MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Ferihegyen rövid a peron

2007. szeptember 18. - georgejr
Tök jó, hogy már vonattal is eljuthatunk Ferihegyre, de ha a kaller se tudja mekkora a kigyo amin ül az már ciki. Pláne, ha lelóg a peronról.


Sziasztok !
Csütörtökön reggel elindultunk egy hosszú hétvégére a ködös Albionba. Gondoltuk, hogy mivel nincsen sok cuccunk, kipróbáljuk a MÁV új szolgáltatását, azaz a vonatot a Ferihegy 1 terminálig. A járatsűrűséggel nem is volt gond, csak a megérkezéssel. A szerelevény hátuljába szálltunk fel, hogy ne kelljen sokat gyalogulnunk a Nyugatinál. Miután még nem jártunk ezen a vonalon, megkérdeztük Kőbány-Kispest után a kallert, hogy vajon a következő megálló a Ferihegy-e. Közölte, miután megnézte a kis kütyüjén (!), hogy igen az lesz. Megállt a vonat. Kinézünk jobbra, ott kerítés. Kinézünk balra, ott a szokásos sinek melletti kőtöltés. Erre kérdezzük a kalauzt, hogy mi a helyzet.mire ő: - Még nem álltunk be az állomásra, maradjunk nyugodtan. Még az a szerencse, hogy feltűnt, hogy a vonat nem nagyon akar beljebb állni az állomásra. Történt ugyanis, hogy túl hosszú volt a szerelvény, és a hátulja már nem fért a peronhoz. A hátsó 3 kocsi így a töltésnél, a perontól mintegy 20-30 méterre állt meg. Mondanon sem kell, hogy azonnal ugrás le a vonatról a kb. 1 méter "mélységbe", majd átbucskáztunk a kövek között, így eljutván a peronhoz. Kérdem én: ha már csináltak egy ilyen szolgáltatást, tudják, hogy mekkora a peron, miért nem tudják tájékoztatni legalább a kallert, ha már az utasokat nem, hogy ugyan szóljon már, azoknak akik a Ferihegyre mennek, hogy ne az utolsó 3 kocsiba szálljanak, mert az nem ér el a peronig? Így a kicsit kisebb növésű embertásrsainknak szinte lehetetlen a leszállás, csomaggal meg pláne!
Szóval aki erre utazik az nyugodtan használja a szolgáltatást, mert nem rossz ötlet, nem kell sokat gyalogolni a termiláig, csak arra figyeljen, hogy előrébb szálljon fel a vonatra, mert esetleg nem tud leszállni (nem veszi észre, hogy már az állomáson vagyunk, vagy egyszerűen fizikailag nem birkózik meg vele)...
-Aretuska-

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr30169300

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ibigoo · http://indafoto.hu/ibigoo 2007.09.18. 19:37:49

Az átadásnál még elég volt a peron...lehet, hogy az elmúlt hetek esőzései során összement :)

hhh. 2007.09.18. 22:02:56

hajrá magyarország, hajrá magyarok!
így extra nehéz lesz akadálymentesíteni a dolgokat;)

hattyú 2007.09.19. 07:18:15

azé nem, mert akkor nem magyarországon lennél és nem ismernéd fel hogy itt vagy, de miután megszivattak valamilyen formában rögtön tudod hogy hol vagy és hogy ez tuti magyarország. és ez jó érzés neked és nekem meg mindenkinek mert ezt szeretjük.

2007.09.19. 08:02:26

tán úgy van ha jól emlékszem, hogy max 800 m lehet egy szerelvény. vagy a peron volt rövid, vagy a vonat hosszú, vagy mindkettő egyszerre teljesült.

suexID · http://www.suexid.hu 2007.09.19. 08:02:54

Beállt ez a vonat rendesen a peron elejére? Az is lehet, hogy a mozdonyvezető balfaszkodott, és nem érdekelte a hátsó pár vagon helyzete.

magocska 2007.09.19. 08:07:01

Ez még mindig jobb, mintha a peronhoz méreteznék a vonat hosszát...

VisszatérőJeti 2007.09.19. 09:35:38

Erről eszembe jut egy történet: Egyszer Moszkvában a reptéri busz árát kétszer próbálták meg velünk kifizettetni, hogy a zutazásszervező nénikének is jó legyen. Olcsó volt a trükk- mondta, hogy a díjat még nem utaltuk át, ugyhogy ha ki akarunk menni seremetyevora- köhögjünk. Ühü. Két telefon- mégis csak kifizették... Közöltük a nénivel, hogy minket magyarokat kár szívatni, mi a világ legkorruptabb, legelcseszettebb, leg-sehogyansenemműködőbb országból jöttünk, ilyen átlátszó trükköt nálunk még egy kétéves is felismer, tessék máshol próbálkozni. Az utánunk menő csoportokkal azóta sem próbálkoztak be...

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2007.09.19. 22:11:34

Kimentem helyszíni szemlére, a ferihegyi megállóba 11 kocsi kényelmesen befér, de akkor már kicsit túl kell mennie a peronon a mozdonynak. Viszont kb. 50-60 méterrel a peron vége előtt van az állítólagos megállás helye. Csak állítólagos, mert "Á" tábla nincs egyik végén se, viszont a köki felöli végén a felüljáróra van szerelve a jelző, tehát ott se tud elmenni a végéig. Tehát ha mindent szabályosan csinál, akkor is befér 10 kocsi. Amúgy Lőrincen is érdekes a peron. Kellemes lehet, amikor áthalad egy gyorsvonat:

users.atw.hu/peti817172m/S6006282.JPG

T. bátya 2007.09.20. 10:02:25

Nem egyedi eset. Cegléden (pedig szerintem ott volt elég hosszú peron régebben - most átépítik, így nem tudom, mi várható) járt/ak úgy a barátnőm (kb. 7 éve), aztán meg a szüleim (kb. 1,5 éve), hogy nem tudott/tak átszállni Szeged felől Debrecen felé, mert nem állt be rendesen a vonat. És Cegléd előtt sokszor előfordul, hogy várakoztatják a vonatokat, így nem tűnt fel nekik a dolog. Aztán Kőbányán végülis le tudtak szállni... Csak, ha estefelé jár így valaki, akkor nem biztos, hogy lesz még "kedvérevaló" vonat...

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2007.09.21. 13:23:27

Amúgy az Esztergomi vonalon van egy megálló, ahová alapból nem fér be a 3 kocsis Desiro, és az utolsó ajtó a megálló mögött lévő útátjáróra nyílik.