MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Legalább három órát vett el az életünkből a MÁV

2009. július 03. - georgejr
Anikót csöppnyi 3 órával vágta haza a MÁV. Először az indulási vágány cseréjével késztetik némi testedzésre Kelenföldön, majd krónikus kalauzhiány miatt késve indult a csatlakozás. Mindezzel nyilván nem sikerült a vasútnak Anikó szívébe lopnia magát....
 
"Legalább három órát vett el az életünkből a MÁV
MÁV-bakik sorozatát szeretném megosztani az alábbi posztban, mindegyik egyetlen út alatt történt, 2009.06.19-én.
Elöljáróban: 6 óra alatt sikerült leérkeznünk Budapestről Csopakra.
Kezdődött azzal, hogy jegyet vásároltunk Kelenföldön, majd megkérdeztük, honnan indul a járat, megmondták, hogy a 16-os vágányról. OK, átmegyünk, majd konstatáljuk, hogy 16-os vágány, mint olyan, nem létezik. A 15-ösön megkérdeztük a vasutast, hogy mit tud a vonatunkról. Válasz: "Innen indul". Békésen várjuk, majd hirtelen bemondják, hogy a fehérvári vonat a kettes vágányról indul és látjuk, amint épp érkezik. Akkora rohanást nem sokat láthatott az a pályaudvar, de sebaj, elértük épp.
 
Tanulság 1: ne higyj a jegyeladók információinak, győződj meg magad az indulási helyről és időről, ha tudsz!

Rendben, fölszálltunk (hely persze nem nagyon volt, de legalább megyünk), rostokolt a vonat 20-30 percet Érdnél, de sebaj, hátha elérjük a fehérvári csatlakozást. Nem értük el, 20-30 perccel lemaradtunk, következő másfél óra múlva, Volán nem megy, Veszprém fele nem kerülünk, sebaj, mi az a másfél óra, szép türelmesen kivárjuk, a fehérvári pályaudvar úgyis csodaszép, sör van, beszélgetni tudunk.

Tanulság 2: érdemes mérlegelni az alternatív útvonalakat!

Ám amikor a másfél órához képest is eltelt másfél óra, akkor már kezdtünk idegesek lenni. Megkérdeztük, mi a probléma, miért nem indul a vonat. Válasz: NINCSEN KALAUZ! (ekkor már este 9 bőven elmúlt, mi délután ötkor indultunk.) Közben megtudtuk azt is, hogy az előző vonatunk azért késett, mert Csajágnál kigyulladt egy mozdony ezért Érdnél nem működtek a váltók. WTF?
Majd látjuk, hogy mellettünk van még egy tapolcai vonat ami szintén pár órája rostokol Fehérváron. Miért? NINCSEN MOZDONY! Kérdezzük: melyik indul előbb? Ez az utóbbi, mozdonynélküli. Mikor indul a másik? Nem tudják!
OK, felszállunk arra, ami előbb megy, nem szép új start-vonat, nem is áll meg Csopakon, Füredről kell még átvergődnünk, nem baj, elmegyünk vele, nem merjük megkockáztatni, hogy a másik esetleg még három órát döglődjön Székesfehérváron.
Innentől már csak annyi, hogy a füredi kitérő még egy órával megdobta az utunkat, de "csak" azért ennyi, mert szerencsénkre volt még busz ilyen későn. (Persze a Csopakon megálló vonat 5 perccel a mienk után indult, de ezt gondolom már mondanom sem kell.)

Így a végső mérleg:
17 órától 23 óráig tartott az utunk, ami normális esetben maximum 2,5 - 3 óra.

Tanulság 3: utazz Volánnal, még olcsóbb is. Mi is így tettünk hazafelé és nem bántuk meg.

remélem kikerül, üdv,
Anikó

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr241225255

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

No_Sol 2009.07.03. 21:37:43

Kelenföldön a 14-15-ről úgy tudom, hogy a Keletibe érkező, illetve onnan induló vonatok mennek. Csopakra meg csak a déliből mennek vonatook Én erre 4 utazás után rájöttem. egy jegyeladó aki ott dolgozik, ezt miért nem tudja??

Gáspár Norbert Pál · http://www.panoramio.com/user/185261 2009.07.04. 07:58:19

A tájékoztató táblán is kint van, hogy melyik vonat melyik vágányról indul. Csak el kell olvasni. :)

petya.bacsi 2009.07.04. 08:51:37

Kalandtúra, lehet meggazdagodnék, ha MÁV-túrát szerveznék külföldieknek kalandtúra címszóval.

Érdemes egyébként a vizuális utastájékoztató táblát nézni, igaz, az sem mindig mutat valós adatot - a Keletiben -, de úgy nagyjából az a biztos, meg a hangos rikkancs. A rohanás persze nem kizárható így sem, ha mégsem onnan indul a vonat :)

Elég meleg van, igazi hőség, persze a MÁV-ra nem csak a hideg, a hó, a fagy veszélyes, hanem a Napocska is. Tehát műszaki hiba télen-nyáron előfordulhat náluk.

Azért ez szép pech-hullám, remélem nem akarják mindennapossá tenni.

Nikó_ 2009.07.04. 15:18:55

Igen, utólag már késő bánat módon rájöttünk, hogy meg kellett volna nézni a táblát is, de vakon bíztunk a kapott információkban:) szóval ez a rész csak részben a MÁV hibája, a miénk az volt, hogy hittünk neki.
Különben aznap mindenhol káosz volt, mert valahol Balaton mellett kigyulladt egy mozdony kora délután...de szerintem mindez nem indokolja, hogy Fehérvár előtt ill. Fehérvárnál ekkora bakik történjenek.

Snake 2009.07.04. 16:47:51

@Nikó_: Ha a Balaton mellet meghal a vasúti közlekedés, akkor az a szerelvényfordulók miatt kihat az egész vonalra, egészen Pestig.

lurkó 2009.07.04. 17:09:02

@Snake: Főleg ha közben felújitások miatt amugy is akadozik az egész.

sexojoe · http://sexo.blog.hu 2009.07.04. 18:58:19

Velem is előfordult, hogy mozdonyt kellett cserélni, azt fél óra késéssel rendesen lekéstem a csatlakozást.

kinaisas 2009.07.06. 15:51:16

Azt mindenkinek tudni illik, ha egy egyvágányú pályán (pl. Balaton mellett) késik egy vonat, az - főleg a nyári menetrendben - 95%-os valószínűséggel tönkrevágja az összes többi vonat menetrendszerűségét aznap estig azon a vonalon. Ezen sajna nem lehet segíteni. Vagy mégis! Kell építeni végig még egy vágányt. Höh. Majd pont erre lesz pénz.

kinaisas 2009.07.06. 15:56:02

Off.
Egyszer régebben odajött hozzám egy öreg bácsi a józsefvárosi pályaudvaron. Aggódott, megkérdezte, eléri-e ez a vonat a csatlakozást Kiskunhalason, mert hogy 40 perc késéssel fog indulni. Mondom neki: Papa, ha hoz két üveg sört, pontosan fogunk érkezni Halasra. Csak nézett az öreg. Sört nem kaptam. Meg is érkeztünk 40 perc késéssel Halasra.
On
süti beállítások módosítása