MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Megköszönte, hogy hülye vicceinkkel feltartjuk a vonatot

2009. április 20. - georgejr

Az IC vonatokon az egyik legjobb dolog, hogy a kalauz egyszerre tudja tájékoztatni a vonaton utazókat, a technika oly' csodálatos találmányával: a hangos bemondóval. (nyelvészek ízi, ez jutott eszembe). Persze ezt csak ritkán használják, olyan alapvető eseteknél, mint a le és felszállás. Azt már luxus bemondani, hogy "Mucikáim, a vonat hosszú, így az utolsó kocsik lelógnak a peronról, de azért tessék leszállni, vagy előrébb fáradni. Nem gond megvárjuk." Ahha persze. Majd amikor az utas meghúzza vészféket, még ő a köcsög, sőt az ügyfélszolgálat sem hisz annak húsz embernek, aki emiatt panaszt tesz... Igen a római jog szerint legalább 2 tanú kell, 20 már biztos túl sok....

 

Sziasztok!


A következő sztori kb. egy hete történt, meglep, hogy senki nem írt nektek róla, ezért megteszem én.
2009.04.13-án hétfőn este a 19 órás Szombathely-Budapest Keleti pu 911-es számú IC-vel utaztunk Győrig.
 

A jegyvizsgálóval az egész úton nem találkoztunk, a leszállás viszont nagyon érdekesen bonyolódott. Már sokadmagunkkal az ajtó előtt sorakoztunk, amikor a vonat megállt. Kinézve láttuk, hogy egyik oldalon sínek kereszteződnek, a másik oldalon pedig egy kerítés van közvetlenül a kocsi oldala mellett, peron sehol, tehát a szerelvény még valószínűleg nem állt be az állomásra. Oké, várunk. Aztán elindult a vonat - és gyorsult. A gyanú, hogy nem tudtunk leszállni, akkor igazolódott be, amikor a hangosbemondó bemondta „Üdvözöljük Győrben felszállt utasainkat, a következő állomás Tata.”, közben a csomagokkal megrakodva álldogáló tömegből az előző kocsiból jött a hír, hogy valóban, az azelőtti kocsiból jönnek hátra a felszállók! Közben persze kereste volna az ember az illetékest, de a tömegben, ahol mozogni sem lehet a pakkoktól, esély sem volt rá. Valaki ajánlotta, hogy húzzam meg a vészféket, de bevallom, nyuszi voltam, mert tudom, hogy az indokolatlan használat és az állomáson kívüli leszállás is büntetést von maga után. (és titkon tudtam, hogy valaki más majd meghúzza) Így is lett. A féket valaki meghúzta, a vonat megállt, és láttuk, hogy a hátsó három kocsi (56-57-58. sz.) Győrben leszállni kívánó közönsége, minimum 60 ember a sínekre száll le. Később hallottam, hogy a kaller is megjelent, egyesek szerint ajánlotta, hogy vigyázzunk, mert szemből jön a vonat, mások szerint „megköszönte”, hogy „hülye vicceinkkel” feltartjuk a vonat közlekedését. Ennyi. Aki ismeri Győrt, annak mond valamit az, hogy az Árkád magasságából kellett visszavergődni a sínek között az állomásra, közben a libasorban araszoló tömegből páran bementek a sínek közt lévő bódéba egy dolgozónak elmagyarázni a helyzetet, de nem találkoztak ott sem baráti hangnemmel. Közben találtunk egy kijáratot, ahol a társaságnak az a része, aki úgy gondolta, hogy nem kíván panasszal élni, és neki innen amúgy is közelebb van, ha hazamennek, elköszönt. Mások időhiány miatt nem jöttek. Végül huszonegynéhányan jelentettük az esetet az ügyfélszolgálaton, ahol a kedves hölgy nem hitt nekünk, sőt a szabályszegés miatt büntetést helyezett kilátásba! Közölte, hogy sem jegy, sem pótjegy visszatérítésre nem vagyunk jogosultak, mert a vonat nem késett annyit. (Az incidens a késéssel, gyaloglással és bájcsevellyel együtt kb. egy óránkba került egyébként) Személyes sértésnek érezte, hogy a panaszkönyvet kértük. 

Tudom, hogy nehéz egy hosszú szerelvényt pontosan lefékezni, de a sofőr nem állt be jól az állomásra. Kinek kellett volna figyelnie, hogy a vonat utolsó kocsijaiból nem tudott leszállni senki? Valószínűleg, ha mégis megkezdjük a fel- és leszállást, azt sem látták volna, hogy sikerült-e befejezni. Ezek után mi is újra fontolóra vettük az autóvásárlás lehetőségét és hogy ezt a tömegközlekedést hagyjuk a Franzba.

Üdv:
Ertez Dettu
 

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr161075461

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ákibard! 2009.04.20. 11:52:26

Bírom az ilyen panaszleveleket. A levél rögtön azzal kezdődik, hogy jegyvágóval nem találkozott. Igaz, ez a történethet nem kapcsolódik, és a modatszerkezetbe sem illik bele, de feltétlenül le kell írnia, különben nem is tudom mi történne...
Hogy kapcsolódik össze egy mondaton belül az, hogy jegyvágóval nem találkozott, és érdekes volt a leszállása?

"Valaki ajánlotta, hogy húzzam meg a vészféket, de bevallom, nyuszi voltam, mert tudom, hogy az indokolatlan használat és az állomáson kívüli leszállás is büntetést von maga után"
Ha a kedves podoló szerint az, hogy nem tudott leszállni, az indokolatlan vészfék működtetés, és indokolatlan vágány közé leszállás, akkor meg is érdemelte, hogy az Árkáédtól gyalogoljon vissza. Már amikor meghallja az üdvözlést, akkor vészféket kellett volna húzni. Ugyanis nem indokolatlan.

"Később hallottam, hogy a kaller is megjelent, egyesek szerint ajánlotta, hogy vigyázzunk, mert szemből jön a vonat, mások szerint „megköszönte”, hogy „hülye vicceinkkel” feltartjuk a vonat közlekedését."
Aha, jah. Mindenki ismeri ezt a 3-4 szájon átmenő történeteket. Én nem hallottam, de a mellettem álló mellett álló előtt álló mondta...

"a sínek közt lévő bódéba egy dolgozónak elmagyarázni a helyzetet, de nem találkoztak ott sem baráti hangnemmel"
Mit várt tőlük? Kávéval kínálják, vagy egy szelet süteménnyel? Kb semmi közük nincsen hozzá, rendezőpályaudvari tolatásvezetők...

"Közölte, hogy sem jegy, sem pótjegy visszatérítésre nem vagyunk jogosultak, mert a vonat nem késett annyit."
Miért lettek volna jogosultak visszatérítésre?

" (Az incidens a késéssel, gyaloglással és bájcsevellyel együtt kb. egy óránkba került egyébként)"
Aki panasztételre képes fél órát sorbanállni, az ismét csak azt mondom meg is érdemli. Majd utána interneten ír a MÁV blognak. Annyi esze már nincs, hogy hivatalos levélben panaszt tegyen emailben a MÁV-nál, azt csak panaszkönyvben tudja megtenni... Grat.

" Kinek kellett volna figyelnie, hogy a vonat utolsó kocsijaiból nem tudott leszállni senki? Valószínűleg, ha mégis megkezdjük a fel- és leszállást, azt sem látták volna, hogy sikerült-e befejezni."
Egész egyszerűen mivel nem nyitották ki az ajtót nem adták jelét leszállási szándéknak különösebben a peronról nem is látszik a leszállási szándék. Még ha nem is szállnak el, de kinyithatták volna az ajtót, lássák, hogy le akarnak szállni...

"Ezek után mi is újra fontolóra vettük az autóvásárlás lehetőségét és hogy ezt a tömegközlekedést hagyjuk a Franzba."
Szerintem mindenki jobban jár majd így.......

georgejr · http://mav.blog.hu 2009.04.20. 11:57:09

@Ákibard!: akkor ezek szerint normalis volt ami történt?

Ákibard! 2009.04.20. 12:11:10

@georgejr:
Attól függ mire gondolsz.
A vonat nem állt meg rendesen, ez mindenkivel előfordul mozdonyvezetőként. Jobban fog a vonat, vagy megszokás, megesik.

Az, hogy álltak mint a kuka, az nem hiszem, hogy normális volt, ahogyan az sem, hogy egészen Győr-rendezőig senki nem húzott vészféket.
Az sem hiszem, hogy normális, hogy legalább az ajtót nem nyitották ki, jelezvén leszállnának. Csak álltak, mint f.sz a lagziban, hátha peron terem oda.
Az állítólagos valaki vallotta valakitől jegyvizsgáló-beszólás nem volt túl szép, kérdés tényleg igaz-e, fent kifejtettem a 3-4 fülön átment információk szavahihetőségét.
Az, hogy 30 percet szórakoztak panasztételért szintén nemhiszem hogy normális dolog lenne, ha ide meg tudta inri neten a panaszát a mávnak is megírhatta volna.
Az hogy nem kapta vissza a pótjegyet normális, mert azért nem szokás visszaadni a pótjegyet, mert valaki balfaszkodik a leszállásnál.

Ha az ajtót kinyitották volna, netán huuu, neadjisten ki is hajolnak, nyilván észrevették volna őket, és vagy előrehúz a vonat, vagy ugyan a vágányokra de le tudnak szállni.

petya.bacsi 2009.04.20. 12:28:00

@Ákibard!: az a gond Ákibard, hogy az ilyen helyzetekben is a MÁV-nak adsz igazat, és az utas a hülye.

Tök mindegy, hogy ott bohóckodnak el 30 percet, vagy a MÁV-nak írnak levelet, semmi sem fog történni. Ez egy következményektől mentes cég, a hófrásznál is 1 vagy 2 ember volt a "bűnös", holott az egész vezérkarnak fel kellett volna állni, amiért az egész elővárosi fizető utasokat megszívatták. Nem történt meg. Minden maradt a helyén.
Kivizsgálják az eseteket, és rákenik a Napra, a pollenkoncentrációra, műszaki hibára, forgalmi okokra, a hóra, a fagyra, mindenre, csak magukba nem néznek. Én megértem, hogy pl. a Keletinek véges a kapacitása, és ezért torlódik reggelente a közlekedés, de engem nem érdekel. Oldják meg, szervezzék meg úgy, hogy menjen. Erre az a válasz, hogy ilyen eszközökkel ez a maximum. Ez szerintem nem megfelelő és normális hozzáállás.

A vészfékkel kapcsolatban, nem nagyon szokás meghúzogatni, mert aztán eltalálják, hogy mégsem volt jogos, és ha még ott marad a "bűnös", még jól meg is büntetik.

És a legnagyobb gond az, hogy ennél a cégnél van a legtöbb unott dolgozó. Elhiszem, sőt tudom, hogy nem könnyű ablaknál dolgozni, és minden egyes hülye utas - akik tényleg azok - hasfájását végighallgatni. De mikor kulturáltan, normálisan megy oda az utas, és köszön, akkor vegye már a fáradságot, hogy visszaköszön, és ha pl. számlát kér, akkor ad. Ne az legyen a válasz, hogy "Méé most akar számlát?!". Adjon és kész.

Ákibard! 2009.04.20. 12:37:10

@petya.bacsi:
Az a gond, hogy nem tudok az utasnak igazat adni, amikor nincs. Írtam, nyilván a mozdonyvezető elfékezte magát, de mint írtam, ilyen megesik... Nem személyautóról van szó, hogy huvazze beletaposok a fékbe azt megáll. Kocsi és kocsi között is van nagy különbség, van amikor jobban fog a szerelvény van amikor kevésbé. Elfékezte magát, kész van ilyen.

De gyéb másban enm tudom a vasutat okolni. Maximum a panasztétel, de azt nem részletezte, csak hogy ott álltak. Persze kiváncsi lennék erre is, dehát ha nem írta meg akkor nem.

Nyilván ha nem jelzed valami módon, hogy leszállnál, akkor az isten nem mondja meg a peronon, hogy te le szeretnél szállni.
MINIMUM hogy kinyitod az ajtót nem??? De gondolom ebben is igaza volt az utasnak.
Minimum, hogy vészféket húzol, ha fennmaradtál, ráadásul vasúti hibából.
De persze ebben is az utasnak van igaza.

Értelemzzük a vészfék feliratát:
INDOKOLATLAN működtetése bűntetést von maga után.
Nos, szerintetek az, hogy nem tudtam leszállni, mert nem állt be a vonat, az INDOKOLATLAN?
NEM!

Az az indokolatlan, amikor Feri meghúzza csak úgy brahiból, mert "próbájjuk már ki milyen meghúzni".
Az indokolatlan. Az, hogy nem nyílt az ajtó, fennmaradtunk, stb stb ezek indokolt esetek. Az is indokolt eset, hogy odacsuktunk egy öregasszonyt, és már nem tud utánunk futni. Ezek indokolt esetek, nem jár érte bűntetés.

Az a baj, hogy túl nagy varázs lengi körül a vészféket, pedig már nagyon sok ember életét mentette volna meg, aki inkább kiugrott a mozgó vonatból, mert "megbűntetik".
Felejtsétek már el ezt a vészfékes megbűntetést...

A számlás témára meg már válaszoltam a másik blogban.

Leijon 2009.04.20. 19:38:31

Dejó....arra legalább használják valamire a hangost? Nálunk egyetlen IC-n sem hallottam már használatban 2 éve...(Békéscsabáról ingázok hetente)

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2009.04.20. 20:17:52

Én csak azt nem értem, hogy ha a masiniszta elfékezi magát, akkor miért nem korrigál? Ha nem ment el a megállás ehlyéig, akkor megvan az esélye, hogy a vonat vége lelóg a peronról.

Ákibard! 2009.04.20. 20:32:08

@Peti817172M:
Mert ha már megálltál, akkor a sok kedves utas azonnal elkezd lepotyogni a vonatról. És bármilyen hihetetlen, leszálló utasokkal nem indulunk el.

Amúgy az utas egy elég érdekes jelenség, tavaly Komáromban a váltókörzetnél leoldott a vonatbefolyásoló, és megálltunk a váltókörzet közepén. A Kedves utasok elkezdtek a sínekre leszállni. Ezt látva a peronról is rohantak a sínek közé,fel sem merült bennük, hogy valami műszaki hiba miatt álltunk meg a váltók kellős közepén.

Mkiki 2009.04.21. 07:16:57

@Ákibard!: "Mert ha már megálltál, akkor a sok kedves utas azonnal elkezd lepotyogni a vonatról. És bármilyen hihetetlen, leszálló utasokkal nem indulunk el."

Lehet hülye kérdés, de IC-n nem úgy van, hogy az ajtónyitást a mozdonyvezetőnek kell engedélyezni?

Csak kérdezem, mert nem szoktam IC-vel utazni.

Ákibard! 2009.04.21. 08:46:26

@Khian:
Nem. IC-n nem, meg úgy nagy általánosságban az önműködő ajtós kocsikon egy "V

petya.bacsi 2009.04.21. 08:49:26

@Ákibard!: könyörgöm, olvasd már el mit írsz :) Honnan kellett volna tudni, hogy leoldott a vonatbefolyásoló a szimpla mezei, de fizető utasnak? OK, te értesz ehhez, de egy egyszerű utas nem. Ezért gondolhatták, hogy a mozdonyvezető azért állt meg ott, mert épp olyanja van, vagy elfékezte magát. Mellesleg ha van bemondási lehetőség, akkor miért nem használta a mozdonyvezető, hogy utasaink, ez meg az van, türelmüket kérem.

Ákibard! 2009.04.21. 09:43:44

@petya.bacsi:
Te nem értelmezted amit írtam.
A vonat egyetlen kocsija sőt, a mozdony sem volt a peron mellett, hanem attól bő 30 méterre. Ha kinyitsz egy ajtót, nem tűnik fel, hogy hoppá, azért az egész vonat nem áll bent az állomáson, meg hoppá, azért nem úgy álltunk meg, ahogyan kellett volna. Elég feltűnő egy vészfékezés.
Nem olyan eset volt, mint a levélben, hogy 2 kocsi marad le a peronról, hanem az egész vonat nem volt ott. Vagy ennyi erővel, ha a bejárati jelzőnál áll meg a vonat, vagy a nyílt vonalon, akkor is bátran számítsunk arra, hogy az utas leszáll, mert kb már az állomáshoz közel vagyunk, és ha megálltunk, akkor bizony az állomáson vagyunk.
Ezekszerint birkákat szállítunk, gondolkodásra képtelen lényeket nem? Ha pedig nem, akkor a fentieknek nem kellene megtörténnie.
Azért az elfékezés nem ~300-400 méter hanem 30-40 maximum....

Bemondási lehetőség részünkről nem volt, Giganton nem volt mikrofon. Kürt viszont volt, amit nyomtunk-nyomtunk, de hátul csak sok-sok se hall-se lát dömötör... (Ha másból nem is, a folyamatos külrtölésből csak feltűnne, hogy valami bibi van nem? Vagy mondjuk még 400 méter van a megállás helyéig...)

Ákibard! 2009.04.21. 09:46:32

@Khian:
Hopp, most látom, hogy megette a hozzászóásom végét. Nem tetszett neki a kacsacsőr... :-D

Tehát akkor mégegyszer:
Nem. IC-n nem, meg úgy nagy általánosságban az önműködő ajtós kocsikon egy "V "nagyobb vagy egyenlő" 5km/ó " rendszer ami azt jelenti, hogy az ajtók akkor nyithatóak, ha a sebesség 5 km, vagy az alá csökken.

A kék, piros csíkos, és a szürke, kék-sárga csíkos kocsikon ha megfelelő mozdony van előttük, akkor van ajtónyitás, de az is akkor, ha a kpocsikon megfelelően van kapcsolva a kapcsoló. (Távvezérlés, nem egyedi vezérlés).
Tehát általánosságban a V5km/ó ami üzemel.

Kopi3.14 2009.04.21. 12:35:27

Ákibard, itt most önellentmondásba keveredtél. Előbb az a bajod, hogy nem nyitottak ajtót, semmit, majd mási kesetnél, hogy le is kezdtek leszállni hasonló pozícióban. Nem érzed ezt furcsának, hogy valahol úgyis az utast hozd ki hülyének?

rickyramirez 2009.04.21. 12:39:01

@Ákibard!:
Mondjuk ez érdekes, mert én a gyakorlatban nem ezt tapasztaltam. Vannak olyan nem IC-kocsik (a típusát nem tudom, de amilyenek pl. Szombathely-Celldömölk-Győr-Bp. között is járnak), amelyeknél csak akkor lehet az ajtót kinyitni, ha feloldják központilag a zárat. Az ajtóknál ki van egy matrica is téve, amelyen rajta van, hogy meg kell várni, hogy a vonat teljesen megálljon, majd egy-két másodperc múlva nyitható. És valóban: hiába nyomom le a kart akkor, amikor nem állt még meg, nem lehet kinyitni, sőt: valóban eltelik egy-két másodperc a teljes megállástól addig, amíg nyithatóvá válnak az ajtók. Szóval itt nemhogy 5 km/h-s sebességnél, de még a megállás pillanatában sem lehet ajtót nyitni.
A másik eset az IC-kocsik esete, mint amilyen a jelen esetben is szerepel: az életben még olyat nem tapasztaltam, hogy a zöld gomb elkezdett volna világítani, amíg meg nem állt teljesen a vonat. Ez pedig azt jelenti, hogy hiába nyomja valaki, nem tudja az ajtót kinyitni (mert nincs aktiválva). És ez kapcsolódik a jelen esethez is: az ajtókat ki lehetett nyitni, mert az elöl lévő kocsikról leszálltak, vagyis központilag feloldották a zárat.

rickyramirez 2009.04.21. 12:45:59

Ennél az esetnél - mint azt írtam - az ajtók nyithatók voltak, mert az elöl lévő kocsikról leszálltak. Az nehezen elképzelhető, hogy a "lelógó" kocsikban tartózkodó összes utas először utazott volna ilyen kocsin, tehát tudhatták, hogy ki lehet nyitni az ajtót, mert világított a gomb. Továbbá tudhatták azt is, hogy az állomáson vannak, mert pl. hallhatták a hangosbemondó hangját és nyilván sokan nem először jártak itt. Szóval - mivel itt nyilván elfékezésről lehet szó - alkalmazkodni kellett volna a helyzethez, és nem várni. Ilyen előfordulhat, nyilván nem volt szándékos, de én utaztam olyan hosszú vonatokon is, hogy bizony azért kellett peron nélkül leszállni, mert egyszerűen nem fért el minden kocsi úgy, hogy peron legyen mellette, és érdekes módon le is szálltam, és nem futottam panaszkodni, főleg nem a kocsirendezőkhöz.

Kopi3.14 2009.04.21. 12:47:53

@rickyramirez: a világít a gomb nem szentírás, vannak olyan IC kocsik, amelyeken nem világít. Csak megnyomod próba szerencse, illetve ha gyakorlott vagy, akkor tudod, hogy mikor old a zár.

Ákibard! 2009.04.21. 14:32:00

@Kopi3.14:
"Nem érzed ezt furcsának, hogy valahol úgyis az utast hozd ki hülyének?"
Egyik esetben kiemeltem, hogy a vonat 400 méterre voltam a megállás helyétől. Másik esetben 2 kocsi 50 méter volt. Szerinted? Egyik esetben a vonat nagyrésze peron mellett állt másik esetben kinnt a váltókörzeten.

A komáromi esetnél is megoldás lett volna, hogy kinéz, konstatálja, hogy bizony még 400 méter a peron, és marad a seggén.

Tehát semmi ellentmondás nem volt, csak figyelmesen kell olvasni.

Ákibard! 2009.04.21. 14:37:25

@rickyramirez:
Igen. Te a Halberstadti kocsikról beszélsz, használt exnémet kocsik. Azokban van külön ajtóreteszelés és a megállás után 2 mp-el nyitható. Más megoldás, még biztonságosabb kivitel. (Csak sokan nem tudják értelmezni a kiírtakat és rángatják mint az elmebeteg)
De ott sem valaki engedélyezi, hanem automatikusan megy ez is. Induláskor egyszer figyeld meg, hogy 5 km/ó környékén csattan egyet, akkor reteszel.

Az IC kocsik is olyan 3-4 km/ó-nál nyithatóak mindig, nem oldja azt senki. Főleg a klasszik Szili géppel, amik többségén aztán végképp nincsen ajtóvezérlés.
Csak megtévesztő mert tényleg szinte megálláskor nyithatóak.

Kopi3.14 2009.04.21. 14:46:12

@Ákibard!: hmm. Utasként ha csak kitérőt látok honnan tudjam, hogy milyen mesze állunk? Vagyis ez szerintem egyszer a van sapka, máskor a nicns sapka esete. Mellékesen jártam már úgy vezérnél utazva, hogí leoldott az éberségi, s a peron közepén állt meg a teljes peron hosszú szerelvény. Ott mit cisnáljanak a hátul levők, Ugráljanak akkor ők is le, vagy várják meg, amíg a vezér előregurul? Amit pl. Győrben is kellett volna tennie. Mert nem túlfutott, hanem hamarabb állt meg, azon meg még lehet korrigálni könnyen. Hamarabb old, ráhúz egy kicsit, majd újra fékez. persze nem kell Szilin ++-t adni, elég csak simán komótosan becsorogni.

Ákibard! 2009.04.21. 14:59:26

@Kopi3.14:
Pl. kinézel az ablakon vagy épp az ajtón. Ha látod, hogy a többi kocsi peron meleltt van, és abból szállnak le, akkor nyert ügy. Ha nem akkor vársz, mert nyilván más sem tud leszállni. Szerintem marhaegyszerű...

Gondolom Győrben azért nem húzott előre, mert elkezdtek leszállni.

Mkiki 2009.04.21. 19:09:28

@Ákibard!:

Ezt nem tudtam. Nem hiába mindig tanul az ember! Nagyon szépen köszönöm Ákibard!

krtek24 2009.04.21. 20:43:26

Tegyük fel: a levélíró életében először most utazott vonaton (bár ez nem túl valószínű pont egy húsvét hétfőn közlekedő esti IC-n), és nem is győri. Oké, egy ember lehet kevésbbé talpraesett, nem ismeri a helyzetet stb. De könyörgöm, a többi 60 ember mégis mit csinált? Pláne miután mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy az utascsere befejeződött, és a vonat megkezdte a kihaladást az állomásról (ennek felfogásához az indulás pillanatától számítva maximum 10-15 másodperc szükséges).
Erre sajnos csak azt lehet kijelenteni: tipikus félkegyelműek...

Igen, valóban a vasút hibája a dolog, menteni sem akarom őket. Még akkor sem, ha az ünnep miatt az egyébként is talán a leghosszabb belföldi IC-nek számító Szombathely/Sopron-Budapest járat a szokásosnál jóval több kocsival közlekedett, ami talán közrejátszott abban, hogy a "sofőr" nem tudott rendesen beállni az állomásra.

Ami a váltókörzet, nem váltókörzet (én sem tudom mi ez, de a magyar szavak általános jelentése alapján szerintem mindenki ki tudja találni...) vitát illeti: aki egy Komárom méretű és felépítésű állomás esetében nem tudja megállapítani, hogy még a mozdony sem áll bent az állomáson, és így száll le, az csak hülyének minősíthető. Az ilyen utasnál már tényleg csak az lehet sötétebb, aki a peronról a sínek közé gyalogolva elkezd felszállni a vonatra.
Az persze más eset, ha a vonat már ott áll 20 perce, és a leszállni szándékozók megunják a feleslegesnek tűnő várakozást.

Egy szó, mint száz: ha valami történik, akkor cselekedni és gondolkozni kell, nem pedig lesni, mint a hülye - tekintettel arra, hogy "én mindent jól csináltam, és nem én vagyok a hibás/felelős". Egy ilyen gondolkodásmód a vasúti bosszúságokon túl sokkal fontosabb problémákat is megoldana Magyarországon.

szemig jimmy 2009.04.22. 09:31:19

szerintem is vegyél autót
én nem bántam meg

Kopi3.14 2009.04.22. 11:46:17

@Ákibard!: Jó szemed van, ha pl egy kocsi hátsó ajtajából ellátsz az elsőig...

Ákibard! 2009.04.22. 15:10:45

@Kopi3.14:
Aki egy 10 kocsis szerelvényt (245 m) nem lát be, az keresse fel nagyon gyorsan a szemészét.
Nem a pattanásokat kell megszámolni ilyen távból, hanem egy emberalakot felismerni, amik mozognak.
Nagy dolog?
Ha már semmi érved nincs a vitába, csak ilyen faszságokkal próbéálsz kötözködni, akkor szerintem hagyjuk is.

Labzo · http://labzo.extra.hu/ 2009.04.22. 19:02:38

@Ákibard!:
Én valahogy azt vettem ki, hogy nem volt meg a kellő utastájékoztatás a MÁV részéről, mert a hangosbemondót csak később használták.
Igaz, a levélírót én sem értem meg, mert nem bátorság kérdése a vészfék meghúzása, hanem gondolkodás, mert más esetben hiába szabálysértésnek minősül, de a MÁV-Start is vétett, ezért a jogrend szerint 'ki lehet egyenlíteni a számlát'. Igaz, pénzvisszafizetés ezért nem jár, de a MÁV-Startot, hogy azért később ne történjen ilyen jellegű mulasztás, bár ahogyan látom, a levé végén csak kukacoskodik, hogy a 'fránya MÁV' miatt már autóval járok... .

Ákibard! 2009.04.22. 20:04:48

@Labzo:
Minden olyan eset amikor a vészfékműködtetés indokolt, akkor nem jár érte bűntetés.

Labzo · http://labzo.extra.hu/ 2009.04.22. 20:35:39

@Ákibard!:
Igen, bár a sima jelző használatához (akár még a BKV járatokon) is tudatni kéne az emberekkel, hogy az sem játszásra szolgál.
A másik meg, kevesebb levél lenne kitéve erre a blogra (milyen jó is volna ez), ha az utas meghúzta volna a kéziféket.
U.I.: az előző üzenetemben (nem tudom, hogy miért), de két szó lemaradt (vagyis "...Igaz, pénzvisszafizetés ezért nem jár, de figyelmeztethette volna a MÁV-Startot, hogy azért később ne történjen ilyen jellegű mulasztás, bár ahogyan látom, a levél végén csak kukacoskodik, hogy a 'fránya MÁV' miatt már autóval járok...").
süti beállítások módosítása