MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Beperlik Gaskót a lecsalózott vállalkozók

2009. november 10. - georgejr

"Kikérjük magunknak…." címmel szólítja fel a hazai vállalkozókat a Gaskó István elleni tiltakozó akcióhoz való csatlakozásra Radetzky Jenő, a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Aki azt is vizsgálja, milyen jogi úton vehet elégtételt a szakszervezeti vezető szombati kijelentéséért, mely szerint a magyar vállalkozók csalók.

"Kikérjük magunknak, hogy egy végeredményben költségvetési forrásból milliós jövedelmet élvező szakszervezeti vezető, nevezetesen Gaskó István, nagy nyilvánosság előtt csalóknak nevezze a magyar vállalkozókat." Ezzel a mondattal indul Radetzky Jenő tiltakozó levele és egyben felhívása. A kamarai elnök ebben szó szerint idézi a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete elnökének (VDDSZ) szavait, amelyek szombaton hangzottak el, és amelynek hanganyaga az InfoRádió archívumában megtalálható.

Gaskó azt mondta: „Magyarországon egy évben 4-5 ezer milliárd forint marad a gazdaságban, mert a vállalkozók csalnak, büntetlenül, törvénytelenül foglalkoztatnak, és mindent elkövetnek annak érdekében, hogy trükkökkel az adózási kötelezettségüknek ne tegyenek eleget”.

Mindamellett, hogy az elhangzott állítás közgazdasági értelemben is megalapozatlan, sérti a becsületes, a válság ellenére is munkahelyeket megtartó magyar vállalkozók többségét - áll a levélben, amely felszólítja Gaskót, hogy adjon magyarázatot az elhangzott nyilatkozatával kapcsolatban, vagy kövesse meg a méltatlanul megsértett magyar vállalkozói társadalmat.

Radetzky arra kéri a nyilatkozattal egyetértő vállalkozókat, hogy írásban vagy e-mailen a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamarát értesítse csatlakozási szándékáról.

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr811515589

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vanek ur 2009.11.10. 16:30:40

Gaskót nem ezért kellene beperelni. Sajnos van abban igazság, amit mond. Hány olyan (főleg kis- és közepes) vállalkozás van, ahol az alkalmazott a bejelentett bérén felül "borítékban" is kap valamit? Hány vállalkozó él papíron minimálbérből olyan (sőt: jobb) körülmények között, mint a legálisan milliókat kereső Gaskó?
De hogy vasúti is legyen: itt a blogon is írták többen, hogy a munkahelye nem fizeti a bérlet árának 86%-át. Pedig kötelező lenne...

G.I. pajtást a lassan 2 éve húzódó sztrájkkomédia miatt kellene már végre szénné perelni.

dontals 2009.11.10. 18:06:54

Pedig épp gaskó (így kis betűvel) az egyik legnagyobb csaló az országban, aki számtalanszor vert át és vezetett meg vasutasokat és okozott rengeteg kellemetlenséget FIZETŐ utasoknak és csalt el, (foszott meg) a sztrájkjaival száz meg százmilliókat a vasúttól. Közben ő ezért milliókat kap és egy palotában él. Milyen jogon pofázik egy ilyen "ember"?

Kopi3.14 2009.11.10. 21:34:01

@vanek ur: bár sok igazság van abban amit mond, de ezt így mondani, általánosságban bizony becsületsértés, hamis vád, jó hírnév megsértése, stb. minősített esete. Ezért simán sokmillás kártérítést akaszthatna a nyakába midnen vállalkozó, akit az APEH még nem büntetett meg adócsalásért. Szerintem a gatyája is rámenne, ha mindenki beperelné.

petya.bacsi 2009.11.11. 08:52:30

@Kopi3.14: azt kéne, de nem fogja senki se beperelni. pedig megérdemelné, pláne az aranyvasárnapi ámokfutásért. gondolom a kereskedők szolidárisak voltak...

Nagymoli 2009.11.12. 07:45:00

Adócsalók: próbálják megtartani azt a pénzt, amit munkával megkerestek... Máv: próbálja azt a pénzt megtartani, amit mások kerestek meg a munkájukkal, de kapják támogatásképp... Menetjegy, utasszám nem számít.... az a szükséges rossz...

u.i: Máv az Mávstart lenne... vagy mittudomén, mit hová szerveztek ki...
Ma kommentes napom van, bocsiii :-D

Kopi3.14 2009.11.13. 11:56:56

@Nagymoli: azért adócsaló az is, aki számlagyárazik, s semmit nem dolgozik...

Alternatív 2009.11.13. 17:40:43

"az elhangzott állítás közgazdasági értelemben is megalapozatlan"
- valószínűleg igaza van, a kárösszeg közelebb van a duplájához.

"sérti a becsületes, a válság ellenére is munkahelyeket megtartó magyar vállalkozók többségét"
Ez meg túlzott szerénység, nem csak a többséget, hanem az _összes_ becsületes vállalkozót sérti az ilyen általánosítás. Más kérdés, hogy hány ilyen van, és milyen arányt képviselnek a vállalkozók között...