MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Dacia express

2011. január 11. - Ashi Valkoinen

Kedves Donát! Kedves blog!

 

Azért írok, mert tegnap (2010. december 22.) volt szerencsém megtapasztalni, hogy milyen egy igazi balkáni vasút (Nyugat-)Európában.

Egynapos kirándulásra mentünk Bécsbe, a reggeli (60-as) Railjettel, majd este az utolsó vonattal, a Daciával (347) haza. (Tavaly a Dacia még EuroNight volt, az utolsó vonat pedig a 69-es rj.) A Railjet ismét megmutatta, hogy hogyan kell működnie egy vonatnak. Hazafelé viszont nem volt ilyen szerencsénk.

A szerelvény 2-2 ÖBB háló- és fekvőhelyes kocsiból, valamint 6 CFR kocsiból állt. A kocsi, amelyben utaztunk, nem volt európai vonathoz méltó, ilyen szerelvényt szerintem még a MÁV(-START) sem állítana ki nemzetközi vonatként. A fülke és kocsi, amelybe a helyjegyet kaptuk (411-es kocsi, 8-as fülke), meglehetősen koszos volt, és a mosdóban nem volt víz. (Ez utóbbi lehet, hogy az ÖBB hibája, de én kétlem.) Annál több EU-s polgártársunk utazott a vonaton hazafelé (a helyfoglalás szerint Dévába), és ők is sokat tettek a vonat további bemocskolásában, cipőstül álltak fel az ülésekre, hogy teherautónyi csomagjukat fel tudják valahogy préselni a csomagtartóra; és mivel már (amúgy nagyon helyesen) nemzetközi vonatokon nem szabad dohányozni, folyamatos váltásban jártak a WC-be cigarettázni, de a füst nem csak ott volt érezhető.

Mosdóba sem mertünk kimenni, nemhogy aludni, pedig egy éjszakai (régen EN) vonaton az ember szívesen megtenné. Amikor pedig Magyarországon magyarul beszéltünk, szúrós tekintettel néztek ránk – pedig egymás között előfordult, hogy ők is (halkan, de észrevehetően) magyarul beszéltek.

Amikor pedig egyszer mégis kimerészkedtem a mosdóba, amíg vártam, hogy egyikük befejezze cigarettáját, észrevettem, hogy az egyik kapcsolószekrény ajtaja teljesen nyitva volt, és onnan kábelek lógtak ki. Ekkor nem volt nálam fényképezésre alkalmas eszköz, így csak leszálláskor tudtam lefotózni, ekkor már „csak” egy ujjnyira volt nyitva…

Jó 20 perc késéssel értünk a Keletibe, de akkor már menekültünk a vonatról. Szerintem egy nemzetközi vonatnak olyannak kell lennie, mint a Railjet, és nem mint a Dacia Express… Csak azon csodálkozom, hogy egy ennyire lepukkadt szerelvényt az osztrák vasút el mert indítani.

/A vonathoz a magyar vasútnak semmi köze sincs, hacsak az nem, hogy tavaly óta lekerültek róluk a magyar kocsik./

Üdvözlettel:

B.Á.

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr252575631

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

picikisköcsög 2011.01.11. 17:18:28

Nem biztos, hogy csak a CFR a hibás. Én mentem Csíkba 2 éve február végén a Hargita ICvel, ahol már kezdetektől alig volt fűtés. Igaz, a határ után semmi. A kalauz Deda után bejött, és mondta, aki át akar menni az első osztályra, átmehet. Még szerencse, hogy 850 km (és 13 óra) után anyós szilvapálinkával várt a vasútállomáson! Ezek után mondjon vki rosszat a csíki anyósokra!
Plusz: próbáld ki a romániai belföldi vonatokat (2 szint, tele c...a), és akkor ezt komfortnak érzed

kacsa! 2011.01.11. 17:51:51

Szerintem a fűtés hiánya és a kapcsolószekrény nyitottsága között van összefüggés.
Az meg, hogy a mosdó nincs feltöltve vízzel igenis a bezzegvasút hibája.

VanessaBlue 2011.01.11. 17:54:42

mi ez a PC baromság, írd ki nyugodtan, cigánnyal.
a s.x vajon mi?
a sempr..i az parfőm?
hel...ki az már nyugat?

kisfaszú 2011.01.11. 18:43:53

Régebben nekünk is volt Daciánk, de abban még nem volt vécé.

Nándusz 2011.01.11. 20:34:14

@pici.. Romániai belföldi vonat kipróbálva. Teljes mértékben igazad van...stop!

gorgeous 2011.01.11. 21:06:00

karacsony elott mi is megjartuk ugyanezt, reggel Becsbe railjet, visszafele dacia. borzaszto volt, foleg mivel a kocsiban, ahova beultunk, egyaltalan nem volt futes. az ember remenykedik, hogy hatha beindul, amikor elindulunk... hat nem. kallert kerestuk, sehol. hat persze. jeges hideg volt rajta vegig. hely persze sehol, csak roman c...nyok kozt egy-egy hely, igy beultunk az elso osztalyra. na ekkor elokerult a kaller, hogyne. de rendi volt, azt mondta, maradjunk, "megnezi mit tehet". muhaha. ja es a jegy odavissza 25-31 euro. rohognom kell na.

ui: a PC-zes azert, mert visszadobta, ha kiirtam az osszes betut

Cetz 2011.01.11. 21:38:10

tiszta röhej ez a levél. maga echte tápos, nyálas, nyim-nyám, kedves BÁ. így beszarni uram, félni, menekülni egy tetves vonattól és a cigiző, szúrós tekintetű, ráadásul még magyarul is suttogó gyanus alakoktól.. pfff.

Cetz 2011.01.11. 21:46:17

szőrnyű lehetett na. borzasztó!!! azok a kábelek is, már látom a lelki szemeim előtt, ahogy undorító csápjaikkal, borostás-törtmagyart sziszegve bántják a finomlelkű hugyázót. hallatlan!!!

b.agoston 2011.01.11. 22:20:56

Lehet, hogy túlreagáltam, de egy EuroNight vonattól (legalábbis Elvira kisasszony szerint az elvira.mav-start.hu/elvira.dll/xslms/vt?v=13564&d=11.01.11&language=1&ed=4D2C5357 ) nem ezt várnám.
A posztoló

charlie 2011.01.12. 19:48:57

@b.agoston: Papiros menetrendben nincs jelölve, hogy a Dacia EN lenne, meg itt sincs jelölve: www.mav-start.hu/res/347_346_dacia_bucuresti_11.pdf

Hétfőn este Én is jöttem haza a Daciaval Mosonmagyaróvárról, hát, eléggé leharcolt volt a vonat, a Bp-ről indulő Erdélybe menő (CFR kocsikkal kiállított) vonatok jobbak szoktak lenni. Első osztály nem volt (se fűtés, se villany, stb.) meg voltak ott érdekes emberek...

b.agoston 2011.01.12. 21:07:27

@charlie: Tudom, csak Elvira szerint EN.
(Amúgy ez meg a másik vicc, pedig eddig semmi bajom nem volt az Elvira naprakészségével...)

Én is utaztam már amúgy normális CFR kocsis (gyors)vonaton (nem emlékszem, IC, EC vagy EN volt-e), az például messze kenterbe verte bármelyik MÁV IC kocsit (na jó, talán a 3G-ket nem).

charlie 2011.01.12. 22:03:21

@b.agoston: Nemzetközi vonatoknál sokszor nem jelöli valamit, vagy éppen jelöli ami nincs...

Venezia EN 2011.01.14. 20:00:21

Én mondjuk azt sem értem, hogy az utolsó railjet vonatot (rj69) miért kellett megszüntetni, mert szerintem voltak rajta utasok rendesen. :(

Egyébként én már többször utaztam a Daciával is és nekem ez a "jelenség" abszolút nem szokatlan.