MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Szabályos volt a vonatok közlekedtetése a sztrájk ideje alatt is

2009. április 09. - georgejr

 Lezárult a hatósági vizsgálat: minden esetben szabályos volt a vonatok közlekedtetése a sztrájk ideje alatt is

 
 
A vizsgálat megállapította, hogy a közlekedő vonatoknál helyszínen ellenőrzött dokumentumok, és a bekért iratok alapján fékpróba nélkül egyetlen vonat sem indult el! Műszaki ellenőrzés, úgynevezett kocsi-vizsgálat elmaradására utaló terhelő információkat és közlekedés-biztonságot veszélyeztető helyzetet nem találtak.
 
 
 
A Nemzeti Közlekedési Hatóság Kiemelt Ügyek Igazgatósága Vasúti Hatósági Főosztály nemrég lezárta a 2008. december 14-22. közötti VDSzSz-Szolidaritás munkabeszüntetésének időszakában közlekedett vonatok közlekedésbiztonsági vizsgálatát.
 
 
 
A vizsgálat a vonatforgalom közlekedésbiztonsági előírásainak betartására terjedt ki. A vizsgálat nem tárt fel közlekedés-biztonságot veszélyeztető körülményt, ezért vasúti hatósági intézkedés a MÁV Csoport egyetlen tagja felé sem vált szükségessé.
 
 
 
Amint arról, a tavalyi sztrájk ideje alatt a sajtó is beszámolt a VDSzSz, azzal vádolta a MÁV-ot, hogy megszegi a forgalmi és biztonsági előírásokat, így veszélyezteti a vonatok és az utasok biztonságát. A MÁV ezt akkor markánsan cáfolta. A Nemzeti Közlekedési Hatóság most nyilvánosságra hozott vizsgálata tehát a vasúttársaságot igazolja, a VDSzSz alaptalan vádjaival szemben.
 
 
 
 
 
MÁV Zrt. – Kommunikációs Igazgatóság

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr451055976

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ibigoo · http://indafoto.hu/ibigoo 2009.04.09. 16:34:36

...és akkor most jelentsük fel rágalmazást a VDSS-t :)

Ákibard! 2009.04.09. 17:24:55

@Ibigoo:
Nem védendő a VDSS-t, de a cikk arról szól, hogy nem találtak rá bizonyítékot. Ettől még lehet, hogy mindennemű vizsgálat nélkül ment a vonat, papír mégis készült róla...

petya.bacsi 2009.04.09. 17:43:21

De jó.

Remélem a cirkusznak lesz újabb felvonása, közeleg május 1, nosza srácok, gördüljön a sztrájk, rontsátok tovább a vasutas társadalomról kialakult így sem túl fényes képet.

petya.bacsi 2009.04.09. 17:44:01

Mellesleg én is beperelném rágalmazásért a VDSzSz-t.

Ákibard! 2009.04.09. 17:58:12

@petya.bacsi:
Reménykedem, hogy nem lesz folytatása... :-((
Az amúgy is irreális követelés a jelen gazdasági helyzetben méginkább irreális... Persze színezhető a szar menetrenddel, meg nyugdíjjal, azért áttetsző marad az a 250e-s követelés...

petya.bacsi 2009.04.09. 18:37:06

@Ákibard!: valahol azt írták, hogy lesz. Nem tudom, hogy miért, de nekem máj. 1. rémlik.

Ha abbahagyják, elismernék, hogy irreális a követelésük, és aztán jól beperelnék őket az okozott károk miatt. Nem fognak hátrálni, az biztos. Bár az erkölcsi kár (sztrájk szó hallatán mindenki a vasutasokra gondol nem túl kedves jelzők kíséretében...) az már így is jelentős. :(

kenshikun 2009.04.09. 20:09:18

Igen ez, hogy papír van róla nem feltétlen mutatja azt is, hogy megcsinálták, és szerintem esetenként valóban nem tették meg a kötelező vizsgálatokat, de legalább mentek a vonatok az eszetlenség közepén is, és ezért elismerés. Folytatás biztosan lesz, május 1 elég valószínű, de arra azt mondta a vezírhelyettes vagy kicsoda, hogy legkésőbb, tehát akár holnap is küldhetik az sms-t egy órával előtte, hogy ácsi. Már előre várom, hogy kelhetek fel órákkal előbb, hogy suliba tudjak járni...

lurkó 2009.04.09. 22:39:03

@kenshikun: Én meg megesküószöm rá bármire ami szent hogy a legtöbb vonatnál nem csináltuk meg a kötelező indulás elötti vonatvizsgálatot sztrájk alatt. Ha valaki belehal akkor ki lesz a felelős?

petya.bacsi 2009.04.09. 23:21:02

@lurkó: ki a felelős? egyértelmű: akinek ez a dolga, akit ezért fizetnek.

mellesleg büszke lehetsz erre. szerencse, hogy nem történt szerencsétlenség. el tudsz számolni a lelkiismereteddel? ja, hogy olyan nincs. bocs. de ingyenjegy van. még.

gondolom a nem sztrájkoló kollégáitok megcsinálták ezt. vagy csak a krampácsolók alkotják a vdszsz-t?

létszámleépítésnél remélem majd megnézik, hogy ki hogy és mennyit dolgozik.

Ákibard! 2009.04.10. 00:48:32

@lurkó:
Jajj ugyanmár...
Jó ez a duma, de nézz tükörbe kérlek. Amikor nincs sztrájk, 100 vonatból hány késve érkező, azonnal forduló vonatnál marad el a vonatvizsgálat? 20-30-40?
Valójában az esetek töbségében nevettséges is a fékpróba meg egyebek, amikor nem nyúlnak hozzá a szerelvényhez, na vajon mi lehet hibás... Plusz a vonali fékpróbánál kiderül ha bibi van...
Persze a kerekek, fékek, abroncsok vizsgálata fontos, de a fékpróba nélkül is megy a vonat...

kenshikun 2009.04.10. 06:43:51

Ez mondjuk biztos, hogy sztrájk nélkül sem feltétlen csinálnak meg vizsgálatokat (még én is látom), de hála égnek a vasút egy eléggé túlbiztosított dolog mindenki szerencséjére, és a szabályok sem változtak megfelelően a vonat technológiáival.

Rabbeleben 2009.04.10. 08:57:55

@lurkó:
Miért, máskor megcsináljátok?
Tehervonatnál "Megkerülöm, jó lesz?", E fékpróbánál "Megcsapolom a végét?"
Személynél meg az E fékpróba külön sértés.
Szóval szerintem ne feszengjünk feleslegesen.

Rabbeleben 2009.04.10. 09:00:32

@Ákibard!:
Ez sem túl kicsi butaság!

petya.bacsi 2009.04.10. 17:44:44

Na, nem is kellett sokáig várni:
www.vdszsz.hu/drupal/?q=node/380

"Az állam ugyanis jelenleg a potyautas szerepét játssza a vasúti személyszállításban: az utasok által igénybevett, de teljes egészében ki nem fizetett szolgáltatás különbözetét téríti meg a MÁV-START Zrt-nek."

Igen, fúj, az utasok nem fizetnek eleget, és az állam sem!

De a vasutasok és a családjuk ingyenjeggyel utazgatnak össze-vissza... még. Rajta, el kell venni, spóroljunk azon is! Remélem meglépik...

lurkó 2009.04.10. 22:37:18

@Ákibard!: Bocsi de mint valamenyire hozzáértő ember nézz utána hogy nekem mikor és hogyan kell fékpróbát tartani és menyire kell müszaki dolgokhoz érteni.

lurkó 2009.04.10. 22:39:04

@Rabbeleben: Ahogy a forgalmi oktatóm mondta: régen rosz ha a jegyvizsgálónak kell fékpróbázni.

lurkó 2009.04.10. 22:44:15

@petya.bacsi: Ugass csak kutyuli! Csak kár hogy nem tudod miről! Nézd ha sztrájk idején megy a vonat örülj neki ha kisiklik vagy nem tud megállni akkor igy jártunk te is én is! Nem vagyok kiképezve csak alap müszakiból. Az a kocsivizsgálók munkája nem kell értsek hozzá. Ők sem ismerik a dijszabást.

lurkó 2009.04.10. 22:46:56

@Ákibard!: Mifelénk tényleg komolyan veszik a vonatvizsgálatot nem úgy mint nálatok tehát ez a megálapitás sem ül. De keresgélj hátha találsz fogást rajtam.

Ákibard! 2009.04.11. 09:42:18

@lurkó:
Nem kerestem rajtad fogást, egyszerűen leírtam, mit tapasztalok olykor, és mi a véleményem...
Emellett tudom neked mik a feladataid, de nem is rólad beszéltem...

pocokpocok 2009.04.12. 08:43:09

holló a holló szemét...:(
süti beállítások módosítása