MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Esztergomi vonal: Szélmalomharc MÁV módra - Az érem másik oldala

2009. március 17. - georgejr

A pénteki posttal, illetve a kommentekkel kapcsolatban eszembe jutott egy sztori, ami szintén ezen a vonalon esett meg. Hűen tükrözi az utasok viszonyát a mutyihoz.

Esti vonattal mentem haza, a vonaton kevesen voltak már, így ülőhelyem is volt, amit kihasználva gőzerővel dolgoztam. Pilisvörösvárnál szállt fel a kocsiba a jegyvizsgáló, aki egy fiatal hölgy volt; mindenkinek kezelte a jegyét, ha nem volt kiadta. Nem voltak sokan hamar elért az előttem ülőhöz, aki egy jól szituált középkorú úr volt. (Csak gyanítom, hogy Óbudán szállt fel, mert Aquincumnál még nem láttam). Mikor kérte a jegyét az úriember lobogtatott egy kétszázast és ellentmondást nem tűrő hangnemben közölte vagy kétszázas jegy nélkül vagy semmi. A kalauz próbálta elutasítani, de a férfi szó szerint belenyomta a zsebébe. Szegény lány olyan vörös volt a szégyentől, hogy tőlem a jegyet el is felejtette kérni. Fél szemmel láttam, megnézte mennyit kapott, majd gyorsan nyomtatott egy jegyet. A jegyet letette egy üres ülésre és vérvörös arccal továbbállt. Mikor leszálltam megnéztem és valami Pilisvörösvár-Klotildliget viszonylatra kiállított egész áru jegy volt. Mielőtt leszálltam Klotildligeten megkérdeztem az úriembert, hogy ez mire volt jó, és hova utazik. Azt mondta, hogy Piliscsabáig utazik, és elvi kérdés, hogy a MÁV-nak egy büdös vasat se fizet. Inkább megvesztegeti a kallert, de a MÁV-nak semmit. Így neki is olcsóbb és a vasutas is jól jár. Igen, gyakorlatilag 100 forintot nyert emberünk ezen az egészen, pedig nem hinném, hogy rászorulna öltözete alapján. Nem sokat tudtam vele beszélni, mert le kellett szállnom, de azért elgondolkodtató eset. 

Sok utas természetesnek veszi, hogy nyugodtan mutyizhat, és a legtöbb jv korrumpálható. Ez szerencsére nem így van. Nagyon sok jv nem mutyizik és ők az igazi vasutasok. 
Persze a bliccelésnek, mutyizásnak a melegágya maga az Esztergomi vonal. Mint a  legtöbb agglomerációban közlekedő vonaton itt is rengeteg az utas. Sokszor közlekedni sem lehet az ülések között, hiszen az emberek egymás hegyén-hátán utaznak. Mivel rengeteg megállóhely, olyan állomás van a vonalon, ahol a reggeli órákban nincs menetjegy kiadás, így az utazók nagy része menetjegy nélkül száll fel a vonatra. A tömeg következménye, hogy a kalauz az estek 50-60 százalékában nem jut végig a vonaton, így szinte minden második utazás ingyenes a nem bérlettel utazóknak. Ha ehhez vesszük még a fenti utashoz hasonlókat, hozzáadjuk a megvehető jegyvizsgálókat, elképesztő képet alkothatunk.

Mint írtam már az előző postban, csak azt lehet megvesztegetni, aki hagyja magát, és akit megvesztegetnek, induljon a szándék bármilyen irányból. Sajnos az a tendencia, hogy a mutyizást sokszor az utasok maguk is elvárják... Itt is látszik, hogy ma hazánkban sok minden más mellett az utazási kultúra is hiánycikk...

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr591007067

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

greggrant 2009.03.17. 13:21:17

Ingyenes utazást tehát mindenkinek! (persze emeljünk akkor az áfán is, el ne felejtsük...)

greggrant 2009.03.17. 13:23:05

@georgejr: mikor lesz fent az archívum is?

georgejr · http://mav.blog.hu 2009.03.17. 13:29:35

@greggrant: Ma mar meg kell lennie, blog.hu-s sracok ezt mondtak.

Edömér 2009.03.17. 15:34:54

Nem kötözködni akarok, de utazási kultúrát csak kulturált utazási feltételek megléte esetén lehet várni az utasoktól. Ettől meg a MÁV nagyon messze áll.

Vajon miért mondta azt az ember, hogy elvből nem fizet a MÁV-nak? Én azért kíváncsi lennék erre is. Mert az rendben van, hogy ha egy szolgáltatást igénybe veszek, azért fizetni kell, én mindig veszek jegyet. De ezért a pénzért megfelelő szintű szolgáltatás járna, ami nincs meg.

Nagymoli 2009.03.17. 16:51:53

Szegény jegyvizsgálólány. Más hülyesége miatt őt szivatták. Igaz, mindíg az ártatlan kapja az ívet. :-D Ez már csak ilyen ország... De kár, hogy nem voltam ott, ilyen bácsikkal úgy szeretek beszélni.

vanek ur 2009.03.17. 17:04:45

@Edömér: Vajon a drága étteremben ha kicsi az adag, rossz az étel, és lassú a kiszolgálás, vajon elmész a számla kifizetése nélkül?
Az esztergomi vonalon ráadásul a MÁV átlagnál újabb és jobb vonatok járnak az utóbbi években. Szóval ha valahol, hát pont itt fizetni kellene, mint a katonatiszt.

Edömér 2009.03.17. 18:09:48

@vanek ur: drága vanek úr, ha az étteremben nem azt hozzák, amit rendeltem, akkor bizony nem fizetek érte. Ha rossz az étel, akkor se. Előfordult már ilyen, és a reklamációm után nem csak, hogy nem győztek bocsánatot kérni, hanem az új, jó ételt ajándékba adták. Igaz, másik éttermet választhatok, másik vasúttársaság nincs.

vanek ur 2009.03.17. 22:34:51

@Edömér: kedvs Edömér, ha te felszállsz a Nyugatiban az esztergomi vonatra, az vajon téged Esztergomba visz-e, vagy Debrecenbe? Mert ha az van kiírva a vonatra, hogy Esztergom, és te Debrecenben kötnél ki, teljesen jogosan kérheted vissza a pénzedet, sőt, még azt is, hogy fuvarozzanak téged el Esztergomba teljesen ingyen. De ha az esztergomi vonat mégis Esztergomba megy, akkor bizony tőled jogosan várják el, hogy fizesd ki a fuvar árát. Mert a jeggyel te azt veszed meg, hogy téged elfuvaroznak Budapestről Esztergomba. Se többet, se kevesebbet.
Tehát még egyszer: ha az étteremben az adag kisebb, mint gondoltad, a pincér lassú és bunkó, és az étel íze is hagy némi kívánnivalót maga után, de te megeszed az ételt, vajon ki kell-e azt fizetned?

Edömér 2009.03.18. 17:09:19

@vanek ur: mint már írtam, másik éttermet választhatok, másik vasúttársaságot nem, tehát sok értelme nincs az összehasonlításnak.
A MÁV-nál meg nem az a legnagyobb probléma, hogy bunkó a kalauz. Hanem mondjuk az olyan problémák, ami miatt ez a blog is született. Jogtalan pótdíjazás, több órás késések a tájékoztatás teljes hiánya nélkül, némelyik vonaton a higiénia legteljesebb hiánya, stb. És nincs lehetőséged jogorvoslatra, amikor szolgáltatást, amiért fizettél nem kapod meg, vagy csak részben.
Mert gondolom, neked is vannak bizonyos szintű elvárásaid, neked sem mindegy, hogy mikor érkezel meg és milyen körülmények között utazol.

lurkó 2009.03.18. 17:35:31

@Edömér: Te most úgy irsz mintha ez egy kötelezően igénybe veendő szolgáltatás lenne. Pedig nem az. A blog sem azért van hogy egyik oldalról világitsa meg a problémákat. A másik oldalon is emberek vannak . A szolgáltatást pedig amiért fizettél azt megkaptad a körülmények ilyenek(mondjuk a Desirokra szerintem nem lehetne panaszkodni) ezt tudtad akkor is amikor megvetted a jegyet bérletet. Mégis igy döntöttél.

lurkó 2009.03.18. 17:39:10

Aki pedig mutyizik az nem köt szerződést a vasuttársasággal. Ha baleset történik és bármilyen kártéritési követelése lenne akkor mit csinál? Megkeresi azt a jegyvizsgálót akinek adta a lóvét?

vanek ur 2009.03.19. 09:04:15

@Edömér: Ha fogyasztottál az étteremben, ki kell fizetned. Hogy nem mész oda legközelebb, az ettől független. Te a vasút esetében is dönthetsz úgy, hogy többet az életben nem. De amíg utazol rajta, és eljutsz az úti célodig, addig a viteldíjat ki KELL fizetni.

Igen, vannak elvárásaim, és emiatt vannak is olyan részei az országnak, ahova nem utazok vonattal. Még egyszer mondom: az esztergomi vonal esetében a színvonal messze meghaladja a MÁV átlagot, tehát itt elég láma kifogás a színvonal hiányára hivatkozni.

A színvonalról általában: vannak dolgok, amiken a MÁVnak KELLENE javítania, mivel elsősorban rajta múlik: tisztaság, udvariasság, tájékoztatás, munkamorál. Azonban az, hogy a vonatok 40 éves mozdonyokból és 30 éves kocsikból állnak, a pályához 20-30 éve érdemben nem nyúltak, az állomásokon meg 100 éves technika van, már túlmutat a MÁVon, ezek fejlesztését folyamatosan kellett volna végezni, az erre a célra folyamatosan biztosított forrásokból. A vasút tulajdonosa azonban az elmúlt 30 évben nem adott erre pénzt (amit meg adott, annak a felét az ilyen-olyan "közeli" emberek nyúlták le).

Közlekedésguru · http://kozlekedem.blog.hu 2009.03.19. 14:31:31

Én mindig úgy érzem ezzel kapcsolatosan, hogy ha egy megállós távolságra 5000-es havibérletet kínálnak, ne csoldálkozzanak rajta.

Én Bp.-Győr bérletes vagyok, melyet használhatok Esztergom-Almásfüzitő felé is. Nekem így már nem probléma.
süti beállítások módosítása