MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

A MÁV-Direkt nem továbbít észrevételeket

2008. március 06. - georgejr
Utastájékoztatás a személyzet nélküli állomásokon jelenleg csak álom, de jó lenne azért...

Reggelenként Rákoscsabán szállok fel, hol a menetrend szerint 7.29-kor, hol a 8.00-kor indulóra. Ma reggel a nyolcórás éppen a 3 perccel a félkilences tervezett indulása után futott be. A Keletiig további 5 perc késés, az összesen 38 perc. A pályaudvari információnál nem tudták megmondani, hogy mi volt a késés oka, a 40-49-49-49 telefonon még kevésbé. Az utóbbi helyen próbáltam elmondani javaslatomat, hogy a személyzet nélkül működő megállókban (mint pl. Rákoscsaba) fel kéne szerelni egy olyan hangos vagy vizuális utastájékoztató rendszert, amin keresztül a késésekről valami központi helyről tájékoztatást tudnak adni. A kedves hölgy a telefonban azt mondta, hogy ő nem azért van ott, hogy észrevételeket továbbítson, írjam meg inkább interneten a MÁV-nak. Akkor most megírom. Ha mondjuk 8 óra 5 perckor bemondják, hogy a vonat előre láthatólag félórát késik, akkor lehetőségem van másik közlekedési eszközt választani.
A hangosbeszélő rendszer helyreállítása valószínűleg olcsóbb lenne, mint akár egy darab peronkapu.
petteri

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr49366372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

petteri57 2008.03.06. 11:24:52

A dolog nem ma történt, hanem tegnap, csak mire felkerült a poszt, eltelt egy kis idő. Ma "CSAK" 21 percet késett. Természetesen tájékoztatás nélkül.

petya.bacsi 2008.03.06. 11:50:35

Petteri57: akkor a szokásos menetrend szerint ment a vonat... Az eszem megáll, hogy már a kora reggeli "munkás, iskolás" vonatokat sem tudják időben közlekedtetni. Büdös a munka néhány vasutasnak???

A 120a-s vonalon is késéssel ment az egyik reggeli vonat információim szerint.

Felelős persze most sincs, biztos esett a hó, vagy sütött a Nap, vagy csak egy szokás reggel volt a MÁV-nál.

Nudli80 2008.03.06. 11:57:40

Pont azokat nem tudják, nemtom milyen okból kifolyólag, de odafentről azt a választ kapnánk, h mert dér van, fúj a szél, reggel van és az utasok lassabban tolják ;)

Petteri: és panaszt tenni próbáltál? Anno azt felvettek és továbították az éterben valami rejtélyes távoli galaxisra.

petteri57 2008.03.06. 13:11:23

Panaszt nem tettem, de elküldtem az eszrevetel@mav-start.hu-ra is. Egyszer már előfordult, hogy az ugyanazt a kérdést firtató harmadik mail után válaszoltak is. Akkor kérdeztem valamit megint, de arra már nem jött válasz. Most még van esély, mert még csak alig 24 óra telt el :). Egyébként tényleg fel nem foghatom, hogy miért veszik ennyire semmibe az utasokat, hogy képtelenek megszervezni a hangos tájékoztatást a késésekről. Előfordulhat, hogy valami elromlik, de akkor szóljanak. Ha kocsival kell bejönnöm a metróig, az alkalmanként 500 forint pluszkiadás, amit "természetesen" nem térít meg senki, ugyanúgy, ahogy a késésekből eredő károkért sem vállal felelősséget a vasút. Van egy pár olyan ország, ahol a sínt kiperelnék alóluk.

petya.bacsi 2008.03.06. 13:33:51

Petteri57: 30 napon belül válaszolnak. Kapni fogsz egy olyan levelet, hogy

Kedves Utasunk!

Társaságunk megvizsgálta az Ön panaszát és blablabla a késést nem lehet megtervezni blablabla a kötöttpályás közlekedés blablabla Köszönjük megértését és türelmét blablabla reméljük a közeljövőben is az utasaink között tudhatjuk.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.03.07. 09:12:41

Még amikor vonattal jártam, nyár végén, iskolakezdéskor, feltűnt, hogy hirtelen növekedtek a késések. Felhívtam az ügyfélszolgálatot és rákérdeztem, hogy szeptember eleje óta miért rendszeres a 10-20 perces késés. A válasz a következő volt: megkezdődött az iskola és több a felszálló, ez késéseket okoz.
Kérdésemre, miszerint a menetrendet utasok nélküli fogalomra tervezték-e, nem tudott válaszolni. De lehet, hogy itt a hiba forrása. Megint ezek a gyökér utasok, akik folyton keresztbe tesznek a MÁV-nak! Utazni akarnak és még morognak is, felháborító.

petya.bacsi 2008.03.07. 11:42:55

Rékuc :)))) Ha nem az időjárás, akkor az utas miatt van késés. Ez biztos így van, hiszen MINDEN vasutas becsületesen, gőzerővel végzi a munkáját...

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2008.03.09. 23:33:39

petya.bacsi: pont ez a baj. gőzerővel végzi. csakhogy ezek már diesel és villanymozdonyok. habár, néha még egy gőzmozdony is gyorsabb lenne náluk..