MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Re: Kora esti kabaré a Déliben

2009. október 21. - georgejr

Egy másik olvasónk is belekóstolt a tegnap esti muriba. A fő kérdés, hogyan kaphatott két egyirányba közlekedő vonat egyszerre zöld jelzést? !Ákibárd segíts, nem tiltja ezt esetleg valamilyen vasútbiztonsági szabályzat?

 

 

Tisztelt Cím!

A mai napon (10.20.) a 16.43-kor a déli pu-ból induló személy vonattal szerettem volna Székesfehérvárra hazamenni. Amikor kiértem a vasútállomásra (16.35 körül) a vonat már a 11. vágányon állt, de nem lehetett beszállni rá (Stadler Flirt típusú vonat volt). A kalauztól azt az információt kaptuk, hogy amíg nem ér oda a mozdonyvezető, addig nem lehet beszállni. A Déli pu. utastájékoztató tábláján 10 perc késés volt a vonatindulására kiírva. Vártunk. Kicsit később már 20 perc késést mondtak a vonatra. Nem sokkal öt óra előtt beszállhattunk a vonatra, igaz még nem volt ott a mozdonyvezető. Kb. fél óra késésnél jártunk, amikor a vonaton bemondták, hogy talán 40-45 perc késéssel el tudunk indulni. Ez azt jelentette, hogy 17.30 körül indul a vonat.A késést műszaki problémával és a személyzet hiányával indokolták. Azonban ezt az időpontot sem sikerült tartani, így már felmerült az utasokban és a kalauzokban a kérdés, hogy mi lesz, mert a menetrend szerint 17.43-kor már a következő vonat indul.

A 12. vágányon már ott is állt a 17.43-as vonat indulásra készen, de természetesen szinte üresen, hiszen aki arra jött, az is a "16.43-as" vonatra szállt azt gondolva, hogy előbb elindulunk. A kalauzok és az addigra már megérkezett mozdonyvezető viszont továbbra sem tudta, hogy melyik vonat indul előbb. ők sem kaptak pontos információt, csak azt, hogy egyszerre indul a két vonat, amiről természetesen mindenki tudta, hogy nem lehetséges. Egyszerre két vonatot sosem indítanak. A 12. vágány mellett feltűnt a forgalmi indító (piros sapkás, tárcsás ember) és bízva, hogy ő megmondja mi lesz, megrohamoztuk. Nem tudta. Arra a kérdésre, hogy melyik vonatot indítja előbb azt válaszolta, hogy amelyiknek a jelző zöldet ad. Feszülten néztük a jelzőket, majd mind a kettő egyszerre zöld lett. A forgalmi irányító ekkor úgy döntött, hogy a 12. vágányról engedi ki a 17.43-as vonatot először, úgyhogy arra gyorsan felszálltunk. Páran maradtak a 16.43-as vonaton. Elindultunk, örültünk. Nem sokáig, mert pár méter után megjelent mellettünk a 16.43-as vonat, mi lassítottunk, az gyorsított és a Déli pályaudvarról kivezető alagútba ő mehetett be, mi pedig megálltunk. Kb. annyi időt vártunk, hogy eljusson Kelenföldig, aztán mentünk mi is. A 17.43-as végül egész jól tartotta a menetrendjét, de természetesen ez azokat nem vigasztalta, akik a 16.43-as vonattal szerettek volna hazamenni. Igaz, hogy "csupán" háromnegyed órával később értünk így Fehérvárra, de ez azoknak jelentős időkülönbség, akik naponta munkába járás céljából teszik meg a Bp-Szfv. utat oda-vissza.

Szeretnék választ kapni arra, hogy hogyan fordulhat elő az, hogy egyszerre két vonat kap zöld jelzést a pályaudvarról kifelé menet? Miért nem tudták a jelenlevő vasutasok sem, hogy melyik vonat indul előbb? Miért fordul elő rendszeresen a 16.43-as vonattal, hogy 10-20 perc késéssel indul, mert nincs személyzet? Miért nem lehet a menetrendbe az indulást ennek megfelelően írni (mert tapasztalatom szerint a 10-20 perccel későbbi indulást Fehérvárig általában be is hozza a vonat)?

Válaszukat várom! A levelet elküldtem a Megint Állunk Vazze blog szerkesztőjének.

Üdvözlettel,


………

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr321464867

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ákibard! 2009.10.21. 11:07:55

"nem tiltja ezt esetleg valamilyen vasútbiztonsági szabályzat?"

Nem, miért tiltaná?

Csak abban az esetben tiltott egyidejű mozgás, amennyiben a két vágányút által érintett váltók ugyan helyes állásban vannak, de nem lehet őket végállásban lezárni. Ez valószínűleg nem állt fenn.

Ákibard! 2009.10.21. 11:09:35

Jah, és visszatérve, olyannyira nem szabálytalan, hogy ha megideologizáljuk azt, hogy van egy kétvágányú pálya a végállomásig, és eltűntetünk minden vonatot a pályáról csak ez a kettő marad, akkor lényegében mehetnének végig egymás mellett.
Pontosabban az utaqsvédelmi előírások miatt nem lehetne így fogadni őkek, de ez csak ideológia... :)

Tomi77 2009.10.21. 13:02:30

Természetesen létezik olyan , hogy 2 vonat induljon ki egyszerre a Déliből.
Miért is ne?
Hiszen ha szabad mind a két kijárat, akkor simán mehetnek.
Annak idején is egy csomoszór volt erre példa.
Például 15:20-kor indult a székesfehérvári személy és a tapolcai gyorsvonat is.
Vagy még egy kicsit régebbre ásva 15:18-kor indult személyvonat Veszprémbe és egy másik pedig Dunaújvárosba.Számtalanszor mentem haza Budafokig a dunaújvárosival.Sőt még kelenföldről is egy időben indultak.(az más kérdés, hogy ez nem sűrűn történt meg, de mind1),de volt ilyen is.

Tomi77 2009.10.21. 13:03:47

Rosszul írtam, nem 15:18-kor hanem 15:15-kor indultak ki a déliből.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2009.10.21. 18:53:43

Sőt, még metrónál is van ilyen. Az Örs jobbról kocsiszínbe álló, és az Örs balról forgalmiként induló vonat egyszerre szokott zöldet kapni, és egy-két kocsi eltéréssel indulnak el.

Rabbeleben 2009.10.21. 20:59:10

Semmi sem tiltja.
De ha a Déliben a 11-ről vagy a 12-ről egyszerű zöld fénnyel el lehetne indulni az bizony meglepő lenne.
De nem értem, mi ebben a furcsa.
Vannak (voltak) rendszeresen menetrend szerint párban induló vonatok.
Sőt gyakran van úgy, hogy egyszerre két vonat érkezik.

Rabbeleben 2009.10.21. 21:03:13

"egyszerre indul a két vonat, amiről természetesen mindenki tudta, hogy nem lehetséges. Egyszerre két vonatot sosem indítanak."

:o)
Ez nagyon gáz!!!
Talán elég lett volna a tényeket leírni, az ócska bulvárt meg másra hagyni!
A többit feljebb már leírtam.

Adani 2009.10.21. 22:40:43

Előfordult ez már Szegeden is. Az egyik Uzsgyi ledöglött mert Hatvanban belebarmoltak az a számítógépes rendszerébe. Kb egy óráig szórakoztak vele mire életre keltették addigra odaért az órás ütemben a következő. Az utasok átszálltak arra. Aztán pár perc után elindították ezt is. Mint a villamosok 4-5 perc követés.

Egyvágányú pályán azért egy ilyen ráindítás problémásabb lehet de két vágányon ha nem jönnek szembe akár versenyezhetnek is. :)

Ilyenkor az nem jó megoldás, h egy állomáson bevárja egymást a kettő és ott összekapcsolják és megy egy vonatként?

lurkó 2009.10.21. 22:58:13

@Adani: Mivel mindkettő dupla Flirt sajnos már nem ugyanis három egységig tud vezérelni a vezérlő egység.
süti beállítások módosítása