MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

A 3312-es mindennapos késése

2008. március 14. - georgejr
Hogy lehet, hogy egy héten belül háromszor van műszakimeghibásodás egy szerelvénynél?
hmmm


Tisztelt MÁV-Start!

P, egy fizető utas vagyok, és szeretnék panasszal élni a folyamatos késések miatt.

Március 11-én 10 percet, március 12-én közel 50 percet, március 13-án pedig 30 percet meghaladó késéssel közlekedett a 3312-es számú Zónázó vonat.


Március 12-én Kőbánya felső állomáson volt korrekt utastájékoztatás, először 10-15 perces késésről tájékoztatták az utazóközönséget, majd 50 percre ugrott. A mai nap, március 13-án a hangosbemondó tájékoztatta az utazóközönséget, hogy (ha jól értettem az erős szél ellenére) a Keleti pályaudvaron történt műszaki probléma miatt bizonytalan (!) a vonatok közlekedése. Ezt követően a mendei személy vonat vígan és pontosan berobogott az állomásra, ezáltal megcáfolva az utastájékoztatás valóságtartalmát. (Közlekedett vonat a Keletibe, illetve indultak vonatok a pályaudvarról- rejtélyes módon a 3312-es vonat minden nap késéssel közlekedett).

Forgalmi ok nem lehet a késés oka, mivel a többi vonat pontosan érkezett az állomásra, műszaki ok sem lehet zsinórban háromszor egy héten. Kérném a panaszom kivizsgálását, és a késésekért felelős személyek felelősségre vonását, mert sajnos hetente többször fordulnak elő indokolatlan késések.

További kérdéseket is szeretnék feltenni:

- Az üzletszabályzatot miért nem módosítják, hogy a fél órán felüli késések esetén a személyvonatoknál is fizessék vissza a jegy / bérlet adott napjára eső összeg pl. 70%-át? Ha már az ember fizet egy szolgáltatásért, ráadásul nem is keveset, akkor késés esetén legyenek kártérítve az utasok - kivéve a vis maior eseteket. Azt hiszem hetente többször sorban állhatnának az utasok.

- A MÁV blogon olvastam a kérdést, de ez engem is foglalkoztat: a Keletiben mikor cserélik le korszerűbb vizuális utastájékoztató táblára az idejét múlt táblát? Miért csak indulás előtt pár perccel írják ki a Szolnoki Zónázó indulási helyét - balesetveszélyes helyzetet teremtve a várakozó utasoknak a peronon (lökdösődés stb.)? Miért nincs fix helye a személyvonatoknak (mint pár hónapja az 1-3 vágány)?

- Menetrenddel kapcsolatos észrevétel, illetve javaslattal kihez lehet fordulni?

Tájékoztatom, hogy a levelet másolatként megkapja a MÁV Blog is.

Válaszát megköszönve maradok tisztelettel:

P
egy fizető utas

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr91380263

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manyizga (törölt) 2008.03.14. 08:21:56

Juteszembe kedves illetékes, a 2569-es zónázó vonat, miért késik 10-15 percet mostanában? Ráadásul úgy, hogy Ferihegy és Kőbánya-Kispest között araszolunk/állunk... Szemben meg mennek a vonatok normális sebességgel.

dontals 2008.03.14. 08:29:53

Jajjmár. Lopakodó sztrájkról még nem hallottál? ;)

petya.bacsi 2008.03.14. 09:07:01

Magyizga: erre választ csak az Ügyfélszolgálattól kaphatsz szép kerek levél formájában. A Te kérdésed is jó.

Kíváncsi vagyok, hogy mit válaszolnak a levélre. Ha műszaki / forgalmi hiba, akkor Murphy-t kell felelősségre vonni, hogy szegény szorgalmasan dolgozni akaró vasutasok elé problémákat gördít.

Egyébként a Keletiből mindig pontosan indulnak a vonatok (legalábbis menetrendben ez van, az hogy a valóságban nincs így az már más kérdés ;) ).

Fedup Sári 2008.03.14. 09:38:42

Szervusz P!

Itt a válaszod elővételben:

Kedves Utasunk!

ctrl-C, ctrl-V, ctrl-C, ctrl-V, ctrl-C, ctrl-V, ctrl-C, ctrl-V, ctrl-C, ctrl-V.

Reméljük, a történtek ellenére is továbbra is utasaink között üdvözölhetjük.

Tisztelettel:

Keletii Kármen
ügyfélszolgálati előadó
mávstartzérté
kerepesiút

georgejr · http://mav.blog.hu 2008.03.14. 10:24:59

winston01 2008.03.14. 10:08:19
olvasd el a szabalyzatot lecci

strongpwd 2008.03.14. 10:26:51

Azért nem ment a vonat, mert a bakter elfelejtett váltótt állítani, mivel fontos inni-/beszélgetnivalója volt.
A máv- és egyéb blogokra, ügyfélszolgálatokra stb. helyekre tökéletesen fölöslegesen írkálsz, mert kb. annyira érdekli őket az utasok problémája, mint a peronon párzó verőköltő bodobácsokat.

georgejr · http://mav.blog.hu 2008.03.14. 10:51:27

strongpwd 2008.03.14. 10:26:51
Latom most olvasol minket eloszor. Miota a blog elindult sok valtozas tortent, sok dolgot kiharcoltunk es errol irtunk is. olvass minket es meglatod Te is...

Adani 2008.03.14. 11:40:41

A kattogó-pörgő tábla helyett, miért is nem lehetne egy LED-est felszerelni mint amilyen Kecskeméten van? Gyorsabban át lehet írni és mikor másodpercenként változik akkor ez nagy szó lenne.

missparker · http://hogyvolt.blog.hu/tags/a_kam%C3%A9leon 2008.03.14. 15:47:45

Ezen a vonalon folyamatos késés van. Ha süt a nap, azért, mert melegszenek a sínek, ha szél van, azért, mert leszakad a vezeték, ha szélcsend van akkor meg mittomén miért, de biztos, hogy "műszaki okok miatt".

Arról nem is beszélve, hogy ahogyan ezen a vonalon a régi szerelvények kinéznek, az förtelem.

Őszintén szólva engem az indokok nem is érdekelnek. Nyilván a baleset miatti késést el tudom fogadni, de a többit nem!

Műszaki ok: szvsz erről a MÁV tehet
Forgalmi ok: erről megint a MÁV tehet

A tábla: egyszer már lecserélték, jópár éve. A régi tábla egyébként ugyanilyen kattogós volt, de legalább nagyobb betűk voltak rajta.
Az, hogy rossz helyen van, teljesen egyértelmű: aki vonatra vár, ott szobrozik előtte, hátha végre kiírják, de közben a lépcsőt is csak ezen a területen át lehet megközelíteni. Nincs egy hely, ahová le lehetne ülni úgy, hogy a táblát is szemmeltarthassam.
Aki a Posta felől jön be, az rohanhat előre megnézni, hogy merre is van a vonata, mostmár egy peronkapun is át kell verekednie magát. Esetleg a monitorokhoz rohanhat, de az sincs közelebb.

petya.bacsi 2008.03.14. 18:23:31

Georgejr: Winston01 csak nem megint az alternatív közlekedést (autó) ajánlotta? :)

Altrix 2008.03.15. 07:16:56

Sajnos mára klasszikussá vált a kérdés: miért késnek a vonatok? A válasz annyira összetett, hogy általánosságban nem is lehet megválaszolni.
A budapesti pályaudvarokat több mint száz éve tervezték. A mai igényeket képtelenek maradéktalanul kielégíteni a kapacitás hiánya miatt.
Teszek egy kísérletet: a jövő héten szerzek olyan szemléltető bemutatót, ami talán segít a civileknek megérteni, miért borul fel olyan gyakran a menetrend.
Kivételesen utánanézek a 3312-es vonat késésének, de ebből nem csinálok rendszert.

NGabor 2008.03.15. 17:32:24

Egy csomó bosszankodást meg lehetet volna spórolni, ha a kerítés a posta bejárata után, illetve szemben lenne, így 1-5 és 10-13 vágányokhoz lenne kapu, középre meg járhatnának az IC-k. A tömeget kicsit szét lehetne húzni, ha az elővárosi vonatok a szélekre érkeznének.
A főtáblán elég lenne zóna kiírás időben pl: xyz 1-5, jk 6-9, klm 10-13 stb.
Az 5. és 11 vágány végénél meg lehetne egy-egy kisebb idulási tábla, onnan mégsem kellene annyit rohanni.
Persze a nevetséges, és idelyét múlt táblát tényleg le kellene cserélni, legalább olyanra, mint a nyugatiban.

petya.bacsi 2008.03.16. 11:27:55

Altrix: kíváncsian várom a bemutatót, bár nem hiszem, hogy a folyamatosan elkéső és szívó utasok megértenék a mellébeszélést, mivel nem azért fizetünk tízezreket - az életükből órákat rabol el feleslegesen a MÁV mindenféle kamu indokkal - dolgozni kéne normálisan és nem lenne késés (a becsületesen és lelkiismeretesen dolgozó vasutasokra ez nem vonatkozik, bár lennének többen!).

Én úgy vagyok ezzel, hogy ha van egy menetrend, akkor azt tartsák be, és ahogy MissParker is írta, túlzottan nem érdekel a magyarázkodás, meg a kifogáshegyek - minden késés a MÁV-ot terheli, kivéve a valódi vis maior (tehát nem két szem hópihe, Napocska sütése, vagy tavaszi szellő fujdogálása) és a baleset.

Altrix 2008.03.16. 16:52:34

Előre bocsátom: nem magyarázom a bizonyítványom. Mivel a MÁV bevállalta ezt a menetrendet, felelős érte. A tények:
Tápiószecső áll-on a héten éjszakánként tervezett karbantartás keretében teljes felsővezetéki kikapcsolás volt. A megálló vonatokat diesel gép tolta ki...
11-én: 3312 azért indult +10'-el később, mert a késett 3617-ből fordult, a vonalon pedig több száz méter ideiglenes 40km/ó sebességkorlátozás van,(hadd ne részletezzem) +4'-be került, Tápiószelén előzött a 732-es +6'.
12-én: szintén késett a 3617-es, valamint távvezérlési hiba miatt a gépnek körül kellett járni Keletiben, indul +36'-al, vonali lassújel további +6'.
13-án: ismét rossz a vezérlés, körüljárás Keletiben +30', lassújelek +6'.
Ahogy írtam első-utolsó volt, hogy reagáltam a késésekre.
A szemléltetőm .jpg-ben van, ide nem tudom beszúrni, majd elküldöm georgejr-nek.
Ezen azt akarom megmutatni grafikus formában, mi történik az elővárosi vonalakon kb. 5-9 óra között.

petya.bacsi 2008.03.16. 17:37:42

Tehát műszaki hiba, ergo a MÁV a felelős. Remélem lesz felelőse a dolognak, aki fegyelmivel repül a cégtől, mivel van vágányzári menetrend, és ahogy nézem ez a vonat nincs érintve.

Ez megér egy panaszt a Közlekedési Minisztérium vagy a Vasúti Hivatal fele is, remélem a levélíró megteszi ezt.

petya.bacsi 2008.03.16. 17:42:00

Altrix: köszi az utánanézést szerintem a többiek nevében is.

Hogy ezt megteheti 2008-ban egy szolgáltató cég minden felelősségre vonás és következmény nélkül, ráadásul ADÓFIZETŐK PÉNZÉN... na EZ pofátlanság!

Össze-vissza járnak a vonatok, szívatják az utasokat szándékosan (ugye, kétszeres támogatók...), igaz, a menetrend már úgyis csak tájékozatásra szolgál, hogy mikor NEM indulnak vonatok.

Bezárni, kulcsot eldobni, vagy megreformálni, mert ez botrány. Az ország szégyene. 2008-ban!

petya.bacsi 2008.03.16. 18:49:28

Stop, légy van a levesben!

A 3617-es Nagykátáról indul 5:58-kor 7:00 óra körül van Bp Keleti pályaudvaron. Ha éjszaka volt áramtalanítás Tápiószecsőn, akkor a többi reggeli vonatot is érintenie kellett volna, nem? Vagy azokat is érintette?

Altrix 2008.03.18. 08:37:43

kepfeltoltes.hu/view/080318/70_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
kepfeltoltes.hu/view/080318/80_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
kepfeltoltes.hu/view/080318/100_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
kepfeltoltes.hu/view/080318/120_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Tehát ahogy ígértem. A fenti linkeken megtekinthető út-idő grafikonon, mennyi vonat közlekedik reggelente a 70-80-100-120-as vonalakon. A Keletibe tehát a 80-120-as együttvéve, plusz az 1-30-40-esről is jó néhány, a Nyugatiba 70-71-100-140 együtt.
A szolgálati és tehervonatok a grafikonon nincsenek rajta, ez még hozzájön.
Laikusnak ezen ábrák valószínű nem sokat mondanak. Legyen ez az érdeklődőknek egy kicsit más szemmel rátekintés a szakmára.

Gorilla-mv 2008.03.18. 21:19:57

Teljesen felesleges erőlködni a startos kollégának a menetrendábrákkal, mert petya.bacsiék úgy is jobban értenek hozzá. Fizetnek valamennyit és ezért már svájci minőséget várnának el.
Hát, hiába...
Ennyi pénzből, ilyen eszközökből sokkal jobbat nem lehet kihozni. A műszaki hibák pedig sokszor elkerülhetetlenek, egy laikus fröcsöghet is akármit is.
Sok mindent lehetne változtatni, javítani, de ilyen problémák mindig elő fognak fordulni, és mindig lesznek überokosak, akik azt hiszik, hogy a teljes árú jeggyel maximális minőségű szolgáltatást vásároltak.
Ha nem tetszik, tessék más megoldást választani. Jelenleg a MÁV ennyit tud nyujtani, ennyiért. (Kicsit lehetne jobb, ezt nem vitatom, de ilyen késések addig elő fognak fordulni, amíg szinte a teljes kocsi és mozdonyállomány nem lesz lecserélve az elavult biztosítóberendezésekkel együtt. Csak ezért petya.bacsi sem szeretne fizetni többet (ld. még fizetünk tb-járulékot, miért kell még másért is fizetni), és az állam, mindannyiunk pénzéből nem tudja ezt még 20 éven belül sem finanszírozni.)

petya.bacsi 2008.03.19. 01:52:14

"Ha nem tetszik, tessék más megoldást választani."

Hűha... Winston01 is ezt mondta. Kedves titkos vasutas! Ha mindenki más megoldást választ, akkor bizony lapátra kerültök, mert nem lesz szükség a vasútra. Erre gondoltál már?

Nem lehet kihozni jobbat? Na, ezt nem hiszem el.
Az orvos is gyógyít, hiába 100 éves a kórház, meg nincs a Dr. House-ban látott csúcskütyüi. A BKV is megy, sokkal különbül mint a MÁV.

"teljes árú jeggyel maximális minőségű szolgáltatást vásároltak."

Pontosan, ez így van. Sőt, diákjeggyel is elvárhatják az utasok, hogy ne késsen a vonat. Ugyanis a diákjegy "kieső" részét mi adófizetők pótoljuk, ugyanúgy, ahogy a Ti és kedves családotok ingyenjegyét!!!

Ezért a szolgáltatásért többet? Na ne bomolj már... nem sztrájkolni, dolgozni kellene.

petya.bacsi 2008.03.19. 01:55:02

"Fizetnek valamennyit és ezért már svájci minőséget várnának el."

Az árak már lassan EU-s és svájci szinten vannak, a szolgáltatás pedig még a sokat emlegetett Balkánnál is különb.

petya.bacsi 2008.03.19. 02:25:44

Korrekció:

- "Az árak már lassan EU-s és svájci szinten vannak, a szolgáltatás pedig még a sokat emlegetett Balkánon is színvonalasabb, mint itt."

- Csupán annyit fűznék még hozzá "Titkos vasutas" hozzászólásához, hogy nem ártana néha utas szemmel nézni az egészet, és akkor szerintem rájönnétek, hogy miért dühösek az utasok a "tájékoztatjuk az utazóközönséget" című nótánál (ha egyáltalán felrakják ezt a slágert).

- Ha holnaptól valami csoda folytán új berendezések lennének, és mindenből új lenne, akkor is lenne ok a késésre (műszaki,forgalmi,technikai ok stb.). Heteken belül ugyanilyen szinten lenne az egész, mint amilyenen most van. Ebben 100%-ig biztos vagyok.

- Altrix-nak pedig köszönöm a képeket.

georgejr · http://mav.blog.hu 2008.03.19. 09:32:54

titkos vasutas 2008.03.18. 21:19:57
Itt a fő probléma nem csupán a késés. Azt még el lehet fogadni úgy ahogy. A legnagyobb gond az, hogy Ti vasutasok, mivel gondolom nem startos vagy, hanem pályás, így kivált érvényes, nem tájékoztatjátok időben a szerencsétlen utast. Hidd el nem lenne ennyi "hiszti", ha legalább az utast normálisan tájékoztatnák a kollégák...

petya.bacsi 2008.03.19. 11:35:17

Georgejr: személy szerint én nem tudom elfogadni a késést sem (mivel szinte minden nap van ilyen eset), kivéve a vis maior esetet vagy a balesetet.
Nem tudom felfogni, hogy miért nehéz elindítani egy vonatot időben. A levélben szereplő dolgot sem tudom felfogni (utolsó pillanatokban írják ki a vonat indulási helyét). Ha van egy menetrend, akkor azt tartsák be - vagy módosítsák úgy, hogy be tudják tartani. (Ha lenne verseny, és lennének más vasúttársaságok, akkor a MÁV-Start is csipkedné magát, ha azt akarja, hogy utasai legyenek). Más munkahelyen ha van egy határidős munka, akkor azt határidőIG el kell végezni, nincs csúszkálás.

A forgalmi/műszaki/technikai okokat minden rá lehet húzni, és a MÁV él is ezzel a lehetőséggel. Az utastájékoztatás hiánya persze csak súlyosbítja a bajt.

alte trottel 2008.03.23. 22:32:12

Titokvas!
"Ha nem tetszik, tessék más megoldást választani"
Megtörtént. Az év eleje óta kettővel kevesebb utasotok van.
További örvendezést kívánok.

Gorilla-mv 2008.03.24. 12:50:28

georgejr! Az utastájékoztatással általában igazad van, lehetne jobb. Csak azt is tudni kell, hogy miért kerül ki gyakran késve az induló vonat vágányszáma. Például: a keletis tábla programja nem támogatja, hogy ugyanaz a vágány legyen kiírva egy érkező és egy indulóvonathoz is (márpedig vannak negyedórán belül forduló vonatok, aminél késés esetén akár 5 perc is lehet). Kézzel külön bele lehet nyúlni, de néha ez sem célszerű, mert gyakran előfordul, hogy a vezérlés nem működik az ingavonatnál, és ilyenkor ki kell húzni a szerelvényt (amit utasok nélkül célszerű megtenni), tehát nem jó, ha ki van írva "időben" az induló vágány. És ilyenkor gyakran késve is indul a vonat. Utóbbi időben újabb probléma, hogy a szerelvények gyakran fordított állásban közlekednek, tehát a bak felé van a mozdony és a másik végén a vezérlőkocsi. És itt nem lehet előre tudni, hogy működik-e a másik irányban a vezérlés (mert korábban egyértelmű volt, hogy ami mozdonnyal húzva jött, annál rossz a vezérlőkocsi. Szóval, ezeket azért írom le, hogy lásd, nem direkt szivatásként nincs kiírva, hanem néha ez a célszerűbb.
A vonalon pedig lassan halad az információ, csak a szomszéd állomások engedélykérése alapján lehet tudni a késésekről, nincs meg hozzá az információs háttér (amikor már meg kellett volna érkezni, akkor lehet látni, hogy esetleg kési. Ha pedig a szomszédok sem tudnak még a vonatról, vagy nem tudják felvenni a telefont, addig nekem sincs infóm a vonatról).

A Keletiben pedig egyszerűen annyi vonat van, hogy lehetetlen mindenre figyelni, minden 5-10 perces érkező késést kiírni. A hangos így is szinte folyamatosan beszél, ha még ehhez minden ilyen késést hozzátennénk, már a menetrendszerinti vonatokat sem lehetne bemondani. (Szintén, csak hogy tudd: elő van írva, hogy pl. havas időben milyen gyakran kell bemondani a csússzásveszélyes peronokról szóló anyagot, a zsebtolvajokról szóló anyagot stb. stb. Minden vonatnál be kell mondani, hogy éppen 2. oszt. nemdoh-kocsival közlekedik, és hogy az ajtók automatikusan záródnak, stb.stb.)
Nincs jó megoldás a jelenlegi eszközpark mellett.

És látod, Petya bácsi meg is mondja, hogy őt semmi nem érdekel, nem tud semmit elfogadni, mert ő fizet és ezért maximális szolgáltatást vár el...
Ez olyan, mint ha egy 3 és 4 csillagos résszel is rendelkező szállodában kifizeti a 3 csillagos szoba árát, de a 4 csillagosét várná el. ÉS még neki áll feljebb! Gyomorforgató a hozzáállása. Nyilván nagyon sok szabadideje van, mert minden topikba rendszeresen írogat, de fogalma sincs arról, hogy mi és miért történik pl. a Keletiben.

A menetrendet pedig tényleg lehetne módosítani. Ez azt jelentené, hogy kb. fele ennyi vonatot lehetne közlekedtetni. Az ütemezett menetrend jó ötlet, de a Keleti és Rákos sem képes mindent menetrend szerint leközlekedtetni. Persze, tudom, látom, hogy van annyi utas, amihez ennyi vonat kell, de higgyétek el, hogy nem ennyi vonatra van kitalálva a bizotsító berendezés.
Van olyan, hogy megérkezik egy vonat, aztán azt ki kell tolni a tárolóra még mielőtt visszaindulna, hogy egy másik vonat is érkezhessen arra a vágányra (vagy egy vágányra a csarnokban egymás után két vonatot is fogadni kell), majd annak kitolása után lehet vissza tolni először az első szerelvényt. A vágányszámot pedig csak ekkor szabad kiírni, nehogy az utas rossz vonatra szálljon (tehát adott esetben a kései információ az utas érdekében születik). Ezt persze nem kell megérteni egyetlen egy átlagutasnak sem, de azért akik ide írogatnak, azoknak lehetne némi rálátásuk ezekre a folyamatokra.
Az ilyen hőzöngő utasok miatt valóban vannak olyan kollégáim, akik már szarnak az egészbe, mert akármit csinálnak, úgyis verni fogja az irodája ablakát a nagytudású utas...

Petya bácsinak bizonyára nem olyan körülmények között kell határidőre elkészítenie a munkáját, amilyen körülmények között a MÁV-on belül kell doglozni (ld. még kétszer annyi vonat jár, mint amennyit menetrendszerint stabilan le lehet közlekedtetni).
Kíváncsi lennék, hogy miként készülne el határidőre Petya bácsi, ha a programja egy 20 éves DOS-os szoftver lenne, a számítógépe időről időre lefagyna, a kábeleket az egerek szétrágják, időnként nem működik az egere (nem amelyik szétrágta a kábelt...), nem működnek a telefonok stb. stb.
Persze sok mindent lehetne jobban is csinálni ilyen körülmények között is, de ennyi vonatot, ilyen szinten lehet csak közlekedtetni. A szerelvények, mozdonyok stb. szinte folyamatosan pörögnek, elkerülhetetlen, hogy gyakran fordul elő meghibásodás a 30-40 éves eszközöknél. Lecserélni nincs pénz, ezért szerintem az ilyen meghibásodásokat vis maiornak kell tekinteni, mert a fenntartástól, a karbantartástól nem lehet elvárni, hogy csodát tegyenek ilyen régi eszközökkel. Amit lehet, azt majdnem kihozzuk ezekből az eszközökből. Akár elhiszi valaki, akár nem.

Alte trottelnek! Nem örülök, hogy ha akár egy utas is elveszik, de értsd meg, hogy csak az zavar, hogy olyan dolgokat várnak/vártok el, amit nem lehet kivitelezni.

petya.bacsi 2008.03.24. 14:30:45

Titkos vasutas: na, megint a siránkozás, komolyan mondom egyre inkább forog a gyomrom a MÁV ilyen alkalmazottjaitól (nem az összestől, csak a siránkozóktól), akik azt hiszik, hogy ők sz*rták a spanyolviaszt, meg hogy csak az ő munkájuk a valami, a többiek meg csak lébecolnak, és nem csinálnak semmit, csak hülyeségeket írogatnak. Az ilyen vasutasok miatt lesznek rosszul az utasok, és hagyják ott a MÁV-ot.

Mellesleg: nagyon szép, hogy leírtad nekem, a buta, (szerinted) rengeteg szabadidővel rendelkező hőzöngő Fizető Utasnak a kulisszatitkokat, de lehet, hogyha felfelé is jeleznéd a problémákat, akkor talán lenne eredménye is. Én nem tudok új eszközöket venni.

Neked is biztos járna a szád, ha egyrészt nem lenne ingyenjegyed (az ilyen nagyeszűektől simán elvenném, helyesebben egy részét a munkaadó kifizetné, a családtagoktól venném el), és fizetned kellene EZÉRT a szolgáltatásért.

Fogadok, hogy elsőként vered az asztalt, ha technikai hiba miatt nem szolgáltat a netszolgáltatód - hiszen azért fizetsz, nincs ingyen. Ha Te is fizetnél valamiért elvárnád azt, hogy kapsz is cserébe valamit, nem csak magyarázkodást, idegeskedést és késéshegyet - viszont elég sokszor azért sikerül tartani a menetrendet, tehát nem lehetetlen, ezért is csodálkozom és vagyok dühös.

(Azért nézzél szét a hozzászólások között, nem csak én szólózom állandóan, elég sok fizető utas osztja az én véleményemet, igaz, többen is lehetnének, mert a legtöbbjük csak magában hőbörög, ahelyett, hogy leírná a sérelmeit, ahogy azt javasolni szokták a vasutas dolgozók is).

A menetrend ésszerűsítésére is sor kerülhetne... lenne is ehhez pár javaslatom - mert az utas jobban látja a dolgokat, mint az íróasztalon lévő gépen futó szoftver.

Legyen olyan menetrend, amit be tudnak tartani, és akkor az olyan utasok, mint én sem fognak hőbörögni. Az idő pénz, a feleslegesen elrabolt időről ne is beszéljünk.

Persze, a kései info egyértelmű, hogy az utasok érdekében történik, csak nehogy bemagyarázd nekem, hogy a késés is az utasok érdekében van.

Az egeres poén viszont tetszett. Ezt köszi.

Szép napot!

Gorilla-mv 2008.03.24. 22:15:56

Petya bácsi!
Kiforgatod a szavaimat!
Nem állítom, hogy más nem doglozik, de itt a vasútnál tényleg szarból kell várat építeni, ezt kívülről pedig nem tudod megérteni.
Igen, van, amikor rendesek a vonatok, mert arra van kiszerkesztve a menetrend is - de ha bármi gikszer van, már dominószerűen borul minden! EZért írtam, hogy feleennyi vonatra sokkal jobb menetrendszerűséget lehetne produkálni, mert akkor nem kellene a kohószökevény mozdonyokat is használni, amik gyakrabban elromlanak, jobb biztber lehetne a vonalon és az állomáson stb. stb.
Nem kell a főnöknek sem elmondani, mert ő is tisztában van ezzel, de az államnak nem akaródzik néhány tízmilliárdot a Keletire beruházni ami nélkül külföldön sem menne a vasút (jártam már sok külföldi állomáson kollégáknál és látom, hogy milyen rendszerekkel dolgoznak!).

A menetrendi ésszerűssítésre pedig tessék előjönni a konkrét és MEGVALÓSÍTHATÓ ötletekkel. Ne úgy, hogy puffogtatsz doglokat, amiket nem lehet kivitelezni, aztán ha ezt szakmai alapon leírom, hogy miért nem lehet, akkor majd megint én leszek a hülye vasutas, aki nem ért hozzá, bezzeg az utas, az mindent tud!
Komolyan mondom undorító a hozzáállásod.
Én sem szólok bele egy asztalos munkájába, mert nem értek hozzá! Te sem értesz a vasúthoz (ez látszik a hozzászólásaidból), mégis belepofázol és nem fogadod el a hozzáértőknek a szakmai válaszát!

petya.bacsi 2008.03.25. 06:26:50

Titkos vasutas: az a gond, hogy egy utas hiába jön elő bármilyen jó és megvalósítható ötlettel, Te és a hozzád hasonló vasutas (itt megint nem az összes vasutasról van szó, hál' Istennek akiket én ismerek, vagy akikkel én találkozom azok normálisak, az ő munkájukat elismerem), aki csodanagy szakértőnek hiszi magát, kapásból lesöpörné azt, mert minek változtassunk, mikor így is tök kényelmes, az utas meg le van nagyívben... Nem értem, hogy egynéhány vasutas miért hiszi magát istennek. Veled nem lehet vitázni, mert azt hiszed, hogy körülötted forognak a bolygók, és az utas hallgasson, és ne panaszkodjon, örüljön, ha megy a vonat; kussoljon hiszen nem ért hozzá.

Meglehetősen gáz ez a hozzáállás, mivel Te egy szolgáltató egy alkalmazottja vagy, olvass utána, hogy mik az elvárások egy szolgáltatóval és annak alkalmazottjaival szemben.

Van konkrét javaslatom, amit lehet, hogy majd elküldök Georgejr-nak, de már előre tudom, hogy úgysem lesz jó pl. neked, de szerintem az utasoknak is jobb lenne - és itt az utas, az ügyfél szemszögéből kellene nézni a dolgokat.

Fel kellene már ébredni, hogy a szolgáltató, az ügyfelekért van, ráadásul a MÁV-ot kétszeresen szponzorálja minden utas (ugye az adófizetők pénzéből él a MÁV meg ugye azon adófizetőkből, akik egyben fizető utasok is), és az ügyfelet nem zavaró tényezőnek vagy ahogy korábbi vasutas kollégád írta: f*sznak kalkulálni, aki csak zavarja a közlekedést.

Lehet, hogy én nem értek a vasúthoz, mert csak több éve a vasuttal közlekedő mezei, buta, állandóan pofázó és elégedetlenkedő utas vagyok, aki fel mer háborodni, hogy a legtöbb esetben késik, de az a gond, hogy sajnos Te sem értesz - ez látszik abból, hogy a Keletiben mekkora káosz van egy-egy nem várt eseménynél. Valaki tudja kezelni ezt, de sajnos a többség nem. És most lehet jönni a szöveggel, hogy nem értek hozzá, meg ne pofázzak bele, meg elavult a berendezés: az orvosok sincsennek felszerelve a legszuperebb cuccokkal, mégis, ha váratlan helyzet van, azt megoldják - hiszen ha nem, akkor felelnek (!) a következményekért. De ez igaz még szinte mindegyik szakmára, mert nem csak a vasutnál vannak korszerűtlen berendezések.

Rohadtul elegem van már, hogy amellett, hogy kések szinte minden nap, nem tudok semmit sem előre tervezni, mert beverik néhányan a fejüket és sztrájkolgatnak olyanokat követelve, ami nem jár nekik.

petya.bacsi 2008.03.25. 07:23:43

Titkos vasutas: még egy gondolat - nem szólsz bele az asztalos munkájába. De ha rossz, selejtes asztalt kapsz (mert mondjuk elavult eszközökkel dolgozik), fogadok, hogy számonkéred ezt az asztaloson, és nem fizeted ki a megrendelt terméket...

Lezártam Veled a beszélgetést, mivel nem tudsz az utasok fejével gondolkodni, nem tudod megérteni, hogy mit érez egy mezei, buta utas, akik ráadásul fizetnek ezért a szolgáltatásért, mivel nem tudnak mást igénybe venni.

Gorilla-mv 2008.03.25. 08:06:34

Csak hőzöng, konkrétumok nélkül, prejudikálsz, hogy nekem úgy sem fog tetszeni, ezzel már eleve "felmented" magad, hogy ha használhatatlan dolgot javasolsz, akkor nem benned és a kivitelezhetetlen javaslatod van a hiba, hanem a hülye vasutasokban, akik nem engedik az okos utas akarát érvényesülni.
Az asztalos munkáját pedig akkor nem fogadhatom el, ha I.o. minőséget fizetek meg. De Te (és az állam) egy III.o. minőséget fizetsz meg, és egy I. o. szolgáltatást vársz el.
Hát erre senki sem képes.
(És továbbra sem mondom, hogy sem én, sem bármelyik kollégám nem hibázik.)
És igenius tudok az utasok fejével gondolkodni, mert mielőtt a vasútra kerültem (10 éve), 10 évig más területen dolgoztam, én is ingáztam, én is késtem.
Ja, és én nem sztrájkolgatok, mert ezekkel a követelésekkel nem értek egyet, hiába vádolsz ezzel (is) teljesen alaptalanul!
Mégis honnan veszed a bátorságot ennyi mocskolódáshoz? Azért, mert veszel egy bérletet?! Hát, ahhoz ez még kevés! Azért, mert veszek egy kiló kenyeret a boltban nem vághatok hazugságokat a boltos fejéhez!
Nagyon el vagy szállva magadtól! Korrekt leírást adtam, hogy milyen esetekben van magyarázat arra, hogy miért van késés vagy kései utastájékozatás a Keletiben, de Te ezt lesöpröd az asztalról, mert azt hiszed te jobban értesz hozzá, mert naponta utazol... Hahaha...

Edömér 2008.03.25. 18:25:37

titkos vasutas: És arra még nem gondoltatok, hogy a rosszul megszervezett munkafolyamatokat
meg lehet változtatni, át lehet szervezni?
Az általad leírtak alapján rossz a menetrendszerkesztés (nem feltétlenül kell felére csökkenteni a vonatok számát), nagyon rosszul megszervezett a kommunikáció (és ehhez nem muszáj milliós technikai eszközöket vásárolni), és a Keletiben (gondolom máshol is)problémás a vezérlés.Ezek olyan dolgok, amiket ésszerű tervezéssel meg lehetne változtatni.
Persze úgy nehéz, ha minden ki van szervezve a haver cégének milliárdokért, és nem is csinálnak érte semmit. Még nagyobb baj, hogy nem tudja a jobb kéz, hogy mit csinál a bal.
Na, ezen kéne változtatni.

Gorilla-mv 2008.03.25. 21:33:06

Edömér!
Sok mindenben igazad van, a havercéges lopásokat mi is látjuk az alsó szinten is, és valószínbűleg ez csak a jéghegy csúcsa.
A munkafolyamatokat azért nehéz átszervezni, mert már teljesen szétverték a MÁV-ot. Most már mindenki külön van (gépészet, pálya, forgalom, szesza, ingatlan stb.), mindenkinek külön érdekei, külön főnökei, kész csoda, hogy még így megy a vasút.

Értsd meg, hogy ilyen feltételek mellett hatalmas minőségi ugrást elvárni butaság.

Edömér 2008.03.26. 12:54:44

titkos vasutas: Te meg értsd meg, hogy nem ILYEN feltételek mellett akarjuk a minőségi változást. Éppen hogy a változtatást szeretnénk, mi utasok. Ezek jórészt nem kerülnének pénzbe, csak egy kis odafigyelésbe, egypár vasutasnak (a felső- és középvezetésből nagyrészt) tényleges munkavégzésébe. Ezek a változások hosszabb távon nektek is előnyösebbek lennének.

Szerintem Petya bács is így gondolja.

petya.bacsi 2008.03.26. 15:59:15

A levélíró figyelmébe szeretném ajánlani a következő idézetet:

"A felújítási programban szerepel többek között a fővárosi fejpályaudvarok közül Budapest-Keleti pályaudvar, ahol az érkező és induló összesítő táblákat cserélik le"

index.hu/gazdasag/blog/2008/03/26/utastajekoztatast_fejleszt_a_mav/

Úgy látszik a MÁV-nál tényleg vannak fejlődést akaró emberek, és nem csak őskövületek.

Bár, a csere biztos izgalmas lesz az utasoknak...