejött.

hörgőszelep (törölt) 2011.08.21. 19:06:41

Ez a "csak a hivatalos tolmácsot fogadják el" nem éppen így van! Én sem vagyok tolmács, pár évvel ezelőtt ellopták egy német állampolgár Mercedesét egy bezárt udvarról. Engem kértek meg tolmácsnak, baromi soká tartott a jegyzőkönyv felvétele, mert a rend őre még gépelni sem tudott rendesen. Summa summárum pár hétre rá kiderült, hogy egy banda vitte el a gépkocsit, amelyben a jegyzőkönyvet felvevő rendőr volt az egyik fej! No kidding!

Mensikov 2011.08.21. 20:02:30

@donfuligjimmy:
Ezt a viccet ismerem oroszul, angolul, olaszul.

kacsa. 2011.08.21. 20:20:44

@VRbagoly: Az írásban a nagyon alap angolt kéri számon a levélíró, ami az én szótáramban az útbaigazítást, kiszolgálást stb. jelenti. Egy alapos jegyzőkönyv felvétele bonyolultabb. Egy rosszul fizetett talpas rendőrtől nem várnék perfekt angolt, csak alapot. (Igaz, van, ahol alacsony fizetés mellé még nyelvtudást is kérnek...)

@Peti817172M: Kicsit más dolog angolul kitárgyalni a férj elmeállapotát, mint lecsendesíteni egy dühöngőt. Az utóbbinál nem szerencsés elfeledkezni a szinonimák közti árnyalatnyi különbségekről sem.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.08.21. 22:07:23

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Ja. Amennyiben az étteremben nem óhajtasz fogyasztani - márpedig a többnapos zsemle után az éttermet már nem akartuk a pu. területén kipróbálni - csak a mosdót veszed igénybe, ezt 300 forint befizetése után teheted ezt meg (2011 augusztus 8-i élmény).
Prágában 5 és 10 korona (cca. 50-100 forint) között mozog a mosdóhasználat díja.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.08.21. 22:21:41

@Etilcsoport: Az akkor egy szép trip lehetett :)
A habkönnyű száz percet azért lehet fokozni, mondjuk egy nyári laza 30 fokban elromló légkondicionáló berendezéssel és a nyílt pályán 20 km/h "sebességgel" történő haladással :P