MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Beteg gyerekeknek pár forintot, ha nem akkor meg a rák rágja le a fejedet

2010. február 19. - georgejr
Újabb technikával próbálják az utasokat megkopasztani a Nyugatiban. Az alap az, hogy prospektussal kis cingár gyerek megkeresi egyedül ülő, jellemzően női áldozatát és szomorú szemekkel adományért kuncsorog, ha nemleges választ kap, akkor jó esetben cigit kér, más esetben leordítja a hölgy fejét, majd ereje nyomatékosítása végett a 2-3 fős csoportban cirkál az áldozat környékén szemmel láthatóan dühösen.  Nem győzöm elégszer felhívni a figyelmet, hogy sötétedés után egyedül lehetőleg nem üljetek be üres fülkébe... A rendőrséget és a vasútőröket meg csókoltatom... Ideje lenne már kitakarítani a Nyugatit...
 
Szerettem volna valahogy jelezni panaszomat a vasútnak, de nem ismerem pontosan a hivatalos ügymenetet, legbiztosabbnak láttam, ha a Neked írom meg.
 
Rendszeresen utazom Bp. Nyugati és Szeged között. Az utazás körülményei tapasztalatom szerint nem rosszabak, mint az országban másutt, a menetrend jónak mondható. A terület, ahol az elmúlt évben lényeges romlás mutatkozik, a közbiztonság. Nyártól kezdve megszaporodtak a lopások, engem is kétszer szabadítottak meg kisebb-nagyobb értékeimtől (pedig rutinos utazó vagyok, tudom, mire kell figyelni). A legújabb módszer viszont nem csak kellemetlen, hanem félelemgerjesztő is. A Nyugatiban a vonat indulása előtt kistermetű, vékony fiúk cirkálnak a kocsikban. A takarítószemélyzet után érkeznek, és csak közvetlenül indulás előtt szállnak le a vonatról. Nagyon udvarias hangnemben (kezdetben mindig magázva, hölgyem/uram megszólítással), iskolázott kiejtéssel, de nagyon szerény ruhában, gyanús prospektussal vagy anélkül  gyűjtenek "beteg gyerekeknek pár forintot". Ez valószínűleg nem a "40 forintom hiányzik a debreceni vonatjegyhez" sztori új verziója, közben ugyanis nem a reménybeli adakozó szemébe néznek, hanem a holmiját, esetleges útitársait mérik fel. Többször voltam tanúja, hogy ha egyedül utazó fiatal lány nem adott "pár forintot", feltűnően elsétáltak a fülke előtt a folyosón, minimum 5-6 alkalommal, ki-be járkáltak a szomszédos fülkékben, hangosan becsapva az ajtókat és fennhangon szitkozódva. (A köbülső fülkében ülő reménybeli adományozó veheti magára is, nem burkoltak a célzások.) Az fiúk az "adománygyűjtést" egyedül végzik, a fenyegető vonulgatást viszont ketten-hárman. Dohányzó fülkében még az "akkor adj egy szál cigit" felszólítás is következik. Ha a megszólított másodszori felszólításra sem adott semmit, hangosan átkozódni kezdenek. ("A rák rágja le a fejedet.") Szerintem a cél a hétköznap este, kevés utassal közlekedő, a még mindig túl korán sötétedő időben általában gyengén kivilágított vonatokon egyedül utazó lányok megrémisztése, hogy adományokat kényszerítsenek ki, ami közben felmérjék az "áldozat" anyagi helyzetét, és a későbbiekben visszatérjenek.
 
A vonatokon előfordulnak őrök, de nem mindig, és akkor is csak egyszer mennek végig a vonaton. Nem tudom, mi lenne a helyes eljárás, de szerencsés lenne ezek a rendszeren változtatni.
 
 
CastorTheBrave

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr491772633

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

x-101 2010.02.19. 11:08:00

Mi lesz itt 15 év múlva amikor "ezek" lesznek többségben???

qdiace 2010.02.19. 11:43:35

"A rendőrséget és a vasútőröket meg csókoltatom"

Igen, ez a veleje az egésznek. :(

qdiace 2010.02.19. 11:44:31

"A rendőrséget és a vasútőröket meg csókoltatom"

Igen, ez a veleje az egésznek. :(

rickyramirez 2010.02.19. 12:59:51

Eléggé felháborító, és ha valaki ad valamennyit, akkor kifigyelik, hogy hol tartja a pénzét és mennyi van neki, szóval megnyugtató módon ebből a megszólított áldozat nem jöhet ki. Bár gondolom egy Fekete László kategóriájú emberrel nem mernék megcsinálni, hogy ilyeneket mondanak neki, mindig csak a szerényebb kinézetű vagy az egyedül utazó női utasokat szólítják így meg.
Már nagyon unom én is, hogy a győri vasútállomáson az utazásaim során szinte nincs olyan alkalom, hogy egy-egy hajléktalan kinézetű ember oda ne jönne kéregetni. Legutóbb már rá kellett kiáltanom, hogy: "Hagyjon engem békén, jó?". Szóval ez van az egész országban.

Adani 2010.02.19. 13:35:08

Meg kéne tanulni szerbül vagy románul pár mondatot és azzal válaszolni nekik, ettől tuti lefagynának mondván úgyse érti mit akarok.

De a legjobb ha amennyiben van egyterű vagonba ültök és lehetőleg olyan helyre ahol már többen is ülnek. Ha meg fülkébe akkor a fülkeajtót zárni.

De igen felveti azt is ,h ha már karámőrség van akkor hogyan tudnak ezek bejutni és az utasok vegzálása helyett azt a sok karámőrt talán erre is ki lehetne vezényelni ,h figyeljenek az ilyesmikre is. Egyébként valszeg nem hülyék hanem vesznek egykedvezményes jegyet Zuglóba vagy Kökire aztán utaznak azzal így a karámőrökön simán bejutnak. Eleve a karámos rendszert mikor beüzemelték mondták ,h arra is jó lesz, h ki lehet szűrni a koldusokat. De hát láthatjuk me sikerült a koldus is rájött, h vehet egy 90%-os jegyet a legelső állomásig aztán egész nap koldulhat, és annyit csak összekoldul ,h fedezze a jegy árát.

Pubi a professzor 2010.02.19. 13:39:26

Az egyik vélatlenül indulás után ki kéne essen a vonatból aztán akkor elgondolkoznának a többiek is meikor nekik kéne összeszedni a darabokat... Ennyi.

Pubi a professzor 2010.02.19. 13:56:59

Egyet-kettőt le kell rugdosni a vonat alá aztán majd eltűnnek egy idő után mind darabszámban, mind fajlagosan...

Légnyomásos Gyuri 2010.02.19. 14:05:27

Pár napja a ceglédi zónázóról,a kallerok levágtak két "palesztint" a vonatról,akik megköszönték egy pár darab zúzott kővel.Eredmény:2 betört ablak.Az üvegszilánkot kellett volna megetetni ezekkel.

ani20 · http://kuldetes.com 2010.02.19. 14:55:38

szörnyű,hogy ilyenek vannak a világon!

a Lojalista 2010.02.19. 15:24:35

A Nyugatiban már többször belebotlottam egy "fiatal hölgybe". Először a párjával rakták ki őket az albérletből aznap, pár hónap múlva a kedves anyukájával. Ha már ebből él, vagy a helyszínt, vagy a storit változtatnia kellene.

Ami a karámot illeti az nem minden vonat elött van, csak a 1-9-es vágányok elött.

Mkiki 2010.02.19. 15:48:31

@Adani: "De igen felveti azt is ,h ha már karámőrség van akkor hogyan tudnak ezek bejutni és az utasok vegzálása helyett azt a sok karámőrt talán erre is ki lehetne vezényelni ,h figyeljenek az ilyesmikre is."

Úgy, hogy ezt, csak a gyorsvonatoknál csinálják amik bentről indulnak a csarnokból ott meg ugye nincs utaskarám.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.02.19. 19:18:56

@Adani:
Danika... A szegedi gyors a 12-ről szokott indulni, a Nyugatiban ott nincs karám...

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2010.02.19. 20:12:52

Már mondták előttem, de azért én is mondom: ha egyedül ülsz a fülkében, akkor zárni kell az ajtót (a dolog legális, mivel belülről van egy kallantyú, amit nyilván nem azért csináltak, hogy a kalauznak kényelmesebb legyen bezárni.

VJV Man 2010.02.19. 20:39:04

Ez tényleg egy tragédia és sajnos egyre több ilyen van. A jegyvizsgálónak kötelessége lepakolni az ilyet, mert a kéregetés tilos a vonatokon.
Persze az ideális az volna, hogy az ilyen már az állomás területére se tegye a lábát...

A Gyula 2010.02.19. 21:00:35

@x-101: Ezért kell április 11-én a Jobbikra szavazni.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.02.19. 23:38:45

@A Gyula:
Mert a Jobbik aztán sokat fog tenni ellenük :-))))))))))))))))))))))))))
Mindegyik csak addig mézesmázas amíg a húsosböbön közelébe nem érnek, utána már.....................
Namindegy offpolitika.

banpepe 2010.02.19. 23:57:43

@Adani: Egy kis segítség a tanuláshoz:):):)

Arabul: Unë nuk e kuptoj

Ez annyit jelent, hogy nem értem. Szerintem a kéregetők sem értik:)

A Gyula 2010.02.20. 06:44:35

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző:

"Mindegyik csak addig mézesmázas..."

Merész kijelentés annak fényében, hogy évtizedek óta ugyanazok vannak hatalmon, tőlük valóban ennyire telik, ezért kell esélyt adni másoknak a bizonyításra. És nem mindegy!

frodo28 2010.02.20. 11:41:53

Ez az Gyulus szavazz a félzsidó morva krisztikére akit eddig az ortodox zsidó Baló György kezelgetett!!! Gratula, Ők a legnagyobb magyarok! Röhej! Divatpárt!
És egyébként sem itt kéne politizálni, arra van bőven más fórum!!!
Hozzá szeretnék szólni valamihez, de Te mindig kiviszed a hajam! :D

A Gyula 2010.02.21. 07:39:09

@frodo28: Akkor szavazz azokra, akikre eddig is, akik tönkretették az országot, azok is csak nevükben magyarok, máskülönben meg hazaárulók! Vasutas témájú fórumokban mindig azon síránkoztok, hogy a politikának más fórumokon a helye, pedig a vasút is kőkeményen a politikától függ, tehát nem OFFtéma. Amúgy meg majd georgejr eldönti hol a határ.

A Gyula 2010.02.21. 07:40:12

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: Ez meg a tipikus homokba dugom a fejem politika, igaz hogy szar volt eddig is, szar jelenleg is, szarok a jövőbe is hozzáállás...

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.02.21. 08:08:09

@A Gyula:
Tudod nem homokba a fejem kategória, szimplán kiábrándulás.
Nagyon sok ilyen ember van aki nemm tudja kire szavazzon. A nagypártokra nem, mert a jobb-bal is megmutatta már magát. A "zöldpárt"-ot ismerjük, a madarasok befuccsoltak.
Jobbikra nem szavazok, egyetértek az egyik ittenivel: divatpárt, menő lett azt hangoztatni, hogy huuu jobbikra szavazok keméymagyar vagyok, Na, ebből is elegem van...
Ez az "empéelempéhápé" akármi meg... Őket még nem ismerjük :-))))
Egy ideális világban (illetve Ny-Európában is) van olyan választási lehetőség a szavazólapon, hogy: "Egyik sem".
Azaz a szavazólapon felkínált egyik választási lehetőséget sem támogatod, ez a te döntésed.
Nem egyenértékű azzal, hogy nem megy el szavazni. Ugyanis, lehet, hogy a szavazópolgár a hasamraütök: Jegyvizsgálók Pártját támogatta volna, de azok nem gyűjtötték össze a jelöltállításhoz szükséges 750 jánlást, azaz nem kerültek a szavazólapra.
Akkor egy elkötelezett Jegyvizsgálók Pártja szavazó miért szavazzon más pártra akiknek a programját talán nem is ismeri, mert nem támogaja őket?!
Ekkor van az, hogy üresen dobja be a cetlit, vagy mégrosszabb, el sem megy szavazni.
Ehelyett kellene egy "Egyik sem" választás, hiszen az is egy vélemény, egy határozott vélemény. Mégoptimálisabb esetben, amikor az "Egyik sem" lenbne túlnyomó többségben, akkor az összes felkínált pártot élén a nagyokkal megajándékoznánk egy csak odaúti vonatjeggyel a sivatagba, és mehetnek, próbáljanak helyettük mások szerencsét, ők megbuktak.
Sok a csalódott ember. A baloldalban nem kérdés miért, de a jobboldalban is van csalódás rendesen. Nem egy embertől hallom, hogy "Hát, a pirospárt leszerepelt, de a narancs em lesz jobb". És igaz, eddig ellenzék volt, most pedig 4 évig hallgatni fogjuk, hogy a pirospárt ebaszta azért van recesszió, hogy helyrerakjuk. Szép igéretek a mellékvonalak visszállítása is, de: hiszem, ha látom....
Lehetne folytatni, remélem érthető volt, nem szimplán homokpolitika, hanem csalódás.

Légnyomásos Gyuri 2010.02.21. 08:15:30

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: Teljesen igazad van!Jó volna egy kis megszállás,így egységesen lehetne őket szidni.Végre eljönne a nagy magyar megegyezés:)))

A Gyula 2010.02.21. 10:27:31

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző:

"Ez az "empéelempéhápé" akármi meg... Őket még nem ismerjük :-)))) "

Az lmp-t nem ismerjük??? Ex-szdsz...

georgejr · http://mav.blog.hu 2010.02.21. 11:31:03

Kedves Olvasok,
Tessek szepen befejezni a politizalast.

A Gyula 2010.02.21. 11:50:23

@georgejr: Te is ugyanolyan szűk látókörű vagy mint a többiek... na mindegy erről ennyit!

georgejr · http://mav.blog.hu 2010.02.21. 12:25:23

@A Gyula: ????? en nem fejtettem ki a velemenyem nem is akartam, de most, hogy igy megkinaltal:
en melysegesen szegyellnem magam, ha olyan emberre illetve olyan ember holdudvarara szavaznek, aki az europa parlamentben nem tud viselkedni, hisztis kislanykent egymas utan ketszer is bekiabal, nem adja meg a masik felnek, legalabb azt a mennyisegu tiszteletet, hogy csendben vegighallgatja... arrol meg nem is beszeljunk, hogy holokauszt tagado... lehet itt nagymagyarsagrol beszelni, de mikor a husos tal kozelebe kerulnek, akkor kivillan majd a nagymagyarsaguk, egymasnak esnek majd a koncert... kicsinyes emberek vagyunk mi magyarok es allandoan masokat hibaztatunk azert ahol tartunk, legyenek azok ciganyok, zsidok vagy pirezek... tok mindegy, mi semmiben nem hibaztunk, miattuk tart ott az orszag ahol tart... na persze... biztos ciganyzsidopirez az aki IC-n bliccel, aki osszekoszolja a vonatot, aki sumakol a jeggyel.... ja es nyilvan ciganyzsidopirez az is, aki osszeszarja, okadja a budit es ugy hagyja... ugyan mar nezz mar korbe a sokszor a divatnagymagyarok is ugyanilyenek... sot, ezek a divatnagymagyarok voltak, akik vegigromboltak a fovarost tobb millios kart okozva par evvel ezelott...
nem rendszer-, kormanyvaltas kell, hanem szemleletvaltas. Nem mindig masokat vadolni, hanem magunkbaszallni es elgondolkozni mit csinalok szarul, mert bizony amilyen a nep olyan vezetoje is...
Szvsz tema lezarva. Ennel a postnal lehet politizalni, de masik postnal meglatom, akkor bannolom kezdmenyezot orokre, lehet menni a kuruclabancmaszopszadesz.info-ra ott osszatok az eszt...

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.02.21. 13:55:18

@georgejr:
Ritka amikor ennyire lenyűgöz a véleményed, de ez most ilyen. Teljesen egyetértek...

A Gyula 2010.02.21. 14:53:01

@georgejr: A magatokfajta úgyis ilyen, ha kifogytok az érvrendszeretekből vagy más veletek ellentétes véleménye nem tetszik mindig ez van KITILTJÁTOK. Tedd azt,TILTS KI, nem fog meghatni, eddig se nekem kellett vasúttal kapcsolatban segítség meg szakmai vélemény.

georgejr · http://mav.blog.hu 2010.02.21. 14:59:59

@A Gyula: Te kotottel belem, pedig en csak a politikai szovegelest kertem, h fejezzetek be. Es ha a magadfajta tudna olvasni es nem csak kiragadni, akkor ertened: "Ennel a postnal lehet politizalni, de masik postnal meglatom, akkor bannolom kezdmenyezot orokre". Ez egy politikamentes blog volt eddig es az is marad. Nem erdekel milyen parthoz tartozik a kommentelo, aki politizal ezen poston kivul azt kitiltom. Ha ezt nehez felfogni, illetve tamadasnak veszed sajnalom.

A Gyula 2010.02.21. 15:03:39

@georgejr: Tudok olvasni. Ettől függetlenül kitilthatsz, ha zavar a véleményem. :D

A Gyula 2010.02.21. 15:04:28

@georgejr: Faljátok csak egymást és szavazzatok a változásra a szegfűre, a madarakra vagy a narancsosokra... :D

georgejr · http://mav.blog.hu 2010.02.21. 15:07:01

@A Gyula: akkor foglak kitiltani, ha politikai szogevelesbe kezdesz barmelyik masik postnal.
Egyikre sem szavazok, de a jobbik sem alternativa. egy nyiltan antiszemita, es holokauszt tagado vezetovel rendelkezo partot nem tudok tamogatni...

A Gyula 2010.02.21. 15:08:06

@georgejr: Nem élsz egyáltalán a szavazati jogoddal?

georgejr · http://mav.blog.hu 2010.02.21. 15:11:25

Maximum a fuggetlen jeloltre fogok szavazni. Ma nincs olyan politikai ero, amelyik mellett letennem a voksom. Mondom nem politikai valtozas, rendszervaltasra van szukseg, hanem az hogy kinojjunk az onsajnalatbol, a kicsinyessegbol es az irigysegbol... es ez egy szimpla valasztassal nem fog megoldodni, tobb generacionak kell meg ehhez felnonie.

A Gyula 2010.02.21. 15:13:27

@georgejr: Értem. Majd elválik mi lesz!

A Gyula 2010.02.21. 15:15:26

Még egy megjegyzés. Más postoknál nem is folytam bele politizálásba, de ennél a postnál a politika erőteljesen benne van abban, hogy itt tartunk, amit CastorTheBrave is tapasztalt!

A Gyula 2010.02.21. 15:19:02

Amúgy meg, ha már kitiltogatásról esik szó azért mert politizálni merészelek, akkor "frodo28" kitiltásáról még nem gondolkoztál, aki azon kívül, hogy folyamatosan okoskodónak tart (miközben szakmai szempontból általában tárgyilagos szoktam lenni) érdemben nem igazán szokott hozzászólni semmihez sem!

A Gyula 2010.02.21. 15:31:31

Ha már a holokausztnál tartunk. Milyen embereknek neveznéd azokat, akik 65 év után beperlik a MÁV-ot pénzt követelve, elhurcolt hozzátartozóik után. 65 év után is még mindig csak pénzben tudják mérni elvesztett hozzátartozóik értékét? Sorolj olyan népet, aki ... év után pénzt követel bárkitől, pl. világháborúban elhunyt hozzátartozója után.

georgejr · http://mav.blog.hu 2010.02.21. 15:37:27

@A Gyula: Tajekozodj mar. 2 tulbuzgo chicagoi ugyved csinalta a cirkuszt remenykedve a sikeres per utani sikerdijban... a keresetben szereplok nagy resze nem is tudta, hogy felperes

A Gyula 2010.02.21. 15:48:35

@georgejr: Persze, nem tudták... mese!

Ashi Valkoinen 2010.02.21. 21:35:27

Na, mivel lehet itt politizálni, ideköhögnék én is egy kicsit.

Georgejr: egyetértek Veled tartsuk távol a politikát a blogtól.

Jobbik-témakör: az eddigiek próbálkoztak az elmúlt 20 évben. Nem sok sikerrel. Sok a csalódott ember (ahogy vörösbe esett is írta), az optimisták bizalmat szavaznak a (számukra) újaknak. A pesszimisták azt mondják, úgy sem lesz jobb. Az igazság valahol a kettő között van.

Holokauszt: A Jobbik nem tagadja a holokausztot, csupán kételkedik a 6 millióban. Ahogy én is. Érdekes, az első világháború történelmi kutatása nem tilos, az aztékok, inkák kiirtásának kutatása nem tilos, de aki esetleg a 6 milliótól eltérő számra jut tudományos alapon, az egyből antiszemita?! Kételkedem abban, hogy az országunknak mind máig (ennyi év után) JÓVÁTÉTELT kell fizetnie Izraelnek meg a zsidók hozzátartozóinak ahelyett, hogy pl. a vasutat építenénk.

Cigánykérdés: kételkedem abban, hogy a cigánykérdés helyes kezelése az erőltetett integráció (lásd iskolák tarthatatlan helyzete, ahonnan elmenekülnek a "fehér" gyerekek, azt pedig szegregációra való hivatkozással bezárják).

Személyes véleményem pedig: most a Jobbik kap egy ikszet. Nem bánom, ha Morvai hisztizik az EP-ben, mert legalább - ha másképp nem megy - de felhívja problémákra a figyelmet, ahelyett, hogy az EP-képviselői gázsijáért egész nap aludjon vagy be se menjen. Nem félek a Magyar Gárdától, nem húzom össze magam, ha szembe jön egy gárdista az utcán. De ha két cigány jön szembe, akkor körülnézek menekülési útvonal után. Most kapnak 10-15%-ot. Elég lesz ahhoz, hogy a Fidesz sarkában legyenek, amikor előveszik az "elszámoltatás" ígéretét. Azt várom tőlük, hogy a parlamentben is azért álljanak ki, amiért a kampányban. Ha csak a húsosfazék kell, négy év múlva keresek a szavazatomra méltóbbat.

Michael Collins 2010.02.22. 06:37:55

@georgejr:Úgy érted : túlbuzgó = pénzéhes ?

Pretoryan 2010.02.22. 10:57:38

georgejr és Vörösbe esettel értek egyet, a mai magyar politikai élet szereplői a vicc kategória. Egyik pártnak sincs szavazhazó programja (kifejezetten gazdaságira gondolok, nem a "kiírjukacigánzsidómszpéseketésmindenjólesz"-re. Én elmegyek a szavazársa és rákaparom az MKKP-t a papírra nekik legalább van humoruk (két örök élet és vezetékes sör)! Ennyi. A többi csak zászlólengető faszjános(juliska).

Adani 2010.02.22. 12:07:06

@Ashi Valkoinen:

Igazad van én is így gondolom. Nézzük csak kicsit vissza a történelemben. Ha egy állítást törvénnyel kellett védeni akkor az azért volt ,mert nem volt igaz. Az igazságot sosem kell törvénnyel védeni. Ami törvénnyel védett igazság volt arról mindig kiderült utólag ,h nem is úgy van.

Egyébként a hollókosztot én sem tagadom biztosan volt, akik egyes részeit netán a 6 milliót kérdőjelezik meg azok revizionisták. De sztem teljesen mindegy, h hányan haltak meg, egy halott is sok másrészt teljesen mindegy, h hogyan haltak meg ( tífuszjárvány, kivégzés, lelőtték mert szökni akart vagy mert nem tetszett az őröknek stb.), nem kisebbíti vagy növeli a bűnt, a bűnösöket kell megbüntetni és kész.

Egyénként meg ugye nem tagadom én, de unni azért még remélem szabad. Miért kell eröltetni meg naponta 100x is elmondani ,h mi mind bűnösök vagyunk mert csak. Leszarom az egészet és nem érzem magam olyanért bűnösnek, ami még a nagyapám idejében történt.

Erről ennyit politizálni ne itt politizáljunk ebben igaza van Georgejr-nak.

A Gyula 2010.02.22. 12:08:59

@Pretoryan: Nem tudok olyan politikai csoportosulásról, amelyik ki szeretné írtani a "cigánzsidómszpéseket" csak eltávolítani őket a hatalomtól. Azt se mondták sehol se, hogy ettől "mindenjólesz", de azt szeretnék, ha a jelenlegi kisebbség (itt nem a cigányokra gondolok) helyett a többségnek lennének jobbak az életkörülményei.

A Gyula 2010.02.22. 12:12:07

@Adani: Akkor minek politizálsz?

Adani 2010.02.22. 12:14:16

@A Gyula:

Nem fogok, leírtam a véleményem, és utána azt is ,h eddig és nem tovább többet erről egy szó sem ejtek.
De ha magánban érdeklődsz akkor persze válaszolok minden kérdésre.

Egyébként mivel ez egy MÁV blog nyugodtan lehetne egy önálló poszt pl. annak, h be akarják perelni a MÁV-ot a hollókosztért. És ott már helyén volna. Egyébként erre is csak annyit tudok mondani ,h ha ez megtörténik pereljen a MÁV vissza hiszen nem volt jegyük mégis utaztak.

A Gyula 2010.02.22. 12:37:05

@Adani: Miután leírtad a véleményed utána már könnyű azt írni, hogy ne politizáljon itt senki, eddig és ne tovább. Mi jogon szeretnél korlátozni másokat a véleményük kifejtésében? Ha nem terelődött volna politikai vizekre a téma, eszedbe nem jutott volna leírni, amit leírtál.

A holokacsás téma meg már szerintem lerágott csont. Minden szempontból gusztustalan dolog, amit művelnek és nemcsak ebben az esetben (az álválsággal, a törlesztőrészletek fizethetetlen mértékben történő megemelésével, civil palesztinok lemészárlásával... stb.), naphosszat lehetne sorolni az ő bűneiket is.

A Gyula 2010.02.22. 12:52:30

@Adani:

"Ha egy állítást törvénnyel kellett védeni akkor az azért volt ,mert nem volt igaz. Az igazságot sosem kell törvénnyel védeni. Ami törvénnyel védett igazság volt arról mindig kiderült utólag ,h nem is úgy van."

Akkor ezek szerint a holokauszt nem is biztos, hogy megtörtént, ezért akarják a holokauszt tagadását törvényi keretekkel szabályozni és a tagadókat büntetni?!

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2010.02.22. 13:31:28

Az alapszitu ismeretében: akiket az ilyen vonatarbló, tarháló, agresszív cigányok zaklatnak... azt baromira nem fogja érdekelni, hogy volt e holokauszt vagy sem. Ő CSAK NYUGODTAN SZERETNE UTAZNI!
Egy apró reménysugár, hogy van egy olyan párt, aki legalább beszél erről a problémáról.
Goergejr-nek abban viszont nagyon igaza van hogy: MI IS FELELŐSEK VAGYUNK AZÉRT, MERT ILYENEK MEGTÖRTÉNHETNEK !!! Nem hogy magunkra, EGYMÁSRA sem figyelünk oda, aztán kerek szemekkel csodálkozunk mindenféle "cigányzsidópiréz" népség meg a fejünkre nött.

Adani 2010.02.22. 13:59:45

@A Gyula:

Igen biztosan azért védik törvénnyel, mert nem igaz, ami a hivatalos könyvekben van. Voltak koncentrációs táborok ,voltak áldozatok, de nem ennyien és nem pont így és nem is ok nélkül stb.
Minden történelmi eseményt lehet kutatni vizsgálódni akár tagadni a megtörténtét, de a hollókosztot nem. Vajon miért?

A Gyula 2010.02.22. 14:27:00

@Adani: Történelem hamisítás az emberiség történetében sosem fordult elő, igaz?

A Gyula 2010.02.22. 14:30:45

@A Gyula: Ha meg is történt, akkor se etikus az utódokon, az akkor még nem is élt generációkon számon kérni az ősök által elkövetett hibákat, esetleges bűnöket.

A Gyula 2010.02.22. 14:37:35

@csabapayne: Végre valaki, aki nemcsak szemellenzővel látja a világot!

2010.02.22. 18:10:02

@Adani:
"...ha ez megtörténik pereljen a MÁV vissza hiszen nem volt jegyük mégis utaztak." - ÁÁÁÁ, ez HATALMAS!!! :DDDDDDDDDDD

@csabapayne:
Nálad a pont! Kicsit eltértünk a poszt eredeti témájától, ezek a kis minibűnözők bizony cigányok voltak/vannak! Igen, mondjuk ki, CIGÁNYOK, ne takargassuk roma, kisebbségi és egyéb hangzatos védőszavakkal ezeket a férgeket, mert pont azok, amik. Ezek is olyanok lesznek (vagy már olyanok), mint anno a Blahán késelő kis abortuszmaradék! Társadalmunk szemete. És ezen sajnos, a mindenhatónak kikiáltott Jobbik sem tud (fog) változtatni.
Bocsánat, Georgejr, ha kissé nyers vagyok, de rohadtul csesz az ideg, hogy SENKI nem képes ez ellen a jelenség ellen eredményesen fellépni, mert minden hivatalos jogbuzeráló védi a szarcsíkos valagukat! :(((

A Gyula 2010.02.22. 18:17:01

@Selkath: "És ezen sajnos, a mindenhatónak kikiáltott Jobbik sem tud (fog) változtatni."

Ezek azért merész kijelentések annak fényében, hogy még bizonyítani sem engedték mit tennének, ha hatalomra kerülnének.

Adani 2010.02.22. 20:05:25

@A Gyula:

Ez igaz és én egyre inkább azt gondolom, h rájuk fogok szavazni bizonyítsanak ha tudnak rajtam nem fog múlni. A két nagy párt már eljátszotta a bizalmat ők még nem.

Adani 2010.02.23. 08:15:27

@A Gyula:

Apropó nem tudom tudod-e, de elfogadták a hollókoszt tagadásról szóló törvényt mostmár nem lehet megkérdőjelezni. A töritanár sem mondhat mást, h igen 6 millió zsidó halt meg egy fikarcnyival sem több vagy kevesebb. Forrás? Hát az nincs, de a törvény azt mondja, h ezt kell mondani. Viszont ahogy máshol már kommentálták helyeselni azt továbbra is szabad. :)

Remélem, h unni is szabad majd.

Törzsgyökeres szentesi 2010.02.24. 17:35:58

@Légnyomásos Gyuri: Az a baj, hogy nem menet közben hajították ki őket, akkor nem lett volna energiájuk még dobálózni.

Törzsgyökeres szentesi 2010.02.24. 17:47:58

Amúgy meg rend éber őrei is azért nem keményebbek, mert hiába is viszik be őket az őrsre, másnap már szabadok, mert nem vágják őket előzetesbe, meg 20 rugó alatti a kár, meg ilyenek. Le sem csukják őket, felfüggesztettet kapnak, így az jelenti nekik, hogy ők mindent megtehetnek következmények nélkül. Ha le is csukják, akkor kész szabadidőközpont neki a dutyi, ott bádiznak egész nap. Én kiküldeném őket közmunkára, bádizzanak akkor amikor a szemetet szedik a vasútállomáson, vagy az árkokat takarítják, vagy a vasúti pályán cserélik a síneket.

Amíg ezek nem lesznek meg, addig sajnos jellemző jelenet lesz az, amit a post írója felvázolt.
süti beállítások módosítása