MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Nem késik a vonat, ha bejelentik a pályaudvaron

2009. május 18. - georgejr

Vasúti késés esetén kártalanítania kell az utasokat a MÁV-nak, ha életbe lépnek az Európai Unió utasbarát rendelkezései. A várhatóan decembertől hatályos szabályok értelmében a jegyár felét kell visszafizetni, ha két óránál később fut be a vonat.

Idén rákényszerülhet a MÁV, hogy fizessen az utasoknak a vonatok késése miatt. Egy uniós rendelkezés szerint ugyanis még ebben az évben, december elején életbe lépnek az utasbarát szabályok. Hatvan percnél nagyobb késésnél a menetjegy negyedét, két óránál hosszabb várakozás esetén a felét kell majd visszatéríteni. Az újság úgy tudja, hogy a MÁV-START felkészült a végrehajtásra, de még reménykedik, hogy Magyarország átmeneti mentességet kér az előírás alól. A minőségi és egyéb fogyasztói kifogások esetén a vasúttársaságok törekszenek a kompenzációra, erről az üzletszabályzatok is részletesen rendelkeznek - számolt be a tapasztalatokról a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivője. Kathi Attila elmondta: a vonatok késése vagy kimaradása esetén jelenleg egy kormányrendelet az irányadó, melynek értelmében ha egy utas helyjegyet vásárolt, akkor kimaradásnál és harminc percet meghaladó késésnél nemcsak a pótdíjat, illetve a helyjegyet kell visszatéríteni a számára, hanem kártérítési kötelezettség is fennáll. Ilyenkor az utasnak kell igazolnia a felmerült kárt, és a kompenzáció összege kimaradáskor legfeljebb a jegy árának tizenötszöröséig, késéskor maximum ötszöröséig terjedhet. Közgazdaságilag megalapozottnak tekinthető egy ilyen kártérítési igény - erősítette meg Édes Balázs közgazdász. A hálózatokkal foglalkozó szakember úgy látja, hogy a kártalanítási kötelezettség jó irányba mozdítja el a rendszert. Nem hiszi, hogy gyökeresen változtatna a MÁV helyzetén, az általa nyújtott szolgáltatások minőségén a szigorítás, de ösztönzően hatnak majd az új szabályok. A közgazdász arra is felhívta a figyelmet, hogy a MÁV-START érvényben lévő üzletszabályzata szerint nem minősül késésnek, ha még az utazás megkezdése előtt tájékoztatják az utast, hogy eltérnek a menetrendtől. Ilyenkor az utas elállhat ugyan az utazástól és visszaválthatja a menetjegyét, ám ez nem életszerű helyzet. Így az új uniós előírások nem vonatkoznak majd az utazások nagy részére, ha a MÁV szabályzata változatlan marad.

forrás:http://www.mr1-kossuth.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=83780&Itemid=97

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr21128526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

petya.bacsi 2009.05.18. 15:07:48

"Nem hiszi, hogy gyökeresen változtatna a MÁV helyzetén, az általa nyújtott szolgáltatások minőségén a szigorítás, de ösztönzően hatnak majd az új szabályok."

Én sem hiszem. Kifogások és magyarázatok mindig lesznek, hogy kibújjanak a fizetési kötelezettség alól, de persze tényleg vannak olyan helyzetek, amikor nem a cég tehet a késésekről, de mikor ők tehetnek sem fognak fizetni.

Pl. kíváncsi lennék mi lett az eredménye a régebbi eseteknek, volt olyan is emlékeim szerint itt a blogon, mikor egymás utáni napon késett ugyanaz a vonat.

Kopi3.14 2009.05.18. 17:08:52

Namármost ilyenkor mi az indulás kezdete? Jártam úgy, hogy Vp-Pécs viszonylatban Sárbogárdon késett az IC, amire át kellett szállnom. És nem szóltak róla, a normál vonat elment, ez meg nem jött, így malmozhattam mi legyen. Egy betűt nem modntak késést, csak a jegyem nem váltották vissza, azóta sem válaszoltak a panaszomra a cégtől, hogy rohadnának meg. Akkor egyébként miattuk nem tudtam helyijáratú közlekedést igénybe venni, az utolsó busz elment állapotot tapasztalva.

Adani 2009.05.18. 19:37:42

Alapvetően jó dolog, hátha ösztönzőleg hat, h ne borítsanak mindent ha nem muszáj illetve ha baj van igyekezzenek megoldást keresni. Pl. ha A és B állomás között a pálya járhatatlan lesz ( gázolás pl.) akkor a két állomásra befutó vonatokat visszafordítva máris mérséklődhet a helyzet, mert csak azok járnak pórul, akik a két állomás között akartak átutazni, ha meg malmoznak ameddig fel nem szabadul akkor meg mindenki. Ha esetleg meg lehet szervezni ,h vonatpótló járjon a két állomás között akkor pedig még kevesebben.

Mkiki 2009.05.18. 20:30:55

@Adani: Kivételes esetekben létezik is amit írsz pl.: a tavalyi Monorierdőnél történt vonatbalesetkor, így jártak a vonatok. Monorig elment a vonat, ott át lehetett vonatpótló buszra szállni az elment Albertirsáig (persze érintve a köztes állomásokat) és onnan pedig mentek tovább a vonatok (Ceglédre, Szolnokra).

Adani 2009.05.18. 23:02:43

@Khian:

Egyszer viszont mikor Katonatelep és Kecsó között öngyilkos ugrott a vonat elé akkor 90 percig állt mindkét irányból a dolog. Ok fogadjuk el nincs vonatpótló, de miért nem fordul vissza vonat Katonatelepről Bp-re és Kecsóról Szegedre? akkor csak az szívott volna, aki a két állomás között akart átmenni aki pl. Kecsóról Szegedre akart menni vagy mondjuk Ceglédről Bp-re az nem.

rickyramirez 2009.05.19. 00:24:06

@Adani:
Ez létező dolog. Pl. egy hete történt kb., hogy Bakonyszentlászlón kisiklott egy utasokat egyébként nem szállító vonat, elzárva az utat a többi vonat előtt. És mi történt: Veszprémvarsány és Zirc között vonatpótló autóbuszok közlekedtek a helyreállítási munkálatok idején, vagyis Győrtől Veszprémvarsányig és Zirctől Veszprémig jártak a vonatok, ebből erre következtetek.

rickyramirez 2009.05.19. 00:29:08

Ez a késés miatti fizetés szerintem csak a pótdíjköteles vonatokon lesz alkalmazható a jövőben is, hiszen akkor egy másik vonaton felhasznált jeggyel is igényelhet valaki visszatérítést, amennyiben azt nem kezelték.
Egyébként 1998-ban nekem sem adták vissza az IC-pótjegyem árát, mondván, hogy ahol felszálltam, ott már tájékoztatták az utasokat a késésről, pedig ez nem volt igaz. És akkor mit tehet az utas ilyen esetben: a MÁV azt fogja mondani, hogy tájékoztattuk az utasokat, nem fizetünk, hiába valótlanság a dolog.

Kopi3.14 2009.05.19. 09:37:47

@rickyramirez: a nem kezelt jeggyel nem lehet kártérítést kérni, mert azt nem használták fel, nem utaztak. Csakis a kezelt alkalmas erre, annál meg egyértelmű melyik vonalon történt a dolog. Modnjuk bérleteseknél már problémás a dolog de talán még megoldható vhogy...

Ákibard! 2009.05.19. 11:27:23

@Kopi3.14:
"Modnjuk bérleteseknél már problémás a dolog de talán még megoldható vhogy... "
Hivatalosan a havijegyet is kezelni kell, alkalmanként (legalább havi egyszer) az én havijegyemre is ráfirkálnak.

rickyramirez 2009.05.19. 12:10:04

@Kopi3.14:
"azt nem használták fel, nem utaztak"
Dehogynem lehet ilyen. Hát hányszor történt olyan, hogy - akár hosszabb távon is - nem jött a jegyvizsgáló, nem kezelték a jegyemet, pedig volt, és nagyon is utaztam vele.

Kopi3.14 2009.05.19. 15:25:31

@rickyramirez: azt viszont nem tudod igazolni. Sok esetben a jv rendes, ha nem megy végig a vonaton, és kvázi így kárpótol, önhatalmúlag. Legalábbis rengetegszer utaztam úgy, hogy a tömeg miatt nem ment végig. Vagy el sem indult. És ilynekor a retúr jegyek 100km felett megmaradtak egy hónapig érvényesek. Csak az utasnak is tudnia kell hogy éri meg jegyet vennie.

Edem85 2009.05.19. 22:14:07

ez hülye ötlet lenne mert igy a máv hiánya megkétszereződne!!!

komjatius (törölt) 2009.06.17. 19:18:02

Edem85, no para, legalább végre csődbe menne, és a helyén lehetne alapítani kulturált (regionális) magánvasutakat. Ezért, ami most van, a száz évvel ezelőtti színvonallal, nem lenne kár. Legalább a vasúttörténeti park is gazdagodna...
süti beállítások módosítása