MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Mínusz egy utas

2011. július 11. - Vittore.

Andrea is pórul járt a július 9-i késés-sorozattal, Ő csak 50 kilométert szeretett volna megtenni, de ez 2 és fél óra alatt sikerült. Persze most már végleg befejezte a MÁV-val a történetet, amit személy szerint nem is csodálok, a napokban még több ilyen levél lesz itt olvasható.

Nekem csak annyi kérdésem van, ha hőségriadóban a dugóban ülő autósoknak vizet osztogatnak, akkor a 35 fokos napon álló szerelvények izzadó utasainak miért nem? Nincs erre valamiféle szabályozás, előírás?

Íme a levél:

Helló!

Leírom kis esettanulmányomat, melytól besokalltam. Szombaton, július 9-én utaztam volna Budapest-Kőbánya-Kispest megállójától Nyírbátor állomásig. Kezdődött az ügy azzal, hogy az állítólagos Budapest-Cegléd-Szolnok irányú pályafelújítások miatt a Rigó Intercity már a Nyugati Pályaudvarból 15 perc késéssel érkezett (sőt, az összes vonat). Mire a vonat Debrecenbe ért, már vagy 20-25 perc késést halmozott fel, így jogosan hittük azt, hogy a csatlakozásunk elment az orrunk előtt, s csak integethetünk utána.

Nem így történt. A Füzesabony-Eger felől érkező csatlakozás, mellyel tovább mentünk volna Nyírbátorba, 50 percet szintén késett (ez,ha jól tudom, igen messze esik a Bp-Cegléd-Szolnok viszonylattól, így nem értem, mi volt az ok). Mindezek után feszülten vártuk a késő vonatot, s beérkezése előtt fél perccel egy hang tájékoztatott, hogy műszaki okok miatt legyünk szívesek az első vágányról áttrappolni a hetedikhez, mert oda jön a szerelvény.

Miután nagy nehezen elindultunk egy órás késéssel, rögtön a második megállónál várakoztatásra kényszerültünk szembejövő vonat miatt. így ott álltunk húsz percet, majd Nyíradony-Nyírmihálydi között lépésben haladtunk, s Nyírgelsénél ismét álltunk harminc percet, hogy az egy órával később jövő szembejövő vonatot is el tudjuk engedni (gondolták, már úgyis eleget vártunk, ezt a kicsit még kibírjuk). Végeredményben a Debrecen-Nyírbátor között lévő 50 kilométer utat két és fél óra alatt tettük meg, természetesen 35 fokos hőségben. Ezek után nagyon komolyan gondolom, hogy végeztem a MÁV-val.

Mindezen jelenségekre persze nem kaptunk elégséges magyarázatot. Ha érdemesnek találjátok, közölhetitek az elrettentő példát.

Köszi: Andrea

 

Veled is hasonló történt? Történeted, észrevételed, fontos közlendőd van, mely megjelenthet itt, az Új MÁV Blogon? Az e-mailt az ujmavblog@gmail.com címre küldheted, és mi kitesszük történeted!



A jobb felső sarokba kikerült az idei Goldenblog verseny ajánlója. Ha tetszett a bejegyzés, kérlek, nevezd az Új MÁV Blogot a Goldenblog idei versenyére!

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr803056560

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2011.07.11. 20:18:35

Azért nem semmi vastag bőr van a MÁV -osok pofályán! Az INDEX cikkben olvasom,hogy kettő vagonnal ment a vonat(utasok panaszkodnak,tehát OTT VOLTAK A RÜHES VONATON),erre az a válaszuk,hogy az nem lehetett úgy-ezt nehezen hiszem el. A másik válasz sem semmi--gondolkodnak,hogy mivel lehetne MÉG KOMFORTOSABBÁ tenni az utazást!!!! szerintem ennél még a megfelelő számú pőrekocsi is komfortosabb. Szóval bekaphatják!

fatia-negra 2011.07.11. 20:19:57

arról írjál posztot ha beérkezik időben egy vonat...

mindig a fröcsögés... a negatívság... ezért tartunk itt

_Tom_ · http://blog.cstom.hu 2011.07.11. 20:20:37

@Spilett: "A mezei vonaton nincs konnektor"
Ja, és a világítás is spiritusz égõkkel van megoldva ;-)
Mondjuk mindegy, mert tényleg nem a vonaton kéne a löttyöt tárolni, hanem az állomásokon (ahol általában úgyis van valami resti), aztán ha x percnél többet késett a vonat, akkor feltolni rá egy raklappal. Bár az is igaz, hogy az állomáson a kedves utas is fel tudja tölteni a "kulacsát" magának. Csak el kéne neki árulni, mennyi ideje van...

záporjózsi 2011.07.11. 20:26:30

@Spilett: Van. Csak olyan helyeken, ahol nem lehet elhelyezni egy hűtőt.

tundrazuzmo (törölt) 2011.07.11. 20:30:59

A MÁV egy rohadt komcsi banda. 40-50 éves munkamorállal, szabályzat betartására hivatkozó arroganciával, az utasok meg le vannak ... izzadva.

Régen ki kellett volna már rúgni az összes ilyen tetvet, akik nem képesek látni és átérezni az utasok igényeit/fájdalmait/kínjait. Ha én dolgoznék ott az állomáson, akkor vizet hordanék az ott álló vonatokra. De ezt a hozzáállást kiutálják maguk közül ezek a férgek.

Gáborom 2011.07.11. 20:45:33

Azért néha elképedek, hogy milyen gyerekes ötleteket írnak ide egyesek.
Tényleg nincs semmiféle valóságérzéke egyeseknek?
A teherautónyi vizet hol vigyék ki a pusztába, mert út az nincs. Pl Dombóvár előtt a mocsaras szakaszon?
Ez olyan, mint amikor X település postáján azért üti a pultot a derék művésznő, hogy az y település postáján lévő levelét márpedig azonnal adják ki neki, mert hát posta posta.... ( És ő Y településen lakik ) Tudom hihetetlen, de Szentendrén magam láttam hallottam.
Miért lepődnek meg oly sokan, hát a sínek és a felsővezetékek sem bírják az 5-15 fokkal magasabbat a szokásosnál, talán mert annyira elhasználódtak már.Elhajlanak, elszakadnak, nagy részüket le kellett volna cserélni már.Persze,hogy késés lesz, és gondolom, ilyenkor borul az egész menetrend - ide értve a jattos teherszállítást is - és gondolom nem úgy hozzák helyre, hogy késsen minden de minden, hanem legalább a gyorsvonatok és IC-k próbálják utolérni magukat, a személyek meg szívnak, nem kérdés.Vagy a késés maradjon meg minden vonalra másnapig, netán örökre?

Nem tisztem védeni a MÁV-ot, tény, hogy borzasztóan színvonaltalan az egész, ami az elmúlt 20-40 évben ott történt azért Kínában kivégzés jár, szabotázsnak nevezik.Ja, meg lopásnak. Én sem szeretem, és hálát adok az égnek, hogy amikor egy évben kétszer-hatszor utazom vonattal Pécsre vagy Szegedre, akkor minden oké, legfeljebb a légkondi idegesít az IC-n a bunkó és tudálékos utasokon kívül, mert először tökig izzadok, aztán nagynehezen felkapcsolják, akkor meg odafagyok a többi utassal együtt. Viszont még mindig talpra esett és udvarias kalauzokkal volt dolgom, ezért ha én is gyorsan általánosítanék, mint oly sokan, akkor most azt írnám, hogy tök jó a MÁV. De szar az egész, és elképesztő, hogy ebből a szarból a MÁV-os egyszerű dolgozók - mozdonyvezetők,a hülye utasokkal nap mint nap megküzdő kalauzok, váltómunkások stb- mégis kihoznak valami működőt. Még akkor is, ha mind tudjuk velük együtt, hogy ezt nem így kéne.

Andinak igaza van, baromi kellemetlen ,hogy minden késik, és ő bizony pont azon a személyvonaton fejezte be, amelyik hátrébb sorolódik ilyenkor a többivel szemben. Legalábbis én így gondolom, ebben látom a dolog logikáját.

Igaza van tehát mindenkinek, vagy ahogy szoktam mondani, mindenkinek minden jár, de legfőképp a szája.

Mellesleg nem is értem. A kommentelők mindenhez oly remekül értenek, akkor miért szar minden ebben az országban?

fatia-negra 2011.07.11. 20:49:37

@Gáborom: hm...

"Mellesleg nem is értem. A kommentelők mindenhez oly remekül értenek, akkor miért szar minden ebben az országban?"

amit én csinálok, az minden nagyon rendben van... de erre még nem is gondoltam hogy vasutat működtessek... pedig könnyű lenne piac vezető lenni... ilyen versenytárs mellett...

+az országot nem kommentisták, hanem kommenyisták vezetik...
nüansznyi különbségnek tűnik, de ég és föld...

Alikam 2011.07.11. 20:49:57

@Gáborom: azért öregem, mert nem rátermettség, rutin alapján ülnek be állami vezetői pozícióba az emberek ebben az országban, hanem seggnyalás, mutyizás útján.

Na, bármelyik vezetői fasszal cserélek. Felveszem a havi nettó milkás fizut és eligazgatom fokokkal jobban az egészet.

Gáborom 2011.07.11. 20:53:17

@Alikam: nem kötekszem, de én úgy lettem tájékoztatva a hiteles (hahahaha)és pontos (hahahaha) honi sajtóból,hogy a MÁV-nak a személyszállítás üzletileg csak púp a hátán, egyfajta kötelezettség, ha már vannak sínek.
A teherszállítás a jattos.

Ja, hogy nyugaton így meg úgy?
Hát persze! Ott valamivel normálisabb az utasközönség (kivéve bevándorlók) és a választópolgár is (kivéve bevándorlókból azzá lettek) így normálisabbak a kormányok is meg az egész rohadt politika. Ergo: nem a vasútból akar megélni sok szarházi politikus, ja és pedig nahát: ha jól vagyok tájékoztatva, sok helyen állami a vasút (vajon miért is? ), ahol meg nem, ott meg gond a biztonság...

De egyetértek azzal amit írsz.
Mondjuk ha jól tudom, Japánban az emberek nemcsak akkor hajlonganak, ha épp szolgáltatnak, hanem egyébként is fényévekkel normálisabbak nálunk. Sok jó ember.... :)

Brigi \"B. A.\" főnöke 2011.07.11. 20:59:38

"Miután nagy nehezen elindultunk egy órás késéssel, rögtön a második megállónál várakoztatásra kényszerültünk szembejövő vonat miatt. így ott álltunk húsz percet, majd Nyíradony-Nyírmihálydi között lépésben haladtunk, s Nyírgelsénél ismét álltunk harminc percet, hogy az egy órával később jövő szembejövő vonatot is el tudjuk engedni "

Mennyivel jobb lett volna, ha összeengedik őket egymással szemben! Úgyis olyan régen volt már tömegkatasztrófa Magyarországon. Vagy felajánlhattátok volna, hogy majd kézzel leemelitek azt a bő 100 tonnát a sínről, amíg helyet cserél a két vonat, és utána visszateszitek.

Szerettem/szeretem ezt a blogot olvasni, még ha nem is szóltam hozzá, de meg kell jegyezni, hogy ez a post egy igen durva mélypont.

Alikam 2011.07.11. 21:02:28

@Gáborom: azt azért nem jelenteném ki egyértelműen, hogy jobb emberek, mert bizonyosan megvannak nekik is a hülyeségeik meg hibáik de természetesen más a gondolkodásmódjuk. Sokkal közösségibb a gondolkodásuk mint nekünk.

Ott olyan, hogy lemond a cégvezető, azért, hogy megvédje az alá tartozó 10000 embert. Ennyi. Bár mondják, hogy már kurvulnak, de még biztos fényévnyire vannak tőlünk.

Igen, a teherszállítás volt jattos, azt meg kiprivatizálták, mert azt el lehet adni normális áron úgy, hogy a zsebekben is maradjon bőven.

Az utasok biztos normálisabbak, csak az a fura, hogy ha itt a vonaton látok külföldieket, akkor azok a leghangosabbak. Persze biztos nem a Rotschild utódok utaznak itt vonattal, de azért sejtet valamit, hogy némi kapcsolat lehet a szolgáltatás minősége és az utasok minősége között.

Csak hát ezért kéne először a MÁV-nak lépni. Ami volt is egy rövid ideig amikor az új vonatokat, azokat a légkondis, kamerás vonatokat elindították. Érdekes mód nem volt graffiti, nem volt szarszag, tény, hogy hangzavar az azért volt, meg a proli család az 5 kölkével, de ezek a dolgok nem változnak olyan gyorsan.

Csak Norris 2011.07.11. 21:02:47

MÁV- Mindig Állunk Valahol

G46 2011.07.11. 21:15:45

Üdv!
Tegnap mi Miskolcról jöttünk volna. 16 28-kor indul elméletileg, 16 15.re voltunk kint, nézem, sehol semmi kiírás, aztán egyszer csak hirtelen hopp, 130 perc késés!!! Eddig nem tudták, bakker? Másfél éves gyerekkel, mindegy vettünk a 17 28-as IC-re jegyet, oda csak első osztájra volt, plusz 2* 840 forint, nem is egymás mellé. Légkondi ment, de kívülről a 38 fokos levegőt szívta be, sokat nem ért. Viszont ez legalább időben beért.
Úgy látom, ma se jobb a hejzet, a 17 35-ös Sátoraljaújhelyi 108 perces késésben van...

tede 2011.07.11. 21:18:24

A MÁV nagyon megdrágult. Főleg azután. hogy a busszal egy szintre hozták és utána lendületesen emelték a jegyárakat.

berczy04 2011.07.11. 21:24:35

@Alikam: Ja, hú, de kurva jó emberek a japánok... Hajlonganak az utasnak...
Hajlonganak mindenkinek...
A világ azt gondolja, mekkora jó emberek, csak a fukusimai karbantartás épp elmarad, mert mondjuk lenyúléták a lét, 'oszt beküldik a jómunkásembert Fukusimába védőruha nélkül és nem is szólnak nekik, hogy srácok, besugárzás lesz.

Húúú, de kurva jó emberek a japánok. Basszus...

berczy04 2011.07.11. 21:25:25

@berczy04: Ott is csak ugyan az a szar van, csak finomabb mázzal leöntve.

tundrazuzmo (törölt) 2011.07.11. 21:35:17

Számos dolog NEM PÉNZEN, hanem HOZZÁÁLLÁSON múlik. A tájékoztatás például. Elmondom, hol megy gallyra a mostani vágányzár/felsővezeték szakadás ügy:
1. Van az a hülye policy, hogy a vonatok a Nyugatiból indulnak, még ilyenkor is.
2. És van a másik, hogy minden vonatnak menni kell.

Ennek a kettőnek a következménye, hogy a feltorlódott vonatokat át akarják hajtani a vágányzári területen, mert azt hiszik, hogy ez a szolgáltatás.

PEDIG:
- simán lehetne ilyenkor a vonatok felét indítani csak a Nyugatiból, a másik felét pedig Kökiről. Nem hiszem, hogy nem tudnak ott vonatot fordítani, oldják meg.
- Nyugati és Köki között metróval lehetne utazni. De most nem lehet, mert nem hangolták össze a felújításokat, építkezéseket. Suttyó banda!
- Ha már 60-100 perces késések vannak, akkor csoportosan kellene indítani a járatokat, negyed óra alatt 10 vonat elmegy befelé (Nyugati felé), utána 10 vonat kifelé (Kőbánya Kispest felé). Ez sokkal időhatékonyabb, mintha váltott irányú közlekedés van a vágányzáron. Ezt miért nem lehet megcsinálni? Csak ész kellene hozzá, el is lehet tanulni a közútról, ahol útszűkület esetén két tárcsás munkásember irányítja a forgalmat - nem egy kocsi ide, egy kocsi oda módszerrel, hanem egy-két percig megy az egyik irány, majd a másik.

ENNYIRE NEM LEHET GONDOLKODNI?

Adani 2011.07.11. 21:42:46

@Brigi \"B. A.\" főnöke:

Vasutas fórumon mint utasok féle hülye aranyköpés volt ez is, h a hülye utas nem értette, h miért állunk egy helyben, és végül a miért nem megyünk már kérdésre megadta választ,h ha most elindulnánk benne lennénk az esti hírekben ,mert vonat jön szemből el kell engednünk, mert csak egy sínpár van. Erre jött az okos ötlete, h hát mind a kettő lehúzódik és akkor elférnek egymás mellett.

A késés meg dominó elven megy, egy vonat késik, aminek sok állomáson van csatakozása. A csatlakozás meg vár, pláne ha személyvonat, így az is késik ha annak van csatlakozása az is. De hát vagy ez van vagy nem késetnek meg más vonatot, de akkor meg jogosan fognak anyázni sokan, h nem várt a csatlakozás. Kétélű kard ez, meg ugye van sapka nincs sapka eset.

Az is igaz,h néha ésszel is kéne kezelni dolgokat és pl. ha órás ütemben jár a vonat és már közel az egy órás késéshez ne erőltessek azt a vonatot, inkább mondják le és menjen úgy mint rendes vonat a következő indulási idejében. Meg ugye le lehet mondani pár bokorugrót is ha minimális további késéssel meg lehet állítani egy szaladósat még 1-2 állomáson. Ha ha Kökiig még gond nélkül el tud menni akkor a bokorugrók kökiig mennek pár elmegy végig és megállítják még pluszban Kő-Alsón meg Zuglóban, és passz. Ha meg két állomás között baj van és nem tudnak a vonatok átmenni akkor igen is fordítsák vissza mindkét irányból így csak az szív, aki át akart utazni, aki nem az eljut időben az úticéljáig. Mert a jelenlegi rendszerben,h órákig várnak feltorlódva mindenki szívni fog.

Adani 2011.07.11. 21:44:07

@tundrazuzmo:

Akkor már az is jobb, h ha egy vágány végig járható akkor az egyik feltorlódott vonatot befogni ingajáratnak, és azt ingáztatni a Nyugati meg köki között, akinek meg sürgős mehet busszal is (metrópótló), aki meg tud kicsit várni és nem akar az amúgy is zsúfolt metrópótlóra szállni az mehet az ingavonattal. Nem kéne tucatjával átpasszírozni a szák keresztmetszeten a vonatokat hanem egy hordja oda-vissza az utasokat, így is sokkal gyorsabban menne,

lyken 2011.07.11. 22:02:36

Vízosztás helyett talán járjanak menetrend szerint a vonatok. Ehhez persze a mozdonyok karbantartását is meg kéne oldani. (Legalábbis az a futó gondolatom támadt, hogy ez is probléma lehet.) Vicc, hogy a MÁV lerobban hidegben 3 miliméter hótól, aztán meg lerobban melegben. Csak mert.

ris (törölt) 2011.07.11. 22:05:34

@Pszt!: b+, szegény anyukád, te már kocsival a seggeden születtél!

kacsa. 2011.07.11. 22:10:45

@Adani: "menjen úgy mint rendes vonat a következő indulási idejében"
Minden kívánságod így teljesüljön. Szombaton a Déli-Székesfehérvár között óránként közlekedő vonat Kelenföldre alig több, mint egy órás késéssel érkezett meg.
Ezzel két nagy probléma is volt:
1) negyed órás késésnél bemondták, hogy fél órát késik, háromnegyed órásnál pedig azt, hogy egy órát, ezért a kisgyerekes családok közül csak kevesen vonultak vissza a hűvösebb állomásépületbe
2) Az érkező vonatra kétszer annyi ember akart felférni (nem fértek fel). Nekünk az volt a szerencsénk, hogy a társaságból volt olyan, aki a Déliből indult és ő megkérdezte, hogy mekkora késéssel indul az azt követő vonat. Mivel csak 15 percet késett, ezért megvártuk. Még ülőhelyünk is volt ;) + légkondi
Mi viszonylag jól viseltük a várakozást, de a kisgyerekes családokat nem irigyeltem.

tundrazuzmo (törölt) 2011.07.11. 22:11:42

@Adani: Így van. Te is gondolkodsz, csupa jó ötlet.

Tapasztalat: ahol rendszer van, ott nem is erőltetik át a szűk keresztmetszeten a járatokat - pl. repülőgépek esetében. Először törlik a végletekig elkésett járatokat, hogy helyreálljon a rend, aztán körömszakadtig ragaszkodnak a másnapi járatok pontos indításához. Közben gondoskodnak a kimaradt járatok utasainak hazaszállításáról.

A MÁV esetében csak annyit jelenteni néhány vonat törlése, hogy a következő 1-2 vonaton állnak az utasok - de a többi pontosan mehetne. Ezzel szemben fél napig-egy napig futni a késés után, és közben utasok ezreit bosszantani... Ez a gondolkodás hiánya.

Seang Lee 2011.07.11. 22:53:15

@Alikam: most nem akarom a MAV-ot vedni mert az egy fos csak had' mondjam el hogy az angol vonat tarsasagok folyamatosan emelik a jegyarakat es baromi nagy a hoborges hogy cserebe itt is szinten egy fos szolgaltatast kapnak az emberek. otthon a vizzel van a baj, itt ott kezdodik hogy a vonat tarsasagok nincsenek felkeszulve hogy nyaron esetleg meleg lehet (par hete kb 30 fok volt es kestek a vonatok mer a sinek allitolag megolvadtak..) es telen meg hideg lehet de legalabbis elofordulat ho (ha mar 2 hopihe leesik itt a borzaszto idojarasi korulmenyek miatt egyszeruen torlik a vonatokat es akkor senki semerre). egy valami legalabb van: utas tajekoztatas. es nem kertelnek, megmondjak ha torlik a vonatokat, ha orakat kesik azt is. es a vonatokon van egy guard aki a vonatokon levoket tajekoztatja (nem kaller, hanem direkt ilyen utaskisero) de ez is mondom: az esetek nagy tobbsegeben, nem mindig (igaz a is neten azert fent van eleg pontosan a helyzet). szal, ennyit a nyugatrol.

Alikam 2011.07.11. 22:58:27

@berczy04: egy: nem mondtam, hogy jó emberek. Igazából pont azt mondtam, hogy ott is vannak hibák. A példa csak arról szólt, hogy úgy ÁLTALÁBAN véve nem egy olyan országot találsz, ahol az ÁTLAGOS dolgok sokkal de sokkal jobban és színvonalasabban működnek.

És az a poén, hogy ezek jó részéhez még pénz sem kell.

Erre mondták nekem azt még régen egy tanfolyamon, hogy vajon miért nem kapsz vállon veregetést a főnöktől? Azért mert az ingyen van.

The Great Destroyer 2011.07.11. 22:59:09

Mi múlt héten nyaralás címszóval elautókáztunk 1460 km-t(mo határain belül), ugyan klíma nincs, de akkor és oda tudtunk menni, ahova és amikor akartunk, illetve, minimum a negyedéből megúsztuk, mintha bármilyen egyéb módot választottunk volna (2gyerek+2felnőtt)...

Alikam 2011.07.11. 23:06:13

@Seang Lee: bizonyára nem minden nyugati ország bővelkedik percíz vasúti szolgáltatásban. Mondjuk pont az angolokról hallottam, hogy ott szaródik a vasút. Úgyhogy azt pont nem venném példának. Igazából Angliából én semmit sem vennék példának mert az szerintem a nyugat giccse. A fizetések és a gazdaság az jobb, de amúgy maga a népség inkább a keleti régiók tulajdonságait örökölte. 200 éve még majdnem a saját fekáliájuktól haltak ki.

Megnéztem a Kínában most átadott gyorsvasutat, amire azt mondják, hogy a Shinkansen-t koppintották. Na, kiszámoltam, tény, a fizetések ott azért még elég szarok - bár javulnak - de kilométerárban ugyanaz mint itthon a MÁV.

De itt senki sem azt akarja, hogy világelsők legyünk bár egy ilyen kis ország normális vasúti infrastruktúráját igazán gyerekjáték lenne fenntartani. Nem is értem, hogy miért nem azt teszik.

De legalább egy ahogy te is írtad, elvárható tájékoztatási szintet kéne elérni. Legalább azt, hogy elmondják mi van, törődjenek az utasokkal, aztán a többi, amihez meg kell a lé, azt lehet lassan fejleszteni.

ubu1 2011.07.11. 23:06:15

Úgy tűnik, nálunk itt Magyarisztánban két úgy-ahogy értelmesen igénybe vehető közlekedési eszköz van: az autó és a repülőgép. Én le is szoktam minden másról. És nem is tervezek ezen változtatni...

Bikli néni 2011.07.11. 23:10:30

@Borcsika: Pécsi IC-k esetén kicsit kezd normalizálódni a késés. Akkor volt borzalmas, amikor összekötötték a miskolci vonallal, vagy ami még rosszabb, Kassa-Hidasnémeti-Miskolc-Budapest-Pécs-Szarajevó(!) vonalon járt a vonat. Nemzetközi vonat, több órás késések, pótjegy árát vissza se adják, meg ülj le, ahol találsz helyet.
Én szabályosan örömtáncot jártam, mikor meghallottam, hogy oly sok idő után visszateszik a Délibe az indulást. Most is vannak késések, mert Sásd magasságában még mindig vesztegelni kell a szembe jövő vonat miatt, de így legalább 20 percen belül van a dolog.

Amúgy a MÁV utasbarát politikájára jellemző, hogy korábban húsz perc késés után az ember odaslattyogott a pénztárhoz leszálláskor, adnák már vissza a pénzt, megkapta, mehetett isten hírével. Most meg... Külön ki kell tölteni egy nyomtatványt, azzal személyesen befáradni a nemtomhova, és különben is mindenre ráfogják, hogy vis maior... Visszajár a 25%, persze, csak annyira megbonyolították, hogy az utas csak legyint, ennyit nem ér meg, fél napos utánajárást és idegeskedést.

Amúgy nemrég olvastam egy jót: a MÁV-nak öt ellensége van: a négy évszak, meg az utasok :)
(bocs, ha volt már)

ams a kocka 2011.07.11. 23:45:27

@G46: ...és az iskolát is csak az első osztájig sikerült kijárni?

lyken 2011.07.11. 23:54:52

@ubu1: Itt bejön pluszba az a poén, hogy Virus ultralightal Debrecenbe Budapestről lemenni 14 liter üzemanyag volt. 2 főnek csomagokkal. Ha nem számolok a 300 órás motorkarbantartással, akkor oda-vissza olcsóbb mint a vonat, odafent a légkondi sem gond, a kilátás felejthetetlen, a késés mentesség pedig garantált. :)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.07.11. 23:58:02

@lyken:

Virus ultralight

www.ultralightnews.ca/sun-n-fun04/images/virus.jpg

Nem mondom, hogy sok idő volt kiguglizni, de wazz! 15 percig meredtem a kommentedre, hogy milyen betegéggel mész (virus)

tíz deka párizsi 2011.07.12. 00:07:24

@HK417: haha, azon a pofátlan mávos csúsztatason en is felvisítottam, mert ismerem a vonalat, es füredről mostanaban mindig ket kocsis vonat megy fehervarra, ahol át kell szallni valami sokkocsisra. Ezek meg mondhatjak szemrebbenes nelkul, hogy á, nem is megy ket kocsival onnan vonat pestig, mert addig tenyleg nem. Bar nyaron már van par kozvetlen jarat is.

Az hogy még komfortosabb utazas meg mar karinthy-gyűrűs poen, gratulálok a kommunikacios gardanak.

ZBR 2011.07.12. 00:46:55

@tundrazuzmo:
Ne haragudj, de aki az Adanira azt mondja, hogy gondolkodik, az biztos, hogy azt sem tudja, hogy mit jelent ez a szó, nem ám ő maga ilyet csinál...

Igen, van abban valami, hogy a késett járatot nem ártana törölni. De nem mindegy, hogy mikor és hol élnek ezzel az eszközzel! Egy nagy lóf***t csak álló utasokat fog eredményezni egy vonat lemondása mondjuk a balatoni oldalban. Utaslemaradást, elszállítatlan utasokat fog eredményezni, abból sem keveset. És ne hidd azt sem, hogy egy repülőjárat lemondása olyan csitti-fitti módon megoldja ám az utasok problémáit.

Aztán, pont most a hétvégén Baracskán (megállóhely) romlott el egy ingavonat. Szerinted, ha azt lemondod, akkor mi történik? Kinő a fű? Elindul az, ami nem tud? A többi vonat mögötte óhatatlanul késést szedett össze. Akkor azokat is szép sorban törlöd?

A vasútnál egy dolog biztosan van: RENDSZER. Jó-rossz-ilyenolyan, az egy dolog, de rendszer van.

"- simán lehetne ilyenkor a vonatok felét indítani csak a Nyugatiból, a másik felét pedig Kökiről. Nem hiszem, hogy nem tudnak ott vonatot fordítani, oldják meg.
- Nyugati és Köki között metróval lehetne utazni. De most nem lehet, mert nem hangolták össze a felújításokat, építkezéseket. Suttyó banda!"

Ezt a részt a másik hsz-edből pedig azért szedtem ki, hogy örök emléket állítson annak, hogy mennyire nem gondolkozol. Az "oldják meg" az milyen gondolkozást feltételez? Persze, bármit meg lehet oldani. Cseréljék le a teljes infrastruktúrát és gördülőállományt svájci színvonalúra, és akkor meg van oldva... Bezárták Józsefvárost, azóta a kelebiai vonatok is Kő-Kin fordulnak. NINCS ANNYI HELY!
Hihetetlen... Hogy a metrót és a vonatot, ill. ezek felújítását nem hangolták össze. Hát ez elképesztő. nekifutásból, vagy helyből siekrült ezt levezetned? Egyébként is maximum suttyó bandák, mert legalább két cég "sara" ez.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.07.12. 00:52:30

@Bikli néni: "...a MÁV-nak öt ellensége van..."
saját magát nem számítva, igen ;)

eraserhead 2011.07.12. 01:04:54

Nyilván, ha valahonnan késik, nehezen tud akármikor menni, ezért kénytelen volt várakozni.

Ez persze nem zárja ki az utastájékoztatásból és a kocsik minőségének hiányosságaiból eredő gondokat. Én már autózom :)

toprengojanos 2011.07.12. 02:18:03

az egész a birka nép miatt van, azért tartják életben, mert mindenki szó nélkül tűr minden szemétséget, pofátlanságot, átverést, lehúzást. Már minden megtörtént velem, amit el lehet képzelni, ez egy szabályok nélküli önjáró izé. Nem utólag kell pampogni és közben tűrni minden megalázást. Kollektív bojkottot hirdetek, mindenki a buszt válassza 1 hónapig csak és kizárólag, vigyük csődbe, aztán jöhetnek a magáncéget. Komolyan ennyi birkát, csak rajtunk múlik.

2011.07.12. 05:12:42

Röhejes ez a MÁV, ami most van. Régen, a szénnel és fával "üzemelő" mozdonyok nem késtek ennyit mint ma.
A szinvonal a béka segge alatt, a vezérek lóvéja meg az égbe. Ez az arányos szolgáltatás?!
Japánban a közlekedésért felelős miniszter fejbe lőtte magát, ha 5 percnél többet késett a vonat. Vajon nálunk hány minisztert temettek volna el az elmúlt években?

záporjózsi 2011.07.12. 06:13:47

@Bikli néni: Ez csak annyit jelent, hogy a MÁV a rábízott hálózatot nem képes úgy üzemeltetni, hogy a személyszállítás értelmesen megoldható legyen. Az Ms-Ps IC nagyon jó ötlet volt, csak szokás szerint a MÁV seggel állt hozzá.

@Seang Lee: A sín nem olvad meg, hanem deformálódik.

newcy67 2011.07.12. 06:34:21

Nyáron nem ajánlott IC-vel, meg hasonló nyalánkságokkal utazni.

Személyvonatoknál ott vannak a jó öreg, lepukkant kocsik és a mechanikus légkondi: a lehúzott ablak. Igaz, allergiásoknak és az arra érzékenyeknek jelentős mellékhatásokkal.

Jimbo75 2011.07.12. 06:46:35

@Brigi \"B. A.\" főnöke:

Azt kell mondjam, hogyha a posztoló és te közted kellene dönteni ki a hülye, akkor nem a posztolót választanám....
Nehogymá' még Ő legyen lebaszva, mert szeretne normális szolgáltatást kapni a pénzéért. Nyilván nem akar katasztrófát, de őt, mint utast kurvára nem érdekli, hogy miképp oldja meg a MÁV a közlekedést. Fizetett valamiért, amit meg szeretne kapni, full igaza is van.

Roy 2011.07.12. 07:41:15

Nem tudom mi a probléma. A csatlakozó vonat is késett, így legalább elérted. Jobb lett volna, ha az induló vonat után csak integetsz.
Vizet meg magaddal kellett volna vinned. Meg lehet vásárolni akár a pályaudvarokon is.
A MÁV-tól ne várj csodát, vagy előszőr utaztál vonaton?

Plumper_ 2011.07.12. 07:56:44

MÁV = DRÁGA, lassú, büdös, koszos, helyhezkötött

Terézágyú 2011.07.12. 08:13:52

Emberek!
Nem fogjátok elhinni!
Tegnap jöttem fel Pestre a máv (tudtommal) legmodernebb szerelvényén a Flirten. Tegnap, amikor hajnalban sem süllyedt a a hőmérő higanyszála húsz fok alá.

És ment a fűtés!

Na ezt magyarázza meg valaki... most komolyan...

Black Hawk 2011.07.12. 08:19:17

@Adani:

Mielőtt elkezded az észt osztani, tájékozódhatnál is. Megnézheted például az adott vonalon az állomástávolságokat. Két és fél óra minden körülmények között horror, Nyírbátor és Nyírgelse , meg Nyírbátor és Nyíradony között semmi nem indokol ilyen méretű késést.

Itt az az eset állt fenn, hogy a vasutasok telibe, és magasról, hiszen ők ugyanannyi fizetést kapnak ezután is. Máshol már sorban állnának a munkaügyiben. Állami defekt-elfekvő nyugger-automata a szocializmusban kialakult hősvasutas - nemzetihős munkamorállal.

Adani 2011.07.12. 08:48:34

@Black Hawk:

Az egy dolog ,h mekkora állomásközök vannak, az megint egy másik ,h melyik állomáson lehet keresztezni. A bürokrácia itt is ellenség, mert ha pl. nincs szolgálat az állomáson hiába van több vágány, nem lehet keresztezni. Pontosan nem tudom mik a feltételek, de pl. kell legyen szolgálat, talán valami speciális vizsga is a váltókezelőnek, ezt nem tudom. De pl. simán megeshet,h egy állomást lezártak nincs szolgálat a váltók kiszögelve, vagy ha nincs is kiszögelve lezárva és nincs a kulcs a közelben. Akkor pedig nincs kereszt. Az utóbbi pár évben meg sok állomást fel is szedtek kompletten, ami pont ilyenkor nagy gondot okozhat és még nem spórolni se spóroltak, mert többe kerül elbontani mint személyzet nélkülivé alakítani. Lehet személyzet nélkül is keresztezni ,de ehhez Mefi vagy Meráfi rendszer kell mellékvonalon ill. távkezelt bizt. ber. Az adott vonalat nem ismerem, de Meráfi és Mefi ott biztos nincs, Meráfi két vonalon van az egyik a Dél Alföldön van Kétegyháza-Újszeged között a másik valahol a Dunántúlon. Nem kéne állomásokat felszedni inkább személyzet nélkülivé alakítani ilyenkor meg rugalmasan lehetne kezelni a dolgokat rendkívüli keresztekkel.

fatia-negra 2011.07.12. 09:27:35

@Terézágyú: örülj neki b+...
télen meg sírni fox hogy nem megy a fűtés...
neked semmi se jó... nem hogy eltennél a melegből kicsit.

záporjózsi 2011.07.12. 09:36:27

@Terézágyú: Honnan tudod, hogy fűtött? Lehet, hogy csak valami elromlott és vagy kintről szívott levegőt (az ilyenkor nem szokott hideg lenni) vagy a hűtés nem ment és visszaforgatta a belsőt kicsit felmelegítve (ha nincs gépi hűtés a bemenő levegő tuti nem lesz hidegebb).

@Adani: Igaz, hogy a rugós váltó lassú, de ilyenkor jó megoldás. Amúgy vacak, de olcsóbb, mint 2 vezérelt csonkákkal. Az is igaz, hogy ha meg akarjuk tartani a mellékvonalakat, akkor inkább az utóbbi legyen automata kereszttel.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.07.12. 09:53:14

Talán 2006 vagy 2007 nyarán volt, szintén hőségriadó idején, szokás szerint hazafelé indultam a sülysápi zónázóval (vagy mendei vagy szolnoki személy, tökmindegy). Már a Keletiben világháborús körülmények uralkodtak, ezernyi ember tülekedett, látható volt, hogy komoly késésekről lesz szó. A vágányt vagy háromszor megváltoztatták, a vonatnyi ember csapatban rohant a Keleti egyik végéből a másikba. Végül felpasszíroztuk magunkat a vonatra, én szerencsés helyzetben voltam, mert jutott ülőhelyem és egy palack vizem is volt. Mint a szardíniásdobozban álltak az emberek, további 45 percig álltunk mozdulatlanul indulás előtt, a hőségben. Kigurultunk és Rákos állomás előtt ismét elakadtunk és további másfél órát álltunk a tűző napon a fém dobozban.
Annak ellenére, hogy végig ültem és inni is tudtam, Gyömrőn össz 3 óra késés után úgy zuhantam le a vonatról, mint egy hulla, és félóráig feküdtem a peron kövén, levegő után kapkodva.
Azóta nem ültem MÁV szerelvényen és mindenre megesküdtem, ami szent, hogy amíg élek, nem is fogok többé.

Terézágyú 2011.07.12. 09:53:23

@záporjózsi:

"Honnan tudod, hogy fűtött?"

Na, erre a kérdésre nem számítottam :)

Onnan jógyerek, hogy meleg/forró volt a fűtőtest a lábunknál.
Mellesleg valaki szólt a kalauznak, és az egyből elfogadta, hogy igen, megy fűtés, de majd megpróbálja lekapcsolni (nem tudta)

Adani 2011.07.12. 09:54:34

@záporjózsi:

A rugós váltó egyszerű, de nagyszerű viciken pláne egy személyzet nélküli állomáson. Ha jól tudom kitérő irányban csak 30-al járható, de az nem nagy gond pláne egy vicinálisnál és ha amúgy is meg kell állnia a vonatnak. Meg ugye ha PFT-s kocsi vagy rendkívüli kereszt miatt kell félreállni akkor is ez egy működő megoldás volna. Egy rugós váltóhoz meg tényleg semmi se kell, személyzet nélkül is működik.

Viszont volt régen egy alföldi fővonalon kétvágányos állomásnál (Bicere) olyan, h kényszerkereszt. Az egyik váltó ki volt szögelve egyenes állásban, de sűrűn előfordult,h átcsúszott a kereszt ide. Az egyik váltót ilyenkor kezelték, beküldték kitérőbe az egyik vonatot. A másik meg jött egyenesen miután elment visszatolatott váltó állítás és ment tovább.

Azóta már a váltót ismét üzembe helyezték és a kereszteket ide helyezték át. Érdekes egy kisállomás az biztos, alig pár tanya van a közelében és mégis itt kereszt miatt minden vonat megáll, a végponti váltónál pedig konténer őrhelyet raktak ki.

záporjózsi 2011.07.12. 10:07:02

@Terézágyú: Ha nem tudta, akkor 2 lehetőség van:
- meghibásodott és valóban fűtött, ekkor respect, hogy kiadták a szerelvényt, elvileg el kellett volna menni a bázisra.
- tényleg nem a fűtés ment, mert ilyen meleget fúj be hűtés nélkül. A többit ld. előző pont.
Attól függően, hogy milyen a szellőzés felépítése, bőven lehet, hogy csak a hűtés nem ment és nem direkt fűtött a berendezés.

@Adani: Na az utóbbira lenne jó az automata kereszt, amihez nagyon maximális kiépítésben kell 4 váltó meg egy konténer. Még jelfogósan is könnyedén meg lehet oldani, persze tengelyszámlálóval, önálló irányérzékeléssel.

Terézágyú 2011.07.12. 10:16:33

@záporjózsi:
"tényleg nem a fűtés ment, mert ilyen meleget fúj be hűtés nélkül"

Mivel ez reggel hét előtt volt, nem tudom honnan vehetett volna annyi meleget kintről, hogy a lábunknál lévő fűtőtest kifejezetten meleg volt :)

De valóban, biztosan elromlott :)

záporjózsi 2011.07.12. 10:25:54

@Terézágyú: A lényeges információt sikerült most közölnöd. :) Ebben az esetben ugyanis tényleg valószínűleg fűtésre volt állítva a berendezés. Ez viszont azért érdekes, mert azt azért nem nagy probléma megoldani, hogy érzékelje, mit is csinál, azaz el lehet képzelni, hogy olyan hőmérsékletre volt állítva, amelyet tartani akart a berendezés és ezért a vonatot fel akarta oda fűteni. (Ha kint árnyékban van 33 fok, akkor bent elég gáz, ha 22-t akar tartani...) Valószínűleg a jv. és a mv. közösen sikerült valamit elrontsanak.

kisQtya 2011.07.12. 10:44:31

Most off leszek. Nemrégiben olvastam egy blogbejegyzést, ami arról szólt, hogy a tizenegynehány éves gyerek diákjeggyel utazott, de otthon felejtette a diákigazolványát, a MÁV-kaller leszállította a vonatról, a kihívott rendőrök!!!! nem jöttek, gyerek vissza a vonatra, majd apukának még BÜNTETÉST is kellett fizetni.
Már az eljárást is elképesztőnek találtam, de a kommenteken aztán teljesen elhűltem.
A T. Polgártársak mintegy 50%-a egyetértett az eljárással, tippeket osztogatott, "hogyan tanulja meg a gyerek egy életre" témakörben, meg rendnek kell lenni, stb.
Én fegyelmezett és rendszerető embernek tartom magam, mivel jogász vagyok, még a szabályokat is az átlagpolgárt meghaladó intenzitással betartom, de azt azért elképesztőnek tartom, hogy az T. Polgártársaim a MÁV-ra, BKV-ra
és hasonló monopolhelyzetben lévő foshalmokra nem szolgáltatóként, hanem hatóságként tekintenek.
Természetesnek veszik, hogy ezek következmények nélkül ugyanolyan szarul működhetnek, mint a hatóságok, mint pl. a három évig ügyintéző adóhatóság, viszont a szerződő partner legcsekélyebb adminisztratív hibájáért BÜNTETHETNEK, mint az adóhatóság.
Emberek!!! Ezek a foshalmok ugyanolyan szolgáltatók, mint a fodrász, vagy a kozmetikus, azzal a különbséggel, hogy a ti adótokból dotálja őket az állam, a kozmetikust pedig nem dotálja.
A minap adós maradtam a kozmetikusnál ezer forinttal, de nem büntetett meg, nem hívott rendőrt és nem ragasztotta vissza a szőrt a lábamra, hanem mosolyogva megbeszéltük, hogy legközelebb hozom a pénzt.
Ha a foshalom szolgáltatók és a foshalom hatóságok szarul működnek, akkor fel kell lépni ellenük pl. kártérítési igénnyel, illeték visszatérítési igénnyel, ombudsmani hivatalnál, minisztériumnál, stb. Mindenkinek külön-külön. Hátha ezek is "megtanulják egy életre", hogy minőségi szolgáltatást kell nyújtani.
Ha késett a vonat, akkor térítsék meg a kárt.
Amíg mindenki lapít, mint szar a fűben, addig nem lesz itt rend.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.07.12. 10:55:14

@Réka ‎: Ilyenkor örülök, hogy a nyugdíj-megtakarításunkból kaptak még 300 milliárdot, hiszen megérdemlik!

záporjózsi 2011.07.12. 11:01:04

@kisQtya: Ha jogász vagy, akkor tudod, hogy a vasúton nem büntetés, hanem pótdíjazás folyik. Az utasleadás és a pótdíjazás nyilvános szabályrendszer alapján folyik, el lehet olvasni és a helyszínen a szintén nyilvános szabályok alapján panaszt lehet tenni, ha valamilyen szabálytalanságot észlel az utas. Emellett vannak EU és magyar jogszabályok, amelyek a vasúti közlekedésben is szabályozzák az utaspanaszok kezelését és a visszatérítés mértékét és lehetőségét. Ezek a szabályok, amelyeket mindenkinek be kell tartani. Elvileg akkor is, amikor az utas véletlenül nem arra a vonatra száll, amelyikre szeretne és jópár km-rel arrébb teszi le a vonat. (Nemrég ilyen eset is felmerült itt.) Persze ha akkor a jv. nem pótdíjazza meg, akkor "hát ez a minimum".

Terézágyú 2011.07.12. 11:01:36

@kisQtya:
"Emberek!!! Ezek a foshalmok ugyanolyan szolgáltatók, mint a fodrász, vagy a kozmetikus, azzal a különbséggel, hogy a ti adótokból dotálja őket az állam, a kozmetikust pedig nem dotálja."

Hát éppen erről van szó. Az állam adja a pénzt arra, hogy xy kedvezményesen utazhasson. Ezért kell xy-nak igazolnia, hogy valóban jogosult a kedvezményre. Ha xy jogosulatlanul veszi igénybe a kedvezményt (illetve nem tudja igazolni), akkor ezzel az állam (te és én) zsebéből veszi ki a pénzt. A máv ezért ellenőriz.

A kozmetikusnál te nem vettél igénybe kedvezményt, tehát nem is volt mit ellenőrizni. Ha lett volna olyan kedvezmény, hogy háromgyerekes anyák féláron vehetik igénybe, akkor nyilván a kozmetikus is ellenőrizte volna valahogy a dolgot...

Másrészt: a kozmetikus-történet azért is rossz, mert ott személyes kapcsolat van közted és a kozmetikus között. Legközelebb te magad fogod mondani, hogy kifizeted az elmaradt pénzt. Ha a kalauz is simán feltételezné, hogy az utas legközelebb messziről integet majd neki, hogy "kalauz úr, a múltkor ingyen utaztam, mert nem volt nálam a pénz, most kifizetem", akkor a máv is másként viszonyulna ehhez.

Terézágyú 2011.07.12. 11:05:37

@záporjózsi:
"A lényeges információt sikerült most közölnöd. :)"
A "reggel"-t?
Valóban, az első kommentben nem írtam, hogy ez reggel volt :)

záporjózsi 2011.07.12. 11:07:05

@Terézágyú: Írtad Te, csak nem olyan értelemben. ;)

Giraffa 2011.07.12. 11:17:10

@tundrazuzmo: "
A MÁV esetében csak annyit jelenteni néhány vonat törlése, hogy a következő 1-2 vonaton állnak az utasok - de a többi pontosan mehetne."

Nem értek hozzá, de ez jó ötletnek tűnik!

Viszont tudomásom szerint a MÁV-Startot a LEKÖZLEKEDTETETT vonatok után fizeti a megrendelő (az állam), addig az körömszakadtáig ragaszkodni fog ahhoz, hogy MINDEN vonatot leközlekedtessen, függetlenül attól, hogy az már reménytelen késésben van.

Terézágyú 2011.07.12. 11:20:24

@kisQtya:
"A minap adós maradtam a kozmetikusnál ezer forinttal, de nem büntetett meg, nem hívott rendőrt és nem ragasztotta vissza a szőrt a lábamra, hanem mosolyogva megbeszéltük, hogy legközelebb hozom a pénzt."

De ha a kozmetikus is azt tapasztalná, hogy a kliensek x százaléka ingyen/sokkal olcsóbban akarja igénybe venni a szolgáltatást, akkor ő sem lenne ilyen szívélyes :)

Hobbytronics · http://www.hobbytronics.hu 2011.07.12. 11:21:22

Mindazok mellett, hogy rettentően sajnálom Andreát, az "50km két óra alatt" teljesen normális a MÁV vonalakon. Példának okáért a Budapest-Veresegyház út, ami 22 kilométer, 1 óráig tart. Ha 50KM-t két óra alatt sikerült megtenni, akkor az statisztikailag valamivel jobb is ennél..
:-)

_B_ 2011.07.12. 11:34:26

3-4 éve még osztottak vizet hőségriadókor a leglepukkantabb Balaton északi-parti vonalon is.
Egyébként nem kéne ezt túllihegni. minden vonatra fel lehet rakni induláskor ülőhely*2 flakon vizet. Bazmeg hűtött víz... nem vagytok ti normálisak. A 25-30 fokos víz is áldás ilyenkor, csak legyen. És nem a hideg víz fog lehűteni, hanem amikor kiizzadod 35 fokosan és elpárolog(műbőrülés tűző napon nem a barátod). Én elhiszem hogy pillanatnyilag jobban esik a hideg, de amugy rosszabul jársz vele.

7 éven keresztül hetente-kéthetente vonatoztam 200km-t oda-vissza, szóval van MÁV tapasztalat:)
- 1,5l/fő víz nélkül nem szabad vonatra ülni, se nyáron se télen, ha sört viszel akkor pluszban vigyél vizet is:)
- menetidő +3 óra mennyiséggel számolj. Szóval egy 3 órás útra 6 órányi vizet vigyél, max. később elfogy. 6 órásra nyúló úton hűségriadókor simán benyelsz 3 litert.

Démonmac1 2011.07.12. 11:39:31

Nem igazán értem, hogy mire fel ez a nagy meglepetés:) Ha baromi nagy meleg van, azt a technológia sem kezeli baráti módon.

Viszont annyi pénz a világon nincs amennyiből megérné újraépíteni a fontosabb pályaszakaszokat. (lopás, és mutyi nélkül) Némi tervezéssel is egybekötve, hogy ne 35 km/h val menjenek ott ahol lehetne 1xx is:)

ezanévmárfoglalt 2011.07.12. 11:58:52

Én is vasárnap utaztam a MÁV-val,a vonat majdnem egy órás késéssel indult, így háztól-házig 4 órás volt a Miskolc-Budapest út... Sajnos a vonaton kívül más alternatívát nem tudok, mert kutyával utazom, aki a buszt, autót nem igazán bírja.
Úgyhogy nekem majdnem minden utazásnál megy a szopás 1000-rel. :S:S

Picsasereghajtó 2011.07.12. 12:15:34

Amikor kurva meleg van, én gondoskodom magamnak vízről, függetlenül attól, hogy vonattal, villamossal, bringával vagy taxival megyek. Miért vártok a csodára, hogy majd osztogatnak?

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.07.12. 12:35:28

@Démonmac1: "Viszont annyi pénz a világon nincs amennyiből megérné újraépíteni a fontosabb pályaszakaszokat."

De van. és ezt a pénzt a MÁV meg is kapja rendszeresen.

Seang Lee 2011.07.12. 13:29:48

@záporjózsi: nem vagyok otthon szakzsargonban :)

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.07.12. 13:30:58

@newtehen: Nem tudom, hogy a MÁVnak jár-e az amortizáció. Ha jár, akkor megérni. Ha nem jár, akkor nem. A magyar kórházak pl. nem kapnak ÉCS-t. Ezért működésük során nem tudják kitermelni a felújítás költségét.

záporjózsi 2011.07.12. 13:35:08

@Seang Lee: A vas olvadáspontja viszont nyilvános adat. :)

lyken 2011.07.12. 14:54:33

@Giraffa: "addig az körömszakadtáig ragaszkodni fog ahhoz, hogy MINDEN vonatot leközlekedtessen, függetlenül attól, hogy az már reménytelen késésben van."
Ja, és ilyenkor lesznek 2 vagonos szerelvények. Amikre aztán a MÁV hivatalos álláspont az lesz, hogy márpedig 2 vagonos szerelvény nem volt.

Farigcsa 2011.07.12. 21:14:48

Budapest Cegléd Szolnok

A hétvégi vasút helyzetről irt Index cikkben olvastam, és több ismerőstől hallottam is a hosszú késésekről. A feleségemmel még 7-én csütörtökön utaztunk haza Kőbánya-alsóról Albertirsára, a vonatok akkor is sokat késtek. A hangosbemondó bemondta "zónázó vonat érkezik, Ceglédig közlekedik, és minden állomáson meg áll". Mi, és még sokan mások, felszálltunk, és eljutottunk Monorig. Monoron bemondták "a vonat csak Monorig közlekedett, mindenki szálljon le". Mikor mindenki leszállt a szerelvény, üresen, tovább indították Cegléd felé. Az utasok pedig várhattak a következő, zsúfolt vonat érkezéséig. Nem értettem a logikát. De ez ehhez hasonlóan van, más késés mentes hétköznapokon is. A Ceglédig, vagy Szolnokig közlekedő vonatokon már a Nyugatiban állnak az utasok, akik pedig Zuglóban, Kőbánya-alsón, Kőbánya-Kispesten, vagy Ferihegyen próbálnak felszálni, örülhetnek, ha felférnek. Utána ötpercel, pedig mindég van egy monori "helyi" amelyen alig van utas. Ha a monori vonatot elengednék, Albertirsáig az ingázók nagy részének alternatívát jelentene, a vasútnak sem jelentene számot tevően nagyobb költséget. Az albertirsai állomás alkalmas is lenne szerelvények tárolására, visszafordítására. Csak az utasok nem kerülnének, olyan méltatlan körülmények közé mint így, majd minden nap. De ez manapság a MÁV-nál nem cél. A mai jegyárak mellett pedig már nagyon kevés az az ok hogy valaki a vasutat válassza az autóval szemben. Egy jó éve volt egy utasszámlálás. Számlálók járták a vonatokat. Akkor bízni kezdtünk, hogy valami majd történik. Tévedtünk.

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.07.12. 22:27:26

@lyken:
????

A késvre érkező szerelvény mindenáron erőltetett késett indítása szerintem nem generálja a rövidített szerelvényt.
Szerintem te már két dolgot akarsz betegesen összemosni...
Lehet lovagolni ezen a 2 "vagonon" ami 2 desiró volt, ami ha fejenállok sem 2 kocsi.
Vagy ennyi erővel akkor Széjesfehérvárra is 2 vagon közlekedik, ami valójában 2 egység= 8 kocsi, de vegyük csak 6-nak...

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.07.12. 22:32:03

@Farigcsa:
A zónahatárt lbertirsára kitolni elég beteg dolog lenne. Ha a zónahatár Albertirsa lenne, akkor onnantól a zóna Ceglédig menne illetve szolnokig, lényegében kiherélnénk a zónarendszert a 100a vonalon.
Valahogy inkább a monori utasoknak kellene átszokniuk a monor helyire lényegében nekik közlekedik.
Megfigyeléseim alapján is egy egyszeri napon is, maikor semmi késés nincsen, akkor is inkább feltülekednek a monoriak a zónára, mint hogy a helyivel menjenek.
Megoldás lenne még, hogy nem 5 perccel később indulna a zónához képest, de a nyugati menetrendi struktúrája nem enged túl nagy mozgásteret...

Mkiki 2011.07.12. 23:00:14

"Ha a monori vonatot elengednék, Albertirsáig az ingázók nagy részének alternatívát jelentene, a vasútnak sem jelentene számot tevően nagyobb költséget."
@Farigcsa: Ez nem lenne megoldás, ugyanúgy ahogy a Monoriak a zónázóval járnak az Albertirsaiak sem váltanának, mert arra törekednek, hogy minél előbb elérjék a célállomást, és ez a zónázóval valósul meg tekintve, hogy az egyrészt előbb indul másrészt pedig a ceglédi, szolnoki vonat zónázó míg a monori személy.

Farigcsa 2011.07.13. 08:14:50

@Khian: Én azért el tudnám képzelni, néha magamról is, és másokról is, hogy ha munkaidő után, fáradtan hazafelé tartok, többre becsülném a nyugott ülőhelyet, néhány perc idő nyereségnél.

Farigcsa 2011.07.13. 08:22:53

@Kimérős szaloncukor (Lédig): Azt is eltudnám képzelni, hogy a monoriról néhány kocsit átkapcsolnának a zónázóra, azaz ott hosszab, itt rövidebb szerelvényeket közlekedtetnének.

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.07.13. 08:29:04

@Farigcsa: Ez valóban megoldás lehetne, csak az ütemes menetrend által igényelt szerelvény-forgatások nem teszik lehetővé.
Az ütemes menetrend egyik eleme a szerelvények minél gíorsabb forgatása ezért a beérkező monor helyi szerelvénye nem feltétlenül monor helyinek fordul. Vagy beforog Vác felé (ebben már nem vagyok biztos, a SZVÖR-t meg kellene nézni, de most nincs időm rá, este megnézem!) vagy esetleg szolnok/cegléd zónázónak.
Ha rövidítenénk a monorit a zóna javára, akkor több szerelvény+személyzet kellene mert folyamatosan biztosítani kellene, hogy a rövid monori akár még hosszas várakozás árán is monorinak forduljon.

lyken 2011.07.13. 10:41:18

@Kimérős szaloncukor (Lédig): index.hu/belfold/2011/07/11/negy_es_fel_ora_alatt_ert_pestre_a_vonat/

"A fenti hibákról megkérdeztük a Máv-Start Zrt véleményét is. Levelükben a következőt írták: "Az ablaküveg kitörése vagy ehhez hasonló rongálások helyreállítása csak az erre a célra alkalmas műhelyben lehetséges, ez pedig a konkrét sérülés mértékétől függően, akár több napos forgalomból való kiesést is jelenthet." Hogy mért nem állítottak be ebben az esetben új kocsit, az a válaszból nem derül ki. Azt viszont határozottan állítják: két kocsiból álló szerelvény nem közlekedhetett a hétvégén.

MÁV: "A balatoni távolsági forgalomban a szerelvények általában 6-9 kocsiból állnak. Az elmúlt hétvégén - bár sajnos több meghibásodás előfordult - a MÁV-Start Zrt. rendelkezésére álló összes vasúti kocsija közlekedett, a Balaton-parttól a fővárosig pedig nem közlekedhetett 2 kocsiból álló szerelvény.""

Természetesen biztosan megint az utas hazudik. Vagyis hazudnak. Tömegesen. A rohadékok. A MÁV sajtóosztály pedig a helyzet magaslatán áll és tud mindenről, mint mindig. Hihető, ugye? De természetesen igen, két dolgot akarok betegesen összemosni.

lyken 2011.07.13. 10:45:57

@Kimérős szaloncukor (Lédig): Fokozom a mocskos ballibsi kommenista provokatőr összemosást jó?

index.hu/belfold/2011/07/13/nem_csak_hetvegen_jar_a_pokolvonat/

"Többen megírták, hogy a MÁV Start tájékoztatása ellenére mégis járnak két kocsiból álló szerelvények Budapest felé, de általános panasz volt, hogy a vonatok sokszor túl kevés kocsival közlekednek, ami miatt az emberek valódi tömegnyomorban, legtöbbször állva tesznek meg több órás utakat."

Farigcsa 2011.07.13. 10:50:21

@Kimérős szaloncukor (Lédig): Tehát én látom, hogy a monori vonatok üresen járnak, a zónázók túlzsúfoltak. Én faipari szakember ötletelek, vajon mi lenne a megoldás, a vasutiakat, pedig rohadtul nem érdekli. Erre a hónapra még van érvényes bérletem, jövő hónaptól valószínűleg autóval járok. Na nem azért, mert nagyon megsértődtem, csak új telepre költözik a munkahelyem.

záporjózsi 2011.07.13. 15:03:19

@lyken: Azért nem állítottak be, mert nincs. Én tuti odaküldtem volna Szentesről egy csörgős szerelvényt. Lett volna nagy hajcihő a műbőr ülés meg a rosszabb gyorsulás és késés miatt. De legalább ült volna mindenki. Esetleg egy tripla Uzsgyi, ha van. Az MD-t már nem nagyon kínoznám ezzel - az elmúlt 10 év kínszenvedés volt szegénykéknek.

@Khian: Ezt minden évben többször kitalálja valaki, aztán a menetrendben csak azért sem jön ki. Vélhetően azért, mert nem működik úgy a rendszer, hogy Irsa legyen fordulóállomás.

lyken 2011.07.13. 21:06:02

@záporjózsi: "Azért nem állítottak be, mert nincs."
Persze, ez nyilvánvaló. De ugye arról volt szó, hogy a MÁV elindít minden járatot akkor is, ha nincs elég kocsi, mert az elindított járatok után kapja a pénzt. Lédig kolléga itt jött azzal, hogy mocskos összemosás történik. Valamivel. De hogy mivel?

Snake 2011.07.14. 00:00:14

@záporjózsi: MD-t már nem sűrün küldesz, elfogyott.

kisQtya 2011.07.14. 07:52:29

@záporjózsi: Örülök, hogy legalább Te jól érzed magad ebben a világban. :D

kisQtya 2011.07.14. 08:18:44

@Terézágyú: Milyen nagyon egyszerű ez a gondolat. Itt arról szólt az eset, hogy egy nyilvánvalóan tanköteles korú gyereknek VOLT DIÁKJEGYE, de nem volt nála a diákigazolvány.

Tudod, aki csalni akar, az nem felejti otthon a diákját, hanem pl. lopott diákigazolvánnyal utazik.
Aki csalni akar, az olyan okmányt mutat fel, ami igazolja a jogosultságát. Te nem látsz mást, csak azt, hogy a rendes polgárnál ott van az igazolványa. Vicces elképzelés.

S miért is fizessen pótdíjat az, aki megfizette a jogosan igénybe vett kedvezménynek megfelelő díjat, csak éppen a kedvezményt igazoló okmányt később mutatta be?
És miért is 20% visszatartással fizeti vissza a MÁV a jegyárat, amikor 45 percig nem indította el a vonatot? Azért, mert az állam adóforintokból dotálja? Nem. Azért, mert monopolhelyzetben lévő mocskos tetű bagázs. Azért.

Tudod, hogy a BKV milyen gyakorlatot folytat?
A gyerekemnél nem volt bérlet, elkapták, bérletbemutatás+ pótdíj (az én fizetésemből!!!!).
Elment bemutatni a bérletet, ahol közölték, hogy több ilyen bírság van még, fizesse ki, ha nem, EZT SEM FOGADJÁK EL!!!! Tehát kötelezetti késedelembe kell esnie, ha nem ismeri el azt, amit a BKV 'nyilván tart'.
Kiderült, hogy az egyik ellopott diákigazolványával (többet is elloptak, a jelenlegi kb. a negyedik) igazolta magát valaki, s ez a büntetéshalom ott dicséri az eget.

Ezért aztán itthon internetről utaltam a pénzt a BKV-nak. Kapja be!
Az eljárás miatt pedig az állampolgári jogok biztosához fordultam. Ugyanis nagyon érdekelne, hogy ki felel a mulasztásért? A gyerek, vagy én? Amennyiben én, miért nem kapok értesítést arról, hogy fizetési kötelezettségem van? Mi van a helyszíni bírság lehetőségével gyerek esetén? Ő eleve kizárt ebből, mivel ritkán utazik 6000 Ft-tal? Mi alapján utasítja vissza vitatott tartozás esetén a befizetést, amikor az internetes befizetést elfogadja?
Mert ez is mocskos tetű bagázs, azért.

záporjózsi 2011.07.14. 08:54:00

@Snake: Mondom, hogy elfáradtak. ;) De az a 10-15 éves agónia, aminek a végén vagyunk, nem volt méltó hozzájuk...

@kisQtya: Javaslom, hogy legalább egyszer olvasd el a szabályozásokat. Nem kell az összeset végig, csak melyik mire vonatkozik és ki írta alá vagy jegyezte ellen. A személyszállításban senki semmit nem csinál állami ellenjegyzés nélkül.

Adani 2011.07.14. 10:42:59

@kisQtya:

A BKV-nál ez megszokott és létező dolog. Kiadták zugügyvédeknek a követeléseket ők meg rendszeresen küldenek ki kamu büntikről is adatokat. Csak úgy bemondásra arra számítva,h sok ezer kiküldött levélből ha csak minden huszadik fizetm ár megérte.

Az is rendszeres,h egyszer valamiért megszerzik az adataidat kreálnak még rá pár büntit visszamenőleg és azt is követelik. Fizetni tilos ilyenkor, ha nem engedik bemutatni arról igazolást kérni ott helyben majd, rögtön kikérni (ha nem adják hivatalos levélben kell kérni) minden korábbi büntiről a jegyzőkönyvet. Ha ezt nem adják ki nincs büntetés sem. Ha az adatok nem stimmelnek vagy nem te voltál szintén nem kell elismerni. Menjenek bíróságra is bizonyítsák ha tudják. Nagyon sok alaptalan követelésről van adat a BKV-nál, kilóg a lóláb sokszor pl. a Tv ügyvédje is foglalkozott már vele sokszor 5 éven belül vagy 15 büntetés és mindig ugyanaz az ellenőr büntette meg. Ha nincs meg a fejkvóta (ki van adva az ellenőröknek ,h kötelező bizonyos időn belül bizonyos számú büntit kiállítani különben mennek a szőnyeg szélére), ami nagyon magas, és sokszor lehetetlen teljesíteni akkor innen-onnan megszerzett címekre is állítanak ki büntit. Az pl. érdekes volt mikor egy 5 éves gyereknek kijött egy több száz ezres büntiről szóló számla, nem Bp-n lakik, egyedül sosem utazott tömegközlekedésen, a kikért jegyzőkönyvekben meg ott van ,h személyivel igazolta magát, ami nincs neki, és alá is írta a büntit holott még nem is tud írni. És ezt a BKV komolyan gondolta.

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.07.14. 19:40:01

@lyken:
Na megvagy.
Ezúton is ismét sérelmezem, hogy az utolsó kommentek listája régen postonként jelentette meg az utolsó hozzászólást. Az a rendszer szerencsésebb volt.

Válasz:
Az összemosást a 2 kocsis szerelvényre és a késett vonatok mindenáron történő leközlekedtetésére értettem.
Az hogy mindenáron igyekeznek leközlekedtetni a vonatokat, még nem generál 2 kocsis szerelvényeket.

A linkeket köszönöm. Különösen hatásvadászak, és meg is van az eredménye. A probléma megoldását Te magad másoltad be:
A Start a balatoni forgalombancáfolja a 2 kocsis vonatok közlekedtetését:

"rendelkezésére álló összes vasúti kocsija közlekedett, a Balaton-parttól a fővárosig pedig nem közlekedhetett 2 kocsiból álló szerelvény.""

A kedves utasok pedig csak azt jelenti k be hogy bizony dudapestre közlekedtek 2 kocsis vonatok.
Hát persze hogy közlekedtek. Csak ez 2 külön dolog. Lajosmizsére egészbiztosan járnak 2 kocsis vonatok, ugyanis a legtöb ilyen vonaton elég is a 2 kocsi.

Balatoni forgalomban nem közlekedett, és nem is közlekedik 2 kocsis vonat Budapestig.

Illetve szerintem a laikus részéről gond még hogy egy motorvonatot is kocsinak vesz, holott a "2 kocsis desiro" gyakorlatilag 4 kocsi.

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.07.14. 19:51:09

@Farigcsa:
Hidd el a vasúti szakembereket is érdekli, de meg van kötve mindenki keze... Egy bizonyos szintig. Afelett pedig nem szakemberek ülnek.

Része,ről amit ígértem, megtettem:
Sajnos a félelmem beigazolódott, a monori személyek szerelvénye nemhogy Vácra, de Ceglédre, és Szolnokra is beforog. A fordulók 5 naposak, ebből van forduló amikor 1 napig valóban csak monor felé jár a szerelvény, de a következő nap már nem.
Ez gyakorlatilag adódik abból is, hogy ezek a kocsik Szolnokhoz tatoznak, és a magasabb szintű takarítási műveletek elvégzésére, illetve a karbantartásra el kell jutniuk Szolnokra. (És Szolnokról el kell jutniuk monorra is.)
Most két megoldás van: Vagy fixen Monora járatunk szerelvényeket (rövidítve) ekkor 2 alkalommal a jelentősen rövidített szerelvényt Szolnok-Nyugati és Nyugati-Szolnok voonaton is vinni kell, amikor eljut a karbantartásról a monori fordába. Ezt a Szolnoki zónázó közönsége nem dícsérné, érhetően.
Vagy szerelvénymenetben közlekedtetni Szolnokról monorra, ez viszont nem a költségkímélés iskolapéldája.
Megoldható még a szerelvény eljuttatása okán 1-1 Szolnok-Monor betétjárat, amin gyakorlatilag nem lenne senki, hiszen ilyen utazási igények jelentős számban nem generálódnak. Illetve ez a rendszer adna egy nagy pofont az üzemes menetrendnek is. (Ráadásul nem is kellene mindne nap, csak amikor a karbantartásra megy és jön a szerelvény)
A csak monori forda többletszerelvényt igényelne, ahogyan a Szolnoki/Ceglédi a Véci forduló is, a megnövekedett fordulóidő miatt.
Tehát gyakolatilag a monori saját fordával és a helyben közlekedtetéssel megspórolt kocsik el is mennének rögtön az igényelt többletszerelvényre.

Megoldás? A legcélszerűbb az lenne, ha a monoriak használnák a vonataikat, ha már nekik közlekedik...
Esetleg eltolni a monori indulását... (Bár 30 perces követésnél nem lehet annyira eltolni, hogy jelentősen befolyásoljon: 15 percet várnának azért hogy a zónával menjenek. Illetve az eltolás a nyugatiban nem lenne rendben. )
Túl sok vonat közleledik a 100a-n, kötött az indulási idő. Nagyon nem lehet játszani a tologatással.

Esetleg plusz kocsik beszerzése, a karbantartás helyrerázása, hogy nőjjön az üzemkészség.

Farigcsa 2011.07.14. 22:08:54

@Kimérős szaloncukor (Lédig): O.K. Arról meggyőtél, hogy értesz hozzá. Én nem. De arról, még nem sikerült meggyőznöd, hogy jó az nekem, hogy Kispestől Monorig gakran álnom kell.

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.07.14. 22:15:52

@Farigcsa:
Erről nem is foglak meggyőzni, hiszen ez nem jó...

lyken 2011.07.15. 10:04:44

@Kimérős szaloncukor (Lédig): "Az összemosást a 2 kocsis szerelvényre és a késett vonatok mindenáron történő leközlekedtetésére értettem.
Az hogy mindenáron igyekeznek leközlekedtetni a vonatokat, még nem generál 2 kocsis szerelvényeket.
(...)"

Ok, így már értem. Probléma: ez hitbeli, bizalmi kérdés. Indexhez a kismadarak szerint 13 olyan levél esett be ami a 2 vagonos felállást sérelmezi. Lehet, hogy a MÁV mond igazat és az utasok hantáznak, de ugye ha belegondol az ember, hogy hányszor tolt már ki vele a vasút, ill. hányszor hazudott neki személyesen(Pl. panaszlevelekre érkezett válasz végén az "észrevételeit továbbítottuk" meg "reméljük hamarosan érzékeli a változást", ill a 10 perces bejelentett késés utáni 20 perces késés, meg a hibásan kiadott jegy ami kellemetlenséget okoz, stb.), akkor az ember hajlamos az utastársnak hinni, mivel a MÁV már bőven eljátszotta a bizalmi hitelkeretét. Ismétlem, lehet, hogy a MÁV most igazat mond. Csak már nem hisz nekik senki.

"Hidd el a vasúti szakembereket is érdekli, de meg van kötve mindenki keze... Egy bizonyos szintig. Afelett pedig nem szakemberek ülnek."

Persze, ezzel sokan tisztában vannak. De ugye az utast nem fogja boldogabbá tenni, hogy a felső 5 réteg zsírfejű miatt szív. Az utast nem az érdekli, hogy x, y és z dolgozik, vagyis a munkahelyén tölt 8 órát. Az utas ugyanis erősen eredményorientált.

Szerinted egyébként van rá esély, hogy valami profitorientált cég betörjön a piacra?

kisQtya 2011.07.15. 14:23:32

@záporjózsi: Épp a szabályozással van gondom. Meg az eljárással. Jogász vagyok. De itt - lévén nem szakmai blog - csak egyszerű polgárként szeretném kifejteni a véleményemet.

kisQtya 2011.07.15. 14:25:22

@Adani: Tudom, hogy ez a gyakorlat. Kíváncsi lennék arra, hogy az adatvédelmi biztos milyen vizsgálatokat végzett a BKV személyes adatkezelésének megfelelőségével kapcsolatban?

Adani 2011.07.15. 18:02:23

@kisQtya:

Remélem nem is fizettél egy kanyit sem nekik. Láttam már zugügyvédi spam küldeményt. Csak annyit ír, h a BKV megbízásából ír és tartozol neki (hasamraütök) 34675 ft-al és most azonnal fizess különben baj lesz.

Válaszlevélként meg írd meg, h:
a. Tartozás elismerem fizetek
b. Elismerem, de nem tudok egyben fizetni részletfizetést kérek
c. Már részben vagy egészben rendeztem csekkszelvényt küldöm.

Olyan véletlenül sincs, h nem ismerem el. Ez pedig így semmi csak seggtörlésre jó. Egyrészt bemondásra miért kéne elhinni ,h a BKV-nak dolgozik. Mellékeljen egy megbízólevelet, ami ezt igazolja addig nincs miről beszélni. Másik. Bemondásra nem fizet, akinek esze van. Először is küldjenek róla valami bizonyítékot pl. jegyzőkönyvet, amiben elismered a büntetést, meg igazolják hogy jött ki ez az összeg hányszor, hol és mikor büntettek erről mikor küldtek felszólítást. Addig szintén nincs miről beszélni, ameddig ez nincs meg.

záporjózsi 2011.07.16. 06:22:13

@kisQtya: Ha jogász vagy, pereld be. Legalább jót fogunk röhögni.