MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Kaller saját zsebre dolgozik

2008. január 30. - georgejr
Így mutyizzon az eccerű utas. Gondolom jegyet nem adott a kaller, csak zsebre dolgozott. Igaz sáros, annyiban az egyszeri utas is, hogy utazni akart bármiáron. Igaz ez egy tipikus esete a mutyinak, de enyhítő körülmény, hogy a kaluznak is és az értékesítőnek is illene inkább egy sóbányában lapátolni, hiszen üres vonatra illik helyjegyet adni. És ilyen kaller akar két és félhavit.... Tanulság: ne adjuk oda az igazolványt és ne mutyizzunk.

Tisztelt Cím!
Sajnos régen, kb. 2003-ban történt, de úgy tudom azóta is előfordultak hasonló esetek. Levelezős lévén szombat este szerettem volna hazajutni Dunaújvárosba egy évfolyamtársammal együtt. Az utolsó konzultáció végéről ellógva kitaxiztunk a tiszai Pu-ra. Ott kértünk jegyet az utolsó olyan vonatra amivel eljuthatunk pestre és ott átszállva Dunaújvárosba.

Sajnos már nem emlékszem melyik volt csak arra, hogy helyjegyes volt. A pénztárban közölték, a vonat tele van, nem tud jegyet adni, nem mehetünk ezzel a vonattal haza.  Mivel nem akartunk még egy estét Miskolcon tölteni - főleg mert másnap dolgozni kellett menni - így mikor megérkezett a vonat a peronra leszálló baktert (jegyvizsgálót) megszólítottuk. Kérdeztük van -e vmilyen megoldás arra h pestig eljussunk nem akarunk leülni jó lesz állva is csak had szálljunk fel. Azt mondta fejenként egy 500-as és felszállhatunk. Akkoriban a jegy 1000 Ft felett volt, ha jól emlékszem.  A diákigazolványunkat elkérte azért, mert mint mondta csak pesten kell fizetnünk, de nem akarja h meglógjuk. Sok választásunk nem volt, odaadtuk a diákot.

Felszállva a vonatra meglepődve tapasztaltuk, hogy a vonat kb. félig üres volt!! Kerestünk egy üres kabint és ketten elfoglaltuk.

Mikor pestre értünk a bakter azt mondta vagy kifizetjük a teljes jegyárat vagy feljelent, hogy jegy nélkül utaztunk. A diákunk nála volt, a busz meg ment a népligetből…. Nem ebben állapodtunk meg, de fizettünk. Igaz, hogy az utazás ugyanannyiba kerül mintha a jegypénztárban vettünk volna jegyet, de az egész helyzet elég gusztustalanra sikeredett sztem a máv hibájából.

A kérdés pedig adódik miért nem adnak jegyet a vonatra, ha üres?

Üdv
B.Á.

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr62315934

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2008.01.30. 10:57:22

Saját tapasztalaom alapján tudom, hogy a helyjegyes vonatra helyjegy nélkül is fel lehet szállni (Interpicin).
Ilyenkor kint üdül az ember a peronon, jön a kallerbácsi kifizeted a büntit.
Aztán mire kifizeted a büntit, lerohad a vonat, miután kiér az állomásról, egy órát gubbasztasz a kis áfás számládat szemléve ("jajj de jó, hogy mégse busszal mentem"), majd hoznak egy orosz dög tehervonat vontató M-62-est, és befogják a Bűzmot elé. Na, én még olyan gyorsan nem utaztam Szeged-Rókusról Orosházára - kivételesen megérte az egy órás késés, mert volt kraft a mozdonyban :D. Más kérdés, hogy Orosházán már a "személyvonatként közlekedik tovább" slágert hallhattuk, szóval a büntit igazán visszaadhatták volna :P
Mindegy, régen volt, az M-62 miatt mögérte :D

Ja, már Orosházán se kézzel tépik a jegyet, hanem wc pépörre nyomják - beköszöntött a fejlett technológia kora :D

homár molla2 2008.01.30. 12:14:07

"de az egész helyzet elég gusztustalanra sikeredett sztem a máv hibájából." miafaszom gusztustalan ezen, és miért a máv hibájából? felajánlottad a kallernak, hogy megkennéd, ő meg rábólintott. duplaáron volt a baksis? ja kérem, ilyen ügyletekre nincs konkrét szabályozás, meg garancia se. azt kellett volna mondani, hogy kéccázér visszaadod a diákomat, vagy kapsz két fülest. oszt akkor ő hőbörögne itt, hogy a megbeszélt kenőpénz felét adta csak az utas.

Retexis 2008.01.30. 12:23:40

Vagy ne próbáld megvesztegetni a kaluzt, hanem szállj fel, vagy ne ilyen bénán próbáld.

2008.01.30. 12:24:16

aki kurvának szegődik, ne sírjon ha basszák.

SilentSound · http://autozz.blog.hu 2008.01.30. 12:53:56

Ó, egyszer ifjúkoromban (10 éve?) Veresegyházon voltunk valami diszkóban (kb. azóta se :))) ), vasárnap hajnalban első vonattal mentünk haza. Na akkor is fejenként 100 Ft volt a virtuális jegy. Nem semmi, hogy mennyit spórol a MÁV a nyomtatási költségen... :)

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2008.01.30. 13:26:43

EZ annyire jellemzően magyar.
Minden ízében az, először a hibás tájékoztatás (tele van a vonat, nincs helyjegy), aztán a magától értetődő és sikeres korrumpálás, a tájékoztatással ellentétben mégiscsak létező üres helyek, majd a korrumpált szemétkedése, majd végül a korrumpálók panaszkodása.
A mai magyar viszonyok teljes keresztmetszet, tömör jellemrajz a társadalmunkról.

Adani 2008.01.30. 13:34:50

Igazolványt soha semmilyen körülmények között ne adj oda a kallernak. Ilyen esetben a teendő az, h felszállsz a vonatra, és miután már fentvagy közlöd a kallerrel, h bocs, den em adtak helyjegyet. Fel lehet ajánlani ,h állni fogok, avagy ha vkinek oda szól a jegye, ahol ülök akkor felállok. Ilyenkor azért rugalmasabban állnak hozzá, látják ,h nem vagy palimadár. Párszor jártam így, egyszer megúsztam annyival, h nem gond van iylen ,le is ülhetek nyugogtan, ha van hely. A második esetnél a kallernél elintéztük, fejenként 200 ft és beülünk a büfékocsiba.

Fedup Sári 2008.01.30. 13:37:25

homár molla, ha a félig üres vonatra kaptak volna jegyet a pénztárban, akkor az egész mutyira nem került volna sor. De nem kaptak, itt indul a történet. Látod, ezért a máv hibája.

_wood_ 2008.01.30. 13:39:16

a sztori sem egy szép remények, de a bevezető szöveg valami félelmetesen szar, értelmetlen. inkább nevóna...

wagabound 2008.01.30. 13:46:10

A bakter és a kalauz(= jegyvizsgáló)két külön műfaj. Az egyik a vonaton van, a másik a bakterházban, mely utóbbi a közhiedelemmel ellentétben nem indul... Ha csak ez lenne a hiba ebben a sztoriban, egye fene. De ez az egész történet az első szótól az utolsóig harmatgyenge kamu. Még hogy ráér Pesten fizetni... Ugyanmá'!

Akad bőven valós ok a MÁV nyaggatására, fölösleges ilyen hülye történeteket kitalálni.

Rejtélyes 2008.01.30. 13:50:10

Az utolsó vonat Miskolcról nemzetközi, és mivel a MÁV nem ismeri a szakasz-helyjegy fogalmát, ezért például ami jegy le lett foglalva az első 2 állomás között (még külföldön), azt a vonat teljes utvonalára foglaltnak jelzi a gép... Ezért "üres" a vonat. A foglalsági adatbázist kellene pár oszloppal bővíteni, hogy az ilyen esetekben legyen helyjegy. De, mint mindig, a MÁV a saját zsebébe teszi a pénzt a fejlesztés helyett...

Verbalis Inkontinencia 2008.01.30. 13:54:06

Én Pécsen jópárszor jártam úgy, h. nem akartak jegyet adni, h. tele a vonat. Nem hagytam magam, én márpedig ezzel az ICvel akarok Pestre menni, biztos van hely, akár a dohányzóba is jó. Na, oda még volt. Felszállva látom, hogy a nemdohányzó kocsikban is jócskán volt még hely. És később se akart senki leülni a helyemre, tehát nem volt előre lefoglalva. Miért nem ad jegyet ilyenkor, nem értem..

Nudli80 2008.01.30. 19:47:04

Pár éve mióta telefonon is lehet helyjegyet rendelni sokan mégsem mennek el a lefoglalt helyjegyükért és többek között ezért is lehet sok esetben üres egy "teli" vonat. Ezeket pedig azt hiszem vonat indulás előtt 10 perccel lehet csak értékesíteni. Szóval jól ki van ez találva..... Azért nyilván ez csak 1 magyarázat a sok közül.

tomi79 2008.01.30. 20:13:48

Puszedly: A helyjegyrendelés már nem így van, megváltoztatták a sok át nem vett helyjegy miatt. Legkésőbb 24 órával indulás előtt át kell venni, az át nem vett helyjegyeket utána eladják, így viszont az egész értelmét vesztette.
Megoldás lehetne, ha interneten, bankkártyás fizetéssel lehetne jegyet venni, akkor az utasnak sem kellene sorban állnia, és a vasút sem veszítene az el nem adott helyjegyek miatt. Más országokban ez működik, csak valahogy nálunk nem...

tomi79 2008.01.30. 20:22:56

A történethez pedig annyit fűznék hozzá, hogy ilyen esetben mindenképpen jobb megvenni legalább a menetjegyet a pénztárban, mondván hogy akkor majd mész gyorsvonattal, mindenképpen jobb az alkupozíció a kallerrel, ha nem jegy nélküli utas vagy, csak helyjegyet nem kaptál a vonatra.
Én ilyen esetben egyszer majdnem megalkudtam a kallerrel, aki felajánlotta, hogy beülhetek az étkezőkocsiba X Ft-ért (már nem emlékszem a pontos összegre, de azt hiszem, drágább lett volna, mint a helyjegy), de aztán mégis inkább mentem a következő gyorssal.
Szóval ilyen esetben ő van fölényben, na, tényleg jobb ezt elkerülni.

Nudli80 2008.01.30. 22:02:48

Köszi a felvilágosítást, kissé lemaradtam ebben a témában. :) De valóban ennek sincs sok értelme... Nálunk csakazértsincs az, ami máshol már egyszer bevált, de ha belegondolunk nálunk az sem menne úgy, túl bonyolultnak találnák, hidd el.

tomi79 2008.01.30. 23:01:25

Hát, ha repülő- vagy buszjegyet lehet venni interneten, akkor a vonatjegy sem lehet olyan bonyolult...

Adani 2008.01.30. 23:34:33

Tomi79:

Én mindig ezt csinálta, a megalázkodós stílus helyett szinte mindig a mindenki bekaphatja módszerrel és az eddig mindig bejött. Úgy vagyok vele, h én akartam venni helyjegyet nem adtak, hát akkor nincsen, de ezért nem fogok másik vonattal menni főleg ha az utsó, vagyis utazni fogok. Pont olyan mint a másik IC-re szóló jegy, mert pl. mire megvetted menesztették és lekésted, vagy éppen csatlakozás lett volna és késett a vonatod. Ha nme váltják vissza akkor jön az, h ki van fizetve, ők balfaszodnak, és nem tudtak mit csinálni ,de kapják be, attól én még utazok.

vilus 2008.01.31. 21:43:13

A kalauz hivatalosan 890 ft-ért békén hagy, papírt is ad róla. Az IC pótjegy 520 ft, ha pénztárban veszed. Ez két részből áll, 390 a magasabb szintű szolgáltatás, azaz IC, 130 ft a helyjegy ára. Mivel a kalauznak nincs arról tudomása, h. hol lehet szabad hely ami nincs eladva, ezért 390+500 ft pótdíjat kér. Ezzel leülhetsz bárhová, de ha jön a hely gazdája át kell adni. Olyan esetben, ha nincs már hely a vonatra, vagy nem tudok már helyjegyet venni, nekem megér +370-et és semmi svindi benne.

sasa71 2008.02.08. 16:28:24

Sziasztok!

Nem semmi dolgokat olvastam itt:-(!
Jó magam is jegyvízsgáló vok(és nem "bakter").Engem szolgálataim alatt több ízben is megakarnak vesztegetni az olyan utasok akik nem szeretnek a pénztárostól jegyet váltani s emiatt több ízben viszont pótdíjat is kell felszámolni a jegynélkűli utasnak!Nagyon egyszerű a dolog,hogy a vonaton a jegyvígálónál ne kelljen a jegy mellé bűntetést fízetni,igen is állj oda a pénztárhoz és vedd meg ott a jegyet!Máshol is kell sorba állni... És nem is háborgunk érte!Ami meg a "zsebre" dolgozást illeti,nem hiszem,hogy a kolléga mondja azt,hogy"Ügye nem kell a jegy?"Hanem a kedves utas ajánlja fel a korrupciot,hogy neki is olcsobb legyen az utazása!De hát hol nincs vesztegetés és az olyan melós aki nem a szabályok szerint végzi a munkályát!Nekem személyszerint vannak olyan storyaim amikről,ha könyvet írnék,lehet,hogy NAGY síkere lenne!Ezen még gondolkodom:-)Egy megoldás van probáljunk meg a körülményekhez képest szabályoknak megfelelően élni és viselkedni mert nem csak jógaink vannak az utazásunk alkalmával hanem sajnos KÖTELESSÉGÜNK is!Gondolkodjatok el rajta s utána vádoljatok!!!Üdv. mindenkinek