MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

A MÁV-Start nem tartja be a saját szabályzatát

2010. március 26. - georgejr

A munkavállalók sem tartják be mindig a szabályzatot, de a  mint tudjuk fejétől büdös a hal. Ez történt itt is: Olvasónk kártérítést kért, mert a helyjegye olyan helyre szólt, ami az adott vonalon nem létezett. A MÁV-Start 15 nap helyett 38 nap után válaszolt, lobogtatva a szabályzatot, mondván nem köteles a kártérítésre, mert nem igazolta az utas a jegyvágóval, hogy bizony nem volt 13-as számú ülőhely az adott vonaton. Az ismét vicces, hogy a Nyíregyháza-Miskolc távon egy darab jegyvágóval nem találkozott olvasónk, ergo ezek szerint neki kellett volna megkeresnie(?). Ez mind nagyon szép, de ha egyedül zsúfolt vonaton nagy pakkokkal utazol nyilván nem fogsz a kaller után rohangálni. A másik, miért nem tudja (hajlandó) a MÁV-Start visszaellenőrízni az adatokat? Olvasónk levelezése alant:

 

Tisztelt DÁ

 A 2010.03.23.-án érkezett válaszlevelét nem tudom elfogadni. 

Ennek okai a következőek:

- egyrészt úgy vélem, hogy nem az én dolgom a jegyvizsgálót keresgélni a vonaton,

- másrészt úgy gondolom, hogy 2010 hajnalán a MÁV-START Zrt. már csak képes arra, hogy leellenőrizze azt az apró dolgot, hogy 2010.02.14-én milyen személyszállító kocsit közlekedtetett az IC 565 számú vonat 23 kocsijaként. Ha pedig a kérdéses kocsi megvan, akkor csak akad olyan ember a MÁV-START-on belül, aki azt is meg tudja mondani, hogy az adott kocsiban van-e 13-as számú ülőhely vagy nincs.

 Ha ez a dolog nem megy, akkor kérem biztosítsanak számomra egy helyet a szervezetükben, mert valószínűnek tartom, hogy én képes lennék a fent említett dolgok elvégzésére, megközelítőleg 5 perc alatt. Ehhez pedig csak egy telefonra és megfelelő számítógépes háttértámogatásra lenne szükségem, de gondolom/remélem 2010-ben már ez sem számít szitokszónak az Önök szemében.

 A jegyvizsgáló megkereséséhez még csak annyit fűznék hozzá, hogy legyenek szívesek kivizsgálni annak az okát is, hogy a jegyvizsgáló miért nem volt képes kezelni a jegyünket, és itt az egész kocsi utazószemélyzetét értem, a Nyíregyháza-Miskolc út alatt. Mi volt az az ok, amiért nem végezte el azt a munkát, amelyért a fizetését egyébként felveszi? Már csak azért is érdekelne a dolog, mert én, mint adófizető állampolgár (nem az állami szférában dolgozom, tehát tényleges adófizető vagyok) nem szeretném egy olyan ember munkáját finanszírozni, aki nem végzi el a reá kiszabott feladatot.

 Ezeknek a tényeknek/információknak a birtokában kérném panaszom felülvizsgálatát, illetve a 15 napos válaszküldési határidő betartását:

"IV. FEJEZET

PANASZKEZELÉS ÉS IGÉNYÉRVÉNYESÍTÉS

Észrevételek bejelentése és kezelése

1.6. Az utas által megtett észrevételre a MÁV-START 15 napon belül reagál. A határidő kezdete az a nap, amikor a

levelet az Ügyfélszolgálat részére kézbesítették, az elektronikus levél az Ügyfélszolgálat számítógépén megjelent,

a telefonbeszélgetés megtörtént, illetve a MÁV-START Utasok könyvébe a bejegyzést megtették.

1.7. A MÁV-START az észrevétel kivizsgálását haladéktalanul megkezdi, és ha a vizsgálat határidőben lefolytatható,

a határidő lejártáig érdemi választ küld. Amennyiben a vizsgálat lefolytatása – hatóság, más vasútvállalat

megkeresése, munkavállaló meghallgatása stb. miatt – több időt igényel, a MÁV-START a 15 napos határidőn

belül közbenső értesítést küld, melyben tájékoztatja az utast az addig megtett intézkedésekről."

 

Az én olvasatomban ez azt jelenti, hogy Önök még a saját szabályzatukat sem képesek betartani, hiszen az elektronikus formátumú panaszomat még 2010.02.14.-én megtettem, visszajelzést pedig csak 2010.03.24.-én adtak! Ezen időpontok között pedig még barátok (de mi nem vagyunk azok, így ez nem számít) közt is több mint egy hónap telt el. Tehát az Üzletszabályzatukat legyenek szívesek csak akkor "lobogtatni", ha abból az Önökre eső részeket maradéktalanul betartották, mert ebben az országban nem csak jogok, hanem bizony kötelességek is vannak! Az én részemről ilyen kötelesség pl. az adó befizetése, az Önök oldaláról pedig pl. a jogos panaszoktól mentes szolgáltatás biztosítása!

 

Tisztelettel:

KSZL

Miskolc

 

 

eszrevetel@mav-start.hu írta:

 Tisztelt KSZL                                             

 

Köszönettel vettük a Társaságunk részére elektronikus úton tett bejegyzését, mellyel kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatjuk.

 

Az utazása során tapasztalt kellemetlenség miatt szíves elnézését kérjük. Tájékoztatjuk, hogy Üzletszabályzatunk I. Rész, III. Fejezet, 1.8.5. pontja – amely megtekinthető hivatalos honlapunkon, valamint állomásaink személypénztáraiban – egyértelműen kimondja, hogy Társaságunk elégtelen helybiztosítás esetén mentesül a visszatérítési kötelezettség alól, amennyiben: 

- az utas részére a vonat indulásától számított 30 percen belül azonos kocsiosztályban ülőhelyet biztosított;

-az utas a helyhiányt a vonaton a jegyvizsgálóval nem igazoltatta.

A fent leírtak alapján Társaságunknak sajnos nem áll módjában az Ön által felhasznált helybiztosítás díját visszatéríteni.

 

Megkeresését köszönjük, és a jövőben is szívesen fogadjuk. 

Üdvözlettel:

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr261869688

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

petya.bacsi 2010.03.26. 11:04:33

Ejnye. Ciki az ilyen levél annak fényében, hogy most szerezte meg a MÁV-Start az ISO minősítést :D :D

"A szabvány a szolgáltatók számára is iránymutatást ad a „vevői" elégedettség növelésére, a vállalatok külső cégekkel fenntartott kapcsolatainak az erősítésére. "

www.mav-start.hu/hirek/hir.php?mid=14b9fa48e4153b

Manyizga (törölt) 2010.03.26. 11:26:49

petya.bacsi: Az ISO minősítés csak a meglévő folyamatok betartására tesz kísérletet. Ha szar a folyamat, selejtet gyárt valaki, azt akár ISO minősítéssel teheti. A lényeg, hogy a gyártás/ellenőrzés folyamata jó legyen. A termék minőségét/használhatóságát ez nem befolyásolja. ;)

Az ISO csak arra jó, hogy egyenletesen szart gyártson. ;)

2010.03.26. 11:29:12

"...csak egy telefonra és megfelelő számítógépes háttértámogatásra lenne szükségem, de gondolom/remélem 2010-ben már ez sem számít szitokszónak az Önök szemében." - Hajjajjajj...! És az az állati nagy csoda, hogy az ISO-t megkapták!
Mert lehet, hogy van elektronikus infrastruktúrájuk kiépítve csak sok helyen - magyarosan szólva - baszik működni! Egyébként az ilyen dolgok, hogy megvan-e az ülőhely, vagy nincs, drága MÁV-éknál csak vihar a biliben, sajnos.

Pretoryan 2010.03.26. 11:35:35

Két éve láttam valamelyik polgárjenő hivatlaban kiírva hogy:
"Elnézést a lassú ügymenetért számítógéppel dolgozunk"
Bocsi erről ez jutott az eszembe! :-)

MagyarZizzi (törölt) 2010.03.26. 12:47:13

Hát ez bizony elég gyakran megesik. Én ilyenkor a csomagomat le szoktam rakni a feltételezett ülőhelyem közelébe, aztán elmegyek a kalauzért, és ha kell, a föld alól is előteremtem. Általában kitalál valami jó megoldást, ha mást nem, megengedi, hogy az étkezőkocsiban utazzak végig (már ha van).

A Gyula 2010.03.26. 13:54:28

"Mi volt az az ok, amiért nem végezte el azt a munkát, amelyért a fizetését egyébként felveszi?"

Miből gondolja, hogy nem dolgozott a jegyvizsgáló? Főleg, ha egyedül van a vonaton nem biztos, hogy oda fog érni, lehet problémás utassal volt dolga 3 kocsival arrébb. Ez a rágalmazó szöveg magát is minősíti, annak fényében, hogy meg se győződött róla, mivel volt elfoglalva a jegyvizsgáló.

"Már csak azért is érdekelne a dolog, mert én, mint adófizető állampolgár (nem az állami szférában dolgozom, tehát tényleges adófizető vagyok) nem szeretném egy olyan ember munkáját finanszírozni, aki nem végzi el a reá kiszabott feladatot."

Szokásos demagóg maszlag!

georgejr · http://mav.blog.hu 2010.03.26. 14:02:03

@A Gyula: IC-n szokott olyan lenni, h egyedul dolgozik a jegyvago?
Demagog maszlag lehet, de igaz...

A Gyula 2010.03.26. 14:11:01

@georgejr: Ma is egyedül voltam 10, illetve 7 kocsis IC-n. A 7 kocsis vonattal Keletitől Győrig végeztem egyszer, pedig az 140 km 1 óra 28 perc.

chachi 2010.03.26. 16:04:13

Olyan eset is előfordulhat,hogy beállított menetiránnyal szemben kell vonatot közlekedtetni.Ilyenkor a mozdonyvezető mellé fel kell szállnia a jv.-nek,ha csak egy van,akkor annak az egynek.Ebben az esetben ugyanis a térközjelzők sötétek,és a vonatbefolyásoló is ki van iktatva.A legfontosabb szempont ugyanis a vasútbiztonság.

krtek24 2010.03.26. 19:07:15

Jaj, senki nem tud magyarul? Ki a fene írta elő az utasnak, hogy igazolnia kellett volna a 13-as helyhiányát? Senki. Szerintem a válaszlevél ebből a szempontból abszolút nem félreérthető, de ha még az is lenne, akkor is működnie kellene a józan észnek, az ilyen okos észrevétel leírása előtt :(.

Szóval az ismert adatok szerint semmilyen kártérítés nem jár. Azt már csak halkan merem hozzátenni, hogy - hangsúlyozom: nem vádolom csúsztatással a posztírót - elég furcsán hangzik az, hogy valaki nem megy át a többi kocsiba egy nem is olyan rövid úton, hogy megnézze, van-e ott szabad hely. Ha megtenné, akkor finoman szólva jelentős eséllyel találkozhatna a jegyvágóval. A posztból nem derül ki, hogy le tudott-e ülni az utas, gyanítom, hogy igen...

lurkó 2010.03.26. 21:26:19

Egy szó sincs arról hogy le tudott ülni az utas vagy sem. Mert ha igen akkor fityisz jár neki. Kártéritésként pedig egy sün a fenekébe.

lurkó 2010.03.26. 21:33:55

@georgejr:
"IC-n szokott olyan lenni, h egyedul dolgozik a jegyvago?"
Bp.Keleti - Pécs viszonylatban mindig. Sajnos van alkalmam tapasztalni. Vasárnap és pénteken eléggé esélytelen ledolgozni teli 9-10 kocsit.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.26. 23:28:54

@georgejr:
Ma a Kvarner ICn (IC201) is egy jegyvizsgáló volt szolgálatban.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.31. 10:08:18

@petya.bacsi:
Igaza van. Ha a vasút tud másik helyet biztosítani neki, akkor sün jár neki kártérítésnek...

GH 2010.04.03. 09:23:18

Ez is jellemző, hogy az IC-ken, egyéb nemzetközi vonatokon is csak egy jegyvizsgálót dolgoztatnak. Ez az eddigi fene nagy spórolás eredménye. Sajnos az elmúlt nyolc évben, vagy 12-ben a vasút csak a pártkassza kiegészítésére szolgált, ezért fejlesztés helyett fokozatos visszafejlesztés történt. Ha ültetek már német, osztrák IC-n, ICE-n (ez persze csak német lehet:)), ott két kocsira van egy-egy kaller. Persze drága a jegy is, de ott tőlük is lehet jegyet venni jó magas fedélzeti árért. Olvastam egy statisztikát, hogy ezen a módon nagyon sokat keres a DB, azért is van minden IC-re 3-4 kaller. A magyar vasútvezetésnek ennyi esze sincs, hogy éppen a drága, kihasznált vonatokon kéne több jegyvizsgáló, hogy mindenkit ellenőrizzenek.

chachi 2010.04.06. 20:23:50

@GH: Nem tudom,mikor utaztál utoljára a DB vonalain,én 1 héttel ezelőtt.München-Stuttgart viszonylat,kértem egy jegyet a kallertől,első kérdése az volt:Haben Sie Bahncard?Ez a Start kártya ottani megfelelője.Ha nincs ilyened,akkor olyan áron kapsz jegyet tőle,mintha a pénztárban vetted volna meg,ha van,akkor 25% vagy 50% kedvezménnyel,a kártya típusától függően.Olyan baromságokat pedig pláne ne írj,hogy IC-n vagy ICE-n 2 kocsira van egy kaller,mert nem igaz.Az viszont számomra is érthetetlen,hogy az óránként közlekedő Bp.-Sseged IC-re,amelyen van 8 max.10 kocsi,3 fő jv.-t vezényelnek.
süti beállítások módosítása