MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Nézd a sok köcsög bliccelő most meg menekül!

2009. szeptember 25. - georgejr

Olvasónk több utastársával együtt sietett az átszállással, a kalauz meg beszólt, mert bliccelőnek nézte őket, pedig csak a vonatot akarták elérni...

 Tisztelt Blog!


Történt velem egy érdekes esemény szeptember 21.-én hétfőn, az Amicus nemzetközi gyorsvonaton. Azért most írok mert melóztam, most jutottam gépközelbe. Győrben szálltunk fel egy kisebb csoporttal. (kb. 15 ember) Ez a csoport Szőnybe tartott, egy 4 napos fejtágítás miatt utaztunk aznap utoljára oda. A gyorsvonat pontos volt és kiszámítható, mint mindig. Felszálltunk Győrben, Komáromig utaztunk, ahol az onnan 07:10-kor induló Délis személlyel mentünk tovább 1 megállót.
 
Az Amicus nemzetközi gyorson, mint mindig hétfőn, eszement tömeg volt. A kalauzt nem is láttuk Komáromig. Eddigi napokon igen, és mindig nagyon kedves volt a kísérőszemélyzet, egy rossz szavunk sem lehetett. Viszont amikor hétfőn Komáromba érkezés előtt a leszálláshoz készülődtünk, ott állt mögöttünk a kalauz, és éppen egy nőt büntetett meg, mert 15.-ei, azaz lejárt menetjeggyel utazott. Ez teljesen jogos eljárás volt az ő részéről. Abban a pillanatban megállt a vonatunk Komárom pályaudvarán, ahol a szomszéd vágányon már várt minket a MÁV Flirt motorvonata. Ekkor a kalauz, látva, hogy mi éppen a vonatról szállunk le, fennhangon kijelentette: "Nézd a sok köcsög bliccelő most meg menekül!" Mivel siettünk, nem volt kedvünk vitatkozni vele, annyit azonban elmorogtunk a bajszunk alatt, hogy 4 napja gazdagítjuk napi 1430 Ft-tal fejenként a MÁV-ot. Arról meg nem én tehetek, ha eddig neadjisten nem a munkájával foglalkozott, és az út közepén jutott neki eszébe, hogy hoppá, ellenőrizni kell a menetjegyeket, illetve a bérleteket. Viszont én úgy tudom, hogy a kalauz már ilyen esetben nem állíthat meg, mert ad 1. az Amicus kb 60 másodpercet áll Komáromban, ad2. ha én nem érem el a délis személyt, akkor engem úgy kirúgnak, mint a sicc! Álló vonaton ne akarjon tőlem semmit sem. Ha meg mégis, elindul közben a vonat, én lekésem a személyt, és akkor vége az éppen most elinduló karrieremnek. Soha nem blicceltem vonaton. Sajnos kénytelenek voltunk vonattal menni, mert a buszközlekedés sem egy leányálom. Ha meg a kalauz így áll hozzá az utasokhoz, akkor ne kalauzkodjon. Ebben a négy napban csak normális, segítőkész és vidám kalauzokkal találkoztunk, le a kalappal előttük, hogy hajnalban, illetve x óra szolgálat után is úgy állnak hozzá az utasokhoz, ahogyan az elő van nekik írva. Őrajtuk látszik, hogy szeretik a munkájukat. De ha felröppen egy hír az ilyen bunkó kalauzról, akkor ezzel a saját kollégái megítélését is rontja. Márpedig kivétel mindig van, és ebben a 4 napban őt leszámítva maximálisan meg voltunk elégedve a kollégái munkájával. Az egyikük még kedvesen érdeklődött is, hogy miért nőtt meg a Szőnybe utazók száma.

Konklúzió: A kalauz vagy legyen normális, vagy tartsa meg a megjegyzéseit magának, mert ezzel is utasokat veszíthet az amúgy is veszteséges társaság. Nem tudom a kalauz nevét, de remélem elküldik egy illemtanfolyamra. A többieket, akikkel az elmúlt 4 napban találkoztam, meg megilleti egy dicséret. 

Üdvözlettel:
Tamás
Győr
 

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr271406781

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

yooccoo 2009.09.25. 19:14:05

ha nem lenne bliccelő, nem lenne bunkó kalauz

kovpeter 2009.09.25. 19:29:35

@yooccoo: ne haragudj, de ez egy baromság...

Loop · http://www.autostat.hu/ujdonsagok 2009.09.25. 19:31:18

hát ez hozzá tartozik a dologhoz. van sok bunkó bliccelő és bunkó kalauz is... az intelligenciával elég komoly gondok vannak általában.

scuderia ferrari 2009.09.25. 19:33:46

Ha nem lennének bunkó kalózok, akkor többen mernének bliccelni.

kacsa65 2009.09.25. 19:35:11

@yooccoo: Javíts ki, ha tévedek: egy kalauz a bliccelővel sem lehet bunkó. Ha meg egy nem bliccelőnek beszól, akkor valószínűleg csak a kalauzkodása idejére vált gumicsizmáról bőrcipőre de a mentalitás marad. Ebben az országban minden surmóságra van felmentés?!

scuderia ferrari 2009.09.25. 19:35:56

a bkv-n mindíg bliccelek, néha fülön csípnek, ilyenkor a kultúrált stílusommal tudom megúszni a büntit.
máv-on még nemzetközi viszonylatban is tudok bliccelni, sosem buktam még le

yooccoo 2009.09.25. 19:53:38

tehát az normális, hogy a sok bliccelőnek áll feljebb, ha meg merik szólítani, hogy be kellene mutatni a jegyet?

agybunda · http://www.failsite.blog.hu 2009.09.25. 19:54:45

Magyarország, én így SZERETLEK!

kispista2 2009.09.25. 20:01:25

@yooccoo: Mi van te féreg geci mávos tolvaj?
A seggfej kalauz a fizető utasokkal volt bunkó! Azokkal akiktől a fizetését kapja.
Miért jelenik meg mindig egy ilyen hulladék és kezdi fikázni az utasokat? Mi köze a bliccelőknek ahhoz, hogy egy fizető utassal ilyen stílusban beszél egy senkiházi nyolc osztályt végzett egysejtű?

kispista2 2009.09.25. 20:03:25

@kacsa65: Csak egy állami cégnél dolgozhat ilyen tapló ember, egy magáncégtől már kirúgták volna ha az ügyfelekkel így beszél.

kispista2 2009.09.25. 20:08:07

@kacsa65: Csak egy állami cégnél dolgozhat ilyen tapló ember, egy magáncégtől már kirúgták volna ha az ügyfelekkel így beszél.

sütöde 2009.09.25. 20:13:15

Egy dolog igaz,akármi baja van az utasnak csak a kalauzt,vagy a pénztárost zaklatja mindenért, aki a milliókat ellopja ,zsebrevágja,az Tahitin nyaral egész évben aztán kijelenti: ELADTAM AZ ORSZÁGOT !!!

sütöde 2009.09.25. 20:20:21

@kispista2: Menny be az " otp "-be vagy egyébb nyalánkságba.....majd rádöbbensz a valóságra !!!

2009.09.25. 20:29:35

Iszonyatosan megrendítő történet!!

nemezisazis 2009.09.25. 20:40:20

hogy ti milyen ostobák vagytok már megint.. a kallerek nem kapnak levonást ha nem szarrágók. egyszerűen azért szarrágók mert jogosan elégedetlenek azzal amit az életben fel tudnak mutatni.
vagy azt szeretnétek mondani, hogy ez szakmai elhivatottság? hát lol ha egy ilyen munkakörben végrehajtandó feladatokat szent küldetésként értelmezi..

inkább az első verzió.

kacsa65 2009.09.25. 20:40:40

@yooccoo: Nem, igazad van, az ugyanúgy nem normális. Ha a jog azt mondaná, hogy egy közfeladatot ellátó személy (márpedig a kalauz és az ellenőr szerintem ilyen) inzultálása nem szabálysértés, hanem súlyosabb és nagyon szigorúan büntethető, akkor a bliccelő aki lebukott és még nem is tud úriemberhez méltón viselkedni, igenis legyen lehúzva még néhány 10 ezressel.

nemezisazis 2009.09.25. 20:41:13

kurvaistenfaszát ebbe a szar rendszerbe 5ből 3x ez van... írok írok sokat oszt mire komment küldése szimplán törli. hát baszódjon meg az üzemeltető..

lurkó 2009.09.25. 20:41:43

Elővárosi vonaton ahol tényleg nagyon sok a simlis blicelni szándékozó BKV-n utazáskulturálódott genyó, ilyen jeleneten meg sem lepődök. Ha enyire érzékeny a kis lelke menjen oda a jegyvizsgálóhoz még a vonaton mutatni a jegyet lehet meglepődik de kedves lesz és megköszöni. Magam is egy jól nevelt udvarias segitőkész ember vagyok de ami ott folyik szinte minden vonaton néha engem is kihoz a sodromból. Ráadásként a főnökeinknek hála sokszor 500 utasra jut 1 jegyvizsgáló...

Unter Bahn (törölt) 2009.09.25. 20:57:32

@ertzuiop: "buzi aki vonatozik"

Ezen kijelentéssel érdemben nem tudok vitába szállni, de: ~13 éve nem ültem vonaton, egészen múlt hétvégéig, amikor szembesültem egykori szakmámmal - hiába, a névválasztás is kötelez:-) - és döbbenet volt a MÁV mostani állapota.

A részletekbe nem folyva, csodálkoztam azon, hogy a Miskolc-Győr közvetlen gyors megszűnt... csodálkoztam, hogy Ms-Füzesabony között 20 perc késést sikerült összehozni, ehhez akarni kellett, mert autóval anno (1.4 Ford Escort) 35 perc volt az Eger-Miskolc távolság.

Az hogy a Keletiben nem vár meg a csatlakozás, nem volt váratlan. Az viszont igen, hogy az Interneten jelzettel ellentétben igenis kellett pótjegy a Rail-Jet vonatra, igaz ezt előzőleg tisztáztuk, tehát félreértés magán a vonaton nem volt és meglepő (sőt meglepő trehányság) volt a kritikán aluli gördülési zaj:-)))

Visszafelé szintén nem mondhatnám eseménymentesnek az utat, kezdve onnan hogy DIREKT hajnalban indultunk vissza, mégsem sikerült időben beérni... -40 perc Győr-Bp úton még '90-ben is eseménynaplós ügy volt... most mintha a terv része lett volna.

Természetesen semmilyen csatlakozást nem értem el és autóval kellett értem jönni... nézzük a jobbik oldalát: volt időm sörözni,

Szóval ha előveszem a diplomámat, akkor ÉN VAGYOK A MÁV... de ha megnézem hogy most mi van, inkább megtagadom magamat. Ezt véletlenül ENNYIRE elkúrni nem lehet...

Nekem van egy ELMÉLETEM... valakinek kell ez a vasút:-(((

(Merthogy így olcsóbb...)

alte trottel 2009.09.25. 20:58:33

@lurkó:
Nyugi lurkó, már nem sokáig kell magad idegelned a sok rohadék utas miatt. (Hát nem utazni akar a pénzéért a rohattállattya?) Még pár év, még több hozzád hasonló tapló és már a batyuscigány is a Volánbusszal viszi a húdeolcsóalkalmivételt. Aztán majd ültök és nézitek egymás okos, barátságos orcáját a szép jelvényes sapka alatt.

viks 2009.09.25. 21:04:55

Mi ebben a történetben a fura? Bármelyik magyar fórumon ez megy, a flémelés, beszólogatás, okoskodás. Ez egy ilyen ország így kell szeretni.

Netuddki. 2009.09.25. 21:07:10

Kis pénz kis kalauz!

lurkó 2009.09.25. 21:46:51

@alte trottel: A kommentemből jött le neked hogy tapló vagyok? Hát érdekes ember vagy hogy ne irjak csunyábbat. Kicsit fura a szövegértelmezésed vagy inkább azért mert a vasutnál dolgozok? Hála istennek megtehetem hogy magasról szarok a véleményedre!

huncutszamóca 2009.09.25. 21:55:17

Kedves posztíró!
Koncentrálj a karrieredre, az ilyeneket pedig fel se vedd!
Ennyi.

Bedina74 · http://anyaapagyerekek.blog.hu 2009.09.25. 22:18:24

Szerintem minden munkahelyen vannak ilyen emberek. Ne feledd egyik füleden be, másikon ki. No stressz, no para.

lavór 2009.09.25. 23:23:18

Amíg az utas/ok "tapló", addig a jegyellenőr is az. Mit kell ezen csodálkozni?

Legalább annyira nem szelektál, és általánosít, mint a bejegyzés szerzője.

xuxu (törölt) 2009.09.25. 23:54:39

Azért üres a köcsögfa?

kuciber 2009.09.26. 00:02:55

Egy "európai" országban nem azért vesznek jegyet buszra, vonatra, villamosra, mert félnek a kalauztól, hanem azért mert természetes dolognak tartják, hogy ha igénybe vesznek egy szolgáltatást, azért fizetni kell. Ha ellenőrzik, ha nem.

bgp 2009.09.26. 00:04:42

@scuderia ferrari: Ha a bunkó nem az álló vonaton kezdett volna dolgozni, akkor talán jobb lett volna a hatásfoka. Ez egy szimplán tapló kalauz volt, aki ráadásul nem volt hatékony.

Mike36 2009.09.26. 03:18:40

@kacsa65: meg kéne tán tanulni olvasni

Rob67 2009.09.26. 06:12:35

@yooccoo: Ne haragudj, de nem aludtad ki magad, vagy olvasási nehézségeid vannak?
A post arról szól, hogy nem olyan halgatta ezt a beszólást aki bliccelt.
Egyébiránt pedig én szeretek vonattal utazni.
Minden reggel és este megteszem, azzal járok dolgozni.
Tiszta, csendes, kényelmes, gyors, pontos, nem zsúfolt.
A kalauzok mindig mosolyognak és aranyosak.
Persze az is igaz, hogy nem Magyarországon élek, Angliában.
De a többi valóban igaz.
Az itteni kalauzok sem többdiplomásak, és nem a legjobban kereső réteghez tartoznak helyileg, ezek szerint akkor a bunkó hozzáállás nem fizetésfüggő, ez emberi tulajdonság, egyfajta komplexus.

efhábé 2009.09.26. 06:38:09

@Rob67: Angliában sosem vonatkoztam, több más fejlett országban viszont igen és megdöbbentő volt, hogy ott még a kalauz is embernek néz ki. Itthon süt szerencsétlenekről, hogy nem túl bonyolult lelkek és szarul keresnek.
Máshol viszont a kaller kinéz és itt most nem csak a pénzről beszélek, hanem azért csillog valamennyi értelem a szemében, emberien tud kommunikálni stb.
Nem azt látni rajta, amit itthon egy csomó kalleren, hogy közvetlenül a vonatajtóban cseréli a gumicsizmát cipőre.

georgejr · http://mav.blog.hu 2009.09.26. 07:12:39

Kultúráltan már emberek. Imádom, amikor kijön a jómagyarnyelvivirtus....

kacsa65 2009.09.26. 07:59:07

@Mike36: Gondolkozol rajta? Helyes! Mikor kezded?

lordart 2009.09.26. 08:28:36

Tele van ez az ország morcos, morgolódó, elégedetlen, frusztrált emberekkel. Utasokkal, dolgozókkal és mindenféle ellenőrökkel egyaránt. Őszintén: nem is csodálom...

Puncskocka 2009.09.26. 08:50:08

egy ilyen beszólást fel se kell venni... nem érdemes! te tudod magadról, hogy nem jogos, ő meg legyen boldog, hogy beszólhatott, kisstílű... ennyi

szs. · http://szabosandor.blog.hu 2009.09.26. 09:18:47

A fizető utasok és a kalauzok viszonyáról szóló eszmefuttatásnak csak akkor lenne értelme, ha a MÁV az utasok pénzéből élne. Így meg az utas inkább csak zavaró tényező sokszor.

M_R 2009.09.26. 09:33:51

Bakker ha 15-en mentetek együtt miért nem mentetek kocsikkal, négy autóban kényelmesen elfértek (sőt ha kell háromban is), olcsóbb, gyorsabb. Nem kell a MÁV elbaxott menetrendjáhez alkalmazkodni, parázni hogy ha nem éred el a csatlakozást, akkor bukod terénminget - vagy haza esetleg 4-5 órával később érsz.

Vonattal csak a gazdag mazochisták utaznak.

Páneurópai Harci Kos 2009.09.26. 09:51:23

"A kalauz vagy legyen normális, vagy tartsa meg a megjegyzéseit magának, mert ezzel is utasokat veszíthet "
és
"Sajnos kénytelenek voltunk vonattal menni, mert a buszközlekedés sem egy leányálom. "

És még sokan kénytelenek vonattal menni, ebből adódóan nem nagyon hiszem az utasveszítést.

Te mimózalelkű :DD

Caravallo · http://nimfoman.blog.hu 2009.09.26. 10:02:48

@M_R: Vonattal nem csak a gazdag mazochisták utaznak, hanem az a sok ingázó is, akiknek nincs lehetőségük egyéb megoldásra. Azok, akiknek a munkahelye (még) fizeti a bérletet vagy egy részét, és a szerencsétlen flótás örül, hogy egyáltalán van hol dolgoznia.
Az elővárosi közlekedésben ez napi szinten legalább 100 ezer embert jelent, ők azok, akik reggel hatra járnak melózni, vagy három műszakba valamelyik még működő üzembe, áruházba, kórházba, irodába stb.
Nekik sok választásuk nincs, belefásultak a napi szintű problémákba. Ha hideg van, reped a sín, szakad a vezeték, befagy a váltó, ha esik a hó, takarítani kell a sínpárt, elromlik a biztosítóberendezés, vagy a mozdony elé ugrik egy öngyilkos a naponta jelentkező autós ütközésekről nem is beszélve.
Ritkán járok vonattal, de akárhányszor utaznom kell valahova, sosem úszom meg késés nélkül. A legkevesebb a 10 perces, de mint említettem egy másik post kapcsán előfordult nyílt pályán 6 óra is.
A személyzettel eddig még nem volt gondom, nem láttam részükről irritáló viselkedést, hacsak nem számítjuk a totális tájékoztatáshiányt.
Nagyobb baj, hogy koszosak a vonatok, a wc-t képtelenség használni, az ablakokat vagy nem lehet lehúzni (hőség idején) vagy nem lehet fent tartani (eső és hideg esetén), az ajtók zörögnek, az üléshuzatok mocskosak, és igen létezik egy olyan utasréteg, amelynek mindez köszönhető.
Nem a MÁV-ot akarom védeni, mert rengeteg kellemetlen és dühítő órát szereztek már nekem, de sokszor megtapasztaltam, hogy a mocsok legnagyobb részért az utasok felelősek.
Mi nyavalyának kell összemázolni az ablakokat, hogy ne lehessen kilátni, miért kell összevagdalni az üléseket, letörni a kilincseket, kiszedni az égőket, lelopni az alumíniumléceket, összehányni, összeszarni a wc-t, eldobálni az üres sörös dobozokat...
Sorolhatnám.
Az utazáskultúrát meg kellene tanulni előbb, utána lehet számon kérni a takarítás hiányát, a késéseket és a bunkó kalauzokat.

gothmog 2009.09.26. 10:35:04

a poszt kulcsmondata ez:
"Sajnos kénytelenek voltunk vonattal menni"
és ennyi.

Grigorij 2009.09.26. 10:37:23

Hát Tamás, karriered nem lesz komoly...
Durva sérelem ér, erre ide írogatsz? A mamádnak elmondtad?

géza11 2009.09.26. 10:55:18

A kedves levélíró kissé túlreagálta ezt a dolgot. Ad 1 : a kalauznak valószínűleg megvannak a maga tapasztalatai a jegy nélkül utazókkal kapcsolatban, ez a társaság pedig az ő szempontjából épp úgy viselkedett, mint akik bliccelnek.
Ad 2: Az hajszál híján kerékbetört karrier rémképének felfestése elég vicces, hiszen a kalauz meg sem próbálta megállítani a kedves levélírót.

Mkiki 2009.09.26. 14:10:40

Most nem azért, hogy védjem a kalauzt, de ezt a postoló írta: "a leszálláshoz készülődtünk, ott állt mögöttünk a kalauz", ha már ott állt mögötte akkor miért nem vette elő a jegyet és mutatta meg neki? Akkor már biztos elhangzott a szokásos felszólítás, hogy "jegyeket, bérleteket kérem ellenőrzésre", ha látod jön a kalauz és kéri a jegyet és tudod, hogy sietned kell átszállnod akkor nem az az első, hogy minnél előbb odaadod neki, hogy nézze meg? mégha a nőnek éppen az utasleadásit írja is akkor is mondhattad volna, hogy elnézést sietnünk kellene a másik vonathoz, megnézi azt kész, mindenki boldog biztos szedte volna le a fejed. Már ne is haragudj, de persze, hogy azt gondolja, hogy bliccelsz, ha már ott áll mögötted amikor még a leszálláshoz készülödsz és erre Te szó nélkül leszállsz.

RockyBalboa91 2009.09.26. 22:15:43

@ertzuiop: Tiszta szívből kívánom neked, hogy jöjjön rád a kiadós, segget nem kímélő fosás a buszon, és/vagy nyomorogj rajta vagy 100 km-t, vagy a kocsiban kapjon el a dugóban a város közepén, vagy az autópályán. Akkor megbecsülnéd a vonatot ne félj!

Nagymoli 2009.09.27. 13:41:58

@nemezisazis: Nem kell ide sokat írni. *.txt be szoktam írni, ha sokat akarok, aztán copy--->paste. ;-) És nem lesz ideges az ember, és a szolgáltató anyukája sem fog csuklani.

Nagymoli 2009.09.27. 14:00:39

Lekopogom, velem még soha nem fordult elő ilyen eset. Ha van időm, kedvem, vonatozok, de idő hiányában inkább kocsival megyek, gyorsabb... Volt már, hogy okkal büntethettek volna, mert nem arra vonatra szálltam, ahová vettem a jegyet. A Jegyvizsgáló felvázolta, hogy neki most büntetnie kellene, de büntetés helyett fellapozta a menetrendet, kedvesen mosolyogva szólt, hogy Kelenföldön szálljunk le, igyunk egy üdítőt a restiben, és jön is visszafelé vonatunk, és a jegyet is kényelmesen megvehetjük. És ennek jegyvizsgálónak köszönhetően gyakrabban vonatozok már. hosszú távon megéri kedvesnek lenni. Másik ellenőrös sztori(BKV): Két nagylány, két kislány a társaságomban. Egyik "nagylány" nem hozzám tartozott, de érte mentünk a Délibe. Ő azt látta, mi jegy nélkül megyünk, nekem fel sem tűnt. Családjegyünk volt négyünknek. Neki semmije, de nem vettem észre. Ellenőr jött, elővettük a jegyet, másik lány meg már kezdett pityeregni. Kifizettem gyorsan a büntetést, kb 2000 Ft, nevettem egyet az egészen, ellenőr sem érezte túl jól magát, nem akart mindenáron büntetni látszott rajta. Vendégünk viszont egy életre megtanulta, hogy mindenért fizetni kell, és ciki a bliccelés. Lógtam én is villamoson persze, amikor már sörre sem volt pénzem. De ha elkaptak, szó nélkül fizettem, és elnézést is kértem.

krtek24 2009.10.02. 17:25:47

@kispista2:
Te hol élsz? Egy átlag magyar "magáncégnél" százszor bunkóbbak, mint egy állami társaságnál/intézménynél. És előbbi esetben 90%-ban következmények nélkül, ami az utóbbiak esetében nem mondható el.
süti beállítások módosítása