MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Elvett bérlet, olvasni, értelmezni képtelen biorobot

2009. október 02. - georgejr

A kalauz olvasónktól bevonta a bérletét, mert nem volt rajta diákigazolványszám.  Kaptak utasleadásilapot, ukázt, hogy fizessenek 12 ezer forintot stb. Olvasónk el is indult az egyik főpályaudarról küldözgették a másikra, míg egy "kedves" az írott szót nehezen értelmező biorobothoz értek, ahol már-már sziszifuszi küzdelemet vívtak az elemekkel, de a bérletet csak nem sikerült visszakapni... Tény, hogy a diákigazolvány számát rá kell írni a bérletre, ahogyan az is, hogy a büntetés jogos volt, mármint az utasleadási, de a másik 6 ezer valamennyit nem értem. Ahogyan azt sem, hogy mi a turoert nem lehetett szolni neki, hogy ugyan írja már rá a diák ig számot.... 


 A cím lehetne: "Próbáltuk visszakapni azt a bérletet, amit nem vehettek volna el tőlünk , de ezt csak akkor lehet, ha befizetjük azt pótdíjat ami nem ránk vonatkozik!"

Tesómat 2009 szeptember 29-én megbüntették 12480 Ft-ra, mert a vonatbérletére nem írta rá a diákigazolvány számát. Köbö 15 éve naponta vonatozik de erről nem hallott (én sem, én 17 évig
vonatoztam), hogy ez ilyen nagy vétség. Igaz a jegyre korábban ráírták, hogy nincs rajta diákigazolvány szám, de azt nem közölték, hogy ennek ilyen következményei lehetnek. Ő meg hát elfelejtette, pedig csak festi :)
Ja, azt persze  tudom, hogy ez nem mentség, hogy nem tudta, de hát azért ez elvárható egy kallertől, hogy szóljon, hogy ennek a következménye annyiba kerül, mintha jegyet hamisított volna, vagy más
jegyével utazna.

Sőt, sokkal jobban járt volna, ha nincs is nála a jegy vagy a diák, mert akkor utólag bemutatja és csak ezer forintot kellene fizetni.  De hát neki nem volt ráírva a diákigazolvány. Érdekesség, hogy a kalauzok
4-en voltak, de semelyikük nem volt képben a szabályzattal.

Emiatt bevonták a bérletét is. A Nyugati-pályaudvaron érdeklődött, hogy mit is kell ilyenkor tenni. Először, mondták, hogy az összeg irreálisan magas és azt, hogy nem szabadott volna bevonni a bérletet de át kell menni a Keletibe, mert ott intézik az ilyen ügyeket, oda kerülnek a bevont bérletek. Nem lehet minden kis állomáson elintézni az efféle dolgokat.  Szóval átment a Keletibe, én is vele tartottam, mert csoportos jegyet vásároltam, nem jött el mindenki és vissza akartam igényelni a pínzt.  (Amit ott nem lehet, pedig a Déliben azt mondták, hogy igen, de ezt most hagyjuk...)

Az információs irodából átirányítottak minket egy "hölgyhöz".  Nyugdíj előtti korú a sebessége mint egy ma született csigájé, a felfogó képességét nem mutatták ki a műszerek.  Nem, nem azért, mert kiadtak
tőle.
A titulusára nem emlékszem, valami pótdíj pénztáros, vagy miszösz. Elmondtuk neki a panaszunkat, hogy ezt sokaljuk!  Erre azt a választ kaptuk, hogy ez van, be kell fizetni és kész, de szerintünk ez nem
válasz.  Nem fizetünk be csak vaktában pínzeket.

Szerettük volna, ha mutat valami papírt amin szerepel, hogy miért ennyit kell fizetni.  Ő nem szerette volna, de tesóm közölte, hogy ő addig nem megy ám innen el.  Tényleg sok ez az összeg, no! A "hölgy"
olyan lassan keresgette elő a dolgokat, hogy csuda, a vicces az egészben, hogy látszott, hogy nem direkt ilyen lassú.  Ez az alapjárat. Vagy a maximum :)

Nem találta, át kellett mennie egy másik helyre, addig mi kimentünk, be kellett zárnia az ajtót.  Tíz perc és már ott is volt. A kapott irományt elővette és kifénymásolt nekünk egy lapot.  Persze nem ilyen
pörgős volt az egész, tesóval röhögtünk, hogy ilyen létezik manapság. 
Meg idegesek is voltunk.

A lapot elolvastuk, melyen világosan ott állt, hogy nem vonhatják be a bérletét!!! Felhívtuk rá kedves figyelmét, de nem akarta elolvasni többszöri kérésünkre sem.  Jobb helyeken nem tudom mit csinálnak
ilyenkor, mi őriztük a hidegvérünket :)  Újabb 10 perc unszolásra elolvastattuk vele azt a mondatot, de felfognia nem sikerült a dolgokat.  Kértük, hogy mutasson olyan lapot, hogy ennyit kell
befizetnünk.  Keresgélés, majd telefonos segítség kérése és újabb lapot szorongattunk a kezünkbe.

Ott fel volt sorolva számtalan pont a jogtalan felhasználás módjáról, nem találtuk a mi esetünket.  A vád ellenünk ugyanakkor az, hogy "nem a saját nevére szóló bérlettel utazott"!  No, ez elég röhejes, nem
sikerült megértetni vele, hogy az teljesen mást jelent.  Itt tört meg az udvariasság. Normális hangerő és nem trágár szöveg hangzott csak el.  Mi is segítséget kértünk.  Megkérdeztük, hogy van-e itt olyan
emberke, aki el tudná ezt a két lapot olvasni és meg is érti, mert ön nem.  Innentől tényleg kapott, az érettségi megléte és az idekerülés módját is megkérdeztük, hiszen ilyen csodát ritkán látunk.

Kiküldött minket és bezárkózott!!! Az információs (tényleg hölgyek,tényleg kedvesek) segítettek nekünk. Elmondtuk nekik a panaszunkat és egyikük próbált bemenni hozzá, de ugye nem tudott, mert bezárkózott.  Később sikerült, bár mondtuk, hogy nem sokra mennek vele.  Nem is sikerült nekik sem.  Szegény hölgy futott pár kört, mire előkerült egy megjátszom magam hölgyemény, aki nyájasan beszélt velünk végig és ránk szólt, mert egyszer nőnek mertük nevezni őlassúságát.
De vele udvariasak maradtunk mert várandós volt.  De lehet csak... :)

Jelenleg ott tart a dolog, hogy lecsökkentették 6480 Forintra a büntetést, hiszen a kalauz egy utasleadási lapot kitöltött és az maga 6000 Ft.  Mi ezt is soknak találtunk, írtunk a panaszkönyvbe is.  Nem volt nálunk annyi, a bérlet ott maradt azt csak az összeg befizetése után kapjuk vissza!

Légyszi segítsetek, hogy hol találjuk meg az ide vonatkozó szabályokat?  Ha ennyi a bírság, akkor ennyi, de nem vakon akarunk fizetni.

Miért ad a kalauz utasleadási lapot egy ilyenért és az miért 6000Ft?

Ha hamarabb feladjuk, akkor az egészet be kellett volna fizetni!
Bosszantó! Meg sok idő!

Érdekes egy társaság! Nagyon sok jófej ember van a MÁV-nál, de ezek
nem vótak azok!

No, minden jót!

Üdv: Zoli

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr21422128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manyizga (törölt) 2009.10.02. 08:31:09

Még csak 12 éve vonatozom naponta, de a bérleten mindig is rajta volt egy "IG SZÁMA" mező...
BÁRMILYEN fényképes igazolvány - amit magadnál tartasz - számát rá lehet írni. Nem kell személyinek lennie.

Na persze, ha valaki SOHA nem olvasta még el, hogy mi van a bérletén, annál felmerül a kérdés, hogy honnan tudja, hogy mit vett? :)

sütöde 2009.10.02. 08:40:11

@Manyizga: 100 % -ban ez az igazság !!!!!.
17 év utazás után nem is sok a bünti.

maryy 2009.10.02. 11:33:26

már záradékolva volt a bérlet hogy nincs ig szám és második alkalommal sincs még rajta ig szám akkor jegy nélküli utasnak számit ekkor helyszinen 2000ft pótdij és diák jegy ha van diák,ha nem fizet helyszinen akko lép életbe az utasleadási lap teljes áru jegy plussz 6000ft .(és hozzá téve a kalauz hozzállásán is mulik mennyire tájékoztatja az utast)és a harmadik esetben lép életbe a jogtalan használat teljes áru jegy plussz 6000. meghökkent kalauz!!!

hókuszpókusz 2009.10.02. 11:33:27

@Manyizga: Nem a büntetés jogosságával, hanem a mértékével és az ügy lebonyolításával van a probléma. És nem is azzal, hogy ott van-e a mező vagy sem. Örülök, hogy a tiéden is ott van. Sajna mi nem a tökéletes réteghez tartozunk, ezért néha elfelejtünk dolgokat. Például ráírni egy számot. Büntetés jogos! De miért ennyi? Ez lett volna a kérdés, szóval nem sokat segítettél...

maryy 2009.10.02. 11:36:02

@hókuszpókusz: a büntetést leirtam mennyinek kellett volna lenni arra szépen több lett irva csak tudom én is kaller vagyok

hókuszpókusz 2009.10.02. 11:39:48

@maryy: Köszi, így már élesebb a kép :) Helyszíni bírság viszont nem lett felajánlva!!! És akkor a bérlet elvétele is jogos volt? Mert addig amíg nincs nála a bérlet, mindig jegyet kell vennie.

maryy 2009.10.02. 11:42:09

nem volt jogos bérletet bevonni mindig elöszőr felkén vázolni a lehetőségeket elöszőr helyszini fizetés és akkor ugye ha nem megy erre lett kitalálva az utasleadási lap hogy utolag de ez érthetlen hogy ilyen barmok

Manyizga (törölt) 2009.10.02. 12:10:57

@hókuszpókusz:
saját tapasztalatból mondom, hogy az felejti el ráírni, aki trükközni akar, vagy szándékosan nem írja rá, mert neki személyiségi jogai vannak.
Naponta hallom a vonaton, ahogy vitáznak a kallerral. :)

hókuszpókusz 2009.10.02. 12:21:57

@Manyizga: Nálunk nem ez történt! Nem is lenne lehetőségünk a trükközésre. A vonatbérlettel ilyenformán nem is nagyon szoktak trükközni. BKV bérlettel már szoktak, de azt is csak akkor, ha mondjuk van több diák, felnőtt a családban akik nem egyszerre lébecolnak. Tesóm csak egyedül jár diákként ottonról.

v2peti 2009.10.02. 12:22:34

Két megoldást tartok jónak ez esetben! (ha hiányzik a szám)
1. a kalauz a saját tollát (amivel a jegyeket kezeli) átadván ott helyben ráiratja a számot!
2. a bérletre tesz egy bejegyzést, hogy "számhiányos", majd felszólítja a diákot, hogy sürgősen pótolja azt

Ha egy ilyen bejegyzésselellátott bérlettel utazik valaki, és újra elkapják szám nélkül, akkor jogos a bírság.

Persze lehetne azonnal is büntetni, de egy mindennap ingázó diák esetén kicsi az esélye a közös használatú bérletnek.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2009.10.02. 12:24:50

Szerintem tegyél simán feljelentést csoportosan elkövetett rablás miatt ismeretlen tettes ellen.

Terézágyú 2009.10.02. 12:31:59

@hókuszpókusz:
"Sajna mi nem a tökéletes réteghez tartozunk, ezért néha elfelejtünk dolgokat. Például ráírni egy számot."

De a levélíró nem elfelejtette, hanem ... nem is tudom miért nem írta rá. Nem látta a rubrikát? Nem volt nála toll több napig? Pedig ugye már odaírta egy kaller, hogy rá kell írni...

Na most tényleg, mi a ***** ***** ****ért nem tudja ráírni azt a számot???

Talán azért amiért az emberek 50% képtelen kitölteni egy olyan egyszerű adatlapot, hogy neve/anyja neve/dátum/aláírás????
Mert igen, vagy az anyja neve nem szerepel rajta, vagy nem írja alá... és amikor visszaadjuk neki, azt válaszolják: jaa, azt nem láttam. Nem látta. Mi vagyunk az ötmillió vak országa?

maryy 2009.10.02. 12:40:22

@v2peti: na ezt mondom amit irtál erre felé nálunk igy csinálják saját toll és megkérjük az utast irja rá de ez már záradékolva volt meg is büntették csak a bünti összege nem megfelelő

hókuszpókusz 2009.10.02. 12:43:08

@Terézágyú: A levélíró tesója sajnos elfelejtette, mivel semmilyen más magyarázat nincs a dologra. Esetleg az, hogy szeretett volna sok-sok-sok-sok bírságot fizetni. Majd megkérdem :) De mint írtam, nem emiatt bosszantó a dolog, mivel az elkövetett hiba miatt természetesen fizetni fogunk. De tőlünk ennek a dupláját akarták behajtani!

hókuszpókusz 2009.10.02. 12:47:03

Esetleg nem tud valaki egy linket adni, hogy az ilyen szabályok hol elérhetőek? Vagy, hogy hol lehetne ilyen szabálykönyvet beszerezni? Nem találtam meg az idevonatkozó passzust sehol! És persze köszi az eddigi és ezen túli válaszokat is!

maryy 2009.10.02. 12:48:27

a máv honlapján fönnt kell lenni az üzletszabályzatnak de dijjak külön részbe vannak

Terézágyú 2009.10.02. 12:55:45

@hókuszpókusz:
"A levélíró tesója sajnos elfelejtette, mivel semmilyen más magyarázat nincs a dologra."

Bocs, de ez hihetetlen. Nem hiszem el, hogy x napon keresztül, miután a kaller ráírta, hogy pótolja, ő elfelejtette. Miért nem írta rá ott helyben a vonaton???? Csak legyintett, hogy maaaajd ráírom????

Ezt én rettenetesen szánalmasnak tartom.
Nem védem a hülye kallerokat, se a többi mávost (a magyar vasutat is eléggé rühellem, mint rendszeres utazó), még csak azt se mondom, hogy az illető megérdemli ezt a büntetést - de magának köszönheti az egészet. Hogy "elfelejtettem", meg "most nincs nálam toll", meg "maaajd ráírom"... Most itt az eredménye.

CsigaBige 2009.10.02. 13:01:18

A BKV bérletemre sosem írom rá a számot, egyszerűen azért, mert előfordult már egyszer (kb 5 év alatt), hogy barátnőm feljött vidékről egy napra, és kölcsönadtam neki, hogy tudjon utazgatni a városban. Kérdem én: kit rövidítettünk meg ezzel, hiszen én aznap nem mentem a BKV járműveinek közelébe sem, azaz nem vettem igénybe sem én, sem a barátnőm jogosulatlanul szolgáltatást. Miért kell duplán lehúzni az emebreket? Miért jogos az, hogy ha én nem veszek igénybe egy szolgáltatást, de kifizettem, akkor ne adhassam át az utazáshoz való jogomat legálisan másnak? Kihangsúlyozom, egyzser fordult elő ilyen, de arra gondoltam bármikor előfordulhat hasonló, így azóta sem töltöm ki. Szerencsére még sosem büntettek, max figyelmeztettek, hogy írjam rá legközelebb.

hókuszpókusz 2009.10.02. 13:03:09

@Terézágyú: No, még egyszer leírom, hogy a büntetés mértékével nem értettünk egyet nem a jogosságával. Netán rokona ön a kedves hölgynek?

@maryy: Köszi, átnézem majd még ha lesz sok időm. Eddig ezt a részt nem találtam ott meg.

Manyizga (törölt) 2009.10.02. 13:03:40

Na, rájöttem a megoldásra! A MÁV addig fog ülni a bérleten, amíg lejár az érvényességi ideje. Akkor vissza fogja adni. Addig meg használja valaki, merthogy nem volt ráírva az igazolványszám... :))))))

Manyizga (törölt) 2009.10.02. 13:06:49

@CsigaBige: pont azért kell(ene) ráírni a BKV/MÁV-Start bérletekre az igazolványszámot, mert így lehetséges az UTÓLAG bemutatás. (Otthonhagyott bérlet esetén.) Amennyiben "látraszóló" lenne, akkor ez nem működne. Elég lenne az utólagos bérletbemutatás lehetőségét megszüntetni, és máris feleslegessé válna az igazolványszám-ráírás. (A BKV-bérletigazolvány feleslegessége meg már most sem kérdéses. A MÁV-nak jó bármilyen fényképes igazolvány, csak a BKV játszik hatóságosdit.)

Adani 2009.10.02. 13:07:06

Milyen jogon vette el tőle? Erre is van lehetőség? Tudtommal csak akkor teheti meg ha hamisított bérletről van szó. Minden más esetben közönséges lopás ha elveszi. Egyébként pedig való igaz nem nagy vétség sztem, h nem írta rá a számot, ilyenkor adni kell neki egy tollat ,h ott helyben tegye meg. Emberséges kallerek ezt is szokták csinálni és így a helyes.

Morten Harket (törölt) 2009.10.02. 13:10:31

Hír a jövő heti újságból:

"A MÁV szóvivő az üggyel kapcsolatosan a következőket nyilatkozza:
1. A MÁV soha nem fogja publikussá tenni a szabályzatát, mert akkor mindenki vitatkozni fog, hogy "a szabályzatban nem ez van leírva" és ez nem jó a MÁV dolgozóknak, mert nem cselekedhetnek kedvük szerint.
2. A MÁV dolgozók akkor tartanak csendespihenőt, amikor csak akarnak. Különösen a nyugdíj előtt álló kollégákat ne zavarják az utasok, amikor csendespihenő gyanánt bezárkóznak az irodájukba.
3. Az utasok csak ne ugráljanak, mert úgysincs más alternatíva a MÁV mellett, azaz ez van, tessék ezt szeretni.
4. És adót fizessen rendesen mindenki, különben küldjük a végrehajtót. Mert az adóforintokra szükség van, abból finanszírozzuk minden évben a MÁV-ot."

Terézágyú 2009.10.02. 13:11:47

@hókuszpókusz:
"No, még egyszer leírom, hogy a büntetés mértékével nem értettünk egyet nem a jogosságával. Netán rokona ön a kedves hölgynek?"

Nem, nem vagyok rokona semmiféle mávosnak. Azonkívül bliccelőnek sem. Sőt az efféle "feledékenyeknek" sem.
Ez olyan meglepő? Muszáj rokoni kapcsolatokat feltételezni?

@CsigaBige:
"Miért jogos az, hogy ha én nem veszek igénybe egy szolgáltatást, de kifizettem, akkor ne adhassam át az utazáshoz való jogomat legálisan másnak?"

Hát jelenleg az a szabályozás, hogy csak te használhatod, emiatt rá kell írnod a számot.

Mellesleg az sem ütközik jogszabályba, tehát akár megjátszható lenne (csodálom, hogy a leleményes bliccmesterek még nem gondoltak erre), hogy egy darab bérlettel egyszerre többen is utazhatnak.
Az egyik felmutatja a számnélküli bérletet, majd odaadja a mellette lévőnek, aki szintén felmutatja stb. Az ellenőrnek természetesen semmi joga nem lenne újra ez elsőhöz fordulnia, hiszen tőle már kérte, és az felmutatta, ugyanakkor ahhoz sincs semmi köze, hogy a többi utas nem a táskájából veszi elő a bérletet, hanem a társa adja oda neki...

Netuddki. 2009.10.02. 13:18:19

Na persze! Nem tudta, hogy rá kell írni mi? Tuti, hogy ketten használtátok a bérletet.

Amúgy meg, ha ennyire fáj a MÁV-nak, BKV-nak ez a ráírkálás, akkor írja rá a pénztáros ott helyben. Ennyi! Akkor is ha valaki másnak vesz bérletet!
Egy próbapert megérne a dolog.

CsigaBige 2009.10.02. 13:19:31

@Terézágyú: "Hát jelenleg az a szabályozás, hogy csak te használhatod, emiatt rá kell írnod a számot."

Igen, ezzel tisztában vagyok, tudom, hogy rá kéne írni, csak nem érzem jogosnak. Személyes vélemény. Természetesen, ha ráiratják velem helyben, nem hőbölgök, mert tudom, hogy kötelességem, egyszerűen csak amíg nem muszáj nem teszem meg. A bérletem árát pedig így is kifizetme minden hónapban, nem rövidítek meg ezzel senkit.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2009.10.02. 13:19:55

A blogparódián írtam egy olyan levelet, melyet soha nem fogsz kapni a MÁV-val kapcsolatban :-)

blogparodia.blog.hu/2009/10/02/megint_allunk_vazze_nagy_utazas

Adani 2009.10.02. 13:20:53

@Terézágyú:

Miért ne kérhetné mégegyszer?

Van mikor többször is elkéri, hiszen az utazás végéig rendelkeznie kell jeggyel az embernek, elkérheti újra, h megbizonyosodjon ,h biztosan van-e. Hiszen mi van pl. a Keletiből utazik Miskolcra és csak Gödöllőig vett jegyet, mert úgy volt vele, h addig jön a kaller? Nem emlékezhet minden utasra, h kinek meddig szólt, miért ne nézhetné meg pl. Hatvan után megint ha megint odaér hozzá? Néha meg szokták ,bár valóban nem jellemző, a legtöbb kaller csak az újfelszállókkal törődik vagy velük sem. Volt mikor benyitott a fülkébe és közölte, h újfelszállók jegyét, de már ment is ki a következő mp-ben. Vagy mikor vasútbarátokkal utaztam és a Bz pótkocsi végében tömörültünk, benyit veszik elő az ott lévők az arcképest, kaller kérdezi: Mindenkinek ilyenje van? A választ nem várja meg megy ki. Így mi jegyünk nem lett kezelve.

Terézágyú 2009.10.02. 13:28:23

@Adani:
"Miért ne kérhetné mégegyszer?
Van mikor többször is elkéri, hiszen az utazás végéig rendelkeznie kell jeggyel az embernek"

Persze. A szabályok szerint. De hát éppen arról beszélünk, hogy eztvagyazt a szabályt nem tartunk be, mert "hülyeség" és "jogtalannak érzem" stb.
Egyébként ugyanezt a játékot el lehetne játszani ahányszor csak kéri... csak vastag bőr kell hozzá...
És az igaz, hogy elsősorban ezt a bkvnál lehetne megtenni egy rövidebb utazáskor...
(igen, tudom, hogy ez egy máv-blog, de CsigaBige hozta fel, hogy ő sose írja rá a bkv-bérletre a számot...)

Adani 2009.10.02. 13:40:25

@Terézágyú:

Volánon csináltuk már igaz csak 1x. ezt. Négyen szálltunk fel egy bérlettel, egy embernek volt ő ment először sofőrnek felmutat majd a mellette állónak átad ő is felmutat majd a másik is stb.

Sőt olyan is volt mikor a megállóban dobtak ki az ablakon a bérletét vki, és a haver azzal szállt fel.

Terézágyú 2009.10.02. 13:46:52

@Adani:
Na tessék... Gondoltam, hogy nem az én szabálykövető agyamban ötlött fel először ez a lehetőség...

Talán ezért ragaszkodik a bkv meg a máv annyira a ráírt számhoz...

Tímár Mihály 2009.10.02. 14:12:11

Miért a fizető utasokkal szívózik nálunk mindenki? Ebből csak az lesz, hogy a megszívatott utasok megutálják az egész társaságot. Szerintem az így behajtott összeg messze nem éri meg ezt. A bérletes utasokat inkább meg kellene becsülni.

A normális megoldás az lenne, hogy a kaller oddadja a tollát, és ott helyben rá kell írni a számot a bérletre. Ez után már biztosan nem lehetne visszaélni a bérlettel. Persze az annyira civilizált lenne, hogy nálunk már nem is működne.

Svájcban, ha elvesztem a névre szóló, arcképes éves bérletemet, akkor minimális összegért pótolják, ha otthon hagyom, akkor meg az állomáson kiállítanak nekem egy ideiglenes bérletet ingyen. Lehet ezt így is.

Mkiki 2009.10.02. 14:23:21

@phorvath: De, ha már egy másik alkalommal egy kaller ráírta, hogy írja rá a diákjának a számát akkor miért adná oda a tollat, hogy írja rá? Ezek alapján már figyelmeztették, hogy rá kéne írni.
Egyébként azt írta a posztíró, hogy 4 kalauz volt, az is lehetséges, hogy nem is kalauzok voltak hanem ellenőrök azok szoktak így négyessével járni, azok meg nem olyan elnézőek.

Fly_G_Fly 2009.10.02. 14:33:57

A büntetés mértéke egyáltalán nem magas. A Lajtától nyugatra több száz EURO a büntetés mértéke (büntetési kategóriától függetlenül).

Egyébként ha rá is írják a számot, azt szinte nem is ellenőrzik, hogy valóban az illető utashoz tartozik vagy sem.

Ez a probléma mindaddig fenn fog állni, amíg be nem vezetik a fényképes, chipkártás bérleteket majd 2046-ban! :)

Tibike15 2009.10.02. 14:38:08

Máskor majd ráírod az igazolvány számát és nem azzal trükköztök, hogy többen használjátok ugyanazt a bérletet. Szám nélkül érvénytelen a bérlet, olyan, mintha nem is lenne.
Hajrá vasút, büntesd a csalókat !

sütöde 2009.10.02. 19:13:44

@v2peti: A kalauz tollához semmi közöd , köcsög ! Ne más tollával ékeskedj görény " jenő" !!!

Ákibard! 2009.10.02. 20:56:47

@Adani:
"Tudtommal csak akkor teheti meg ha hamisított bérletről van szó. "

Rosszul tudod.
A jegyvágó minden vasút által kibocsátott utazási igazolványt vagy utazásra jogosító iratot (jegy bérlet, szabadjegy, arcképes, stb) bevonhat.

Itt jelen esetben nem volt kitöltve, ráadásul záradékolva volt már egy iylen eset miatt, ha jól értem. Akkor miről beszélünk?

Ákibard! 2009.10.02. 20:58:22

@Adani:
Büszke vagy magadra látom, gratulálok.

hókuszpókusz 2009.10.02. 23:25:12

@Tibike15: Csalás és trükközés nem történt. Netán rokon a "hölgy"?

Kocsivizsgáló80 2009.10.03. 20:55:53

@CsigaBige: Kérdem én: kit rövidítettünk meg ezzel, hiszen én aznap nem mentem a BKV járműveinek közelébe sem, azaz nem vettem igénybe sem én, sem a barátnőm jogosulatlanul szolgáltatást. Miért kell duplán lehúzni az emebreket? Miért jogos az, hogy ha én nem veszek igénybe egy szolgáltatást, de kifizettem, akkor ne adhassam át az utazáshoz való jogomat legálisan másnak....

Kit rövidítesz meg ezzel? A céget. A bérlet nem ruházható át másra, ha tudsz olvasni ez le van írva a hátoldalán.

Különben átruházhatod az utazási jogodat! Hogy hogyan? Egyszerű! Vegyél jegytömböt!!! Ennyi!

Manyizga (törölt) 2009.10.04. 20:16:47

@Kocsivizsgáló80: tudod, ilyen alapon a MÁV-bérlet ne viszonylatra vonatkozzon, hanem távolságra. Azon a távolságon belül lehessen felhasználni, nem? Budapestről-Székesfehérvárra is lehessen ugyanazzal a bérlettel, meg Ceglédre is utazni! :) Egyszerre úgyis csak egyik irányba megyünk... vagy hogy is van ez? Ceglédről-Fehérvárra? :)))

Kocsivizsgáló80 2009.10.04. 21:15:56

@Manyizga: Ez azért egy kicsit hülyeség lenne nem?

Hasutas 2009.10.05. 00:17:40

www.mav-start.hu/utazas/dijak.php?mid=146818315e711d&chapter=1

Na ez sem teljes,mert az lenne a lényeg, hogy a 12480-ból egy rész viteldíj, mert nem fogadja el érvényesnek a bérletet, egy rész büntetés éppen ezért, + 6000 Ft, mert az előző kettőt nem fizette meg a vonaton, azon melegében.

A honlapos tuti sántít, mert 30 napon túli mérséklés is van már, 2000-ért. Fejből sajna több nem megy, csak azt tudom mit hol keressek...

Tomi77 2009.10.05. 10:36:16

@sütöde: A sötétség tetőfoka vagy...azon is csodálkozom, hogy írni tudsz.:D:D:D
Én ezzel a bizonyos tollal egy jó nagy lakatot rajzolnék a szádra.:D
Hátha az segít.:D

Manyizga (törölt) 2009.10.06. 16:27:11

@Kocsivizsgáló80: A BKV-bérletek adott határon belül használhatóak (gyk. a közigazgatási határon belül.) A MÁV-bérletek meg adott távolságon belül kéne használhatóaknak lenniük. (Összvonalas bérlet), egy adott kiindulóponttól számított x km-es távolságon belülre) Így jóval használhatóbb lenne a bérlet, többen utaznának vonattal.
süti beállítások módosítása