MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Re:Helyjegy túltengés a Bartók Béla EC-n

2007. december 13. - georgejr
T. reagálása a postra.

Panaszlevél, és egyben válasz a "Helyjegy túltengés a Bartók Béla EC-n" cimű blogra:

Hát igen, a helyzet ismerős, én rendszeresen utazom barátnőmmel vasárnap este Budapestre. Eddig a 19:22-es IC-t vettük igénybe, ami most 19:27- kor indul. Itt talán még rosszabb állapotok vannak hónapok óta, mint a 2 órával korábbi vonaton, mivel a vonat Győrbe érkezve tulajdonképpen úgy gurul be, hogy alig van szabad szabad ülőhely, ergo a vonat megtelik Hegyeshalomban..(???) Ez köszönhető annak, hogy a vonaton 2 első osztályú kocsit egy étkezőkocsi követ, majd 3 db másodosztályú kocsival zárul a sor. A peron pedig mindig tele van várakozó utasokkal. Eddig sikerült annyi jegyet eladni, amennyi ülőhely volt a vonaton, és nem is volt semmi probléma. Most pedig gyakorlatilag hónapok óta minden hétvégén állva utazunk, legutóbb még a kabinok melletti folyosóra sem fértünk be, közvetlenül az ajtó mellett kellett állnunk a Keletiig. Kettőnk jegye 4860 Ft-ba kerül a pótjeggyel együtt. Ennyi pénzért akár meg is fordulhatnék autóval Győr és Budapest között. Jegyellenőrzés nem volt, gondolom nem is volt rá lehetőség a táskákkal és emberekkel tömött folyosók miatt.

Egy korábbi ellenőrzés során ezt szóvá is tettük a kalauznak, mondván, hogy ő a közvetlen kommunikációs csatorna a felettesek felé, jelezve ezzel a problémát. Ő erre azzal védekezett, hogy az IC pótjegy helybiztositás nélküli, tehát nem garantálja a szabad ülőhelyet, csak az IC helyjegy. Ez lehet igaz, álljon néhány ember a vonaton, na de ennyi??? Ha az ember kifizet két jegyért majdnem 5000 Ft-ot, elvárja, hogy legalább legyen ülőhelye.

Nyilván van választás, járjunk autóval, fizessük a benzint, súlyadót, autópályadijat, parkolási dijat stb... no de hol van akkor a tömegközlekedés hangsúlyozása, környezetvédelem stb... mintha nem lenne senkinek érdeke a tömegközlekedés fejlesztése, éppen a folyamat ellenkezőjét tapasztaljuk, járatok szűnnek meg, vagy ritkulnak. Lásd vasárnapi buszközlekedés Győr - Budapest útvonalon. Kevesebb a járat, egyes buszokon végig állnak az emberek, ami az autópályán életveszélyes. Nem tudom elhinni, hogy egy busz tele emberekkel veszteséges lenne... No mindegy, ezek biztosan jóval bonyolultabb dolgok és mi nem látjuk át, de az érintett vonaton egyre nagyobb az elégedetlenség.

Szép napot mindenkinek.,

Üdv, T.

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr69262468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

krtek24 2007.12.13. 10:49:50

Sajnos ennyi kocsi van szerintem. Ez a vonat a nemzetközi utasok kiszolgálására van (egyébként még arra sem elég), nem belföldi utazásra találták ki. Kocsierősítéshez pedig nyilván ÖBB-s egyeztetés is szükséges. Persze a menetrendtervezésnél minimális ésszel tudhatták volna már, hogy ez a kocsiszám már Bécstől édeskevés lesz.
Tanulság és egyetlen megoldás: a szombathelyi IC-k igénybevétele.

Snake 2007.12.13. 15:14:39

Még több kocsi is volt rajta,mint kellett volna.Az elvi összeállítás: Amz(1. osztály)+WRmz(étkező)+Bmz(2.oszt)+Bmz(2.oszt)+Bpmz(termes 2.oszt)
Mind MÁV kocsi.
Egyébként meg mivel helybiztosítás nélküli pótjeggyel utaztál,ezért a felárért nem várhatsz el helyet,csak a gyorsvonathoz képest gyorsabb utazási időt

Snake 2007.12.13. 15:19:49

*gyorsabb ---> rövidebb

tomweaver 2007.12.13. 16:33:17


Snake,
igazad van, a pótjegy nem biztosit mindenképpen ülőhelyet, de a Győrben felszálló utasok zöme igy jár. Ha pár álló utas van azt mondom oké, de végig tele a vonat... az már túlzás. Nem akarok/tudok számokat mondani, de megközelitőleg 80-100 utasról is szó lehet.
A MÁV nyilván tudja már, hogy ez az EC már Ausztriában megtelik, hiszen nem magyar belföldi utazásra való a vonat, de ennek ellenére eladnak rá jegyeket... darabját 2430Ft-ért. Hát biztos jó üzlet, az állami milliárdok mellett és még sztrájkolni is fognak. Ez a nem mindegy.

Balage85 2007.12.13. 23:49:45

Én mondtam hogy szopó lesz hogy kiszedték vasárnap a gyors vonatokat és abban az időpontban 3 óránként jár..
süti beállítások módosítása