MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Adjál már egy cigit! – huligánok borzolják az utasok idegeit

2009. augusztus 29. - georgejr

 A vasútállomások az átlagosnál több veszélyforrást rejtenek magukban. Itt zajlik az átutazó forgalom, itt tanyáznak a hajléktalanok és az éjjel-nappal nyitva tartó szórakozóhelyek is vonzzák a bűnelkövetőket.
Olvasóink a közelmúltban arról számoltak be, hogy napközben két férfi vetette be magát a békéscsabai pályaudvarra, ahol szinte mindenkihez volt egy-két keresetlen szavuk.

Cigit és pénzt kunyerálták nem éppen irodalmi stílusban, aki pedig nem adott, azt alpári modorban küldték el melegebb éghajlatra. Ráadásul az egyikük harsány hangon beleénekelt az utasok fülébe. A váróteremből a rögtönzött műsor és kéregetés miatt mindenki a peronra vonult, s inkább a tikkasztó hőségben leste a vonatokat. Hasonló esetek valószínűleg akadnak szép számmal máskor és máshol is.

— Békéscsaba és a megye többi állomása sem tartozik a veszélyes pályaudvarok közé — nyilatkozta lapunknak Szentes Bíró Ferenc. A MÁV területi kommunikációs vezetője elmondta, hogy Békéscsabán időnként a Románia felé tartó utasok és bizonyos esetekben helyi lakosok okoznak gondot a vasúti megállóhelyen.

A társaság egyébként szűkös anyagi lehetőségei mellett is alkalmaz vasútőröket, de nekik 24 órán keresztül elsősorban a rongálásokat, a balesetveszélyt, a lopásokat és a graffitik „megszületését” kell megakadályozniuk. A térségben egyébként akad egy gyorsan mozgatható, „repülő” csapat is, amely szükség esetén szinte azonnal bevethető. Békésben az utóbbi időben egyetlen esetben kellett vonulniuk, akkor a graffitisek megfékezésére az orosházi állomáson. A falfirka egyébként igencsak sokba kerül a MÁV-nak, hiszen a graffitivel okozott kár évente a 100 milliós nagyságrendet is eléri.
 

folytatás a beol.hu-n

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr311346607

Kopi3.14 2009.08.29. 17:16:32

Vasúti rendészeket előkerítnei, hogy távolítsák el őket, másrészt szappant a pofájukba, acélbetéet a fogaik közé.

Kocsivizsgáló80 2009.08.29. 21:14:08

Tudjátok az a baj, hogy egyre több lesz az ilyen balhé a csürhe fekák miatt. Nem ismernek ezek sem istent sem semmit.

A vasút őrök meg nem igazán tehetnek hivatalosan semmit. Annyit tehetnek max mint másik civil. Megkérhetik a tetűket, hogy hagyják el az állomást. Majd kihívhatják a rendőröket.

Pont az utasoknak, az embereknek kellene összefogni ilyenkor és elzavarni ezeket az állatokat a picsába. De sajnos annyiszor hallottam, olvastam olyanról, hogy még a fejüket is elfordították az emberek.

kovpeter 2009.08.30. 08:39:42

Azok között az utasok között nem volt pár férfi, aki összefogott volna, és kizavarta volna a kellemetlenkedőket a teremből??!! Na ez a szégyen! Ezért tehetnek és tesznek meg ezek mindent, lopnak csalnak összevernek stb...

Ákibard! 2009.08.30. 08:50:29

@kovpeter:
Hányszor hallottál már olyanról, amikor az önkéntes seítők jártak szaruk? Mondjuk egyik rendbontó "véletlenül megsérült" vagy bármi okból gy lett belőle, és végül nem a rendbontókat marasztalták el?

Esetleg előkerül egy kiskonyhakés, és már nincs csak 1 veséd...
Kell ez?

Régen tudtál szólni, esetleg fellépni ezek ellene, de mostmár nem tudhatod mikor kinek mi lóg az oldalán...
A trabantos is agyonlőtte a kamionost, mert nem engedte előzni...! Kell neked, hogy ne menj haza mert egy ilyen barom agyonlőtt?

Ákibard! 2009.08.30. 08:53:21

@Kocsivizsgáló80:
"Annyit tehetnek max mint másik civil. Megkérhetik a tetűket, hogy hagyják el az állomást. "

Ez azért nem teljesen van így...

Nem tudom mi a besorolásuk, de ha inimum biztonsági őr, akkor eltávolíthatja a rendbontót a magánterületről, arányos erő felhazsnálásával.
Illetve szabálysértésvagy Bcs. esetén visszatarthatja a Rendőrség kiérkezéséig.

Gondolj bele, ha a tezkóban eklezdesz randalírozni, ott sem szépen megkérnek, hogy ugyan menj már ki, hanem kib_sznak mint macskát szarni. És jogosan. A magánterület védelmében van ott, és ezt a védelmet joggal el is látja.

CsigaBige 2009.08.30. 10:57:27

Nah, egy ismerős eset...és nem hiszem, hogy én vagyok az egyetlen...

Leijon 2009.08.30. 12:12:00

Hát igen...a csabai állomáson elég sok érdekes ember vagy egyrészt a nagy nemzetközi forgalom miatt másrészt pedig a menekült állomás miatt. Ez van. De egyébként a napokban kellemesen csalódtam, mert a várótermet TAKARÍTÓGÉPPEL takarították!!!!

Kocsivizsgáló80 2009.08.30. 15:12:19

@Kopi3.14: Mellesleg én is csípem a búrádat!

Kopi3.14 2009.08.30. 17:54:52

@Kocsivizsgáló80: Ez nem tény, hanem feltételezés. pláne nem országosan, pláne nem Békés megyére vonatkoztatva. Csak te vagy előítéletes bunkó. A szövegben sem volt említve mifélék, s úgy mellékesen egyre gyakoribb, hogy fiatalok fehérek követik el az ilyeneket. Csak ki kéne nyitnod a szemed és látnád, de tudom, akkor nem tudnál cigányozni, s nem lenne olyan jó neked.

Adani 2009.08.30. 18:06:23

@Kopi3.14:

Ha a csabai vasútállomásról van szó akkor valóban kb. 99% az esélye, h nem a napon lebarnult tücskök voltak, eddig csak őket láttam a vasútállomáson ott ilyesmiket csinálni.

Egyébként tényleg azt kéne, h vasútőröket oda és pakoljanak ki mindenkit, aki nem odavaló, randalírozó csürhét, csövest, koldust stb. Pár napig kéne csak állandó őrség oda aztán leszoknának róla, h oda járjanak.

Egyébként a csabai vasútállomáson az ajtóra ki van téve egy hajléktalanszálló címe is, h oda lehet menni.

georgejr · http://mav.blog.hu 2009.08.30. 21:24:03

a fekazast es az anyazast keretik abbahagyni!