MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Re: Fizető utas-e vagy

2008. február 12. - georgejr
Már a MÁV válasza az utasnak

Szia,
 
Ezt kaptam a "fizető utasoknak fenntartott kocsi" feliratra kiakadós levelemre. Vicces.
 
Üdv
 
Éva
 



Tisztelt Utasunk!

 

Az utasainktól érkező megkeresések Társaságunk számára rendkívül fontosak, ezért nagyon köszönjük, hogy észrevételével megtisztelt bennünket. Felvetéseivel kapcsolatban az alábbiakról szeretnénk tájékoztatni:

 

Új, utasaink számára kedvező és rugalmas utazási feltételeket biztosító bérletkonstrukciónk, a 30 napos bérlet bevezetéséhez kapcsolódó kampány alkalmával különösen nagy hangsúlyt helyeztünk az éves szinten - felméréseink szerint - 6 milliárd forintos kárt okozó bliccelők ki- és visszaszorítására. Ennek okán a hagyományos ellenőrzések mellett (peronkapu, repülőbrigád) figyelemfelkeltő elemekkel is igyekeztünk rávilágítani a problémára. A későbbiekben is hangsúlyosan szeretnénk tudatosítani azt, hogy ez a réteg nem csak a MÁV-START Zrt-t, hanem annak utasait, valamint a vasutat nem használó adófizető állampolgárokat is megkárosítja, ezért ellenük a leghatározottabban fellépünk.

 

Ennek eleme a megkeresésében említett hangsúlyos plakát, amely a marketingkommunikációs kampány része. A plakát fogadtatása médiakutatási eredményeink alapján összességében pozitív volt (az elért célközönség mintegy 90%-a, hozzávetőleg 4 millió ember pozitív visszacsatolást kapott), ennek ellenére kétségtelen, hogy a fogalmazással akaratunkon kívül bizonyos rétegeket sértettünk, amelyért szíves elnézését kérjük. (A menetjeggyel, bérlettel rendelkezők nem érezhették megcélozva magukat a hirdetmény által.  Természetesen a fizető utasaink közé tartoznak a 6 év alatti gyermekek, a 65 éven felüliek is, hiszen helyettük a Magyar Állam téríti meg a menetdíjat - erről honlapunkon külön tájékoztatást biztosítottunk.)

 

A bliccelők ellen indított küzdelmünket nem kívánjuk feladni, mert valljuk, a közös tulajdonunk és értékeink védelme, jogos követeléseink behajtása egyaránt szolgálja utasaink és a MÁV-START érdekét. A bevételeink növekedésével párhuzamosan, még fokozottabban tudjuk szolgáltatásainkat fejleszteni (például új szerelvények vásárlásával).

 

Szíves elnézését kérjük, amennyiben hirdetményünk megfogalmazása Önben rossz érzéseket keltett, bízunk benne, hogy fenti értelmezésünk szellemében Ön is támogatja a bliccelők elleni küzdelmünket.

 

Megkeresését köszönjük.

 

Üdvözlettel:

 

iksz ipszilon
ügyfélszolgálati szakelőadó

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr4335954

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

winston01 2008.02.12. 09:37:07

Nem tudom, mi a baj ezzel a levéllel. Elnézést kérnek, ha valakit megsértettek, plusz a szokásos marketingrizsa, amit akárhol kapsz egy reklamáló levélre.

Gezuka 2008.02.12. 12:51:08

Szerintem is korrenkt. És elismerik, hogy elkúrt@k.
"a fogalmazással akaratunkon kívül bizonyos rétegeket sértettünk"

Nagymoli 2008.02.12. 12:59:38

Hmm. én azt sem értem, mi a baj a "fizető utasoknak fentartott" szöveggel. :-D Jó, tudom, olvassak vissza, mindjárt megteszem. Úgy vettem észre, a bliccelés minden téren divat. Vannak emberek, akik reklamálnak, ha késik egy számla, és fizetni akarnak. És vannak, akik lapítanak, hátha nem is jön számla. Na meg van, aki kapja a számlát, és nem fizet. Ezek nemcsak a MÁV-nál, hanem mindenütt probléma. Csak épp a MÁV a legdivatosabb halódó cég manapság. Kérdés, ki fogja felvásárolni, és kinek mennyi fog ezért csúszni. Nem értem a MÁV-ot, és ami lett belőle. CARGO nyereséges, eladjuk. Ami veszteséges, megtartjuk. Nem vagyok matekzseni, de így még kevésbé lesz nyereséges a cég. Hogyan tovább? :-D
u.i:
Lehet, a végén licitálhatok egy V63-asra. :-D

martin86 2008.02.12. 13:43:33

Légyszi segítsetek, szeretném megtudni, hogy mennyi egy mozdonyvezető keresete juttatásokkal együtt, ill. akik sztrájkolnak azoknak is érdekelne.

köszke

Nagymoli 2008.02.12. 13:47:34

Engem is érdekelne a dolog... felvehetnének... "i love sztájk" jelige..
amúgy mindenki sztrájkolhatna... mikor lesznek nyugati béreink?

winston01 2008.02.12. 14:17:45

"CARGO nyereséges, eladjuk. Ami veszteséges, megtartjuk. Nem vagyok matekzseni, de így még kevésbé lesz nyereséges a cég."

Bizony, ez már csak így megy a tömegközlekdéssel. Mindenhol. Mert az csak olyan jegyárak mellett lenne nyereséges, hogy senki se utazna rajta. Ezért tartja meg az állam, mert senkinek nem kell.

microlas (törölt) 2008.02.12. 14:18:36

martin86: a merces.hu fizetéskövető portál szerint (33 ember mozdonyvezető bevallása alapján) a fizetésük 234 300 - 291 400 Ft. link: www.merces.hu/fizetesek/szallitmanyozas-logisztika/mozdonyvezeto

Bástya elvtárs (törölt) 2008.02.12. 15:28:31

szerintem azt kéne kiplakátolni, hogy "mutyizó kalauz nélküli kocsi"

hbe 2008.02.12. 16:37:26

Szerintem sincs gond ezzel, legfeljebb a megfogalmazással. Bár ha a másik irányt választják, ahogy külföldön (Pl. Münchenben nagy fekete öntapadós poszterek az ablakon, hogy a jegy nélkül utazók bírságot fizetnek), itthon az is sértheti valaki önérzetét, hogy miért tételeznek fel ilyet róla.

martin86 2008.02.12. 17:53:57

köszi mircolas,
azt a linket már megtaláltam ugyan, de úgy tudom a máv hajlamos magas béren kívüli juttatásokat adni, ami megváltoztatja az összképet... erre lennék kíváncsi találtam 2004-es www.pvdsz.hu/nyivo/04_01.htm
de valami aktuálisra gondoltam..

Akashi Kaikyo 2008.02.12. 18:21:46

Martin86! Arra emlékeztetnélek, hogy az utóbbi 2 vagy 3 sztrájkban nem vettek részt a mozdonyvezetők.

Egyébként mit elent a MÁV válaszában a "repülőbrigád"?

Manyizga (törölt) 2008.02.13. 09:52:07

Olyat is lehetne plakátolni, hogy "Dolgozó vasutasoknak fenntartott hely!" Úgyhogy csak a kalauzok lehetnének fenn a vonaton, az ingyen utazgató vasutasok és családjuk nem... ;)

petya.bacsi 2008.02.13. 11:34:45

"az elért célközönség mintegy 90%-a, hozzávetőleg 4 millió ember pozitív visszacsatolást kapott."

Milyen 4 millió ember? Milyen pozitív visszacsatolás? Mekkora kamu ez a duma, Atyaég! Visszacsatolás, tehát feedback, trendi szöveg az tény, lehet embereket hülyíteni vele. Nekem ugyan tetszett, hogy próbálkozik a MÁV, de nem agyonraggatni kéne a vonatokat...

Na, akkor ajánlom mindenki figyelmébe ezt a linket:

gszolga.extra.hu/gszolga080207.pdf

(Gödöllői szolgálat, február 7, címlap - címlapon lévő cikk a 3. oldalon folytatódik, megemlítik ezt a pozitív visszajelzést kiváltó matricát is).

A minap láttam egy nyugdíjas nénit, aki a szöveg elolvasása után bizonytalanul végigment a vonat első pár kocsiján, majd megszeppenve leszállt, mert azt hitte, amit a többi ember hitt: hogy lefoglalták az ülőhelyeket. Nekem sem esett le rögtön ez a "poén". Ha egy ilyen matrica nem egyértelmű pár embernek, akkor a marketingkommunikációs kampány kitalálójának és levezénylőjének el kéne gondolkodni, hogy tényleg ért-e ahhoz, amit csinál...

Dancso 2008.02.13. 15:41:16

jaja a repulobrigadra enis kivancsi lennek hogy az micsoda :)

missparker · http://hogyvolt.blog.hu/tags/a_kam%C3%A9leon 2008.02.14. 10:56:51

"Természetesen a fizető utasaink közé tartoznak a 6 év alatti gyermekek, a 65 éven felüliek is, hiszen helyettük a Magyar Állam téríti meg a menetdíjat - erről honlapunkon külön tájékoztatást biztosítottunk."

Mondjuk a 6 év alatti gyerek még nem tudta elolvasni a ragasztványt, nem sértődött meg. De vajon mennyire hatékony 65 év felettieket honlapon külön tájékoztatni?
A marketinges simán mehetne vagont takarítani, akkor legalább lenne valami haszna.

Vabeko 2008.02.14. 13:48:12

Repülőbrigád:
1 vagy 2 fővizsgáló plusz 3 kalauz, akik ellepik a vonatot, ellenőrzik az utasok jegyeit.
Ellenőrzés után átszállnak egy másik vonatra és ott is ugyanezt teszik.

úrilány 2008.02.14. 15:31:35

cska az a baj, hogy itt nem holmi sértő megfogalmazásról, meg rossz érzés keltésről van szó, hanem szimplán egy röhejesen hülyén megfoglamazott mondatról, amivel az ember nem tud mit kezdeni

Bucika 2008.02.18. 19:02:48

Biztos forrásból mondhatom,hogy egy kalauz nettó fizetése nem haladja meg a 80000 Ft-ot sem, és ezért sem hétvége, sem ünnepnap nincs.Csak az a kár, hogy olyan emberek törnek pálcát felettük, akiknek fogalmuk sincs az egész hátteréről.

Fedup Sári 2008.02.24. 19:42:20

Bucika, sokan meg hatórás minimálbért kapnak, de mégsem tartanak fel százezreket napokon keresztül emiatt. Ráadásul pont azokat, akik befizetik a nekik kiosztott zsozsót. Ennyi háttérnek szerintem éppen elég.

Az inkriminált mondatról meg még egyszer annyit, hogy a saját üzletszabályzatuk szerint aki 6 éven aluli, 65 éven felüli stb., az "díjfizetés nélkül utazhat". A magyar állam meg pont úgy téríti meg az utazásukat, mint a bliccelőkét.

Akkor most hazudnak?

Igen.

petya.bacsi 2008.02.25. 06:45:09

Sári: azért annyit még hozzátennék, hogy a Fizető Utas
- adózik
- bérletet/jegyet vesz

Tehát kétszer támogatja a MÁV-ot.

A Fizető Utas előbb megérdemelné a 250e Ft-os "sikerdíjat", mint a vasutasok, akik nem fizető utasok, mivel azt is mi szponzoráljuk...

aranyhaj.blogspot.com 2008.02.25. 08:39:43


Mi lenne, ha azoknak a felelősségét is keresnék egyszer, akik eltüntetik a közlekedésre szánt milliókat, és szintén megkárosítják az adófizető polgárokat...

aranyhaj.blogspot.com