MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Vannak még utasok rajta???

2008. március 03. - georgejr
A szombati vihar továbbra is tombol. Igazából azt nem értem, ha van büfékocsi és tudják a mávosok, hogy itten mostan sehova, akkor miért nem visznek körbe teát, ásványvizet? Legalább nyugodtabbak lennének az utasok. Mi az, hogy az állomásfőnök nem tudja, hogy 2-3 km-re a nyílt pályán vesztegel 300 utas? Tisztelt Pályavasút, nevezzék meg a felelősöket, kik és miért nem értesítették a délegyházi pályaudvart, a kalauz miért nem tett eleget kötelességének (utasok tájékoztatása egyebek mellett). Mi az, hogy hétvégén csupán három ember dolgozik a hiba elhárításán? Mikor fizetésemelésért teccenek sztrájkolni erre is tessék gondolni!


Kedves Megintállunkvazze,
 
Rengeteg ember nevében szólok, akik a hétvégéjüket értelmetlen várakozással töltötték. A hétvégémet pusztában álló vonaton töltöttem, számtalan embertársammal együtt, akik  haza szerettek volna jutni a szeretteikhez.
Kezdjük a szombati nappal. A Keleti pályaudvarról indultunk az Avala Intercity vonattal 13:20-kor.
Délegyháza után 2-3 km-rel járhattunk, amikor bennünket is elért a vihar, így a szerelvény megállt. Ez volt 14 óra 10 perckor.
Innentől kezdve senki nem mondott semmit arról, mikor indulunk tovább, segítenek-e rajtunk, hazaérünk-e még aznap...
A wc-ket bezárták. Mivel felsővezeték szakadás miatt nem tudtunk tovább menni, így fűtés sem volt onnantól kezdve a vonaton. Mint másnap megtudtam, 17 óra 40 percig semmi nem történt irányunkban. Nem voltak elhárítók, nem volt senki, aki segített volna.
Kb. 200-300 ember utazott volna haza szombat délután, ehelyett ott várakoztunk a hidegben. Miután besötétedett, már semmi fény nem volt a vonaton, így tehát ott várakoztunk 14-15 fokos hidegben, sötétben, étlen-szomjan (mert a MÁV-nak még az sem jutott eszébe, hogy a vonaton lévő étkező kocsiból legalább ásványvizet osszanak szét az ott ragadt emberek között.)

Az volt a szerencsém, hogy apukám eljött értem kocsival, ám mivel a puszta közepén kapta el a vihar a szerelvényt, így be kellett sétálni vak sötétben Délegyházáig, a sínek mentén, csomagokkal a kezünkben és a hátunkon. Miután beértem az állomásra, átfagyva (kb. 80 km-es szél fújt fél órán át, míg beértünk), gondoltam, visszakérem a jegyemet, mert az a legkevesebb, hogy a MÁV visszafizeti nekem, ha már hazajutni nem tudtam vele. Az állomáson közölték, hogy a pénztár bezárt, nem adják vissza a pénzemet, forduljak holnap bármelyik állomáshoz: visszakapom a jegy árát. Nem hagytam annyiban a dolgot, azt kérdeztem, s vajon honnan fogják tudni, hogy én valóban azon a vonaton utaztam, és jogosult vagyok visszakérni a menetjegyem árát? Erre megnyugtattak, ne aggódjak, biztosan megtérítik másnap.
 A vicc az volt az egészben, hogy a délegyházi állomásfőnöknek fogalma nem volt arról, hogy az Avala 2-3 km-re Délegyházától még mindig a pályán van. Tágra nyílt szemekkel kérdezték, hogy vannak még utasok rajta???....Mire közöltem velük, hogy már 2 óra óta várakoztunk arra, hogy végre kimentsenek, vagy segítsenek rajtunk.
A bezárt wc-k miatt mindenki a sínek mellé ment elvégezni a dolgát a csontig hatoló szélben.
Igen, ez Magyarország, ahol az emberek ilyen nyomorúságos helyzetbe juthatnak. Egy nyavadt buszt nem tudtak küldeni, mert mindössze 3 darab volt aznap készenlétben (de hát kérem, szombat van! - közölte velem a kiskőrösi állomáson dolgozó MÁV-os nő), akik mind Taksonyba mentek, hogy az ott leszállított utasokat tovább vigyék. Teljes volt a fejetlenség és a káosz.
Másnap megtudtam, hogy az Avala végül hajnali 2 és 3 óra között ért Kiskőrösre. Ez ám a hatékonyság!
 
És itt még nem ér véget a történet. Azt gondolná az ember, hogy ezek után nincs semmi rosszabb, ami történhet vele.
Vasárnap este utaztunk vissza Budapestre, de még mielőtt felszálltunk volna a vonatra, panaszt tettem az állomáson, mivel közölték velem: eszük ágában sincs kifizetni a tegnapi jegyemet, mivel (milyen buta vagyok, tudnom kellett volna) igazolást kellett volna kérnem a kalauztól!!!!! (a kalauzt sötétedés után senki nem látta, valószínűleg elbújt az egyik vagonban, hogy ne kövezzék meg amiatt, hogy semmi nem történik.)
ezek után kértem a panaszkönyvet, és mindent beleírtam, ami történt velünk. A hithű MÁV-dolgozók persze mind egymásra mutogattak. Senki nem volt, aki azt mondta volna, hogy sajnáljuk, ami történt, tudjuk, hogy miattunk kerültek ilyen kiszolgáltatott helyzetbe. Ehelyett minden MÁV-dolgozó (legyen az kalauz, vagy jegykiadó) lekezelő volt és ellenséges. Mindenki áthárította egy ismeretlenre a felelősséget. Az a legnagyobb gond, hogy kicsinyke országunkban minden területen megfigyelhető ez. Itt senki nem hibás, az utas hallgasson, mert végülis ennyi pénzért örüljön, hogy utazhat mocskos és büdös, kizárólag deportálásra alkalmas vonaton.
De. Vasárnapra sem sikerült elhárítani az üzemzavart. (3 ember dolgozott keményen a vezetékszakadáson - hiszen hétvége volt: magasra emelt kézzel hivatkoztak erre.)
Dunaharasztin leszállítottak bennünket, ahol zuhogó esőben, kb. 300 ember egyszerre kereste a buszt, ami persze nem volt sehol.
Cirka tíz perc után megjelent egy darab busz, úgy futottak utána az emberek, mintha az életük múlt volna rajta - érthető, senki nem akart vasárnap este Dunaharasztin ragadni szakadó esőben, orkán erejű szélben.
Aztán a busz elindult. Kb. 200 ember maradt még Dunaharasztin, kétségbeesve, átfagyva, csomagoktól meggörnyedve.
10 perc múlva jött még egy busz, arra végre sikerült magunkat feltuszkolni. Soroksárra érve még egy órát várakoztunk a vonaton, amikoris 9 óra után elindultunk végre végcélunk felé: a Keleti pályaudvarra.
Az egyik utastól csak ennyit hallottam: "elkeserítő és végtelenül kiábrándító, ami ebben az országban folyik." És ő mégcsak nem is volt ott tegnap egész délután és este azon a vonaton, melynek utasairól mindenki megfeledkezett.
 
Ez az én történetem.
Rajtam kívül még számtalan ember érezte ugyanazt a kiszolgáltatott, nyomorult érzést, ami keserűvé tette ezt a hétvégét, de én hangot is fogok neki adni, megragadok minden lehetőséget, hogy megtudja a világ: Magyarországon már csak így mennek a dolgok.
Nem hagy nyugodni a kérdés: vajon mit gondol a MÁV arról, hogy magyar állampolgárokat ilyen kiszolgáltatott helyzetbe hoz????
 

Andrea

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr16363187

Trackbackek, pingbackek:

Pingback: ea » Blog Archive » MÁV, büdös hal, nyalánkság 2008.03.03. 14:40:28

[...]büdös hal, nyalánkságHoztam egy linket. Egy szombati utas levele, aki vasárnap is megjárta. Szél, szél, na de nem[...]

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dontals 2008.03.03. 13:02:24

Jó ábrázolása a magyarországi állapotoknak. Sajnos.

osztovata 2008.03.03. 13:29:41

Ez egy következmények nélküli ország...

Önjáró Talajgyalu 2008.03.03. 13:43:01

Elso otletem: A vonalakat egyesevel GYSEV kezbe adni, felujitani, utana MAV-ot felszantani, helyet soval bevetni.

Halistennek hetvegetol mar kocsival fogok videkre jarni. (Majdnem olyan oreg mint en farmotoros Skoda, de a MAV-nal barmi jobb.)

bloodhound v2.0 2008.03.03. 13:44:31

síneket felszedni, vonatokból hajléktlanszállót, extravagáns kávézót, akármit kialakítani, a vasutasokat meg szétkergetni. fizetésemelésért sztrájkolni - arra van eszük.

petya.bacsi 2008.03.03. 14:02:49

Na, igen, ez jól mutatja, hogy rendkívüli helyzetben (itt most valós rendkívüli helyzetre gondolok, nem 2 hópihére, vagy a Napocskára) mennyire ura a helyzetnek a MÁV. A levélből szerintem kiderül, hogy semennyire, és ez sajnos nem egyedi eset 2008-ban...

Viviparus 2008.03.03. 14:04:01

és itt nemcsak a fejétől bűzlik a hal..hanem egységesen tahók dolgoznak alul és felül is
szántás-só, egyetértek

Duce 2008.03.03. 14:09:36

Terjedjen a GYSEV!

petya.bacsi 2008.03.03. 14:22:30

Duce-val egyetértek. Lehet, hogy jobban járnánk, ha a MÁV helyett mindenhol GySEV lenne (magyar tulajdonban is maradna, tehát nem lenne eladva).

Dr Kangörény 2008.03.03. 14:31:38

Ha valakinek eszébe is jutott, hogy buszt küldjön a lerobbant vonathoz, valószínűleg nem mert intézkedni. Röhej.

Bruno 2008.03.03. 14:32:29

Perlni, perelni és perelni.....

mandula 2008.03.03. 14:33:25

Jaaa...Szombat du.Érdre fél óra késéssel jön a vonat,mert állítólag a Camponánál egy kocsi a sinekre esett.Ezt egy Pusztaszabolcs felé tartó vonat kallerje mondta.Fél óra fagyoskodás a peronon, utastájékoztatás nuku.Végre jön a vonat, simán elmegyünk Martonvásárig.Ott aztán megáll, és onnantól kezdve várakozás órákon át.Állítólag egy fa rádőlt a sinekre.Egy darabig ülünk a vonatban, majd leszállítanak bennünket, mert visszaküldik a vonatot Pestre.Egyébként Siófokra menne...leszállunk, állomásfőnök nem tud semmit, rohangálnak a vasútasok, mint pók a falon.Tájékoztatás nincs.
Fél 6-kor egy kedves utas, aki Agárdon lakik, telefonál a férjének, hogy jöjjön el érte...velük elmegyek Gárdonyba.
Kérdezem:nem lehetett volna azt a rohadt vonatot a két szakasz között üzemeltetni, vagy netán odaszólni a martonvásári Volántelepre, hogy küldjenek buszt???Esetleg tájékoztatni az utazóközönséget???
A sztrájk helyett menjenek inkább oktatásra, mit kell tenni vészhelyzetek esetén.Netán cseréljék le a vezérgárdát!!!No és csökkentsék a jegyek árát!
Nem tudom a siófoki vonat célbaért-e egyáltalán.

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2008.03.03. 14:46:11

ha ezek még egyszer sztrájkolni mernek rájuk gyújtom az állomást. partnereket keresek.

ancsur 2008.03.03. 15:01:52

Tisztelt Dolgozó!

Társaságunk megvizsgálta az ön által benyújtott igényeket, és ezúton szeretnénk tájékoztatni arról, hogy követeléseit jogosnak találtuk. Ezek alapján ön a következő juttatásban és béremelésben részesül:
- Egyszeri 250.000 Ft rendkívüli juttatás a MÁV Cargo Zrt eladásával kapcsolatosan
- 15% béremelés 2008. január 1-éig visszamenőleg Egyúttal szeretnénk arról is tájékoztatni, hogy társaságunknál az Állami Számvevőszék mai árfolyamon számolva 1993 és 2006 között 2000 milliárd forint tőkeveszteséget állapított meg. Mivel ön társaságunk régi és megbecsült dolgozója, így ebben az időszakban már nálunk dolgozott.
Ezért szeretnénk, ha ebből a veszteségből is olyan mértékben részesülhetne, mint a MÁV Cargo Zrt. eladásából. Az ön által felállított arányossági mutatók figyelembe vételével szeretnénk tájékoztatni, hogy önnek ebből adódóan a következő fizetési kötelezettsége keletkezett:
- Egyszeri 5.000.000 Ft befizetési kötelezettség a MÁV csoport felhalmozott tőkevesztesége után Új egyenlege ennek megfelelően 4.750.000 Ft tartozást mutat, amit kérünk a mellékelt készpénzátutalási megbízás segítségével 2008. március 1-éig kiegyenlíteni. Társaságunk a várható igényeknek megfelelően részletfizetési konstrukciót dolgozott ki ön számára, melynek során a fizetéséből havi 50.000 Ft-ot levonva, a tartozás kamatmentesen törleszthető a következő 100 hónapban. Kérjük, hogy amennyiben ezzel élni kíván, azt postafordultával jelezze.
További jó munkát kívánunk!
A MÁV csoport tagjai nevében:
Kis Piroska
Pénzügyi Csoportvezető

Ui.: 2008 év végén az éves eredmények figyelembevételével ismételt egyenlegközlőt továbbítunk önnek.

petya.bacsi 2008.03.03. 15:16:41

Hehehe... milyen népszerű lett ez a szöveg, Mover blogjáról :)

mover.blog.hu/2008/02/19/egyenlegertesito_vasutasoknak

LenkL 2008.03.03. 15:43:17

Kérdezném a sok GYSEV pártitól, hogy tudják-e az milyen, vagy csak a levegőbe puffogtatnak és reménykednek?

Igaz ritkán, de szoktam GYSEV-el utazni, lehet hogy nekem volt szerencsém, de a két társaság között körülbelül akkora a különbség mint a trabant és a suzuki között.
Tulajdonképpen ugyanazt teszi mind a 2 táraság, utasokat juttat el A-ból B-be.

Különbség csak a közel 20 évnyi színvonalban van. És itt sajnos a MÁV a "kétütemű".
Az útvonalam kb: MÁV(IC)-GYSEV(EuRegio)-MÁV(vitorlás=Bzmot, magányosan, szárnyvonalon)
Az IC-n légkondi, ami azért így koratavasszal kissé hűvös, gondolom éppen hibás volt a termosztát.

EuRegio valahogy pont kellemes idő, és ha jól tudom mindez légkondi nélkül, de nem agyonsütve fűtéssel mint a fülkés (MÁV) gyorsvonat ülése. Bár azért itt is feltűnt hogy magyarhonban járunk, mert pár kedves utitárs szorgalmasan amortizálja a vonatot, de mégis tiszta.

A vitorlás meg inkább nosztalgia járatnak tűnt kb.: 3. ra indult el, de az igyekezet látszott a vezető bőszen szerelte a vonatot. (Nem az ő hibája, hogy ide már csak ez jutott, ő mindent megtett, a végállomáson még a szemeteseket is kiürítette és valószínűleg a takarítást is ő végzi mert ez a kocsi csak ezen a viszonylaton jár és egyik állomáson sincs takarító szolgálat,mégis kultúrált volt a vonat.)

LenkL 2008.03.03. 15:49:18

Mindezek ellenére a GYSEVnek nem tenne jót ha túl gyorsan venné át a MÁV vonalakat, mert az azért túl nagy falat.

A MÁVnak pedig vége lesz, hacsak nem cserélik le az egész személyi állomány 80%-át a vezetéstől az utolsó váltókezelőig. Itt már nem a fejétől büdös a hal, az egész oszladozik.
A Volán sem bírta egy cégként kézbentartani a saját működését.

CsabyKe 2008.03.03. 18:09:33

Én is kifogtam a szombati Avalát, de annyit azért tudni kell:

1. A WC -k maguktól zártak le, mivel nem működnek áram nélkül

2. A Kaller pedig órákon keresztül hívott akit tudott és próbált infót gyűjteni, de őt is elhajtották - a kaler meg az mv. próbált volna segíteni...

Volt egy papi akit úgy kellett leállítani, mert nem megy fel a kaller és segít drótot szerelni...

Az alapvető baj azokkal van, akik (szerintem) a legnagyobb fizut kapják a MÁV(érdekelt) cégnél vagy cégeknél... Akiknek a szervezés lenne a dolguk, ők kapnak sokat és őket senki nem vonja felelősségre...

Érdekes, amikor nyáron pl. a Semmeringbahnon megállt egy ÖBB EC, a kaller mondta, hogy kb. 3 percig fogunk állni forgalmi okokból, de azért tudta, mert szóltak neki...

Itt szerencsétlen kaller hívott mindenféle menetirányítót, de SENKI NEM TUDOTT SEMMI!

A Délegyházi forgalmista tudatlansága is dúrva azért - pedig elég sok helyre levolt adva az infó... Fültanuja voltam - a kaller a 406 -os kocsiban gyakran megfordult...

Vasárnap is a szervezők voltak a bunkók... A f.irányítók pl. úgy tájékoztatták a kallert, (791 sz. vonat) hogy KÖKI -re visz a másik vonat majd Soroksárról - erre jéé Keletilett belőle.. Szóval ott is toppon voltak, bár én örültem, hogy nem KöKi lett - de akkro is

Szóval annyi a lényeg, hogy elsősorban nem azokkal volt baj, akik a helyszínen voltak, hanem azokkal, akik az irodában ülve okoskodtak...

A levél írója kimaradt a buli végéből, végül 23:05 -kor indult tovább a vonat

Bit Rot 2008.03.03. 22:15:49

A GYSEV is állami cég!!!

petya.bacsi 2008.03.04. 08:52:48

John42: ez OK, de miért megy a GySEV és miért döcög a MÁV?

faterpolo 2008.03.04. 23:01:29

...pedig már azt hittem, nem érhet meglepetés, ha a magyarországi tömegközlekedésről van szó. Dehát úgy látszik, tévedtem. Tíz százalékos bkv-teljesítménycsökentés, most meg ez...

Remélem volt pár rafinált utas azon a vonaton, akik begyűjtötték a közelükben tartózkodók elérhetőségeit, mert szerintem száz ember már tudna akkora patáliát csapni, hogy legalább néhány hátsó fertályba becsapódjon egy-egy cipőorr...

ReaPeR 2008.03.05. 19:11:45

Csabyke-nek igaza van!!
1. A kaller meg nem bújt el, hanem a figyelési kötelezettségének tett eleget a vonat utolsó kocsijában.
2. Ismerem a mozdonyvezetőt aki vitte az Avala-t. Elmondta hogy Ő se tudott semmit, mert senki nem értesítette, Ő telefonált mindenkit végig.
A kaller pedig adott igazolást egy utasnak. Tanuja voltam. A kallert csak megkellett volna keresni. Az 1. pontban felsorolt ok miatt.

Akik az Avala-n szolgálatot teljesítettek vasúti dolgozók MEGTETTÉK A KÖTELESSÉGÜKET!!! Tanuja voltam.
Őket vádolni nem lehet.
Itt a forgalomirányítás nézett el valamit nagyon.

MV Krisztián 2008.03.05. 21:32:14

Tisztelt hozzászólok!

Szeretném én is megosztani a véleményem erről a szombati esetről ami a 794-es AVALA IC-vel történt ott kint a nyílt vonalon, mert én voltam annak a vonatnak a mozdonyvezetője. Abban igazat adok, hogy egy ilyen eset megtörténhet a XXI. században Magyarországon, hogy 7 óra hosszat áll egy vonat fűtés és világítás nélkül a nyílt vonalon és engem is ugyanúgy felháborított, mint a panaszos utasunkat. Amikor megálltam a vonattal azonnal jeléeztem mozdonyrádión az irányításnak, hogy mi történt és, hogy előttünk és utánnunk is megrongálódott a felsővezeték. Ezekután semmi információt nem kaptun, hogy mi lesz velünk és mikor jön értünk a segélymozdony. A saját telefonunkon kellet informálódnunk a kalauzzal. A kalauzt és engem azért nem látott, mert a kalauz a vonat utolsó kocsijában volt ahol figyelő szolgálatott látott el, hogy ha a hátunk mögött jön valami azt megtudja állítani időben. Többször jártam hátul az utolsó kocsiban, hogy mi a helyzet ott. A kalauz ott még a világítást és a fűtést is bekapcsolta akkumlátorról, hogy legalább az utolsó kocsi kilegyen világítva és hogy valamennyire melegebb legyen, mint kint a szabadban. Sőt! Sok utas mikor meglátta, hogy ott vagyok hátul és a kalauzzal beszélgetek, akkor odajöttek hozzám és megkérdeztek, hogy mit tudok és hogy mi lesz velünk. Én pedig készségesen megosztottam velük azt a csekély infót amit megtudtam. A panaszos utaunknak is meglehetett volna erre a lehetősége és szerintem nem is volt megtiltva, hogy nem hagyhatja el a helyét. Csak egy kicsit leleményesebbnek kellett volna lennie. Az étkezőkocsi pedig a Szerb vasút tulajdona volt és ezért nem osztogattak ételt és italt. Ezen felül ott is volt világítás igaz gyertyafénnyel és lehetett pénz ellenében ételt és italt is fogyasztani.
Akárhányszor végigmentem a vonat mellett mindig voltak utasok és próbálták elfogadni a helyzetet. És nem ő volt az egyetlen utas aki elment a vonatról de én láttam azt aki elment, hogy a kalauz megírta az igazolást. Én is szóltam amikor pár utas eldöntötte, hogy visszasétál Délegyházára, hogy aki akar az menjen és ne egyesével a sötétben hanem csoportba. Nekem is rosszul esett, hogy nem értesítettek a helyzetről és hogy mikor jutunk be valamelyik állomásra. Nagy felelősség volt ott akkor rajtunk és nekünk kellett a kalauzzal meghozni a döntést, hogy mi legyen. Azt pedig külön köszönöm azoknak az utasoknak, akik próbáltak engem is nyugtatni és hogy ne idegeskedjek.
A vasutasokat pedig nem kellene általánosítani, hogy mindegyik bunkó, tahó és tudatlan! Ez pofátlanság a kedves utastól is szerintem. Én bárkinek szívesen átadok egy szolgálatot és majd meglátjuk, hogy ők, hogy veszik az akadályokat és hogyan reagálnának bizonyos esetekben. Könnyű ám amásik oldalról prédikálni úgy, hogy nem tudja mi hogyan működik a vasúton.Itt elég egyszer hibázni az embernek és a következményeit már egy párszor mutatta már a média. Azt pedig, hogy a MÁV ahogy áll azt egyedül a magyar kormánynak lehet köszönni egyedül! A rendszerváltás óta csak a pénzt lopták ki belőle és nem az volt az érdekük, hogy egy stabil és komfortos céget csináljanak belőle. 30 -40 éves járműparkon dolgozunk néha embertelen körülmények között mielőtt még a kedves utas azt hinné, hogy milyen jó ott nekünk elől. Ezenkívűl 2 évente megkell felelnünk bizonyos követelményeknek (vizsgák) és ez nem kevés tudománnyal jár.
Szóval kedves komment írók először gondolják át, , hogy mit írnak ide és csak utánna vádaskodjanak felettünk! De erre van egy idézetem. "Az dobja rá az első követ aki nem bűnös". Én nagyon szeretem a munkám és mindig boldogan és jókedvűen megyek dolgozni, de az ilyen általánosítástól és lenézéstől udorodom!
De hát a magyar ember az már csak ilyen!Mindig a másikkal foglalkozik és nem a saját dolgával. Tisztelet a kivételnek! Sokmindent lehetne itt még taglalni, de valószinű senkit sem érdekel, meg lehet, hogy el sem hiszik. Pedig még sok mondani valóm lenne. Na majd legközelebb talán folytatom az én észrevételeimet, mert némelyik utassal is vannak ám problámák!

Jó éjszakát!

georgejr · http://mav.blog.hu 2008.03.05. 21:46:00

Kedves Krisztián,

Köszönjük, hogy megírtad a történteket. Erről szól végülis a blog. És itt nem csak az egyik oldalt kell meghallgatni, hanem a másikat is. Utólagos engedelmeddel kiteszem postba is a commentet, mert ennyit minimum megérdemelsz. A blogon nem célunk az általánosítás, csak a hibákat akarjuk feltárni, ha valaki hibázik nem végzi a dolgát azt megmutatni. Vasutas családból származó emberként tudom mekkora a felelősség a vállatokon, de ugyanakkor azt is tudom, hogy vannak olyanok is akik nem jól végzik a munkájukat és ez sajnos minősíti az olyan embereket is, akik tényleg lelkiismeretesek. Mert az embere a rosszat hamarabb megjegyzi mint a jót:(
Jó éjszakát

magocska 2008.03.06. 08:42:20

Jó, hogy végre mindkét oldalt hallottuk. És mindkét oldalnak igaza van szerintem. Az utasoknak abban, hogy a MÁV-nak tennie kellett volna valamit, szerezni buszokat vagy akármit. Viszont a mozdonyvezető és a kaller tényleg minent megtett. Elismerésem nekik, hogy egy ilyen hangulatú munkahelyen, ahol már senkit nem érdekel semmi, lelkiismeretesen tudják végezni a munkájukat.

vasabi 2008.03.06. 18:02:55

kedves argye72!tahónak azt nevezném aki(k)átmennek olyan vágányon ahová hirdetik,hogy vonatot tolnak oda.ja és nem vagyok kocsog csak ott dolgozom!!!te meg vegyél autót!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

georgejr · http://mav.blog.hu 2008.03.06. 20:52:18

kedves vasabi, argye hozzaszolasa sajnos egy kisse altalanositott, de azert ne zavarj mindenkit autot venni, mert a vegen komolyan gondoljak es jon majd a vonalbezaras miegymas..

petya.bacsi 2008.03.06. 22:01:52

Vasabi egy beépített autós-ügynök, de lehet, hogy megegyezik azzal a hozzászólóval, aki korábban lef*szozta az utasokat.

De most új jelzőt kaptunk kedves utastársaim: már tahók is vagyunk. Vasabi pedig biztos a cég arca.

SMáté · http://www.cpcontact.hu 2008.03.27. 15:16:16

NAgyon örülök, hogy ellenszolgáltatás nélkül egy mozdeonyvezető és egy kalauz telefonálgatr és próbálja megoldani a dolgot. Annak is örülök, hogy korrekt módon, jó stílusban hosszan kifejti a történtek hátterét.

Úgy gondolom azonban, hogy a kalauz és a mozdonyvezető mint a társaság jelenlévő alkalmazottja NEM TETT meg MINDENT. A példa ugyanis azt mutatja, hogy nem értesítették az eredménytelenségről, a WC-k árammal működéséről (azt hittem, csak az UZSGYI esetében van így...) az utasokat, de arról sem, hogy aki leszáll és hazagyalogol, csak akkor kaphat visszatérítést, ha igazolás kér, amit a kalauz megad.
Ez a tájékoztatás alapvető lett volna mind az ÜSZ, mind a meglévő jogszabályok alapján.

SMáté · http://www.cpcontact.hu 2008.03.27. 17:42:15

Azért nem állok meg még egy kommentet (mondom ezt úgy, hogy tényleg nagyon kultúrált és örömteli Krisztián hozzászólása).

"Azt pedig, hogy a MÁV ahogy áll azt egyedül a magyar kormánynak lehet köszönni egyedül! A rendszerváltás óta csak a pénzt lopták ki belőle és nem az volt az érdekük, hogy egy stabil és komfortos céget csináljanak belőle."

Szóval azért amennyit én erről tudok - ha nem is a mozdonyvezetőkről van szó - de jórészt a MÁV vezetői azok, amelyek tucatszámra alakították a cégeket, ahová tonnaszámra aportálták a MÁV (így a magyar állam és a magyar adófizetők) tulajdonát, majd adták el, vagy használják mindmáig. Szintén egykori MÁV vezetők tulajdonában lévő társaságok kapnak abnormális megrendeléseket, amin a haszon az ésszerű és normális sokszorosa.

Nem mondom, hogy a mindenkori magyar kormány jól irányította - irányítja - a hazai közlekedés egyik nagybetegét, de azért ennyire nagyon ne tegyük már fel a kezünket mondván: "mi nem tehetünk semmiről, az állam teszi tönkre a társaságot".

De azt leszögezném: örülnék, ha a vasút irányítása fenn és lenn jobb kezekbe kerülne.