MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Mikor lesz korrekt utastájékoztatás?

2010. március 16. - georgejr
Havazásos szép jó reggelt miegymás. Jöttem be Budapestre és komolyan majdnem röhögő görcsöt kaptam, amikor bemondta a rádió, hogy a hatvani, ceglédi vonalakon késésekre lehet számítani, mert leszakadt egy felsővezeték, illetve a havazás miatt nem  működnek megfelelően a váltók... (mi a tököm van? ket centi hó és máris  befagynak a váltók? pofám leszakad)
No mindegy nem is ez a postom lényege, hanem a lenti levél, melyről nem igazán kívánok elöljáróban semmit írni, annyira összetett, és konkrétan megfogalmazott.
 
Tisztelt Ügyfélszolgálat!

Immár két éve a vasút napi használójaként kénytelen vagyok naponta nyomon
követni, minden a vasút táján, -főképp a mindennapi útvonalamon- történő
eseményt, történést. Az utóbbi időben elszaporodtak a síntörések, a
mozdony áramszedő leszakadások, az emiatt bekövetkező, -ill. ezen kívüli-
felsővezeték szakadások, melyek mindig jelentős forgalmi zavarokat
okoznak. (Értsd órás késéseket idéznek elő.) A forgalmi akadályok sorát
természetesen lehet még sorolni, s felelőssé lehet tenni az esőt, a havat,
a szelet, s még számos környezeti elemet, tényezőt. ( persze az
öngyilkosokról se feledkezzünk meg, bár ez mindenféle értelemben vis major
esemény.)

A felsorolt forgalmi zavarok hátterében -az összeesküvés elmélet nélkül
is- sokkal inkább a vasútüzem üzemeltetésével foglalkozók hanyagságát,
felelőtlenségégét kell sejtenünk, mintsem a véletlenek kritikus egymásra
halmozódását. Az, hogy MÁV pályafenntartás által karbantartott, vasúti
pályakapacitás-elosztó révén elosztott forgalom alapján, az illetékes
szakminisztérium megrendelésére, közszolgáltatás alapján közlekedő
MÁV-Start személyszállító szerelvényt vontató MÁV-Trakció mozdonynak
letörik az áramszedője, mely eseményről a MÁV-Inform ad tájékoztatást, a
MÁV-Informatika által kivitelezett utas tájékoztatási rendszeren keresztül
 hát, ugye nem látszik első olvasatra sem túl áttekinthetőnek. ( s talán
logikusnak sem.)

Szóval, ebbe a képbe belép az UTAS. Az utas, aki a menetjegy megváltásával
utazási szerződést köt a közszolgáltatóval, s jogosulttá válik a
Üzletszabályzat szerinti utazási és utazáshoz kapcsolódó jogára, s persze
köteles betartani a kötelezettségeket is. (A szolgáltató védelmében
szólva, erről persze az utasok közül sokan hajlamosak -előszeretettel-
megfeledkezni.)

Észrevételeim, illetve kérdéseim a 2010.03.11-i, a 755-ös számú Kiskun IC
áramszedőjének letörése miatt bekövetkezett eseményekhez kapcsolódik.
Bekövetkezet az esemény. Megtörtént, rendben. A tény ismert, mint ahogy a
vele foglalkozók számára is ismertnek kell lenni annak a nyilvánvaló
ténynek, hogy erre a napra a menetrend szerinti közlekedésnek vége.

"2010-03-11
Áll a vasúti forgalom Szatymaz és Kiskundorozsma között
Áll a vasúti forgalom Szatymaz és Kiskundorozsma között, mert a Szegedről
Budapestre tartó Kiskun InterCity mozdonyának letört az áramszedője
csütörtök délután két órakor   közölte a Mávinform.
Szatymaz és Kiskundorozsma között vonatpótló autóbuszok járnak, a
Szatymazról Budapest felé tartó vonatokat pedig visszafordítják -
olvasható a közleményben.

A szakemberek a felső vezetéket várhatóan késő délutánra javítják meg. A
személyszállító vonatok közlekedésében körülbelül egyórás késések
alakulhatnak ki. A javítás befejezése után is csak fokozatosan áll majd
helyre a menetrend szerinti közlekedés a Budapest-Cegléd-Szeged vonalon -
közölte a vasúttársaság.
MTI"

A. Ebben a helyzetben miért úgy kell az utasokat tájékoztatni a Nyugati
pályaudvaron 16:40-kor, hogy a 716-os Kiskun IC vonat indulási késése 25
perc, majd 16:45-kor miért változik meg ez a helyzet 50 percre, mikor az
Elvirá-ban a késés már ekkor 98 perc volt érkezésre, vele szemben a
kijelzőn érkezésre 90 perc került kijelzésre? A vonat végülis -emlékeim
szerint- kb. 70 perc késéssel indult el, s sikerült is megérkezni
Kecskemét 18:10 perc helyett 19:25 körül.
B. A 716-os Kiskun és a 756-os Alföld IC-kre folyamatos volt mind az
Elvira-n, mind a pénztárakban a helyjegy kiadása, annak ellenére, hogy a
forgalmi akadály egész nap ismert volt. A Nyugati pályaudvaron a
kijelzőkön csak a vonat útvonala jelenik meg, a jegyen ellentétben a vonat
száma található, s nem gondolom hogy elvárás kellene legyen az utasokkal
szemben az, hogy a vonat nevét és számát fejben összetársítsák, s az éppen
a vágányon álló aktuális vonathoz rendeljék. Ezt azért részleteztem így,
hogy ilyen helyzetben az "összecsúszott" szerelvények utasai a helyjegyük
szerint valós, vagy vélt vonatra szálnak fel. Az eseménnyel mindössze
annyi a gond, hogy így egy vonatra két vonatnyi utas száll fel, próbál
elhelyezkedni, s amíg van hely és rugalmasság az utasok és a vonat utazó
személyzete között addig nincs is különösebb gond. (Erre a jelzett napon
éppen volt példa, a kalauz udvariasan elnézést kért az utasoktól minden
állomás bejelentését követően. Igaz, arról már elfeledkezett tájékoztatást
adni, hogy a helyjegy ára visszaigényelhető. Sőt kártérítés is jár!)
C. Kecskemétre az általam igénybevett 709-es Torontál IC rendszeresen
kisebb késéssel érkezik, ami vagy "elolvad" a Nyugatiig, vagy nem. A
reggeli késésekről a jelzett pályaudvaron -néhány igen ritka alkalmat
kivéve- nincs semmilyen tájékoztatás. Így az utasok akik azt gondolják a
vonat menetrend szerint közlekedik esetenként 5-10 percet állnak a vonatra
várva a peronon az időnként igen bántó környezeti elemeknek kitéve.
D. A MÁV a GPS alapú járműkövető rendszer kiépítésével megteremtette a
lehetőséget, hogy az utas tájékoztatás minőségileg más szintre lépjen.
Ebből azonban csak annyit lehet egy év elmúltával látni, hogy ha az utas
kíváncsi, s van okostelefonja, némi küzdelem árán az Elvirából
kicsikarhatja a hőn áhított információt, de ezen kívül a mindennapok
gyakorlatába, a normál utas tájékoztatást igénybe vevők számára ebből
semmi előny nem származik.

Ezek után a kérdéseim:
1. A MÁV-Start személyszállítási közszolgáltatást végez?
2. A közszolgáltatáshoz kapcsolódó információk közérdekű információk?
3. Mely közérdekű információk nyilvánosak, hol és hogyan érhetők el?
4. A MÁV-Start üzletszabályzata szerint az utas tájékoztatás lehetőség,
vagy kötelezettség?
5. Az utas tájékoztatás amennyiben kötelezettség, akkor a vele
foglalkozóknak munkaköri kötelessége?
6. Amennyiben a munkavállalók nem tesznek eleget munkaköri
kötelességüknek, akkor kötelességszegők?
7. Amennyiben a kötelességüknek folyamatosan és tudatosan nem tesznek
eleget, akkor nem "minősített folyamatos kötelességszegők"?
8. Mit kívánnak tenni az A, B, C pontok alatti utas tájékoztatás javítása
érdekében?
9. A C. pontban részletezett késések esetében hol az utastájékoztatási
"határ késés" 5 percnél, 10 percnél? Miért van az, hogy ha néha mégis
történik bejelentés, akkor pld. az x perc = x-(5-10) perc, és az x perc is
miért a vonat érkezésének időpontjában kerül bejelentésre?
10. A B pont szerint miért lehetett helyjegyet váltani az Elvirán, s a
pénztárakban, miért nem alkalmazták a havazás miatti késéseknél bevált
helyjegy nélküli közlekedés lehetőségét?
11. Milyen fejlesztéseket tesznek és ezek "előreláthatólag" mikor állnak
üzembe a korrekt utas tájékoztatás érdekében?

A levelemben felvetett problémák hatásai mivel rajtam kívül számos
útitársamat érintik, s továbbá a jelzett forgalmi akadályok nem csak a
140-es vonalon fordulnak elő, így mások figyelmére is érdemesek, ezért
levelem megküldöm a MegintÁllunkVazze blog szerzőjének, az Önök
megtisztelő válaszával egyetemben.

Kérem válaszuk ennek figyelembevételével szíveskedjenek megadni.

Üdv.:

Kecskeméti Utas

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr141843173

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pretoryan 2010.03.16. 09:54:38

Minden ponttal egyetértek! Vivát kolléga!

petya.bacsi 2010.03.16. 10:33:53

Csókolom, csókolom. Biztos, hogy a ceglédi vonalon volt a felsővezeték szakadás? Rákoson volt - legalább is reggel ez volt kiírva a MÁV-Start honlapján -, Rákoson nem a ceglédi vonal megy, hanem a szolnoki ;) Így a Bp-Hatvan és a Bp-Újszász-Szolnok vonal volt érintve.

Amivel én jöttem, azon a kalauz tájékoztatta az utasokat, hogy felsővezeték szakadás van, és hogy minden bokornál, gaznál megállunk - gondolom ilyenkor a helyi személyeket kiveszik, hogy ne dugítsák be a közlekedést -. Persze volt pofahúzgálás, meg minden - én már otthon kiakadtam, és elmondtam a szokásos monológomat, hogy ki mit csináljon, és mit dugjon hova -.

Mivel minden gaznál, bokornál megálltunk, ezért kb. 20 perc késéssel közlekedtünk. Ha jól hallottam az állomásokon - Sülysápon biztos - is bemondták, hogy mi a helyzet.

A korábbi vonatok is - ha jók az infóim - kb. 30 perc késéssel közlekedtek. Persze tumultus volt.

(OFF :) Georgejr, azt meg tudod érdeklődni, hogy mi a fészkes franckarikának áll meg a szolnoki zónázó is Gyömrőn, mikor nekik ott van egy rakat vonat, amivel be tudnak menni? Ott van nekik a busz, a nagykátai helyi, a sülysápi helyi, a mendei helyit kellene korábbra tenni, és nem lenne tömegnyomor a vonaton. A zónázón Sülysáp után már elég nehéz közlekedni, mivel tele van! Bár, amennyi eszük van, majd délután is megállítják a keletiből induló zónázót, hogy az is megálljon nekik ott. Semmi logika, de tényleg!)

petya.bacsi 2010.03.16. 10:35:21

Egyébként a levélírónak igaza van!

Manyizga (törölt) 2010.03.16. 10:44:04

A MÁV nem képes normális kommunikációra. Még mindig a nem létező XIX. századi technológiai fennsőbbrendűségében hisz, és úgy véli, elég, ha mindenféle terminus techicusokat böfög fel a kérdést feltevő utasnak, és akkor majd az attól megrémül, és nem kérdez többet.

Két konkrét példa, hogy mennyire nincs képben a MÁV:
shiden-san.blogspot.com/2010/03/mav-start-utastajekoztatas-v2.html

georgejr · http://mav.blog.hu 2010.03.16. 10:49:00

@petya.bacsi: radio mondta a ceglédet, nem volt még időm ellenőrízni...

gozos 2010.03.16. 11:28:39

Hát igen... Jön megint részemről a német példa - bár hozzáteszem, ott sem minden fenékig tejfel.

A lényeg: baleset vagy hasonló miatt az ICE késett 20 percet. Megjegyzem, 200 km távon 1-2 percet tudott csak csökkenteni a késésén a feszítettre kiszámolt menetrend okán. Vessd össze: MÁV beépített tartalékával (ami gyakran 10 perc/100 km). Szóval ott nincs tartalék, hanem FEGYELEM a váltókezelők részéről. Vessd össze: Kelenföld. Győr felől hányszor nem tud beállni a 15-ös vágányra a vonat. Pedig szabad a pálya és a szabadjelzésig nem is megy el másik szerelvény.

Visszatérve: a vonaton a hangosbeszélő "röptében terveztette" át az utassal az átszállását. Azaz bemondta, hogy XY irányba közlekedni vágyók ne most szálljanak le, hanem eggyel később és ott a visszafelé jövő személy be fogja várni. a jegyük is most érvényes a kerülővel tett útvonalra is - mivel késik a vonat.
Természetesen a személyt miért is ne ugyanazon peron másik oldalára irányították - hogy ne kelljen aluljáró-futással borzolni az utas kedélyeit.
(vessd össze: itthon normál esetben se képesek általában a csatlakozó vonatot ugyanazon peron másik oldalára tenni)

Tehát a DB vészforgatókönyves csapata a GSM-R hálózatukon keresztül olvasta be az ICE-re a vészforgatókönyvet - hogy lehetőleg senki ne dekkoljon 1 órát feleslegesen egyik állomáson se.

A fogadó állomáson (német ismerősöm várt ott) pedig ki volt vezényelve az összes állomáson dolgozó irodista, normális DB-s egyenruhában és mindenhol személyesen tájékoztatták elnézés kérés mellett az utasokat a PERONON !!!

Bármi kérdés esetén, főként csatlakozási áttervezésben szintén segítették a várakozót. Hiszen 20 percet késik a vonata - amiről esetleg máshol át kell még az utasnak szállnia további vonatra.

Elgondolkoztató. Van ahol a fizető utas megtartása fontos.

gozos 2010.03.16. 11:39:46

Itthoni legelgondolkoztatóbb példám egyébként Kelenföldön történ nagyjából másfél éve.

Kiírták a 10:40 körül Sopron-Szombathely úticélokkal rendelkező vonatot. És ahogy jött volna az ideje, korrigálták, hogy előlreláthatólag 20 percet késik.

Ismertem a vonatot, tudtam hogy a Sopronból ill. Szombathelyről érkező lesz a Keletiben visszafordítva.

Akkor döbbentem nagyot, amikor 10:50-kor jött ez a vonat Győr felől és folytatta útját a Keletibe.
Számolgattam és igazam lett: 11:35 lett a visszatérési ideje. Ez 55 perc késés.

Itt merült fel bennem a kérdés: milyen felelős munkavégzők dolgoznak a MÁV-nál, amikor eleve képtelenséget írnak a 20 perccel?

esef 2010.03.16. 12:15:33

@gozos:
A 20 percet csak azért írták, hogy ne legyen egyből lincselés. Nekünk egyszer sikerült eljutni az előreláthatólag 20 perc késéstől a 180 perc ténylegesig. Még a szociban vagy 25 éve. Látszik, hogy azóta sem változott semmi..

shamir 2010.03.16. 12:24:21

A MÁV értelmezésében a fizető utazóközönség a teljes vasúti szélyzet beosztottja... Örüljünk, hogy van lyuk a seggünkön és utazhatunk.

csillafuck (törölt) · http://csillafuck.blog.hu/ 2010.03.16. 12:27:51

nekem az a tapasztalatom, hogy nem válaszolnak a panaszra, csak ha fenyegetőzni kezd az illető - akkor is csak annyit, hogy türelem, nincs zsé - mindezt egy hosszú maszlaggal körítve.

szekertabor · provo.blog.hu 2010.03.16. 12:28:28

Mélységesen egyetértek a postolóval egy apró részlet kivételével: "az
öngyilkosokról se feledkezzünk meg, bár ez mindenféle értelemben vis major
esemény."
Az öngyilkosok és balesetesek által okozott üzemzavar csak egyetlen szempontból vis maior, tudniillik a MÁV szempontjából, ahol pedig jogi szempontból tévesen minősítik annak.

A vis maior jogi jelentése: olyan esemény, amelynek bekövetkezése egyrészt nem előre kiszámítható, másrészt az ember (bármilyen ember) kevés ahhoz, hogy elhárítsa akár magát az eseményt, akár következményeit.

Jellegzetesen vis maiornak tekinthetők a természeti csapások és egyéb katasztrófák – árvíz, tornádó, földrengés, hajótörés, tűzvész – valamint olyan emberi megmozdulások, amelyek ellenállhatatlan, elemi erővel hatnak – háború, forradalom, stb. Jellegéből fakadóan sem bekövetkezéséért, sem következményeiért nem felelős senki, így ezek nem róhatók fel senkinek. Amennyiben tehát egy eljárás során megállapítást nyer, hogy egy bekövetkezett esemény vis maior volt, az egyéni felelősség kérdését elvetik.

Az öngyilkosság és a baleset nem ebbe a kategóriába tartozik, hanem a szándékos vagy véletlen károkozás kategóriája, melynek felelőse pl. a vonat elé ugró vagy szédülő egyén. Az nem tesz vis maiorrá egy eseményt, ha a felelőse a cselekményben életét veszíti, csak bonyolultabbá teszi a jogérvényesítést. A MÁV teljesen jogellenesen átterheli a jogérvényesítés nehézségeit az utasokra, amikor vis maiornak minősíti ezeket az eseteket. Helyesen a MÁV-nak ezekben is helyt kellene állnia az utasoknak okozott kárárt, és a felelősön, vagy annak örökösein behajtani a MÁV-nak okozott károkat.

rcfan 2010.03.16. 12:35:06

@szekertabor: ott a pont!

Egy ideális országban ha kábellopás miatt történik késés, a menetjegy árát az állomásra beérve visszaadni az utasnak.

Az így visszafizetett jegyárak összegét pedig polgári peres eljárásban behajtani a tolvajon.

No ekkor hamar nem lenne menő kábellopás. És már látszik is, hogy nem 100.000 Ft-os helyreállítás összegéről beszélünk kár okán.

Chupa (törölt) 2010.03.16. 12:50:40

OFF
Az milyen szánalmas hogy az elvíra nem új lapon nyitja meg már a vonat adatokat. Nehogy mobilon értelmesen jelenjen meg, véletlen se tudj normálisan tájékozódni

rádió 2010.03.16. 13:09:16

03 -15.én Keletiböl komáromfelé menő gyors interneten jelzett indulás ideje és a valós indulásidő között 3-perc eltérés van minuszban tehát hamarabb indul a vonat ez nem nagy idő de nekem ez pont elég volt a lekéséshez .Lehet talán már a számitó gépeket is el lopták és nemtudják frisíteni az adatokat? Egy régebbi tipusu gépet szívesen adok de nem ellopás céljára.

Alex3000 2010.03.16. 13:36:45

Akkor lesz itt jó világ, ha az 5 nyelven beszélő kalauz felsegíti a
munkában megfáradt cigányt a mágnesvasútra, amin gazdag
közalkalmazottak utaznak a korrupció miatt elítélt politikusokhoz
beszélőre, és közben Özv. Gyurcsány Ferencné bemegy a börtönbe Kókához, hogy megkérdezze, ki lőtte le Demszkyt az Orbán temetésén.

DragonZ 2010.03.16. 14:23:00

@petya.bacsi: Igen biztosan, hiszen ott a hivatkozott MTI hír. Szerintem az elég egyértelművé teszi a kérdésedre a választ.

A levélíró kérdései abszolút lényegre törőek. Sajnos a válaszok leginkább az esti mese szintjét fogják elérni.

Az öngyilkosság és a baleset szerintem sem vis maior esemény. Az indoklást már szekertabor leírta előttem.

Adani 2010.03.16. 14:34:58

@szekertabor:

Vagy csak szimplán tegyenek a mozdonyra egy hosszú éles vasdarabot akkor az öngyilkosjelölt felszúródik arra és majd leszedik a @Babu2000: következő állomáson. Nincs késés. Lehetne visszahúzható is állomásokon behúzzák nyílt pályán ki.

@Babu2000

Ott a pont, valóban.

@Gozos

Na igen ott tudják ,h ők vannak az utasokért és nem fordítva. Japánban meg Koreában már 10 perc késésnél is sűrű elnézések közepette kér a miniszter kivizsgálást, 30 percnél nagyobbnál le is mond, 180 percesnél ha lenne akkor min. harakirit követne el.

Asszem Koreában vagy Japánban történt, h 30 perces késés volt egy gyorsvasúton és az állomáson a peronon az aluljáró tövében osztogattak kuponokat a vasutasok, ami egyszeri ingyenes utazásra volt jó, bemondták a vonaton is ezt, h majd kapni fognak és igen ilyen egyszerűen megoldott volt a visszatérítés, sorbanállás és ordítozás nélkül ( nem ám mint itt, h a pénztáros szerint nem kell visszaadni mert nem a MÁV hibája volt, meg ugye aki menet közben szállt fel annak nem mert hát ő tudta, h késni fogunk stb.)

DragonZ 2010.03.16. 14:41:36

Minden héten utazom a Budapest-Szeged vonalon és teljes mértékben randomszerűen tájékoztatják az utazókat a vonaton az állomásokról, illetve az esetleges késésekről.
Egy időben egyáltalán nem mondták be a vonaton a megállókat, a késéseket meg pláne. Mostanában ismét rászoktak az állomások bejelentésére, és néha az esetleges késéseket is bejelentik. Sőt, fordult már elő olyan is, hogy szóltak a pótjegyek árának visszaadásáról is.

Azt azonban szinte sosem mondják be, hogy késik a békéscsabai vonat, amelyet a pesti bevár.
Hivatalosan adott óra 37 perckor kellene megérkeznie Szeged Pályaudvarra, ahonnan átszállás után adott óra 45 perckor indulna a pesti vonat. A csabai azonban rendszeresen legalább 5 percet késik, amit nem mondanak be, emiatt az pesti szerelvény 1-2 perc késéssel indul, amit szintén nem mondanak be.

A poszt címében feltett kérdésre a válaszom a következő: ha szigorúan, konzekvensen meg lesz követelve a megfelelő tájékoztatás, és rendszeresen ellenőrizve lesz az utasok tájokoztatásáért felelős összes vasúti dolgozó, illetve azok, akiknek információt kellene adniuk ezen személyeknek. Továbbá ha a mulasztásokat az érintett számára érezhetően szankcionálják.
Máshogyan megfogalmazva, akkor amikor mind a vasúttársaság, mind az érte felelős állami hivatalok minden szintjén a feladatuk ellátására alkalmas emberek ülnek.

Ja, igen. Az utaspanaszok kezelése is az utastájékoztatás egy formája, tehát a fentiek erre is vonatkoznak.

Tommeeca · http://napimerites.blog.hu 2010.03.16. 14:41:49

Mi ebben a meglepő? Hetente utazom ezen a vonalon, 10 perc késés standard, péntek, vasárnap biztosan nincs ülőhely, hétfőn csütörtökön előfordul, hogy nincs. Tegnap például már azzal gondok akadtak, hogy Kecskeméten felférjenek az emberek, nem hogy leüljenek.

Tommeeca · http://napimerites.blog.hu 2010.03.16. 14:45:16

@DragonZ: Ismerős képsor, az utasok szaladnak a csabai vonatról a pestihez, miközben a hangosbemondó folyamatosan ismételgeti: Fejezzék be a felszállást a vonat azonnal indul.
Elég groteszk.

DragonZ 2010.03.16. 14:47:26

@Adani: Japánban így működnek a dolgok: japanvasut.blog.hu/2010/02/03/aramszedo_tores_a_shinkansenen_es_bocsanatkeres

Ettől még nagyon messze vagyunk. Pontosabban, messze vannak az illetékes vezetők.

DragonZ 2010.03.16. 14:54:47

@Tommeeca: Nem, a groteszk az, hogy nagyon régóta képtelenek megoldani a hatalmas forgalmú szegedi pályaudvaron (3 vonalon közlekedik kb. 4 féle vonat), hogy a csabai és pesti vonatok egy peronra kerüljenek minden esetben (akár a pesti várja a csabait, akár fordítva).
Gyanítom ez egy nagyon bonyolult forgalomszervezési kérdés lehet, amire eddig még nem találtak választ az illetékes, nagytudású szakemberek. :P

petya.bacsi 2010.03.16. 15:49:52

Én erről a hírről beszéltem:
www.mav-start.hu/hirek/archivum.php?xquery=R%E1kos&mid=14b9f02db3e9a0

De ez már egy módosított, reggel nem ez volt kirakva.