MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Gyorsított személy európaisodik vagy mi

2008. július 11. - georgejr

Hát ezt is megértük, a hírhedt váci vonalon vannak események. Selymes férfihang köszönti az utasokat, sőt még tájékoztatja is! Hát  beszabecsi:)


Kedves Georgejr!

Szeretném Veled megosztani mai kellemes, bár rövid vonatutam történetét, melynek helyszíne a Nyugatiból 17.25-kor induló gy.személy Vác-Szob irányba.

Indulás után kellemes férfihang szólal meg a vonaton, "tisztelettel köszönt" bennünket, utasokat, elmondja, hová tartunk, hol fogunk megállni, majd kellemes utazást kíván nekünk. Mi, utasok, tanácstalanul nézünk egymásra, úgy tűnik, más sem hallotta még működésben a belső kommunikációs rendszert. Megdöbbenésünk csak fokozódik, mikor Rákosrendezőhöz közeledve ismét megszólal a kellemes férfihang és közli, hová érkezünk és melyik ajtó fog nyílni. Istvántelek előtt már nem csodálkoztam annyira, mikor bemondta a megállót és azt, hogy  "a baloldali ajtók fognak nyílni".

Itt leszálltam és most ezúton köszönöm meg a kedves úriembernek - hangjából ítélve pályakezdő lehetett -, hogy rövid ideig Európában érezhettem magam.

Ja, a szerelvény tiszta volt.

Üdvözlettel:
Girhes macska

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr83563394

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.