MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Szívós kaller

2007. szeptember 23. - georgejr
Már sokan megbotránkoztak a láb az ülésen sztorin. Itt egy újabb. Kérdem én miért kell kötekedni? Miért nem lehet normálisan figyelmeztetni? Az már más kérdés, hogy vajon miért büntette meg a kalauz az fiatalembert, ha érvényes volt a diákja.
Sebaj, az egyesületüjnk hamarosan megalakul és akkor figyelni fogjuk azokat a vasúti dolgokat, akik visszaélnek "hatalmukkal", nem megfelelően viselkednek az utasokkal.

Szia!
 
Velem a következő történt: 2007 szeptember 17.-én ahogy minden hétköznap Balatonboglár-Siófok(és fordítva) viszonylatban közlekedtem a vonattal. Épp Balatonboglárról Siófok felé tarottam haza amikor is jött a kallerbácsi. Belépett(rögtön a kocsiajtó elött ültem) és megkérdezte hogy én takarítom-e az üléseket. Kifejtésre került részemről hogy természetesen nem. Merthogy én állítólag rátettem a lábam és bepiszkítottam. Annyi igaz hogy keresztbe volt a lábam és az egyik hozzáért az üléshez(a cipő orra) de nem hogy piszkot még port sem hagyott rajta. Arról nem beszélve hogy nemdohányzó kocsiban miért is van kiégetve majd minden ülés pl. a fejtámlánál? Én is dohányzom de még sosem sikerült semmit kiégetnem a fejem melett.Mondtam neki nem is piszkos a cipőm, ezt meg is nézte és tényleg  semmi szenyeződés nem volt rajta. Tehát ha "izomból" beletörlöm a  lábam sem látszott volna meg semmi. Utána megnézegette a bérletemet mivel nem talált rajta semmi érdekeset elkérte a diákomat. Ekkor  követtem el egy hibát, odaadtam neki. Mivel azzal sem volt semmi baj,előkapott egy könyvecskét és kijelentette megbüntet. El is kezdte írni de mivel egyedül utaztam nem nagyon akartam vele hepciáskodni. Azért egyszer kifejtettem neki hogy nincs joga a diákmhoz mire ő aztmondta hogy én adtam neki.  A végén nemvoltam hajlandó aláírni ekkor azzal fenyegetőzött rendőrt hív. Mivel már elegem volt abból a napból alá is írtam, nem lett volna sok kedvem leszállni a vonatról és rendőrökkel küzdeni az utazóközönség szeme láttára. Itt pedig a második hibát követtem el, mégpedig azt hogy nyugodtan hívhatta volna a rendőrt, medddig tartott volna máshol leszállni?!
Itthon persze felhívtam a mávdirektet, panaszt tettem, de ezt tudjuk mennyit ér. Utána megnézegettem azt a bizonyos papírt és felfedeztem hogy van egy ilyen mező mint "tanúk", oda az iskolámat írta pedig nyugodtan kereshetett volna tanút amikor ültek rajtam kívül ott még jópáran. A tisztelt máv pedig várhatja mikor fizetem be azt a  tízezer forintot, ami először négyezer volt. Ugyanis nem tudtam helyszínen kifizetni ,ezért megtoldotta még hatezerrel. Kérdezem ilyenkor hogy egy 18év alatti miért is fizessen ki helyben négyezret, amikor elvileg még nem rendelkezik jövedelemmel és sorolhatnám még...
 
Üdv.:Tamás

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr69173913

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

petya.bacsi 2007.09.23. 11:03:00

utólag már bánhatod szerintem. azzal, hogy odaadtad a diákodat, és nem csináltál cirkuszt, nem álltál ki az igazadért - ilyenkor ha igazad van ott helyben cirkuszt kell csinálni, hogy legyen tanú - meglátásom szerint beláttad, hogy bűnös vagy. mellesleg én úgy tudom, hogy nem vagy köteles odaadni semmit sem a kalauznak a jegyen/bérleten kívül, mivel nem hatóság.

eternity · http://eternity.blogter.hu 2007.09.23. 11:48:21

Egy újabb ok arra, amiért itt lenne az ideje a kölyköknek oktatni az asszertív fellépést, a problémamegoldást.
Sajna sokan még a huszas éveikben sem jutnak el odáig, h kiálljanak magukért. Nem kárhoztatom őket, hisz ilyen világot teremtünk nekik/magunknak. A gyerek időben megtanulja, h a "pofádat befogod és teszed amit mondok"-ról szól az élete. Így nő fel.
Aztán hirtelen, a 18. születésnapja környékén a társadalom elvárná tőle, h most kezdjen el felnőttként viselkedni.
Hát nem vicces?
Hát nem.
Szomorú.

Netuddki. 2007.09.23. 12:13:08

Csak azt felejtetted leírni, hogy tulajdonképpen miért is büntettek meg ?

pgsm 2007.09.23. 12:53:33

evvel a kedves, bajuszos kalaúz bácsival
nekem is volt már afférom.nem hagytam magam:én hívtam ki a rendőrt molesztálásért, megvártam amig megáll a vonat és bejelentést is tettem. hamarosan lapátra kerül az öreg...

pgsm 2007.09.23. 12:54:37

a mgeoldás:
ÁLLJ KI MAGADÉRT!

Linkovic Csumoszky · http://geekz.blog.hu 2007.09.23. 13:32:37

Hmm... a sztoriból valahogy nem derül ki, hogy miért is büntette meg a kaller a diákot. Mert ha ez a sztori hiánytalan (gyanítom, hogy nem egészen), akkor az ellenőrnek erre egyszerűen nem volt oka. Akkor a diák miért írta alá a bűntetést? Szerintem épeszű ember semmilyen bűntetésről szóló csekket vagy cédulát nem hajlandó aláírni - ezzel vétségét hivatalosan is felvállalni - ha nem követett el semmit, ami büntetendő. Nem?

petya.bacsi 2007.09.23. 13:45:10

én megszagoltattam volna a ruhámat a kalauzzal, hogy "érzed, ma reggel még tiszta volt, de a vonattól ilyen büdös lett, tehát moshatom újra".
de ez a cipős sztori egyszerűen röhej, vagy inkább felháborító.

wh_old (törölt) 2007.09.23. 13:52:55

Gondolom azért, mert "bepiszkította" az ülést.

vaczakka 2007.09.23. 14:38:43

Ki kellett volna hívni a rendőröket, ők neked adtak volna igazat, ugyanis érvényes jeggyel utaztál.

Azzal, hogy aláírtad a papírt, elismerted, hogy "bűnös vagy". Hogy miért bűntetett, azt nem tudjuk, mert nem írtad ide, elvileg rajta van a papíron, amit kaptál. Asszem rongálásért is bűntethet, de abban is neked adtak volna igazat a rendőrök.

Így utólag, az aláírt papírral már nem sokat tudsz kezdeni, hacsak nem tanúkat szerzel, akik alátámasztják, hogy az ellenőr fenyegetett, meg jogtalanul bűntetett.

z 2007.09.23. 14:47:11

velem hasonló történt tavaly, én is diákkal mentem suliba egy reggel, bpről piliscsabára, nyugati-esztergom vonal
egyszer csak jön a razzia, mindenkinek elkérik a jegyét, bérletét, mindenét a fővizsgálók, jönnek rendőrök is velük, minden
gondoltam nincs gáz, nekem van diákom matricával, van érvényes bérletem, semmi gond
erre jön a fószer, elkéri a bérletemet, diákot mutatom neki, ahogy kell
erre elkezdi, hogy én mutassak neki IGAZOLÁST arról, hogy a lakóhely és a tanintézet között használom a bérletet
mondom ott a diák, rajta a suli neve, érvényes matrica, pestről megyek ki oda
akkor adjam oda a személyit, lakcímkártyát mert látni akarja
mondom nem
erre hívja a rendőrt, az jön, elveszi, mutatja neki, az meg ír egy büntetést valami 5 rongyról, mert engem az egyetem és a máv is tájékoztatott elvileg, hogy ilyen papír kell (nem)
a diák az csak viccből van, gondolom

a szeme előtt gyűrtem össze a papírt, küldözgettek egy ideig mindenféle csekkeket emelt összegekkel, ezeket a papírkosárba iktattam

de azért elmentem igazolást kérni legközelebb egy pénztárhoz, hogy ne szívózzanak ezzel
mutatom a diákot, személyit, erre benyög a néni egy ilyet, hogy én nem is vagyok budapesti lakos, milyen alapon kell nekem bp-pázmáneum bérlet
mondom nem vagyok, mert pesten albérletem van, otthonról, vidékről bejárni ugyanis elég bajos lenne, de azért a címemet nem változtatom meg az albérletére egy félév idejére egy ilyen miatt
akkor sajnálja, nem lehet
tehát ha legközelebb is kérnek ilyet, akkor is megbüntethetnek

megoldás: szegediek, győriek, debreceniek, pécsiek, tessék helyi egyetemre/fősulira menni, ha meg nincs olyan, tessék minden nap a szülői házból bejárni, mert az úgy szabályos, vitának pedig helye nincs

gothmog 2007.09.23. 15:03:02

[OFF]
bocs ha már más is szólt, de tudsz róla, hogy egy warezoldal bannerja van az oldal fejlécében? nem az hogy zavar, csak fura.
[ON]

8Gbit 2007.09.23. 18:10:15

Szia Z!
Figyi megoldás: bejelented a pesti címed ideiglenes lakcímnek és nem köthetnek beléd. Egyébként az nem világos számomra,hogy hova is szól az állandó lakcímed,ha pestről jársz piliscsabára és nem Pesten van az állandód?
Sztem. ha pl. a helyzet,hogy mondjuk Szegedi vagy és Pesten laksz, de Piliscsabára jársz suliba, akkor bejelentkezel ideiglenesen Pestre és nem közhetnek bele, meg kérni kell a MÁV-tól azt a bizonyos igazolást is. Bár mondjuk lehet egyszerűbb lenne Piliscsabára költözni. Ez is egy megoldás.

A lényeg a kötekedés=MÁV

Üdv.:
Csabi

Adani 2007.09.23. 18:54:14

Az kimaradt, h miért is büntették meg, de igen hibát követett el. Diákot nem vagy köteles átadni neki, nem hatósági személy, elég ha megmutatod neki, h megnézhesse van-e rajta matrica és passz. Aláírni sem kell semmit, ha neked vna igazad főleg nem. A rendőrhívás meg olyan dolog, aminek sok haszna nincsen csak paráztatnak vele. Gondoljatok bele:
A mozgó vonatra nem fog felugrani rendőr. A következő állomásra hívhatja, de mi a garancia, h oda is érnek majd? Köztudott, h nem kapkodják el a kiszállást, főleg nem egy ilyen hülyeség miatt, plána vidéken, ahol eleve kevés járőr és járőrkocsi van és nem érnek rá ilyen hülyeségekkel szórakozni. az megm egint más, h mi van ha az állomás egy puszta közepén van, vannak ilyenek szép számmal olyan állomás is van, ahová rendes közút sem vezet, pl. Kisszénás, kb. 10 állandó lakos, csak földút vezet arra, na vajon mennyi idő mire kiér a rendőr?
A másik dolog ,h a rendőr semmit sem tehet, még akkor sem ha jegy nélkül utazol. Ilyen esetben a MÁV szabályzata szerint ha nem vagy hajlandó büntit fizetni és jegyet venni, akkor a következő állomásnál le kell szálljál. Hal eszálltál nincs miért megbüntetnie a rendőrnek sem. Akkor léphet csak fel ellened ha nem vagy hajlandó leszállni. A legrosszabb ami történhet, h igazol a rendőr és felírja az adataidat, amit a MÁV a helyi kapitányságtól kikérhet. Persze ha útlevelet adsz akkor csak a bejelentettet kereshetik ki, esetleg új személyi lakcímkártya nélkül címnek meg bemondod a helyi kocsma vagy Fradi pálya címét.

Ezek a kallerek meg valóban ilyenek, egyszerűen élvezik azt, h most ők itt a királyok, mert a vonat az az ő felségterülete, ahol csak az történhet, amit ő mond. Gyárilag beléjük van kódolva a rendőrhívás is, mert szerinte a rendőrség csak azért van, h az ő hívására várjon ugrásra készen, és ha rámutat valaki azt egyből lecsukják. "Hideg a pizza? Hívom a rendőrséget." Észérvekkel néha le lehet szerelni, hiszen ha hazai pályán marad alul akkor belátja a vereségét. Vagyis ha legközelebb hasonló helyzetbe kerültök, érdeklődjétek meg aláírás helyett, h mégis mi a probléma? Aztán meg lehet kisérelni megmagyarázni neki, h ő a hülye hátha megérti. Meg fogja előbb-utóbb ha végre felfogja, h csak magát égeti, de megbüntetni a büdös életben nem fog tudni, ha ahhoz te nem nyújtasz támogatást, és látja, h puszta közepére rendőrt hívok trükköt sem eszed meg, akkor inkább eltűnik mielőtt mindenki rajta röhögne.

Rendszergizda · http://hitel-es-biztositas.blog.hu 2007.09.23. 20:20:16

Nemtom mostanában mivel kötözködnek, de kb 1 éve, még a pénztárosnak kellett ellenőriznie a diákodat, és azalapján adott bérletet, ami a DIÁKON volt lakcímként, és az iskola címeként. A két cím között vagy jogosult rá.

OFF: fősuli bemondásra elfogadja a lakcímet, nem kér se lakcímkártyát, se semmit, kérsz 1 újat oszt kész :)

Adani 2007.09.23. 21:06:57

Bérletnél lehetséges, tőlem még soha semmit nem kérdezett a pénztáros mikor diákjegyet kértem, adta ki automatikusan, nem hiszem,h az ő dolga lenne ellenőrizni a dolgot ő csak kiadja, amit kérnek tőle. Hiszen lehet, h nem magamnak kérem. Ugyanígy mindig kiadják kérdés nélkül a buszon a diákjegyet, a bérletpénztárban a diákbérletet.

El Condor 2007.09.23. 21:41:09

Nem kenyerem a máv védelmezése, de egy dolgot furcsálok a sztoriban. Ha nem voltál sáros, akkor miért írtad alá? Egyáltalán, miért is büntetett meg? Szerintem nem volt rendben vmi és most a "bunkó" kallerra kened.

eszti_mama_vendeghaza 2007.09.23. 22:04:02

Nekem is volt hasonlo estem meg amikor egyetemista voltam (Szeptemberben kotott belem, hogy tavalyi matricam volt es akkoriban oktoberben kaptuk meg az az evit). Nem vitatkoztam a kallerral, mert nem voltunk egy sulycsoportban: tok hulye volt, inkabb alairtam a hulye bunteteset, penzem nem volt, de amugy se fizettem volna. Leszalltam, besetaltam a forgalmi irodaba, tok rendesek voltak, azt mondtam teljesen igazam van, a kaller hulye, irtunk egyutt egy levelet, amit elkuldtek a fonoksegnek. Par heten belul jott a valasz, hogy elnezest kernek, a buntetestol termeszetsen eltekintek es a kolega figyelmeztetesben reszesult. Meglepodtem, de minden a vegen normalisan megoldodott.

krtek24 2007.09.23. 23:35:46

A diákot igenis köteles átadni, ha diákjeggyel utazik, ha nem teszi, ki lehet vágni a vonatból. Az más kérdés, hogy ha úgyis közelre utazol, sok mindent nem tud lépni, ha nem adod oda neki - max. leszállít. Erről ennyit :)
Nyilván szerepel a kalauz által átadott papíron, hogy miért büntetett meg - persze ezt elfelejtetted leírni ide... Ha meg nincs rajta, hogy mi volt az ok, akkor természetesen fizetni sem kell.

Ha a jegyed és a diákod rendben volt, akkor nyilván a kocsi "beszennyezése" miatt büntetett meg, de az rajta kell hogy legyen a papírodon.
Az egész sztori tipikus "néma gyereknek az anyja se..." történet.

Scavenger 2007.09.23. 23:59:05

Üdv Tomi!

Nem azért írom, hogy téged bántsalak, DE! Ha valakinek ennyi esze van, az szerintem bőven megérdemli. Ezt az írást én is csak ilyen utólagos "keménykedésnek" érzem. És ha azt mondja a kaller, hogy ugorj a vonat elé, akkor te megteszed? Csak azért mert "Mivel már elegem volt abból a napból".

magocska 2007.09.24. 08:28:25

Itt valóban az "önmagamért kiállás"-sal és az "azt csinálom, amit mondanak"-kal van a gond. 15 évesen én is simán aláírtam volna, csak hagyjon békén.

Ariadne12 2007.09.24. 09:22:21

Csaba82: Z problémájára hűdejó megoldást írtál, csak éppen nem kivitelezhető, szerintem te sosem laktál albérletben. Aki lakott már, az ugyanis tudja, hogy a tulajok sosem szokták bejelenteni az embert, mivel akkor adózniuk kell, az ő hozzájárulásuk nélkül pedig nem megy.
Biztos lehet persze találni olyat, aki hajlandó erre, gondolom ha plusz kifizeti még az ember ennek a költségeit is, ez viszont valszeg nem kis összeg, az amúgy sem olcsó albérleti díj tetejébe meg pláne...

Attila31 2007.09.24. 11:09:18

Akkor pedig az IJ tipikus esete.Vegyél HungaryCardot,vagy teljesárú jegyet.Hiába az élet mindig drága.Amúgy a kaller közfeladatot ellátó személy,ha kéri akkor köteles vagy megmutatni a diákot,ha nem teszed minden további nélkül leszállít(hat).

Adani 2007.09.24. 12:15:57

Elkérni nincs joga, mert azt csak hatósági személy teheti meg, a kaller nem az, ő csak egy cég alkalmazottja. Persze ha nem adod oda, megteheti, h leszállít a vonatról, ehhez joga van. De a kedvezmény jogosságát akkor is ellenőrizni tudja ha cska megmutatod neki, nem kell odaadni. Megmutatod, megnézi és kész.
Hivatalosan pl. a sarki kisbolt eladója sem kérhet tőlet személyit vagy diákot, h elelnőrizze vagy-e már 18, viszont ha nem adod neki oda akkor ő is megteheti,h pl. nem ad el neked cigit vagy alkoholos italt, mert ha mégsem vagy nagykorú akkor őt büntetik meg.

z 2007.09.24. 14:55:56

heló mindenki

igen-igen, az albérletet a tulajok nem szokták bejelenteni, zsebbe teszik el a pénzt, ez így olcsóbb mindkettőnknek

de, azóta otthonról járok be (már így is jobban megéri, a megszorítások miatt már nem jár albérletre támogatás se az egyetemtől, így marad a napi 4-5 óra utazás), a probléma azonban még mindig rendezetlen

ugyanis én bemegyek a szobi vonalon a nyugatiba, ott várom meg az esztergom felé menő vonatot
viszont nekem bérletem van a nyugati felé budapest közig. határáig, onnan bksz a nyugatiig, onnan bksz esztergom felé bp határáig, és tovább egy másik bérlet
ez viszont az okosok fejébe sehogy se fér bele, ált. 2 bérletet adnak így nekem (verőce-rákospalota, üröm-pázmáneum), plusz ott a bksz (azért mert így olcsóbb, meg amúgy is sok dolgom van pesten mindig, arra is használom)
így viszont senki se akar nekem igazolást adni, az egyik vonalon azt sérelmezik, hogy én hogy akarok oda menni, oda nem megy vonat, a másikon meg azt, hogy én hogy jutottam el ide

tehát igazolást nem adnak ("menjen a másik állomásra"), legfeljebb akkor adnának, ha én a teljes vonalra vasútbérletet vennék, nem használnám ki a bksz-t, de arra én ha lehet, igényt tartanék, mert elvileg a hozzám hasonlóknak találták ki

Attila31: nekem írtad, hogy vegyek teljesárút, vagy hungary cardot? mert ha igen, van egy jobb ötletem: vegyél nekem te, úgy látszik téged nem vág földhöz, hogy drága az élet
én inkább nem fizetnék ki havi 22-23 ezret 6-7 helyett, mások hülyesége miatt, ha megengeded

miért nem megyek piliscsabára lakni: mert kevés a kiadó albérlet, egyébként pedig úgyis be kell menni pestre, ha az embernek dolga van (mint tudjuk, minden ott van, sajnos), akkor meg már megint kezdődik előlről az igazolásosdi

szerencsére az pozitívum, hogy egyetlen egyszer fordult csak elő ilyen szivatás, azóta senki nem kérte a nyamvadék igazolást, elég nekik simán a diák meg a bérlet, ahogy annak normális esetben lennie kéne
sőt, ebben a hónapban egy félórás veszekedés után már sikerült verőce-pázmáneum bksz bérletet adniuk (szigorúan csak a nyugati pénztárában sikerült, félóra sorbanállás után), ezek után pedig lehet, hogy igazolást is kérek rá, ha hozzájutok
az más kérdés, hogy még mindig nem látom semmi értelmét

krtek24 2007.09.24. 16:46:51

Dehogynincs joga elkérni, mivel ez a kedvezmény alapja, és általában csak elkérés útján tud megbizonyosodni róla, hogy jogosan veszed-e igénybe a kedvezményt. Tehát egyértelműen joga van hozzá. Az utasnak meg joga van nem átadni, de ebben az esetben a kalauznak joga van az utast a sínek közé lökni. Elég vicces lenne, ha minden kalauz felmutatással meggyőződhetne az érvényességről, ugyanis ez eleve lehetetlen (kivéve, ha az utas maga forgatja oda-vissza a kaller szeme előtt, bár ez is előfordul), tekintve, hogy meg is kell fordítani az igazolványt, és a kalauzok többsége nem réti sas látószervvel született.
Egyébként meg pont "hatósági személynek" (ilyen kategória egyébként sincs) nincs joga csak úgy elkérni, mivel nem személyazonosság igazolására szolgáló, kötelezően magadnál tartandó irat, bár személyazonosság megállapítása céljából elfogadható. Csak akkor kérheti el, motozhat meg miatta, ha felmerül a lehetősége, hogy valamilyen visszaélést követtél el vele, csak úgy viccből nem. Nem született még olyan szabálysértési határozat, mely arról szól, hogy igazoltatás során diákigazolványát nem mutatta fel :)

Kicsit összekeveredett a "joga van" és "kikényszeríthető" kategória. A sarki boltosnak is joga van személyit kérni, de ezt a kalauzhoz hasonlóan nem kényszerítheti ki e jog érvényesítését. Ha a vásárló megtagadja a felmutatását, akkor nem szolgálja ki - itt ez a következmény, hasonlóan a vasúthoz.

Azt meg végképp nem értem, hogy a srácnak mi baja van azzal, hogy egy 18 év alatti gyerek hogy fizesse ki a büntetést. Ez mégis kit érdekel? Miért ne lehetne megbírságolni: neki is lehet jövedelme, vagyona meg igazán sok 18 alattinak van, meg ott vannak a szülők, akik majd fizetnek. Persze behajtani nem lehet rajta (akárcsak egy vagyon/jövedelem nélküli felnőtt utason), de nem sok szülő van, aki nem tejel magától a 2. felszólítás után :)

Adani 2007.09.25. 12:20:54

Persze, kérni mindent lehet, ahogy a kaller is kérhet diákot/személyit, bármit, ugyanúgy a szomszéd Marinéni is elkérheti ha röhögni akar a képeden ez így igaz. Viszont te nem vagy köteles igazolni magad csak hatósági személynek. Nemtom pontosan hogyan nevezik, de van ilyen kategória és pontosan le van írva ki tartozik bel (pl. határőr, rendőr, VPOP-s biztosan Ha ő szólít fel rá akkor igazolnod kell magad arcképes igazolvánnyal, nem feltétlenül diák, lehet személyi vagy jogosítvány is. A rendőr meg persze,h nem büntet meg diák hiánya miatt, miért is tenné, ha igazolod magad mással, neki édesmindegy mit adsz, ha megfele la feltételeknek, arckép a jogsiban is van és azt felmutatva meggyőződhet róla,h nem Oszamát kapta el.

A boltos meg a kaller nem igazoltathat, azért nem büntethet meg, ha nem teszed meg, viszont a vonatról leszállíthat, ill. a boltos megteheti, h nem szolgál ki, hiszen azt ő eldöntheti,h kinek mit ad el, és igen ha nem tudja, h elmúltál e 18 akkor előfordul,h nem ad neked olyat, amit 18 alatt nem adhat mert ha kiderül megbüntetik érte. Annyit tehet még a kaller is, h ha feltételezi,h te lógsz a vonaton vagy kedvezményt jogtalanul használsz, vagy bármi mást csináltál, amit nem lehet, h ha nem igazolod magad rendőrt hív, és majd ő igazoltat, és akkor ezt a tényt és az adataidat jegyzőkönyvezik, amit a MÁV kikérhet az illetékes kapitányságtól. A rendőőrt mondjuk nem vagy köteles megvárni, ő meg erőszakkal nem tarthat ott, mert azért őt is megbüntethetik ( személyi szabadság megsértése). Elég abszurd egy helyzet, de hát az a törvény. Jogilag a kaller ugyanolyan ember, mint bárki más a vonaton.

Sztem a srácnak nem azzal vna baja,h ki kell fizetni, ill. azzal is de inkább azzal, h szerinte ok nélkül büntették meg, én sem örülnék ha egyo k nélküli büntit kéne fizetnem. A szülőkön nem lehet behajtani ha ne fizetik ki, a srácon lehetne, de a végrehajtó is cska azt viheti el, ami az ő tulajdonában van.

Mellesleg én legtöbbször a diák hátulját mutatom a vonaton, az pedig legtöbb kallernek elég mivel irattárcában van, nem adom a kezébe, csak megmutatom neki,h tessék itt van, ha elkéri, mert sokszor megelégszik a jeggyel, lekezeli és kész. Iskolatáska, utazótáska nálam, látszik rajtam, h diák vagyok és a koliba megyek, vagy onnan jövök.

krtek24 2007.09.25. 15:00:19

Hej, elbeszélünk egymás mellett :D. A lényeg, hogy természetesen joga van kérni a kalauznak és a boltosnak is. A kikényszeríthetőség, mint feljebb írtam, más lapra tartozik. A példaként felhozott igazoltatásnak pedig nincs köze az "igazolvány elkérési joghoz" - az teljesen más tészta. Szóval a szabály nem abszurd, hanem szimplán jó :). Ha nem így lenne, akkor Magyarországon egyetlen ingatlan adásvételi szerződést sem lehetne megkötni, hogy csak egy példát mondjak.

Mivel azt meg nem tudjuk, hogy jogosan büntette-e meg a kalauz a srácot, egyelőre kénytelenek vagyunk az általa aláírt papírnak hinni. Sosem értettem, hogy valaki ide be tud írni egy oldalnyi szöveget, de a száját kinyitni már nem tudja a helyszínen. Majd a szülők annak rendje-módja szerint kifizetik - ez az esetek 99%-ában így szokott lenni (de egyébként van olyan eset, amikor a szülőn is behajtható lenne a tartozás, ez azonban nem az a kategória).

Adani 2007.09.25. 15:44:40

Az abszurditás abban van, h akkor sem tudnak megbüntetni a segítséged nélkül ha hunyó vagy. A legrosszabb ami történhet, h le kell szállnod a vonatról.

NoCigi 2007.09.26. 15:57:34

18 év alatt ne dohányozzon egy hülye se! A felett is csak a hülyék dohányoznak. A kalauznak igaza volt. Mindig így kellene tennie aki a nem figyel az ülés tisztaságára.
cigarettára van pénz, de büntetésre nincs.
Kár, hogy nálunk én szólok rá azokra akik felteszik a cipőjüket az ülésre. Fel vannak háborodva én meg azt kívánom nekik, hogy ha tömeg van, akkor nekik jusson a koszos ülés....