MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Írd már alá, mert sietek

2011. március 08. - Ashi Valkoinen

A Szeged-Pest IC járattal általában meg vagyok elégedve. Elfogadtam és megszoktam már, hogy az Inter City-t "kiherélték", épp csak a lényeget vették el azzal, hogy összevonták a gyorsvonattal. Több helyen is megáll, a pótjegy így olcsóbb és a régebben dohányzó, mára már "teljes jogú" IC vagonok üléseinek kárpitja is nagyjából kiszellőzött.

Kommunikációból azonban nem kap jelest a MÁV. Ma (febr 22.) szembesültem ugyanis a problémával, hogy a diákkedvezmény igénybevételéhez a levelező tagozatos diákigazolványon kívül igazolás is kell. Nyugodt ember vagyok, beismerem nem magoltam be az Államvasutak szabálykönyvét, így a kalauz kérdése, hogy hol az igazolás igencsak meglepett. Amikor rákérdeztem, hogy mire is gondol pontosan, a szája sarkából flegmán odavetett fél szavakból kellett kihámoznom a mondandóját. Miután tájékoztattam, hogy sajnos nem rendelkezem ilyen irattal, szó nélkül elkezdett kitölteni egy formanyomtatványt. Amikor rákérdeztem, hogy mégis mit ír, megvonta a vállát, nemtörődöm módon a kezembe lökte azt, és nyersen utasított, hogy írjam alá. Nem ismertette, hogy mi szerepel a papíron, sem a lehetőségeimet, kiderült, hogy egy 8000 Ft-ról szóló büntetést töltött ki. Amíg elolvastam az irkafirkát - hogy mégis mi az, amit alá kellene írnom- , a kalauz kezelte a környéken ülő többi utas jegyét, majd vészjóslóan visszanézett és rám förmedt, hogy mit olvasgatom, írjam már alá, mert sietne. Szerinte ugyanis először írunk, utána olvasunk...

Az, hogy a büntetést mennyiben érzem jogosnak a "megfelelő" utastájékoztatás függvényében, nem részletezném; elsősorban a stílussal van bajom. Miután nem hagyott lehetőséget a személyes kommunikációra, ezúton üzenem a 9:40-es Szeged-Pest járat IC vagonjaiban ellenőrző kalauzának (a világosbarnának, nem a kopasznak), hogy mézzel könnyebb legyet fogni, mint ecettel. A nyers, lekezelő, másokat meg nem hallgató stílus nem célravezető egy ügyfelekkel foglalkozó szakmában. Nagyon remélem,hogy ez egy kivételes eset volt, és éppen ma sikerült bal lábbal felkelnie.

Üdvözlettel: Felháborodottan Puffogó Rendszeres Utas

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr932718624

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Skin 2011.03.08. 11:39:53

A diákigazolványon kívül még mi kellene nekik? Én el nem tudom képzelni. Azt tudom, hogy ha nem nappalis vagy, akkor az oktatási intézmény és a lakóhely között veheted igénybe az 50%-ot, mely adatok a diákigazolványban is szerepelnek. Kell még ezen kívül más is?
Ha nem, akkor a posztoló a hülye, hogy nem homályosította fel a kallert, hogy "hoppá, te vagy a hülye".

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2011.03.08. 19:50:16

szerintem is jobb lenne ha minden percben busz menne inkább a 10 percenkénti vonat helyett (hogy ülőhely ne legyen kevesebb, így is sokan állnak) az agglomerációból pestre. még gyorsabb is volna. meg lenne egy csomó munkahely, csak buszos jogsi kell hozzá.

szanalmas 2011.03.08. 20:13:35

"Amennyiben a diákigazolványból nem állapítható meg egyértelmûen az igénybeveendô viszonylat, két lehetôség van az utazási viszonylat igazolására ..."

szamaritánus 2011.03.08. 20:22:16

én leszek most a posztolót b.szogató troll, okés? :D

szóval: olvassa a máv-blogot, posztol is oda, a blogon gyakori téma ellenére mégsem tudja, hogy mi kell a levelezős diákkedvezményhez. hm.

exceve 2011.03.08. 21:40:16

Hmm... ez nem csak akkor kell, ha a lakóhely vagy az iskola településén nincs vasútállomás?

jdbalazs 2011.03.08. 22:08:45

Nem sűrűn utazom IC-vel, inkább buszozom, Budapest vonzáskörzetéből járok fel BP-re. A múlt héten csütörtökön úgy esett, hogy Kecskemétről a 10:47-es IC-vel mentem fel Budapestre, nappalis vagyok tőlem csak a diákigazolványt kérte el, de úgy sietett mintha valaki üldözte volna.

@Skin: nem tudom a MÁV-hoz mi kell pontosan, de a Volánnál a bérlet úgy van, hogy lakóhelyed és iskolád között + diákigazolvány + igazolás. Ja és az ellenőrök néha "elfelejtik", hogy az előző félévi matrica október ill. március 31-ig érvényes :D

zbzbzb 2011.03.08. 22:50:09

viszonylat, meg leadás, meg igazolás, pecsétes papír...
hol élünk?!
biztos nektek van igazatok, de én nem értem, szerintem így működik: jegy -> utazás -> nemkérdezés
vagy nem?
annyira, de annyira lepukkant, bürokratikus, hogy már undorító
tükre az országnak, ahol élünk

ubu1 2011.03.08. 23:29:27

"A nyers, lekezelő, másokat meg nem hallgató stílus nem célravezető egy ügyfelekkel foglalkozó szakmában."
Ez szerintem csak a versenyhelyzetben, piaci alapon működő szolgáltatókra igaz. Sajnos a MÁV nem ilyen. Konkurencia nem igazán van, de ha mégis (talán a Volán?), az sem érdekli a kallert. Hisz a fizetését úgyis megkapja, és ha legközelebb nem vonattal mész, még kevesebbet is kell dolgoznia érte.
Ez a szemlélet a 21. századi Magyarisztánban.

Optika 2011.03.09. 00:10:36

A büntetés jogos, a hangnem egyáltalán nem.

recommented 2011.03.09. 00:19:30

Normális kalauz ilyenkor vagy nem büntet meg, vagy fizettet veled 2000-et plusz a jegyet (ennyi a pótdíj, ha jegy nélkül szállsz a vonatra). Amúgy ilyen esetekben lehet (és kell is!) írni a MÁV-nak, egyrészt lehet esélye, hogy mérséklik a büntetést, másrészt csak így szereznek tudomást a gondokról.

Hogy a posztoló is kapjon egy kicsit: igen, ha nem derül ki a viszonylat, az, és az illető már jó ideje így utazik, az baj. Mert egy kedvezmény igénybevételéhez illik ismerni az igénybevétel feltételeit.

recommented 2011.03.09. 00:20:22

Amúgy nagyon sokat vonatoztam az elmúlt 10-15 évben, lehet, hogy csak nekem volt szerencsém, de a kallerek nagy többsége teljesen normális volt.

pbence 2011.03.09. 01:15:59

@szamaritánus:
Ezek szerint nem érted a poszt lényegét... A jegyvizsgáló egy büdös bunkó volt (kár ezen szépíteni). Ez a fő gond! És ez sajnos nem egyedi eset.

Egyébként az a kérdés, hogy mi kell a levelezős diákkedvezményhez, más eleve rosszul van feltéve. Hát mi kéne? Semmi különös. Pontosan ugyanaz, ami a nappali és esti viszonylati diákkedvezményhez kell: érvényes diákigazolvány. És CSAK AKKOR kell igazolás, ha nem állapítható meg egyértelműn a viszonylat a diákigazolványból.

Rendkívül kíváncsi lennék, hogy a posztoló diákigazolványán mi szerepel. Ugyanis ha esetleg teljesen véletlenül kiderülne, hogy teljesen rendben volt a viszonylat, akkor a büntetés semmis. (De ugye ilyesmi nem derülhet ki, mert a START-nál mindenki tökéletesen dolgozik.)

mondanam akkor en 2011.03.09. 04:06:07

Az orszag uj neve Magyar Burokratikus Remalom Koztarsasag lesz. Amugy ha lett volna nalad igazolas is,akkor kert volna meg hatosagi igazolvanyt,szemelyit,lakcimkartyat,alairasi cimpeldanyt, anyad lanykori nevet meg APEH igazolast.Vegul ugyis talalt volna valamit amibe belekothet es megbuntethet.

mondanam akkor en 2011.03.09. 04:11:04

@recommented: A MAV - nal nincs normalis kalauz.Mindegyik korrupt es csak azert kekeckednek meg buntetnek mert lehet hogy az utas folajanlja hogy akkor inkabb egyezzenek meg egy ezresben.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.03.09. 06:24:36

aki szegedrol jar pestre levelezore az fizessen normalis jegyet
de ha megis kap kedvezmenyt, akkor tudja, ohyg hasznalhatja/ bar nem ertem miert jar, dolgozo emberrol van szo/

esef 2011.03.09. 07:07:41

@hagyma:
miben más szegedről bp-re járni mint karakószörcsök-alsóról? (merthogy szerinted az elsőre vegyen teljesárú jegyet...)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.03.09. 07:18:08

@esef: a hangsuly nem ezen van
bar gondolom szegeden tobb lehetoseg van kommunikacio-ruhatar szak levelezot jarni, mint karaakarmin
a hangsuly azon van/ nalam/ hogy aki dolgozik es ugy tanul az fizessen, de hamar nagyvonalusag van ekkora tavon es diakberletet fizet a nep
akkor ne a kalauzt basztassa, hanem hasznalja az eloirtaknak megfeleloen
a kalauz meg azert siet mert a munkajat vegzi
/ mint posztolo irja, a vonat tobb helyen is megall/ namost ket allomas kozott szeretne lekezelni a jegyeket mielott egy jovendo bolcsesz felolvassa neki tolsztojt
hat ennyit roviden

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.03.09. 07:36:19

de ha balneologusnak tanul, akkor mindent visszavontam
es dogoljon meg a kalauz is akkor

esef 2011.03.09. 07:39:04

@hagyma:
jól van na,értem én :)
mondjuk ma olvastam, hogy hamarosan (nagy valószínűség szerint) annyi a diákkedvezménynek is...
feleségem (szintén levelezős, de nem bölcsész) nem is kért diákigazolványt, mert minek. suli bp-n, lakik bp-n, onnantól meg nem sok értelme

esef 2011.03.09. 07:40:59

@hagyma:
de ha balneológusnak tanul akkor nem hajón kellene járnia?

szőketisza 2011.03.09. 08:18:47

@hagyma: @esef: Vajon tudjátok-e, mi a balneológia? GYÓGYVIZEKKEL FOGLALKOZÓ TUDOMÁNY!!!!!!

esef 2011.03.09. 08:20:55

@szőketisza:
én tudom. de a polihisztor jófideszes elvtárs nem tudta... :)

dzsaszper 2011.03.09. 08:56:17

@recommented: a diákigazolványon tudtommal a lakcím és az intézmény címe is rajta van...

ifjú padavan 2011.03.09. 09:05:46

Én is jártam hasonlóan pár éve. Budakalászon laktam és Szombathelyre jártam levelezőre. Természetesen Budakalászon nincs vonat, ezért Pestig vettem jegyet (de ha lenne, akkor is előbb be kellett volna jönnöm Pestre és csak utána tudtam volna tovább utazni Kalászra). A kaller kért tőlem valami igazolást, hogy miért Pestre megyek amikor Kalászon lakok. Kérdeztem, hogy tanult-e vasúti földrajzot, mert akkor tudnia kellene hol jár vonat és hol nem. Végül nem büntetett meg, mert a személyimben a szüleim Pesti címe van.
Kelenföldön az információtól kértem igazolást, de a nő nem is tudta miről beszélek. Ha ő nem tudja én honnan tudjam? Aztán nagy nehezen leesett neki miről van szó, elküldött a pénztárhoz, ott adnak ilyen igazolást, amiért fizetni kellett ha jól emlékszem 500 Ft-ot.. Közben szétnéztem a falon, mindenféle dolgok ki vannak írva, de erről egy szó sincs sehol. Ez tipikusan egy olyan szabály amit azért vezettek be, hogy megszívassák vele az embert. Sehol nem tájékoztatják az utasokat arról, hogy ilyen igazolásra szükség van, aztán ha nincs (márpedig mivel nem tudja, hogy lenni kell, ezért nincs), jól megbüntetik. Szerintem még egy csomó ilyet be lehetne vezetni. De nem adok tippeket mert megfogadják.

ifjú padavan 2011.03.09. 09:07:16

@esef: A diákigazolvány nem csak utazásra jó. Moziban, állatkertben, múzeumokban is lehet vele kedvezményes jegyet venni.

esef 2011.03.09. 09:09:45

@ifjú padavan:
állatkertbe, múzeumba családi jegyet szoktunk venni, mert a gyerekekkel együtt megyünk

PiperPerabo 2011.03.09. 09:35:18

@mondanam akkor en: ez, így minimum csúsztatás.
Tíz év óta először utaztam február végén IC-vel Szegedről Bp-re. Hárman utaztunk együtt. A főszervező -tudjátok, mindig van ilyen- vállalta a jegyek megvételét. Jön a kalauzhölgy erősen Kistelek előtt. Jegyeket főszervező odaad. Kalauzhölgy koncentrál, ránk néz, ismét a jegyeket nézi, majd kiböki: valami nem stimmel. Mosolyogva kérdezi főszervező: ugyan már, mi nem stimmel kedveském?
Kalauzhölgy láthatóan zavarban: csak annyi, hogy ez itt három helyjegy és egy (!) menetjegy.
Gáz. Erősen gáz.
Előkerül még egy menetjegy, de én csak lesek.
Nekem nincs menetjegyem.
Na az lett a vége, hogy mindenféle korrupciós mellékzönge nélkül Kistelektől Pestig jegyet vásároltam a kalauznál, bünti nélkül.
Azért egy szedvicset elfogadott....))
Tanulság: nem minden kalauz jár levelezőn a pesti korrupciótechnikai továbbképzőre. Még.

Apokalipsz István 2011.03.09. 09:45:11

Vállat vonni, kamu adatokat megadni,mindezt flegma stílusban, hogy lássa, nem hat meg a bunkó viselkedése. Ennyi.

recommented 2011.03.09. 12:15:57

@mondanam akkor en:
"A MAV - nal nincs normalis kalauz.Mindegyik korrupt es csak azert kekeckednek meg buntetnek mert lehet hogy az utas folajanlja hogy akkor inkabb egyezzenek meg egy ezresben."

Hülyeség.
Több ezerszer utaztam vonaton, a kalauzok nagy része teljesen normális volt. Nem volt köztük több hülye/korrupt, mint bármilyen másik szakmában.

pbence 2011.03.09. 17:31:56

@hagyma:
"a kalauz meg azert siet mert a munkajat vegzi"
Persze, csak az is a munkája része, hogy normálisan elmondja a helyzetet, és tájékoztassa az utast. Továbbá hogy tudjon kulturáltan viselkedni. (Múltkor olvastam, hogy egy jegyvizsgáló kiképzése fél év. Mégis mit csinálnak fél évig, ha ezek az alapvető dolgok nem mennek?)
Szóval ha ezeket nem tudja megtenni, akkor már rég nem beszélhetünk arról, hogy a "munkáját végzi".

lurkó 2011.03.10. 21:50:55

@pbence: Tündérvirág!
Három hónap mióta fél év? Másrészt meglepődnél ha látnád mit kell megtanulni egy jegyvizsgálónak ez alatt. A diákkedvezmény igénybevétele gyönyörüen le van irva az üzletszabályzatban ráadásul iskolákban található TO nak kellene informálni a kuncsaftot hogy és miként veheti igénybe!

lurkó 2011.03.10. 21:52:28

@Apokalipsz István: Az csak a BKV-n müködik. Nálunk vagy igazolvány vagy rendőrtől kérjük az adatokat.

pbence 2011.03.10. 21:58:13

@lurkó:
Az, hogy fél év, én is csak olvastam. Ezek szerint 3 hónap, oké.
Lehet, hogy meglepődnék. Fogalmam sincs, de én nem is mondtam egy rossz szót sem a jegyvizsgálók szellemi képességére.
"A diákkedvezmény igénybevétele gyönyörüen le van irva az üzletszabályzatban ráadásul iskolákban található TO nak kellene informálni a kuncsaftot hogy és miként veheti igénybe!"
Nagyszerű, de én a stílusról írtam. Azt is meg kellene tanulni a 3 hónap alatt, különben az egyén nem alkalmas erre a pozícióra.

pbence 2011.03.10. 23:04:51

@HavocS [www.obsidianshell.com - sunametál]:
Hát ennek alapvetően semmi értelme... A megoldás a pályafejlesztés lenne.

Apokalipsz István 2011.03.11. 09:06:18

@lurkó: Igazolvány nincs nálam, hívjanak rendőrt ha akarnak. Mire kiérkezik angolosan távozom, legalább is megpróbálom. Kalauz nem akadályozhatja meg, mert nincs hozzá joga, mint a rendőrnek vagy a közfelügyeletesnek.

fővizsgáló 2011.03.13. 16:41:27

@Apokalipsz István: ez nem megoldás....én meg a rendőrt a vonat következő állomására hívom, és menet közben leszállni nem tudsz....

fővizsgáló 2011.03.13. 16:44:16

Igen érdekes,a jelek szerint a kollega nem egyszeri akciója volt.....az egyik évfolyamtársnőm a jogi karon ugyanígy járt.....

Utazgatóó 2011.03.15. 10:25:51

@Skin: Egy külön igazolás szükséges,egy harmonikaszerűen összehajtogatott lap,oda kell beíratni és lebélyegeztetni a pénztárral az egyéb viszonylatokat,ahva utazni kíván a diák.

Utazgatóó 2011.03.15. 10:35:17

@mondanam akkor en: Elég primitív hozzászólás.Feljebb is írták,és én is csatlakozom,hogy a többség segítőkész,útbaigazít,illetve ha kérdezek,és tud,akkor segít.Pár napja saját mobilján (nem a cégesen!)hívogatta kollégáit,mert egy csajszinak fentmaradt a pénztárcája iratokkal együtt.Végül visszakerült a cucc a csajnak,kocsival mentek a vonat után,majd a kalauz visszaadta neki.És sok ilyen esetet olvasni pl napilapokban a "köszönjük"-féle rovatokban is.
5-10 százalék esetlegesen korrupt dolgozó miatt ne általánosíts ha lehet!

Utazgatóó 2011.03.15. 10:42:21

@esef: Karakószörcsök messzebb van,pesttől + 170 km :D:D

mondanam akkor en 2011.03.15. 11:12:05

@Utazgatóó: Az elobbi hozzaszolo is kalauz parti volt. Neki az ugy teljesen korrekt ha egy szendvicsert elengedik neki a menetdijat. Lehet hogy van becsuletes kalauz is aki nem a jattra hajt de en meg nem talalkoztam vele. Most az figyeld majd mi tortenik a kozteruletis BKV ellenorokkel: Azok mar nagyon bejarodtak, egy megallitotablaert 5 ezret visznek havonta. Mit kaszalnak azok majd a bliccelokeon!

mondanam akkor en 2011.03.15. 11:20:28

@Utazgatóó: jah, es a hozzaszolasaidbol itelve te is egy kaller vagy. de legalabb bakter. es neha ide jarsz csatlakozni. na valld be.

tryclops 2011.03.16. 16:26:19

@posztírónak: ...és még nagyon csúnyán át is b@szott a kaller, mert fel kellett volna rá hívnia a figyelmedet, hogy ha 8 napon belül tudod igazolni hogy jogosan vetted igénybe a diákkedvezményt, akkor csak 1000 FT a bünti.
Velem is eljátszották már ezt, semmi értelme az egésznek, tényleg csak azért van, hogy megszivassanak. Mert mi is történik, ha kérsz egy ilyen papirost? A pénztárosnéni elkéri a diákodat!!!! majd az alapján kiállítja az igazolást. Értitek, annak a diákigazolványnak alapján, ami egyébként önmagában nem érvényes...logika a KÖBÖN. Arról nem is beszélve, hogy az a nyomorék iromány pont úgy van dizájnolva, hogy a pénztárcába a diák mellé a büdös életben nem fog beférni. Ja, és kötelező minden fél évben megújítani, nem csak akkor, ha változás áll be az adatokban, hanem kötelezően. Miért, a diákon a martica az minek van, kedves Mávos nagyfejűek, hogy egyem a zúzátokat?!
@lurkó: Látom a sok ész még mindig nem felvételi követelmény nálatok. Életszerű módszer azt várni az utasoktól, hogy a MÁV üzleszabályzat 62/g apróbetűs pontjából tudjanak felelni, ha felszállnak egy vonatra. Vagy legközelebb hagyjam otthon a telefonomat, mert esetleg egy túlbuzgó alkalmazott elkobozza a beépített fényképezőgép miatt egy cca. ötven éves szabály miatt? (megintallunkvazze.blog.hu/2007/09/09/tilos_fenykepezni_az_allomast)

Jó tudom, ezzel durván sarkítok, de a tény az tény: ez nem az első beszámoló már a blogon erről a levelezős diákos okosságról, és ebből kiindulva feltételezhető, hogy a MÁV ügyf.szolgálaton is tele van már jónéhány jegyzőkönyv e miatt. Viszont a rendszer ettől függetlenül marad. :(

pbence 2011.03.17. 21:18:47

@tryclops:
"A pénztárosnéni elkéri a diákodat!!!! majd az alapján kiállítja az igazolást. Értitek, annak a diákigazolványnak alapján, ami egyébként önmagában nem érvényes...logika a KÖBÖN."
Ezzel teljesen egyetértek. Teljesen mindegy, mi van a diákodon, kapsz ilyen papírt a pénztárban. (Nem kell semmivel sem igazolni a címet, az Üzletszabályzat alapján sem.) Én egyszer kértem: még magát az igazolványt sem kérte el, csak kiállította!
Az egészben az a legnagyobb vicc, hogy Kelenföldön van egy kötözködő pénztáros, aki diákbérlet vásárlásakor mindig elkéri a diákot, és ahol tud, bele is köt. Épp hozzá volt szerencsém, egy másik állomáson kiállított igazolással. Amikor azt meglátta, már semmi gondja nem volt! Kérdem én, ha épp tőle kérem ki ezt az igazolást, akkor mi történt volna? Felborul a tér-idő kontinuum?
Szóval ez az egész tényleg egy nagy vicc.

Psz 2011.03.18. 21:08:26

Sziasztok!
Véletlenül tudom hogy melyik jegyvizsgálót fikázátok,mert valaki valamit irt...
És Ő hogy beszélt a jegyvizsgálóval ezt nem irta le ugye? és hogy milyen hangnemet használt?
Kedves mondanam akkor en Te miket irsz le?
Nincs normális kalauz a vonatokon?akkor még nem gondoltál arra hogy veled van valami baj???
Korrupt minden kalauz?ezek szerint ilyen sokat fizettél le???Tájékoztatlak hogy nem minden jegyvizsgáló az csak neked az agyad eddig jutt el,bár ez csak Téged minősit...

vanek ur 2011.03.18. 21:43:41

@tryclops: @pbence: A diákkedvezményt nem a MÁV, hanem az állam adja. A szabályokat sem a MÁV, hanem az állam határozza meg, konkrétan 85/2007. (IV. 25.) kormányrendeletben. A diákkedvezmények a 3§-ban vannak. 3§ (3) bekezdés ír az igazolásról:
"(3) A helyközi közlekedésben az (1) bekezdés ba) 2. pont, bb) pont, valamint a bc) 2. pont szerinti, az óvodás, tanuló, hallgató lakóhelye (tartózkodási helye) és az oktatási intézmény vagy a gyakorlati foglalkozás, illetve az óvoda székhelye közötti utazásra vonatkozó bérletkedvezmény a vasúton és
autóbuszon végzett személyszállításban kombináltan is igénybe vehetı. Az utazási viszonylat megállapítására a diákigazolvány, illetve a szolgáltató által kiállított igazolvány szolgál. A személyszállítási
szolgáltató az utazási viszonylat bejegyzésére - a diák kérésére, illetve ha ez az utazási kedvezmény megállapításához szükséges - külön igazolást ad ki, amelynek érvényességét a diákigazolvány
érvényességének megfelelıen tanévre/tanulmányi félévre hosszabbítja meg."
Az egyetemek, főiskolák ezt persze nem közlik a diákokkal, de ha meg is tennék, manapság nem divat ezeket a tájékoztatókat elolvasni, csak a hőbörgés megy.
Az udvariasság mindkét oldalon alap kellene, hogy legyen.

Utazgatóó 2011.03.18. 22:16:25

@m@mondanam akkor en: Egyszerűen látom,hogy messze nem mindegyik korrupt,sőt sok a segítőkész,pár BKV ellenőr is rendes,pl köszönnek.
Nekem is van rossz tapasztalatom sajnos,hisz sokat BKV-zom és vonatozom,de eleddig nem volt olyan durva.(kivéve a menetrend tartása)

pbence 2011.03.19. 00:15:50

@vanek ur:
De attól még egy hülyeség! Ebbe is az van írva, hogy kérésre kiadják. Magyarul bárhova utazhatok. Akkor mire jó az egész kiváltás?

Psz 2011.03.19. 12:01:11

@pbence:
Elvileg irásos kérelmet kellene beadnod a pénztárba és csak a gyakorlati(feltéve ha nem azonos az iskola cimével) hely meg a lakcimedre kérhetnéd meg és nem ahova csak szeretnéd.
Igy a levelezősök nem tudnának mindenhova féláron utazgatni munka mellet,mert más aki "csak" dolgozik annak meg a teljesárú jegyet kell megvenni.

pbence 2011.03.19. 12:38:00

@Psz:
Írásos kérelem kell, le is lehet tölteni a netről.
De azt sehol nem írja, hogyan kell igazolnom az új helyet, sőt hogy egyáltalán igazolnom kell-e.
Egyszer rá is kérdeztem (ugyan csak a MÁVDIREKT-nél, akik sokszor semmit sem tudnak), konkrétan, hogy mi kell hozzá, és azt írták, hogy vigyem az igénylőlapot (amit le is lehet tölteni), és kész.
Csak szépen ki kell tölteni ezt a papírt, és a pénztárban adják is az igazolást.

Psz 2011.03.19. 13:22:19

@pbence:
Láttod ennek ellenére mégse megy néhány embernek,de gondolom ezért is a jegyvizsgáló a hibás,néhány "értelmiség" szerint.
Bár én ha valamilyen szolgáltatást igénybe szeretnék venni (nem csak MÁV-ra gondolok) elötte talán tájékozodok a feltételekről meg az előirásokról és ha nem tetszik nem veszem igénybe.Ebben az esetben az állam szabta a feltételeket...

pbence 2011.03.19. 13:28:59

@Psz:
Szerintem magát a jegyvizsgálót senki nem hibáztatta ezért. Én személy szerint a rendszert hibáztattam, mert úgy vélem, hogy semmi értelme nincs így.
Aki esetleg a jegyvizsgálóra tett megjegyzést (én is), az azért tette, mert egy iszonyatos paraszt volt, és erre nem mentség semmi. Ez a dolog független attól, hogy az utas milyen papírokkal utazik.

Psz 2011.03.19. 16:05:27

@pbence:
Feljebb irtam erre hogy ne higyetek el mindent amit a kedves utas leir mert nem minden igaz belöle,csak kiszinezi dolgot kénye kedve szerint...csak azért irom mert ismerem a jegyvizsgálót akiről szó van,és nem gondolom sőt biztos vagyok hogy nem minden ugy történt ahogy a levéliró irta.

pbence 2011.03.21. 23:00:10

@Psz:
Lehet, de most van egy pro és egy kontra állítás, és sajnos eddigi tapasztalataim alapján azt kell mondanom, hogy van tahó jegyvizsgáló.

hasutas01 2011.03.22. 13:43:33

Láttam itt ilyen és olyan hozzászólásokat is!
Több kommentben le van írva ugyan, de úgy a jó, ha én is leírom: levelezős diákigazolvány alapján 50%-os menetjegyet válthat bármely viszonylat, lakóhely és tanintézmény székhelye közötti viszonylatban pedig tanuló havibérlet, I. és II. félhavi bérlet, és tanuló 30 napos bérlet váltására jogosult. Amennyiben a tanuló lakóhelyén nincs vasútállomás, abban az esetben kérni kell a személypénztárban a most már díjmentes Igazolás nyomtatvány. Ezt a diákigazolvánnyal együtt jegyvizsgálatkor fel kell mutatnia a diáknak. Amennyiben nincs ilyen nyomtatvány, és bérletet vált rá a diák, akkor Utasleadási lapon teljesárú menetdíj+8000 Ft pótdíj lesz elszámolva. A kitöltésnél tájékoztatni kell az utast, hogyha az Igazolás nyomtatványt három munkanapon belül felmutatja bármely személypénztárban az összes menetokmánnyal és az Utasleadási lappal együtt, akkor az Utólagos bemutatás díját, azaz 1300 Ft-ot kell befizetnie.

@tryclops: Kicsit régen volt már 6000 Ft a pótdíj, és 1000 Ft az Utólagos bemutatás díja, ha már hozzászólsz valamihez, akkor nézz már utána a hátterének, miről fogsz írni, mert az ilyenek miatt hullik ki a hajuk a pénztárosoknak.

Vannak jegyvizsgálók, akinek alap stílusa olyan, hogy kinyílik a embernek a bicska a zsebébe. De kérem, ne általánosítsunk már, ha lehetne kérni. Ugyanez vonatkozik a korrupció kérdésére. A fenti sorokban egynéhány felháborító komment van, ami nem igazán állja meg a helyét az életben. És hozzáteszem, 50-50%os az arány abban, hogy ki alpári kivel.

@vanek ur: Egyet kell értsek. Találkoztam olyan diákigazolvánnyal, amely a következőképpen járt le. A szabály úgy szól, hogy a diákigazolványt ugye 18. életév betöltéséig nem kell érvényesítő matricával ellátni. Egy adott tanévre a diákigazolvány tárgyév okt. 31-ig érvényes. A diák a nyáron töltötte a 18-at, de még akkor nem kellett matrica neki. A diák elhagyta az iagzolványt, igényelt helyette újat, ami 2010. okt 27-én lett kiállítva. Én a diákkal az idén találkoztam, és feltűnt, hogy már tizennyolc a srác a diákigazolványa alapján, de matrica sehol. Az iskola az új igazolványt úgy adta ki a diákja részére, hogy tulajdonképpen az már érvénytelen lett. Tulajdonképpen négy napig volt a szabályozás szerint a diákigazolvány érvényes. Az iskola dolga lett volna a matricát rátenni, és ha ez nem történt meg, akkor a diákot értesíteni arról, hogy a hiányt pótolja. Ugyanez a helyzet az Igazolás nyomtatvány használatával, a tanintézmény dolga lenne a tájékoztatás, hogy is lehet a diákigazolványt használni.

karosszékely 2011.03.23. 10:01:05

@hasutas01: "levelezős diákigazolvány alapján 50%-os menetjegyet válthat bármely viszonylat, lakóhely és tanintézmény székhelye közötti viszonylatban pedig tanuló havibérlet, I. és II. félhavi bérlet, és tanuló 30 napos bérlet váltására jogosult."

Érdekes, amit írsz, mert itt (mav-start.hu/utazas/diakkedvezmeny.php) kétszer is kiemelik, hogy "levelezős diákok nem válthatnak tanuló bérletet".

pbence 2011.03.23. 10:58:31

@karosszékely:
Igen, az állítás csak nappali vagy esti diákigazolványra igaz.
Levelezős diákkal csak lakóhely is tanintézmény között váltható 50%-os jegy, nem bármilyen viszonylatban, és 90%-os bérlet egyáltalán nem.

karosszékely 2011.03.23. 11:26:36

@pbence: Igen, eddig én is így tudtam/gondoltam, csak mivel (úgy vettem ki) ő az, akinek ezt a szabályt alkalmaznia kell, ezért kíváncsi lennék rá, hogy ő pontosan hogy gondolja, értelmezi, alkalmazza.

hasutas01 2011.03.26. 12:56:58

@karosszékely: Elnézést kérek. Elírtam. Legközelebb jobban figyelek, mit írok.