MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

KARÁM

2007. szeptember 11. - georgejr
Tegeződünk, tegeződünk?

A mai napon (09-11) történt meg a következő eset.
Nem olyan régen sikerült vennünk egy házat Üllön ami azt eredményezte, hogy a napi közlekedést kocsival sajnos nem tudjuk megoldani a dugók miatt, ezért "kényszerültünk" a MÁV zökkenőmentesnek nem mondható szolgáltatását :) igénybe venni. Most nem térek ki a menetidő rugalmasságára, a nyílt pályán történő várakozásokra, a kocsik tisztaságára stb., az egy másik post lesz...

7:20-kor indult Üllőről a személyvonat Bp Nyugat PU-ba. Eddig semmi gond, az utazás eseménytelen, eltekintve a folyamatos megállásoktól.
Kalauzt még csak nem is láttunk, biztos valahol kipihente a Monor-Üllő közti 4 perces menetidő okozta sokkot.
8:15-kor meg is érkeztünk Nyugati PU-ba. (természetesen késve) Mindenki menetelt a vonat eleje felé, ahol is két rikító színbe öltözött karámőr volt felfedezhető kb 1 méter távolságból. Nos mivel tömeg volt nem mindenki mutatta fel jegyét, bérletét. Így tettünk mi is.
Mikor elértünk a karám kijáratához (már kívül voltunk), az egyik rikítő színbe öltözött karámőr a következőket ordította rádióval a fülében: MENETJEGYEKET BÉRLETEKET, LÉGYSZÍVES
Nos, nem vagyok egy ultra konzervatív ember, nem is vagyok idős (34) de ez már nekem is sok volt. Milyen jogon tegez legy egy már látszatra is max 8 általánossal rendelkező IQ light karámőr?
Ezen felül emelkedve, megkérdeztem meg nem vezetett hölgyikétől, hogy miért is tegeződünk? Szerintem nem ittunk pertut.
Párom közben elővette arcképes igazolványát amit meglengetett kb 3-4
méterről, amire a megjegyzés a következő volt:
Arcképes igazolványuk van, de nem mutatják fel, mit képzelnek?
Mit képzelünk? Azt képzeljük kedves karámőr, kedves MÁV, hogy nem
következetes amit csinálnak:
 - nem mindenkitől kérik el a bejáratnál a jegyeket, bérleteket
 - vagy mindenkitől vagy senkiktől
 - nem minden peronnál van karám (lásd Nyugati PU)
 - vagy mindenhol karám, vagy sehol
 - Kallert minden volnatra
 - vagy egyikre sem
 - A szolgáltatást :) befejezettnek tekintem abban a pillanatban,
ahogyan letettem a lábam vonat lépcsőjéről...

A többi szolgáltatással :) kapcsolatos észrevételeimre most nem térnék ki, azt talán majd egy másik postban.

Adaléknak még annyit, hogy mind a ketten arcképes igazolvánnyal rendelkezünk, én pedig olyan helyen is dolgozom (HQ), ahol talán elég befolyással is rendelkezem ahhoz, hogy az ilyen modorú alkalmazottak NE dolgozzanak olyan helyen ahol emberekkel találkozhatnak, de mivel olyan személynek érzem magam aki nem alacsonyodik le erre a szintre, így nem is élek a fenti lehetőséggel. (egyelőre)
Majd meglátjuk mit hoz a jövő...

Üdvözlettel,
Egy marha a karámból

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr56162473

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2007.09.11. 11:53:57

Hát ez egy ritka pökhendi és nagyképű levél volt. Ilyet még itt nem olvastam...
Kedves postoló, először is miért hiányoltad a kallert Üllő és Budapest között? Szeretted volna beleírni a leveledbe, hogy bezzeg rosszul állt a nadrágja, vagy nem borult térdre előtted, amiért jelenléteddel megtisztelted a szerelvényt?

A tegeződéses kiakadásod pedig egyszerűen nevetséges. Ha látod, hogy ott az ellenőr, miért nem veszed elő a bérletedet? Ő nem tudhatja, hogy bliccelsz, vagy csupán derogál neked neked, hogy megmutasd a jegyet/bérletet.

Kívánom, hogy soha nagyobb baj ne érjen az életben, mindhogy egy ellenőr letegezett. És szívből sajnállak, amiért ez neked ekkora lelki törést okozott...

Elképesztő ez a fellengzős stílus, főleg egy magát 34 évesnek valló embertől.

Fedup Sári 2007.09.11. 12:05:20

Mjumm, ne haragudj, de az a stílus, ahogy a karámőrök megpróbálnak kapcsolatba lépni az utasokkal, tényleg kritikán aluli. Márpedig, gondold csak meg, ez az egyetlen dolguk: kapcsolatba lépni az utasokkal. Attól tartok, te is azt felejted pont el, amit szinte minden vasutas szinte mindig: az utas fizet (ráadásul kétszeresen), és a mávstart (beleértve a karámőröket is) teszi el a pénzt. Cserébe viszont szolgáltatnia kell(ene). Abba pedig nem fér bele a karámőrök tegeződős, beszólogatós, cigizős ténykedése. Tessék így kommunikálni a főnökökkel az Andrássy / Kerepesi úton, de ne az ügyfelekkel.

kosztyuz 2007.09.11. 12:08:29

Csatlakozom az előttem szólóhoz. Én az eggyel korábbi vonattal jöttem be. Az csak Üllőig késett tíz percet, Vecsésen félreállították egy hyperfontos gyorsvonat miatt, majd Ferihegytől is döcögött, és még a nyugati (sic!) előtt is állt egy kicsit. 7:42 helyett 8:07-re ért be. Karám, szelektív károgás, információs ablakhoz be, késési igazolásért. Ott arcátlanul azt találta mondani az ügyeletes forgalmista szerencsétlen infodroidnak, hogy csak 12 percet késtünk... Na, ekkor legszívesebben apró atombombát dobtam volna a kis fülkébe. Cserébe kaptam 15 percről igazolást.
Ja, mellesleg esőben sosincs ellenőrzés a karámnál!

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2007.09.11. 12:09:51

Fedup Sári:
Érdekes véletlen csupán, hogy általában azoknak van bajuk a karámőrökkel, akik ilyen vagy olyan okból nem mutatnak fel jegyet vagy bérletet? Nem hinném. Mint mondtam, az őr nem tudatta, hogy elvetemült bliccelőről van szó, vagy egy flegma utasról, aki azt képzeli, hogy ő alanyi jogon felülemelkedik a szabályzaton - vajon milyen megfontolásból született ez a gondolat a levélíróban?

A bunkó stílus valóban elfogadhatatlan. Utas és ellenőr részéről egyaránt!

kosztyuz 2007.09.11. 12:14:23

Mjumm! Akkor veszem elő késéskor a bérletemet, ha cserébe a karámőr a kezembe nyomja a friss, meleg késési igazolást, pontosan kiállítva.
Amúgy meg gyűlölöm, hogy hetente másfél órát ellop a startzrt az életemből, és akkor még a karámnál is feltartanak rohantamban.
Amúgy meg esőben, és hat után nincs is ellenőrzés. Egyelőre ez az egész olybá tűnik, hogy szívassuk a csúcsidőben munkába, iskolába sietőket, mert azokat lehet. Azok nem mennek reklamálni a forgalmi ügyeletre, mert már így is késésben vannak...
Fogadjunk, hogy te nem is jársz vonattal!

kosztyuz 2007.09.11. 12:20:52

Kedves Mjumm!
amikor kimarad egy vonat ("technikai okokból", bemondva t+1 perckor), mikor ott állnak üres szerelvények fél órával, órával későbbi indulásukra várva, mikor ezzel ellop a startzrt egy órát az életünkből, akkor én azt tartom elfogadhatatlannak, és attól kezdve úgy érzem az utasok jogosan kezdenek felülemelkedni a szabályzatokon.
Igenis, bunkó módon viselkedik a máv az eltartóival szemben.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2007.09.11. 12:25:03

szóval nekem a levél stílusával volt gondom, meg hogy valaki ilyen szinten kiakad és ilyen magas lóról ír :) azzal maximálisan egyetértek, hogy a pontosság csapnivaló, az én vonatom iskolakezdés óta minden reggel 10-15 percet késik, és mostmár én is csendesen kérdezgetem (egyelőre csak magamtól), hogy ezt az elpazarolt időt milyen formában kívánja nekem megtéríteni a MÁV.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.09.11. 12:37:07

kosztyuz: Az a szerelvény máshova menne, és a cserélgetéssel sokkal több ember várna sokkal többet, ergo a technikai okok miatt kimaradó vonatot nem így kell pótolni. Amíg ilyen a technika, ilyet veszünk a MÁVnak közpénzből addig ilyen is lesz. Ez pedig adottság, mert ezekben az állam bácsi dönt. Azaz mi.

A dolog másik fele: Aki nem mutatja fel a bérletet, jegyet, az nem csak az ellenőr felé problémás, hanem meg kell állítani, megfogja a sort, és ezáltal mindenkinek csinál egy kis extra késést mert lusta volt elővenni a bérletet.

A "Légyszíves" mint tegeződés nem annyira bunkó dolog... Viszont milyen fényképes igazolványról beszél az emberünk? Milyen HQról? Ha utazási igazolvány, és MÁV HQ, és MÁVos ember gondolta úgy, hogy ő tesz magasról a szabályokra, legfeljebb miatta áll a sor, és másnak a semmi is jó, neki a légyszíves is megalázó?

Nekem így tűnt. :)

golyo73 · http://www.799.hu 2007.09.11. 12:53:43

Kedves mjumm, TheElf!

Sajnos a levélben nem tudtam eléggé érzékeltetni a karámőr stílusát amivel üvöltve "megszólított" minket miközben rádió vagy headset lógott a fülében. Egyszerűen lógott a kapa a szájából és hallattszott a lódobogás is. Egy utast így, ilyen formában nem lehet megszólítani. Nem lett volna semmi gond, ha normális emberi módon próbál kommunikálni a karámőr, de nem így tette. Valóban a "légyszíves" mint szó nem megalázó csak az a stílus amiben elő lett adva.
A másik dolog pedig az, hogy nincs a homlokomra írva, hogy hol dolgozom, vagy velem kivételezni kell. Szó nincs róla. Nem reumás a kezem elő tudtam volna venni kb 4 mp alatt a fényképes igazolványt, de mivel nem mindenkitől kérték, így én sem fárasztottam magam. A szabály mindenkire vonatkozik nem? Vagy mégsem? A kiakadásom már a vonaton kezdődött kedves mjumm mikor perceket várakozunk a semmiért, sőt a Nyugati PU vágány vége előtt 300 m-re megálltunk kb 5 percre, kérdezem én mi a bánatnak???
A sort nem tartottuk fel mert nem is volt sor, mindenki átjött simán mint mi is, csak nekünk beszóltak.. :)
Ja, a kallert meg azért hiányoltam mert az lenne a dolga, hogy járja a vonatot és tegye a dolgát, mint ahogyan a tegnap délutáni (amúgy meg szimpi) kaller.

Ennyi. Lehet csámcsogni :)

kosztyuz 2007.09.11. 13:28:31

Kedves Elf!
Én egyszerűen nem látom, hogy miért akadályoztatna több embert, ha harminc perc múlva amúgy is Monorra induló vonatot átminősítenék a "korábbi" vonattá. Hiszen akkor az aktuális vonat elindulhatna, és maradna harminc perc pótolni a következőt. Ha esetleg te is mávos vagy elárulom, hogy ilyenkor egyrészt kökiig találkozunk vagy két-három üres szerelvényvonattal, másrészt tovább korbácsolja a 19. századi forgalomirányítás hullámait, hogy a tíz perccel késett szerelvényt, amire mi vártunk, visszaindítják, beszuszakolva az amúgy is tarthatatlan menetrendbe...

From Magyarisztán with Love 2007.09.11. 13:49:16

Ezen miért kell kiakadni?

Ott állnak,messziről látható mellényben.Mit vártál,hogy csokit osztogatnak?

Ha meg a zsebedben a bérlet,miért olyan nagy fáradtság elővenni?

Késik,és?Nem ez volt az első,és nem is az utolsó alkalom.

Mellesleg meg mit vársz a "karámőröktől"?3 diplomát, és nyelvvizsgát?Ugyan már...

Az elmúlt napokban elég sokszor voltam Pesten.MÁV,BKV,ami kellett.Metróból ki,látom, torlódik a tömeg a kijáratnál.No para, érvényesített jegy elő.Ellenőr köszön,megnézi,elköszön.Én megköszön,elköszön.Ennyi.És mindneki hepi...

kontraszt 2007.09.11. 13:52:29

RFID alapú bérleteket és beléptetőkaput a tegeződés ellen.
Nem kell felmutatni, nem kell beszélgetni. Aki ottragad a kapunál, azt meg kiemelni.

profi megoldásokat a gagyi helyett!

Fedup Sári 2007.09.11. 15:28:18

Mjumm, "Érdekes véletlen csupán, hogy általában azoknak van bajuk a karámőrökkel, akik ilyen vagy olyan okból nem mutatnak fel jegyet vagy bérletet?"

Ugyan miért venném elő előre a jegyemet, ha csak kb. minden második alkalommal állnak ott, és kérik? Ugyan miért állnék meg a kapunál elővenni, ha már eleve megkésettek? Ugyan miért állnék meg a kapunál elővenni, ha éppen füstfelhőbe burkolózva szeretné látni a bérletemet a karámőr? Ugyan miért venném elő a bérletemet, ha úgyis beszól utánnam a karámőr? s.í.t.

Ugyan miért kéne még egy baszogatásnak engedelmeskednem birka módjára, mikor számomra semmilyen lehetőség nem nyitott arra, hogy baszogassak, ha ők nem teljesítenek (kosz, sötét, hideg, késés, gebasz esetén információ hiánya,...), miután én előre teljesítek a bérlet (bocs, havijegy) megvásárlásakor?

Egyébként Kontrasztnak teljesen igaza van.

kosztyuz 2007.09.11. 15:45:58

Már bocsi! De ez elmúlt napokban versus hét év ingázás azért kis különbség!
Rohansz haza, mert a gyerek szarul van, vagy kicsit hamarabb elkunyizol, mert szülői értekezlet van, és erre bumm, nincsen vonat.
Magyarisztánban ilyenkor békésen leülnek, olvasgatnak, megvárják a következő vonatot.
Ugyan már!

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.09.11. 15:57:42

Fedup Sári: Tehetsz panaszt.
Minden nap is.
Úgy is, hogy arra kötelesek válaszolni, ergo, te is szopatod őket.
Sőt, tehetsz szabálysértés esetén feljelentést a szabálysértési hatóságnál.

A bérletet pedig elő lehet venni akkor is, ha nem kérik.

Az illetékes ember pedig amikor a HQn a panaszokról értesül feltehetően ennél sokkal durvább gondok kapcsán sem sokat tesz a változásért. Nem fogom sajnálni.

kosztyuz: Ha a későbbi vonatot indítják el hamarabb, akkor másnak esik ugyanígy ki egy vonat, arról nem is beszélve, hogy nem biztos, hogy azt el is tudják indítani. Pl. annak a vonatnak a személyzete hol van...

Ha mindent előre hozol, akkor amúgy tipikusan az utolsó vonat az ami kimaradna, ugye másnap reggelig várni, meg kényelmetlen.

Reggie 2007.09.11. 16:19:19

"Adaléknak még annyit, hogy mind a ketten arcképes igazolvánnyal rendelkezünk, én pedig olyan helyen is dolgozom (HQ), ahol talán elég befolyással is rendelkezem ahhoz, hogy az ilyen modorú alkalmazottak NE dolgozzanak olyan helyen ahol emberekkel találkozhatnak, de mivel olyan személynek érzem magam aki nem alacsonyodik le erre a szintre, így nem is élek a fenti lehetőséggel. (egyelőre)
Majd meglátjuk mit hoz a jövő..."

De azert annyira le van alacsonyodva, hogy ezzel kerkedjen:)

Vonnegut 2007.09.11. 16:26:06

A légyszívesen kiakadni számomra álprobléma.
A MÁV mint olyan úgy szar, ahogy van, de ez a miért vegyem elő a bérletet kérdés is elég szánalmas. Ha késik a vonat, agyonfagysz, hőgutát kapsz, stb, akkor az a megoldás, hogy nem veszed elő a bérletet? Őszintén szólva nem tudom mi a jó megoldás, de ez a csak azért sem veszem elő ez biztos nem javítja a szolgáltatások színvonalát. Előttetek van? Ajjaj Gipsz Jakab mindennel dacolva nem vette elő a bérletet, na akkor holnaptól nem késünk, kényelmes, fűtött, nyáron légkondis kocsikat fogunk járatni.

Mellesleg nagyon "tetszik", ahogy a levél írója amolyan "á nem vágok fel vele milyen nagy ember vagyok, de azért valahogy mégis megoldom, hogy kiderüljön" stílusban befejezi a levelét. Ha pedig olyan helyen van, hogy ki is rúgathat embereket, akkor elképzelhető, hogy nagyobb ráhatása lehetne a megoldások csiholására vagy a hatékony reklamálásra is. Csak meg kellene próbálni, és folyt kövként bepostolni ide a fejleményeket. Mindjárt más lenne a mostani levelének, akarom mondani a leányzónak is a fekvése.

mr lebowski (törölt) · http://nearlydark.blog.hu/ 2007.09.11. 16:27:58

"
Ugyan miért venném elő előre a jegyemet, ha csak kb. minden második alkalommal állnak ott, és kérik? Ugyan miért állnék meg a kapunál elővenni, ha már eleve megkésettek?"

meg ez az egész annyira tipikusan tahómagyarosh.
azért, mert a többitől nem kérik, akkor tőlem se kérje.
azért, mert nem olyan kifinomult, érző lélek a karámőr, mint én, az agyoniskolázott "kihaénnem" világura, akkor dögöljön meg, nyalja a talpam, akkor talán méltóztatok betartani a szabályokat.

tudod, hogy lesz ott karámőr? akkor miért nem veszed elő már a leszálláskor és ha ott van, villantod. de nem. inkább fröcsögsz.

Soro 2007.09.11. 16:30:47

A karámőröknek valóban az a feladatuk, hogy ellenőrizzék mindenki jegyét, csak nagyon nem mindegy a stílus és a mód ahogy azt teszik.
Múltkor volt szerencsém kipróbálni ezt a vonalat Ferihegyről befele. A reptéren nem lehetett jegyet kapni, mert a jegyárusító kalitka zárva volt, autómata meg nincs. A peronon szintén nem lehetett jegyet venni, mert se bakter, se autómata, (se idegen nyelvű tájékoztatás, merugye az nem kell, a reptérről kevés külföldi szeretne a városba jutni.) A vonat 15 perces késéssel érkezett, a nyugatiig nem tűnt fel kaller, így jegyet sem tudtam venni.
Fogatlna, bagózó, rikítóba öltözött karámőr viszont volt, aki tőle várható arroganciával löködte vissza a külföldi turistákat a karámba, miközben csak annyit tudott mondani: ticket, ticket.
Próbáltam megmagyarázni nekik, hogy mi vettünk volna de nem volt rá lehetőségünk. A tegeződés volt a legkevesebb amit kaptam. Szerintem ez überciki, hogy ezt kapja az országból elsőnek az ide látogató. Persze az sem szívderítő hogy én/mi ezt kapjuk.

nekemirj 2007.09.11. 16:40:49

Már többször kifejtettem, hogy értelme a "karámnak" akkor van -bár ez inkább majomketrec- ha szankciók követik a jegy nélkül vagy érvénytelen jeggyel bejutott utasokat. Ugyanis a jegyvizsgálónak az lenne a dolga, hogy ellenőrizzen és adjon ahol nincs jegykiadás. Ha meg a tömeg miatt nem tud/akar végigmenni a vonaton, akkor esetleg több kocsit kellene beállítani csúcsidőben.
Az meg egyenesen nevetséges, hogy a Déliben ha a vonaton nem kapott valaki jegyet, csak az egyik kapunál tud ilyet venni. Ennek úgy kéne működnie, hogy ha már ott állnak akkor osszanak jegyet is.

nekemirj 2007.09.11. 16:42:36

Ja ezt is hozzátenném, hogy a jegyvizsgálók abban az esetben ne kapjanak fizetést, ha nem látják el a dolgukat. (Nem adnak jegyet, nem érvényes a jegy, stb.)

johevi 2007.09.11. 16:44:35

Azért Te se vagy százas...
Még le is írod, hogy bár tegezett, azért odatette, hogy légyszíves. Ezek után már a te visszaszólásod is legalább akkora bunkóság. Egyébként meg nem addig használod a szolgáltatást, amíg leszállsz a vonatról, hanem amíg el nem hagyod a pu területét. Metrón se akkor, amikor kiszállsz a kocsiból, hanem van fent egy sárga vonal.
Sajnálom, hogy ebben a nagy "Mostmár mindenki megírhat minden szarságot" hullámban a sok "jajjistenem mi történt velem" írásban elvész a tényleg gáz.

Vonnegut 2007.09.11. 16:45:50

johevi a számból vetted ki a szót.

Mr. Spock 2007.09.11. 16:55:41

Na te marhabarom. (vagy karám vagy ki vagy te)

az egy dolog hogy a karámőr egy szerencsétlen retardált, de te meg vedd elő a bérletedet bazmeg, mert az a dolgod. az hogy itt kérkedsz hogy mekkora ember vagy, csak azt jelenti számomra hogy kis olcsó senki, aki írogat az interneten mert az menő.
persze.. te megtehetnéd a te pozíciódban hogy ilyenek ne legyenek...
akkor tegyél
vagy ne tegyél, de akkor ne kérkedj ezzel...
itt mindenki elmondja már 40 éve (vagy több) hogy tehetne valamit, aztán kurvára nem tesz semmit semmilyen szinten.

nagyképű barom.
különben is ki a faszt érdekel hogy veled bunkó volt valaki...

lottebitte1 2007.09.11. 17:28:43

Én is pont fix 34 vagyok. Ez az a kor, amikor már akár bókként is kezelhető lenne a tegezés. Mégis, az ember a munkahelyén szabályokat tart be, és még csak nem is bókol -elvileg. Ameddig a magyar nyelvben létezik egy társadalmilag elfogadott és elvárt differenciálódás tegezés és magázás között, addig a magázás hiánya felnőtt embereknél, ügyfelekkel, tahóság és szakmaiatlan. Téves elképzelés, hogy az angol nyelvben nincs magázódás. Nem úgy van, ahogy a magyarban ugyan, mégis, a kalauz, amikor a kegyet kéri, vagy az eladó, hozzáteszi a mondókájához azt, hogy Sir vagy Madam. Ha ez elmarad, megrovás lesz belőle. Elemi szabály a szolgáltatóiparban, csak sajnos a Balkánon még mindig nem tudjuk, mi az, hogy ügyfél. Még ha bunkó ügyfél is, de ügyfél. És bizonyos kor fölött magázzuk, punktum. Az orvostól is elvárjuk, a kalauztól is. Az én 70 éves prof tanárom előséves pisis korunkban előre köszönt, Kezicsókolommal. És félreértés ne essék: nem ezt hiányolom. De amíg a kalauzt is sértené, ha letegeznék (és sértené),addig elvárható a kikéremmagamank.
Érdemes kipróbálni iylenkor visszategezni az ilyeneket. Nekem remekül bevált az egyik magasrangú Malév tisztviselővel, akit visszategeztem, mikor letegezett -erre kikérte magának, merthogy ő 50 éves. Én meg 30, mondom. Van valami probléma?

A levélíró pedig lehet idegesítő, amint a kapcsolatait emlegeti: de csak uyganazt adja vissza, mint amit ő kapott. Ha komcsi módon viselkednek vele, ő is ezt teszi.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.09.11. 17:31:01

johevi: Nem tudom, nem tudom, a mostani beírás tényleg gáz, nem a karámőr miatt, hanem azért mert ugye a történetből kiderült: MÁV vízfej hogy viselkedik utasként.

Ezek szarják le az utask valós problémáit, hogy megsértődhessenek a légyszívesen. Tisztességesen dolgozni, az utassal korrektnek lennie nem sikerül, de a légyszívesbe belekötni igen.

Az utasnak jó az "add a jegyet te pöcs is" neki mint vízfejhez tartozó baromnak nem elég jó a "légyszíves". No ezek miatt a HQn ülő urak miatt olyan a MÁV amilyen. A nulla munkáért felvett jutalomból, a MÁVnál eltűnő pénzekből jutott pénz üllői házra...

Reggie 2007.09.11. 17:37:14

"Azt képzeljük kedves karámőr, kedves MÁV, hogy nem
következetes amit csinálnak:
- nem mindenkitől kérik el a bejáratnál a jegyeket, bérleteket
- vagy mindenkitől vagy senkiktől
- nem minden peronnál van karám (lásd Nyugati PU)
- vagy mindenhol karám, vagy sehol
- Kallert minden volnatra
- vagy egyikre sem
- A szolgáltatást :) befejezettnek tekintem abban a pillanatban,
ahogyan letettem a lábam vonat lépcsőjéről..."

Te sem vagy eleg kovetkezetes:
- mindig mutasd fel a jegyedet, vagy sohasem.
- menjel mindig kocsival, vagy sohasem.

Az ilyen hulye kirohanasokat hagyagolnod kene, mert esetleg talalnak neked egy olyan karant ahol vigan legelhetsz, de akar van berleted, akar nincs, csak a vagohidra engednek ki onnan...

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.09.11. 17:43:35

lottebitt1: csak egy dolgot felejtesz el, jó szokásod szerint a vádaskodót védve vakon. Jelen esetben a levelet egy a MÁV vízfejéhez tartozó vezető írta, aki sokat tett azért, hogy az utasnak szar legyen a vasút, magyarul nem ugyanazt adja vissza amit a MÁVtól kapott, hanem azt tapasztalja amilyenné ő és a kollégái teszik a MÁVot. Ha valakinek nincs joga ilyesmin fennakadni, akkor az egy MÁVos vezető.

Továbbmegyek: Jófejségnek érzi, hogy neki akinek lehetősége és ezzel erkölcsi kötelessége is tenni valamit azügyben, hogy a karámnál ilyen a színvonal, fel van háborodva, hogy vele mit tesznek, de esze ágában sincs hivatalos úton elintézni, másnap ne történjen ilyen egy fizető utassal.

Sőt, még tovább megyek: Ő azok közé tartozik akiknek TUDNIUK kell, hogy mindig felmutassák az igazolványt, ők nem fizető utasok, nekik a szabályokat még inkább be kéne tartani, és a történet ott kezdődik, hogy nem tartották be ezeket.

JXB 2007.09.11. 18:24:04

Már megbocsásson Uram! (Nem merek tegeződni, mert még kirugat az Úr) A történetből a karámőr sokkal szimpatikusabb mint Ön!

Girhes macska 2007.09.11. 18:28:03

Kedves "marha a karámból"!
Lehet, hogy éppen te voltál az, akit a múlt héten láttam a karám felé haladva? Egy kb. harmincas pasi a bejárathoz közeledvén nagyon elkezdett sietni, majd a "karámőr" hölgy "legyen szíves a menetjegyét" felszólítására a következőket válaszolta "nesze, te köcsög"?
Ott hűlt meg bennem a vér, hogy lehet valaki ilyen tahó.
Egyébként ha felvilágosítanál, mi a fene az a HQ? Valami MÁV-os fejes vagy? Akkor neked kéne a legjobban tudnod, mi célt szolgál a karám és neked kéne a legjobban betartani a szabályokat. Vagy a MÁV-os vezető mostanában arroganciájáról ismerszik meg?
Tudod, apám világéletében vasutas volt és sokra vitte a vasútnál, váltókezelőből lett középvezető az igazgatóságon. Mégsem nézte le soha a nálánál alacsonyabb rangúakat, mindig előre köszönt a kalauznak a vonaton és kérés nélkül mutatta fel az ingyenes (vagy kedvezményes, már nem emlékszem) utazásra jogosító igazolványát.
Legalább a saját cégedhez légy lojális, te tulok! És ha megvan rá a lehetőséged, akkor ne kírúgass embereket, hanem törődj kicsit a folyamattal, hogy jobbíthasd!

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.09.11. 18:35:31

Még egy megközelítése a dolognak, amin érdemes elgondokoldni. Az emberünk állítása szerint a HQn van, legyen, nekik kell a többi vasutasnak példát mutatni kultúrából, utasbarátságból, tisztességből.

Lehet, hogy a karámőr is bunkó volt, de tőle az várható el, hogy igyekezzen közelíteni a "HQ"n dolgozó művelt, képzett embereket.

A levélíró stílusát, viselkedését, stb. elnézve, addig jó nekünk amíg nem követik túl jól a példát. Ilyen ember viszont pont ezért nem való a HQra, remélem saját magát is ki tudja rugatni. Pl. az ilyen magatartással. Legalább kicsit kevésbé lenne nehéz a vízfej.

dwdHU 2007.09.11. 18:37:33

ez egy igazi fasz .

Herbert27 2007.09.11. 18:52:29

Kedves Marha
ez amit itt produkáltál, az elég primitív.
Ha a MAV vezetőségénél dolgozol, akkor pont jó helyen ahhoz, hogy tegyél valamit a szolgáltatás színvonala érdekében. De könnyebb itt felsőbbrendűsködni, hogy bezzeg te kirúgathatnád, mert a nyolc általánost végzett barom TÉGED, akinek HATALMA van, letegezett. Ez lenne a szolgáltató MÁV? Ha te így viselkedsz, mi a fenét vársz el egy biztonsági őrtől a karámnál?? Sose írtam még ilyet, de te egy barom vagy. és pont az ilyen emberek miatt, mint te, tart ott a máv, ahol.

Herbert27 2007.09.11. 18:55:35

Mégvalami:
ezt a bejegyzést érdemes lenne eljuttatni a máv személyzeti osztályára, hogy kivizsgálják, ki ez a barom, aki kirúgatással fenyegetőzik és hogy mennyire passzol ez a megújult MAV Start imidzséhez. Ha én lennék a főnököd, biztos kirúgnálak ezért a hozzáállásért.

ferkopa 2007.09.11. 18:56:12

Én 1984-ben szembesültem először a karámmal, díszes kovácsoltvas kerítés képében, a londoni St Pancras - on.

Minden peron végénél - mert fejpályaudvar - kis kapu volt, ami mögött egy - egy (hogyan kell ezt pc mondani ? ) marhanagy afroangol állt. Konkrétan tudta a pasi, hogy arról a peronról a következő fél nap milyen vonatok mennek, és azok milyen állomásokon állnak meg. Befelé kérte a jegyet, de kifelé nem. A voaton dolgoztak jegyvizsgálók, úgy hogy többször is végigjárták a rájuk bízott vonatrészt, és mindanyiszor megnézték a jegyeket.

Valahogy ott nem bántott a karám, itthon meg mégis bánt. Mitől lehet ez ?

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.09.11. 19:03:59

herbert27: Ugyanennek a témának a fejtegetése ment el tőlem e-mailbe, hogy post lehessen belőle, hamarosan lesz a témában trackback is, amúgy valóban, az ilyen gondolkodású MÁVos vezetőket azonnal lapátra kellene tenni.

lottebitte1 2007.09.11. 19:38:39

Lehet, hogy figyelmetlenül olvastam, de nekem elsőre nem jött le, hogy a fickó épp MÁV-os nagykutya. Lehet, hogy azért, mert egyelőre sokkal többször találkozom a napi városjárásaim során ilyen tahóságokkal, és örültem, hogy végre valaki ezt is felvetette. Kár, hogy the wrong person:) Ettől függetlenül, továbbra is fenntartom, hogy utast, ügyfelet tegezni nem szabad,hacsak nem látszik rajta konkrétan a (kis)kora.
El lehet dönteni, hogy akkor most a pozíciójával ugráló főnököt utáljuk jobban, vagy pedig a tahóskodó kalauzt. Részemről lehet mind a kettőt, ezen ne múljék:) Viszont én pl nem engedem meg magamnak, hogy egy ügyfelemet letegezzek, és ezt elvárom mástól is.
The Elf: örülök, hogy emlékszel a jószokásaimra:) Nagyon a tyúxemedre léptem?:)

Sabeszre sapka, farkamra kalap 2007.09.11. 19:57:11

Nem vonatozom, hanem metrózom, szóval ne vegyétek offtopicnak a hozzászólást. Nem az a probléma, hogy a szolgáltató igyekszik csökkenteni a bliccelés okozta veszteségét, és ilyenkor ellenérvként a szolgáltatás minősége sem hozható fel. De a szakszerű, hozzáértő, civilizált, ügyfélbarát eljárás - mintahogy a menetidő betartása vagy a kulturált közlekedési környezet - igenis megkövetelhető. Akik a metrólejáratoknál állnak, kinézetre, stílusban akár az állatok. Nagy valószínűséggel, ha nem ott állnának, ők lennének azok, akik megpróbálnának bliccelni. Jogos, de nem szerencsés olyan emberekkel vizsgáltatni azt, hogy Te becsületes vagy-e, akikkel este, sötétben nem szívesen találkoznál. A magázódással senkit nem sértenek meg, tehát magázódni kell és kész. Gondolhatja rólam, hogy felvágós köcsög vagyok, mert azt gondol, amit akar, de ő ott ügyfélszolgálati munkatárs (mobil, meg outdoor, de akkor is). És hosszan tételesen lehetne ezt sorolni, de minek, úgysem változik semmi, amíg az embereknél el nem szakad a cérna és nem lesz néhány durva lincselés, akár a metrón, akár a pályaudvaron. Elég, ha egyszer rosszkor rántanak le egy utast a földre (ahogy azt ma a Ferenciek terén láttam, a mozgólépcső aljánál, megdöbbentő volt, gyomorszorító, felháborító, undorító), mert szakszerűtlenül nem tudták megakadályozni (mert csak önelégülten, lustán, tahó módra nekidőlnek a korlátnak a mozgólépcső felső, beengedő zsilipénél, ami cca 1 méter széles lehet), hogy lejusson a ozólépcsőn. Addig üldözték, ott ráncigálták. Nekem ez a fasizmus: egyneruhás ver civilt, amihez akkor sincs joga, ha adós marad 230 forinttal.

zapfi 2007.09.11. 20:07:21

Elhiszem, hogy vannak problémák a jegyellenőrzésben.
De meglepő módon nekem soha senki nem szólt be: amikor odaérek pl. a metrón, akkor bemutatom a jegyem. Bólint az ellenőr, megyek tovább.
Nyugatinál sem volt ebből soha probléma: amikor az ellenőrhöz értem (nem 3-4 méterről) bemutattam a jegyem, kaptam rá pecsétet, mentem tovább. Sose hőbörögtem, néztem megvetően az ellenőrökre, mert tudom, hogy az is csak egy munka. Rám sem hőbörgött senki.

Az utazók többséget a nyugatiban épp az bosszantotta, amikor valaki az ellenőrzésnél kezdett el kotorászni.

Én speciel azt tartom karámba való marhának, aki azt gondolja, hogy "én nem mutatom meg a jegyem/bérletem, mert egyébként sem mutatja mindenki". Számomra ez furcsa hozzáállás- talán tipikus magyar?

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.09.11. 20:19:00

Tőlünk nyugatabbra aki nem fizet, az nem ügyfél, és azzal keményebben is bánnak mint itt. Aki ellenőrzéskor nem mutatja fel a jegyet, bérletet, azzal sem kedvesek, pedig ott azért a többség felmutatja. Ergo sokkal több idejük van kedvesnek lenni minden emberrel.

Itthon nem lehet kedvesnek lenni ellenőrzéskor, egy nagyon egyszerű oknál fogva: Ezzel a többi utast feltartod, és mivel nagyon sokan nem mutatják fel a bérleteket, ezért még szúrópróba szerű ellenőrzésnél is nagyon sokat számítana, ha az ellenőrzött emberek útját csak elállnák szakszerűen, szépen köszönnének, elkérnék a bérletet, alaposan ellenőrznék, visszadnák, elköszönnének.

Ezt egy járművön, menet közben, ahol nem tartanak fel senkit el lehet várni, de kijárati ellenőrzésnél, vagy bejárati ellenőrzésnél ezt nem lehet megtenni, és akár balesetveszélyes lehet.

Steve the Great 2007.09.11. 20:19:37

Esetleg a fölényeskedő posztok írása mellett (helyett) a befolyást lehetne a szolgáltatás színvonalának javítására fordítani... A karámőr kirúgatása helyett esetleg a továbbképzés, ellenőrzés irányába lehetne terelni az energiákat... Talán mindenkinek jobb lenne...

lottebitte1 2007.09.11. 20:19:51

Zapfi: én se szeretem a direkt kötözködőket, aki direkt nem mutatnak ezt vagy azt, vagy direkt kérnek ki ezt vagy azt maguknak. De utasnak lenni nem állás, nem szakma. Azért nem kap fizetést az ember. Ez a különbség.
Felejtsük már el azt a kommunista attitűdöt, hogy mindannyian egyenlő módon vagyunk NEM felelősek valamiért.
Az utas stílusának számonkérése megint elvisz minket valami körvonalazhatatlan, megfoghatatlan, sunyi kis régióba, hogy ugye "nem vagyunk egyformák", "jaj de sok tahó van a világon", vagy pedig "érdekes, hogy velem sose tahóskodtak az ellenőrök".
Érdekes, velem igen. Na és akkor? Ez nem érdekes.
Hanem az, hogy a bunkó utasokat nem lehet regulázni, azzal pláne nem, ha a kalauz visszabunkóskodik velük, mert ezzel általánosít. Egy taxi ülésén egyszer egy lábtörlőhöz hasonló gumivalamit találtam, és mikor megkérdeztem a taxist, miért akar engem arra ültetni, azt válaszolta: "Mert sok utasom levizelte és lehányta már, ezért elegem lett". Kikérhettem volna magamnak, hogy engem ebbe a kategóriába sorok, de ehelyett ott helyben kiszálltam és másik kocsit kértem, lábtörlő és komment nélkül:)
Visszatérve: az utasokat lehet "szabályozni": megbüntetjük, árat emelünk, rendőrt hívunk stb. A szakmát is:tisztességes hangenemet várunk el tőlük. No tegezés, no bratyizás, még akkor se, ha előttünk százkilencven tahó parasztot szolgált ki.

trewq 2007.09.11. 20:27:53

Nekem úgy tűnik, hogy peronőröknek nem a kalauzokat állították be, hanem mindenféle máv-os munkásokat, akik semmilyen kommunkiációs képzést nem kaptak. A vonatokon a kalauz kb 95%-ban köszön és megköszöni az átadott jegyet, míg a karámnál ez elég ritka.

Parajmézön 2007.09.11. 20:34:47

Kedves mindenki!!

Hozzá kell szólnom, mivel 2 éve élvezem a MÁV szolgáltatásait és én is a Nyugati Pályaudvarra érkezem minden munkanapon, méghozzá Erdőkertesről, a Veresegyház-Vác vonalon.

A ketrecfelügyelők tényleg személyesnednek, tényleg tahók, tényleg hülyék és tényleg kivételeznek. Van, akitől nem kérnek semmit. Van olyan, hogy nyitva a karám és nem is áll ott SENKI... sőt, ha esik az eső, akkor eleve nem áll ott senki, nehogy megázzon az érzékeny bőrük, meg elolvadjon a cukormáz.

Gusztustalan és felháborító. MI FOLYIK itt GYÖNGYÖSÖN?! - vagy valami hasonló.

Szerintem az ország egyik szégyenfoltja az egész Magyar Állami Vadgazdaság... Koszos, büdös, lassú, bunkó... igazi magyar, szocialista maradvány.

PONT.

bloodhound v2.0 2007.09.11. 20:39:10

nekem kedvező tapaztalataim vannak a karámnál, de az is igaz, hogy nem túl gyakran vonatozom... de uyanez volt a metrónál is pl., minden, ellenőrökkel történt találkozásom során pozitív tapasztalataim voltak (eddig, nem akarom elkiabálni... :D).

kedves postoló, nem lehet, hogy "kissé" pökhendi viselkedésetek verte ki a biztosítékot? az a gyanúm, hogy amilyen volt az adjon isten (esetleg a "vélelmezhető adjonisten", mert a flegma, 3-4 méterről történő igazolványlobogtatás, nem vall különösebb jómodorra), olyan volt a fogadj isten is. persze annyiben védhető a sztori, ha bunkó az utas (ügyfél), attól még a szolgáltató képviselője nem lehet az. viszont emberileg talán érthető valahol a karámőr viselkedése.

Ha meg következetességet akarsz, akkor meg utána azon fogsz sírni, ha mindenkit egyesével engednek ki, akkor meg az lesz a bajod utána, hogy meg kell várnod mind a 300 útitársadat, akik meg majd összetattó magyarként (istenem, micsoda oximoron!!! :D) persze halálra tapossák egymást leszállás közben, hogy ők érjenek hamarabb a kapuhoz...

hajlektalan 2007.09.11. 20:39:20

mindenki vegyen sok jegyet, tűrje, hogy rendszeresen késik a vonat, és szarjon be a karámőröktől!
én meg addig jól mulatok a pénzetekből, rohadjon meg minden proli.

üdv:
MÁV vezetőség

ui: nemsokára emeljük a jegyeket!

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.09.11. 20:55:49

trewq: Mert a vonaton a kalauznak feladata, hogy kommunikáljon a fizető, szabályokat betartó utassal, a karám őrzői azonban közelebb állnak a biztonsági őrökhöz, kidobókhoz hasonlóak, akiknek az a feladata, hogy azokat megfogják keménységgel akiknél a szép szó, a köszönő kalauz nem használ. Ehhez képest úgy viselkednek mint a többi biztonsági őr. HA várható, hogy ott vannak előveszed a bérletet, nem nagyon lesz vele gond.

Esőben amúgy nem az ellenőr miatt nincs ellenőrzés, hanem az utas miatt. Az utas miatt szúrópróbaszerű, és a korrekt, bérletet, jegyet felmutató utasok érdeke miatt fontos az, hogy gyors is legyen.

Nem lenne helyes, ha a szabályokat be nem tartókkal szembeni udvariasság fontosabb lenne, mint a fizető, szabályokat betartó utasok kényelme.

És igenis, ha egy ember nem vesz helyjegyet, de a helyjegyes utas helyét elfoglalja, akkor a kalauz nem a szabályszegővel kell, hogy jófej legyen, hanem a szabályokat betartóva, akkor is, ha a szabályszegő ezen megsértődik, és nem örül a jogosan kiszabott pótdíjnak sem.

Ugyanígy a tilosban dohányzó, a kerékpárt jegy nélkül és szabálytalanul szállító, stb. emberrel szemben is a többi utast kell, hogy képviselje a MÁV.

A kalauz udvariasan...

C28 2007.09.11. 21:31:40

Hozzátenném, hogy az egész rendszer úgy szar ahogy van.
A MÁvnak is vannak kiadásai, amit valamiböl fizetni kell, ezt meg ugye a bliccelök nem fedezik. Mi a franctól várnak minöséget az emberek, föleg ha nem mutatnak föl bérletet? Meg egyébként is, 2-3 bunkó utas után az legyen a legnagyobb probléma ha letegeznek és nem pedig lebunkóznak mert nem vagy képes alpári tapló modra megmozdítani az arisztokrata kezedet, hogy felmutasd a bérletet. Egyébként meg ha nem tetszik, kelj fel 5kor akkor még nincs forgalom, ülj be a kocsidba, és menj azzal. Külföldön beléptetökapuk vannak, amin csak az érvényes jeggyel tudsz átmenni, meg biztonsági ör a bejáratnál. Van jegy mész. Nincs jegy nem. Ilyen egyszerü.

hajlektalan 2007.09.11. 21:41:50

kedves elf!

most már menjél lefeküdni, mert nem pihened ki magadat holnapra, és nem tudsz majd kedvessen mosolyogni a kalauz bácsira.
és ha meglátod, hogy valaki a megendedettnél nagyobb csomaggal szál fel a vonatra, azonnal jelentsd az illetékeseknél!

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2007.09.11. 22:17:37

Bennem már az "arcképes" szónál megfagyott a vér. Ne cégen belül baszogassuk már egymást! Mintha nem a kedves HQ-n dolgozó kollégának hozná a pénzt az, hogy a "karámőrök" megfogják a bliccelőket. Olyan nagy nehézség felmutatni azt a szar arcképest? Érdekes, nekem is arcképesem van, mégis mindig felmutatom, nem törik le a kezem tőle, mivel tudom, hogy a jegyvizsgálónak ez a feladata, hogy elkérje.

Amúgy nem tudom, ez milyen HQ, de hogy a vasúthoz közvetlen köze nincs, az biztos. Mert:
-nem kaller, hanem jegyvizsgáló
-minden személyvonaton KELL hogy legyen jegyvizsgáló, anélkül el sem indul(hatna...), legfeljebb tényleg leült pihenni/beült a vezérlőkocsiba. Tehát ez a "kallert minden vonatra" megnyilvánulás teljes laikusságot tükröz. Gondolom a HQ-n bérszámfejt, vagy hasonló vasúthoz igen sok közű munkát végez.

A légyszívesen kiakadni meg simán tirpákság, hiszen ezzel csak kedvesebb akart lenni a szerencsétlen karámőr. Azt meg simán el lehetne nézni a nyolc osztályának, hogy nem "legyen szíves"-t mond.


És érdekes, nekem is pozitív/semleges tapasztalataim vannak az ellenőrökkel, meg a karámőrökkel is. Igaz, mindig volt érvényes jegyem/bérletem/arcképesem, és kérés nélkül mutattam. Lehet, hogy ez a titka...?

Summa summarum: a MÁV valóban drága (arcképessel határozottan olcsó...), koszos (a felújított Bhv kocsikra, amelyek Üllő felé járnak nem nagyon lehet panasz, de a többit is a kedves utastársak mocskolják össze, persze valóban lehetne alaposabban tisztítani), sötét (nem a jegyvizsgálók lopják ki a villanykörtéket...), hideg (érdekes, én ma is pólóban ültem a vonaton, annyira befűtöttek, hogy pulóverben már nem lehetett kibírni, persze van, hogy a mozdonyvezető pl. egy fázishatár után elfelejti visszakapcsolni a vonatfűtést, de amiatt rá is csapnak a kezére még gyakornok korában, és a közhiedelemmel ellentétben nem azért nem kapcsolja be, mert ezzel ő magának megspórolja - ráadásul a kocsikban is külön be kell ám kapcsolni!), mégis mindennek két oldala van. Ha a kedves utas (és magamat is ide veszem, hiszen én is nap mint nap utazok), aki felsőbbrendűnek érzi magát a vasutasoknál, nem képes kultúrember módjára viselkedni, ne várja el, hogy széles mosollyal várja majd mindenki.

Atika!!! 2007.09.11. 22:17:59

Te marha,
Jóhogynem előre és csókolomot köszönjön neked a "karámőr". A hozzáállásodból... a HQ-n takarítasz, ugye?

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2007.09.11. 22:22:14

hajlektalan, ne röhögtesd már ki magad. Szerinted azzal, hogy nem engedik pl. a biciklist felszállni a kocsi közepére, kinek tesznek jót? Neked, hogy le tudjál szálni! Az, hogy nem lehet dohányozni, kinek jó? Az utasnak, hogy ne kelljen a füstöt szívnia órákon át! A kedvencem, mikor késés/nem fűtött kocsi miatt felháborodásukban elkezdenek cigizni, és pofázni a jegyvizsgálóval, hogy "ez akkor most dohányzó kocsi!". Szerintük ilyenkor a mávval szúrnak ki? Vagy a kalauzzal, aki mondjuk szintén dohányzik? Nem, hanem az utastársaikkal, akiknek szintén késett a vonat, meg szintén hideg van bent. Ilyen mentalitással pedig soha nem lesz európai szintű vasút. Pőrekocsit az ilyennek!

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.09.11. 22:26:04

hajlektalan: Látom személyeskedni tudsz, érvelni nem... A szabályokat pedig be kell tartani. A kalauz, pedig az esetek többségében normális.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2007.09.11. 22:29:35

1. Kb. a rendszerváltással egyidös az a szokás, hogy eladók stb. az embert letegezik. Ez engem baromira idegesit, mert a tegezés egyfajta bizalmas viszony, amiben nyilván nem mindenkivel kivánok állni.
Szvsz. ez egy "egyenlösdiböl" maradt csökevény. Ideje eltörölni.( Ugye, ha a tisztelt Igazmondó Ferenc magát per "Miniszterelnök Úrként" emliti, akkor az egyéb állami alkalmazottak is megadhatnának valami hasonló tiszteletet :: nekűnk )

2. Néhány példa Hollandiából.
2.1. A holland vasutaknál is van ( esetenként ) kűlön ellenörzés, de csak a belépésnél.
2.2. Hollandiában a kalauz MINDIG magáz.
2.3. Söt, elöre köszön, amikor felszállok a vonatra.
2.4. Hollandiában be birták vezetni az RFID rendszert, 2OO8 elejétöl működik.

2.5. Hollandiában ( hol máshol ) a vonatjegy árának a fele visszajár, ha vonat 3O és 6O perc között késik, és az egész összeg visszajár, ha ennél többet késik.
2.6. Elhűléssel látom, hogy Űllöröl a vonat 55 perc alatt jön be Pestre. ( Na vajon hol ? ) a vonat 84 kilómétert 54 perc alatt tesz meg.

3. Valóban, a hedkvótörös bácsi kissé arrogáns. Na de ha valakit letegeznek, a társadalmi normák be nem tartásával, az szvsz. jó magyarázat az arroganciára.

lottebitte1 2007.09.11. 22:46:30

Diff: Amit nem értenek meg, az az, hogy az egész szolgáltatás/ügyfél dolog nem a játszótér. Egyszerűen NINCS egyenlőség. Asszem valaki egyszer azt ígérte nekik még a kommunizmus hajnalán, hogy mindenki egyenlő. Hát nem. A kuncsaft nem egyenlő az eladóval. Slussz. Ettől piacgazdaság a piacgazdaság, és ezért nem őrizték Krisztus koporsóját sem ingyért:)
Ha a kuncsaft bunkó, akkor az eladó/kiszolgáló stb nem élhet azzal a jogával, hogy szintén bunkó legyen, szimplán NEM, egészen addig, amíg a munkahelyi egyenruha van rajta. Ha lejárt a munkaidő és levetette, akkor igen. Akkor lehet visszavedleni, ha akar, akár akkor a tahó parasztba is, amekkora a kuncsaftja volt. Privátban. De csak akkor.
De ezt nagyon nehéz megérteni.
Kb azon a szinten mozog ez, mintha a pszichiáter visszapofázna a káromkodó őrültnek, hogy nem, te vagy a hülye!
Én nem mondom, hogy kellemes érzés, de aki dolgozik, főleg emberekkel, annak kétfajta személyisgée kell legyen. Az egyik az elvárt munkahelyi, a másik a sajátja. És az már külön pech annak, aki privátban tahó, emrt akkor annak valóban nagyon megerőltető. Legalábbis a hollandusfajtáknál. Nálunk ez nem gond. Ha 3 ember paraszt votl velünk, mi majd 10-zel leszünk azok, és mindjárt jobban megy a meló:)

zapfi 2007.09.11. 22:59:50

lotte: értem én, hogy a szolgáltatást nyújtónak kell(ene) odafigyelnie arra, hogyan bánnak az utasokkal a különböző alkalmazottak. Tisztelettel kell bánni az utassal minden esetben- ezzel egyet is értek.

Itt nem kalauzról volt szó, hanem csak a jegyellenőrökről. Elég sokat utaztam/ok vonaton(személy, gyors, IC vegyesen) és a kalauzok a maguk kimértéségével végzik munkájukat, arra nem lenne panasz(od).

Fentebb írta valaki, hogy a jegyellenőröket valószínűleg nem képezték ki erre a posztra- ez lehet az oka a kommunikatív és problémamegoldó képességek kis mértékének. De majd rájönnek, hogy ez is fontos, és akkor majd kiképezik őket. Itthon még tanulják a szolgáltatók, hogyan is illik viselkedni az utassal- nyugatabbra ennek már van hagyománya. (Német példákat tudok.)

Az árulkodást beküldő viszont arrogánsan viselkedett: ő nem követte a szabályokat, majd amikor erre felhívták a figyelmét, akkor neki állt feljebb. Az egész elkerülhető lett volna. De valahogy jobban esett neki a tűzzel játszani- micsoda izgalom van abban, ha a tilosban jár és nem mutatja fel az igazolványát. :):)

Ha tudom, hogy ellenőrzik a jegyem, akkor időben előveszem, felmutatom.
(A szerencsétlen "karámőr" pedig nem tehet a késésről, így rossz emberen próbálnak sokan bosszút állni a késésért.)

Ha pedig problémám van a szolgáltatással, akkor a megfelelő emberhez fordulok a panaszommal.

Nemm itt vágok fel az arcképessel, meg azzal, hogy ki is tudnám rugatni. Utóbbi helyett esetleg fel lehetne vetni egy kommunikációs gyorstalpalót a jegyellenőröknek. :)

zapfi 2007.09.11. 23:04:14

Hahóóó!

Csak egy tipp: ne keverjük össze a kalauzokat a rácssorompónál jegyeket ellenörzőkkel.

Mert a kettő két nagyon különböző dolog(itthon).

Herbert27 2007.09.11. 23:08:44

Kedves utastársak, még egy hozzászólás.
Kíváncsi vagyok, mikor jut el az emberek agyába a felismerés, hogy miért terelték a népet karámba.
A Bliccelő utasok miatt. Miért nem őket utáljátok? Miért a MÁV-ot? Ha nem lenne annyi csaló, aki úgy gondolja, hogy nekik a szolgáltatás ingyen jár, nem lenne karám sem.

Ui.: látom előre, hogy a szolgáltatás szót a hozzászólásomban majd sokan kiemelik...nekik mondom, hogy az utazás egy szolgáltatás, amiért a máv pénzt kér. mindenkinek joga van eldönteni, hogy ennyit megér-e neki az utazás, tehát igénybe veszi-e a felkínált szolgáltatást. nem kötelező, lehet választani más utazási alternativát is. Ja, és nem dolgozom a mávnál, de még a környékén sem. :-)

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.09.11. 23:16:30

zapfi: Szerintem fontosabb a kérdés, kivel legyen empatikus a MÁV képviselője: Azokkal az utasokkal akik sietnének ki, de kezükben ott a bérlet, nem szeretnének pár problémás ember miatt még ott várni egy darabig, korrektek, tisztességesek.

Vagy a pár embernek aki a szabályok felül állónak érzi magát?

Az utast és az utas érdekeit is tiszteletben kell tartani, de itt kevés számú szabályszegő ember érdeke áll szemben sok szabálykövetőével. És azok egy komolyabb várakozás, stb. kapcsán többet veszthetnek mint a szabályszegő a tegezéssel. Kit kell képviselni?

zapfi 2007.09.11. 23:23:19

Herbert: egyetértek azzal, hogy szigorúan kell ellenőrizni, akkor lehet a bliccelést visszaszorítani.

DE elkelne ezeknek a kordonos jegyellenőröknek a továbbképzés- persze akkor talán többet kell majd fizetni nekik.
Itt pedig már a MÁV vezetésének szellemi képességeitől függ minden: felismerik-e, hogy az udvariasabb kiszolgálás, a magasabb színvonal az utasok jobb kedvéhez, elégedettségéhez járul hozzá, ami még a bevétel növekedéséhez is hozzájárul valószínűleg. :)

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.09.11. 23:26:25

Amit korábban írtam, de előbb e-mailben küldtem el, hátha:

Nem tudom. Nekem eszem ágába nem jutna, munkaidőben a cég gépét, net
kapcsolatát használva, a cég pénzén nyilvánosan szidni a céget amitől
fizetést kapok. Vagy fel tudom vállalni a cég politikáját, döntéseit és
akkor az én felelősségem is, hogy jobbítsak, vagy nem. Nem tartom
gerinces dolognak a köztes megoldást.

Főleg nem akkor, ha ezt egy "HQn" dolgozó teszi, akinek felelőssége,
hogy példát mutasson, a példamutatás, a jobbító szándék elmarad, az
egyszerű alkalmazottat lehet szidni. Külön érdekes, hogy az emberünk
befolyásos ember a HQn, sokmindenre lehetősége van, erre fel is vág.

Külön érdekes, hogyha ennyi szabadideje van munkaidőben, akkor miért
kell ekkora vízfej a MÁVnál, és miért nem sikerül ennek a ráérő időnek
egy részét jobbitó szándékkal eltölteni. Külön érdekes, hogy emberünk
nem mutatja fel az utazási igazolványát, tudva, hogyha megállítják
ezért, akkor utasokat tart fel, de ebben lehet bunkónak lennie.

Csak nekem tűnik úgy, hogy amíg az utas ezt látja, addig elégedetlen.
Amíg a vasutas ezt látja, úgy gondolja, ő is hasonlóan állhat hozzá a
MÁV és az utasok dolgaihoz, mint a HQn dolgozó példát mutatni hivatott
urak?

zapfi 2007.09.11. 23:30:49

TheElf: Nem hiszem, hogy ha megfelelő hangnemben szól a jegyellenőr a problémásoknak, akkor abból a többieknek hátrányuk származik. A hátrány a problémással van: ha kedvesen szól neki a jegyellenőr, ha dúrván.

Ebből a helyzetből akkor kerül ki mindenképp jól a jegyellenőr, ha higgadtan szólítja fel az illetőt a jegy/bérlet felmutatására. Akkor nem az ellenőrt fogja mindenki utálni, hanem a problémásat.
Ehhez persze az utasoknak is fel kell fogniuk, hogy a jegyellenőr a munkáját végzi és nem azért kéri a jegyet/bérletet, hogy a többieket bosszantsa. (Kvázi az utasok érdeke is a bliccelpk kiszűrése.)
Hozzáállás kérdése az utas részéről is.

(Én, utasként biztosan arra szórnék/ok magamban szitkokat, aki az ellenőrzésnél kotorászik a jegy-bérlet után.(

zapfi 2007.09.11. 23:38:51

TheElf: Szerintem ebből a helyzetből csak akkor jöhet ki jól a jegyellenőr, ha higgadtan, kultúráltan kéri a jegyet/bérletet.
Ilyenkor nagy valószínűséggel a többi utas is a kordonnál táskájában kotorászó problémásat fogja utálni.

Ha faragatlan stílusban szól az utashoz az ellenőr, akkor szerintem többen fogják az őt céltáblának használni, szidni("mert az a tahó jegyellenőr feltartatta a sort!").

Persze ehhez is megfelelő utashozzáállás kell: felfogni, hogy a bliccelők kiszűrése az ő érdekük is.

zapfi 2007.09.11. 23:40:25

Bocsánat a duplázásért. :) Sokár került fel az előző, azt hittem fennakadt a moderálásban.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.09.12. 00:00:49

zapfi: érdemben a kér felszólítás időigénye nem azonos, és ugye az időigény alapján más mértékben tartaná fel a sort az ellenőrzés :)

Ez a gondom.

Fedup Sári 2007.09.12. 00:18:12

Hadd kérdezzek a minden áron szabálykövetőktől valamit, amire már próbáltam felháborodva utalni:

Szerintetek az tényleg rendben van, hogy

a) a 10% bliccelő (máv adat) miatt teljesen korszerűtlen, és egyben hatékonytalan ellenőrzési rendszert vezetünk be (karám kapukkal és emberekkel) kiszervezve a tevékenységet olyan cégnek, akik a feladatra alkalmatlan embereket alkalmaznak

b) részben azért van 10% bliccelő mert a kalauzoknak át lehet adni kétszínű zsetont (ti. 100 forintost) vagy zöld színű arcképes nyomtatványt (ti. 200 forintost) jegy helyett

c) szinte mindig késve hozzuk be a vonatot (itt és most abszolút nem érdekel, miért)

d) ennek ellenére még pluszban feltartjuk a további ellenőrzéssel azt a 90%-ot is, aki fizetett a már ekkor hibásan teljesített szolgáltatásért pusztán azáltal, hogy leszűkítjük az elvonulási útvonalat.

A kérdés eddig tartott, alább a szokásos fröcsögés következik, de tényleg érdekelne a válaszotok a fentiekre.

Nézzétek, ha a szerződő partnerem semmibe vesz -- többek között -- azáltal, hogy még pluszban feltart a vonat késésén túl, akkor bocs, de én megengedem magamnak, hogy ne legyek partner a jegyfelmutatásos bohóckodásban.

Amúgy azt természetesen én is kicsit furcsának találom, hogy vki belülről itt és így reagáljon a történtekre; ugyanakkor talán pontosan ilyen szembesülésekre lenne szüksége minél több embernek az Anrássy / Kerepesi úti palotákban (itt: HQ) ahhoz, hogy esetleg valami elinduljon.

Herbert27 2007.09.12. 00:53:38

az én véleményem/válaszaim:

Lehet, hogy nem a karám a legkorszerűbb megoldás. van más javaslatod?
tudvalevő, hogy minden tetves bliccelő tisztában van a jogaival és azzal, hogy ha a biztonsági őrök karon fognák, akkor azonnal a szabadságjogairól papolna, hogy őt abban korlátozták. így marad, ha karámba szorítják.

Az ellenőrzés mindig amiatt a néhány százaléknyi populáció miatt van, aki úgy gondolja, hogy ő a szabályok felett áll. és emiatt szív a másik 90%
durva példa pl az apeh. ha mindenki fizetne rendesen az adot, nem lenne szükség a drága szervezet fentartására - sok penzt sporolhatnánk.
vagy a rendőrség - nem mindenki bűnöző, mégis szükség van rájuk, hogy azt a néhány százalékot megpróbálják kordában tartani.
vagy bármilyen rendezvényen a biztonsági őr, pl egy diszkóban. az ő bére is be van építve a sör árába, és csak néhány ember miatt kell alkalmazni. nem mindenki verekedni megy le szombat este..és még sorolhatnám.
és igen, emiatt a néhány százaléknyi szenny miatt szív a többi 90%.

Majd egyszer Mo-n is eljut a társadalom oda, hogy nem tűr tovább, hanem kiközösíti ezt a réteget és nagyon ciki lesz bliccelni a mávon, vagy a bkv-n. vagy ügyeskedni az adóval, vagy bármi ilyesmi.
De most még ott járunk, hogy a mávot szidjuk, hogy miért tették oda a karámot, nem pedig azokat, akik miatt mi, a csendes többség is hátrányba kerül :-)

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.09.12. 00:58:21

Fedup Sári: A 10% bliccelés szerintem alulbecsült, karám nem csak itt van, más megoldásra nincs pénz. Az, hogy feltartanak azért is van, mert az emberek nem tudnak folyamatosan haladni a kapukon. Ezek áteresztő képessége nem hiszem, hogy kisebb a kijáratokénál, stb. a megállás pedig azoknak köszönhető, akik nem veszik elő a bérletet, jegyet, ergo mindenkit feltartanak. NA most ők követelik az udvariasság jegyében azt, hogy jobban tartsák fel a többit.

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2007.09.12. 01:08:23

Hát, te tényleg egy marha vagy, ennél ellenszenvesebb posztot rég olvastam itt...

hát ki a faszom vagy te, hogy nem szabad téged letegezni, te, Te? Írjalak nagybetűvel? Agyam eldobom... 34 évesen mit gondolsz, nagypapának néznek, te, Te?

És hogy elkérték a bérletedet, te? És hogy te milyen befolyásos vagy?

Örülök, hogy befért a postod ide, bár szerintem az arcodat kodekkel tömörítetted, hogy ne legyen túlméretes az email... nevetséges!!

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.09.12. 01:24:32

HavocS: Sorry, két hozzászólásodat nem olvastam el. Nagyjából egyetértek, de a gondot az jelenti, hogy a post írója valószínűleg nem viccből beszél HQról, arcképs igazolványról, kirugatási lehetőségről. Amúgy a MÁVnál a HQn lévő "okosok" közül sokan nem értenek a vasúthoz, nem ez az első tehetségtelen hülye akinek feleslegsen fizet az ország munkabért a MÁV "paloták" csapatából.

glad az egyetlen 2007.09.12. 03:27:50

Hmm szóval ön szerint a tegeződési határt nem életkor hanem az IQ határozza meg?

Érdekes elgondolás, ami magas intelligenciára utal.
Na meg az is ha az ellenőr kérni merészeli a jegyet akkor tulajdonképpen Ő a hülye, meg különben is a vonat késés meg a magyar állam vasutak is az ő sara, mert ugye ez jött le a sértödött levélből...

gaucho.magiar 2007.09.12. 08:39:30

miért kell kikészülni attól, hogy letegeznek? ezt nem értem.
az meg elgondolkodtató és szomorú, hogy attól vagy kiakadva, hogy ez "egy már látszatra is max 8 általánossal rendelkező IQ light karámőr?". ja, hogy, mint régen, iskolai végzettség szerint szólítsanak? (tekintetes úr).
amúgy a máv dögöljön meg.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2007.09.12. 08:51:09

"Sajnos a levélben nem tudtam eléggé érzékeltetni a karámőr stílusát amivel üvöltve "megszólított" minket"

Bocs, de ha tapasztalataim alapján elképzelem a helyzetet, márminthogy vagy 50 ember egyszerre átnyomakodik a karámok között (amelyet egyébként én is utálok), egy csomóan direkt úgy helyezkednek el, hogy középütt kilslisszoljanak, valamint egy pillanat alatt eltávolodnak 3-4 métert - akkor persze, hogy az őrnek HANGOSAN kell utánaszólnia, hogy az illető valóban meg is hallja az 50 ember nyomakodása közepette... (pláne hogy sok embernek ilyenkor direkt kiújul az átmeneti süketsége)

"Nem reumás a kezem elő tudtam volna venni kb 4 mp alatt a fényképes igazolványt, de mivel nem mindenkitől kérték,"

??? Hogyhogy nem mindenkitől kérik???
Leszáll egy kupacban 50 utas, akkor mindenkitől személyesen kell kérni? Mindenkinek külön-külön mondani kell, hogy "Jegyeket, bérleteket, jegyeketbérleteket"??? Ezt te sem gondolod komolyan.

KaCsa 2007.09.12. 09:14:24

Én naponta vonatozom, nem egy nagy élmény. A 10-15 perce késés mindennapi.
Nekem pont belefér, de nem hiszem, hogy ezzel sokat vannak így! Azzal egyetértek, hogy ahol karám van, a kedves utas vegye elő előre az utazásra jogosító papirkáit, egy laza mozdulattal tartsa fel és mindenki menjen a dolgára. Ettől még nem áll a sor... illetve ettől nem!
Ami nekem szemetszúr a story-ban az az, hogy nem ment a kaller végig a vonaton.
-a kaller ellenőrzi a jegyeket, bérleteket.
-a kallertől VEHETSZ jegyet.
Én speciel egy olyan kis községben lakom, ahol nincs állomás (így pénztár sem), csak megálló.
A Nyugatinál karám! Hogy utazzon a falumbéli Julcsi néni, aki csak egy héten egyszer jönne vonattal?! Ha nem jön a kaller, de van karám, akkor fizessen büntetést?????? Vagy minden vonatra kallert, vagy minden állomásra pénztárt! A karámban dolgozoknak annyit tudnék javasolni, hogy az egyébként szerintem nem sértő légyszíves helyett a "legyenkedves" szót használja. Szerintem egy tiszteletteljes és határozott megszólításnak sokkal nagyobb ereje van!
A MÁV szolgáltasson, az utas fizessen!

KaCsa 2007.09.12. 09:16:32

Én naponta vonatozom, nem egy nagy élmény. A 10-15 perce késés mindennapi.
Nekem pont belefér, de nem hiszem, hogy ezzel sokat vannak így! Azzal egyetértek, hogy ahol karám van, a kedves utas vegye elő előre az utazásra jogosító papirkáit, egy laza mozdulattal tartsa fel és mindenki menjen a dolgára. Ettől még nem áll a sor... illetve ettől nem!
Ami nekem szemetszúr a story-ban az az, hogy nem ment a kaller végig a vonaton.
-a kaller ellenőrzi a jegyeket, bérleteket.
-a kallertől VEHETSZ jegyet.
Én speciel egy olyan kis községben lakom, ahol nincs állomás (így pénztár sem), csak megálló.
A Nyugatinál karám! Hogy utazzon a falumbéli Julcsi néni, aki csak egy héten egyszer jönne vonattal?! Ha nem jön a kaller, de van karám, akkor fizessen büntetést?????? Vagy minden vonatra kallert, vagy minden állomásra pénztárt! A karámban dolgozoknak annyit tudnék javasolni, hogy az egyébként szerintem nem sértő légyszíves helyett a "legyenkedves" szót használja. Szerintem egy tiszteletteljes és határozott megszólításnak sokkal nagyobb ereje van!
A MÁV szolgáltasson, az utas fizessen!

koronas 2007.09.12. 09:25:52

Hát azért arra nem vennék mérget, hogy tehetsz panaszt, ahogy itt leirta valaki. Próbáld meg! Én megpróbáltam. Tudtátok, hogy a felügyeleti szerve ennek a csapatnak a Közlekedési vagy ahogy most hivják Minisztérium? És azt tudtátok, hogy ha eljut hozzájuk a panasz, mert ugye arra kurvára nem válaszolnak maguktól tetűék, akkor a minisztérium felkéri a MÁV-ot, hogy vuzsgálja ki a panaszt. Logikus, nem?
Szerintem az egészet adják el, rugják ki a koszos bunkó banda felét -- beleértve a felső vezetést is. Nehogy már mi fizessünk azért, hogy ezek szivassanak!

georgejr · http://mav.blog.hu 2007.09.12. 09:36:05

Kultúráltan. Aki anyázik vagy nem tudja kultúráltan leírni a vélemyényét kimoderálom. A blog nem erről szól. Legközelebb nem fogok figyelmeztetni.

Andiutas 2007.09.12. 09:39:06

Ne gyere már azzal a dumával, hogy "vagy mindenkitőlvagy senkitől". Ez baromság. Vedd elő az arcképesed és kész, főleg, ha csak 4 mp.
Ha, olyan fene nagy az IQ-d, akkor miért nem tanultad meg, hogy nem "LÉGYSZÍVES", hanem LÉGY SZÍVES. Ne idegeskedj az ilyen karámőröktől. Inkább foglald el magad a helyesírás szabályaival.

mickrobi 2007.09.12. 09:42:58

Kedves levélíró!

Átérzem a történetet! Valóban vannak ilyen emberek a mávnál. Én 8. éve ingázom Szeged és Budapest között, majdnem minden hétvégén. Persze biztos, hogy van különbség a személy és a gyorsvonatok személyzete között, de én meglepődve tapasztalom, hogy a kalaúz udvariasan elkéri a jegyemet, majd rám mosolyog és megköszöni. Továbbmegyek, az a flegma lekezelő stílus is eltűnőben van, amit akkor tapasztalt az ember, ha nem bírt jegyet venni, mert lekéste volna a vonatot és inkább vállalta a pótdijjat.
Viszont a jegypénztárak személyzete, főleg a Nyugati Pu.-ban valami borzalom. Ki tudná nekem megmondani, hogy miért nincs külön pénztár az áfás számlát igénylő utasok számára? Vagy miért nem lehet gépi áfás számlát adni, mint a többi normálisan működö cégnél? 2007-ben miért kell még mindíg kézzel írni a számlát? Az életüket is megunt, az utasokat már-már gyűlölő /tisztelet a kivételnek/ pénztáros hölgyek nem éppen a Máv büszkeségei. Valószínüleg a karámőrök is ehez a csapathoz tartoznak. De kitartás, mert szerintem most elindult valami változás! Vagy csak én vagyok egy kicsit naív...

VisszatérőJeti 2007.09.12. 10:02:46

Én is jártatnám kissé a pofámat. Világos, hpgy jegybevétel nélkül nem működ a vonatsem. jó. És az is vilu,, hogy ha becsületkasszaként akarjuk üzemeltetni, az sem feltétlenül jó ötlet. ok. Hát akkor hatényságjavítanak. DE Mért kell azt ilyen balfasz módon tenni? A délinél 36 millióért építettek kb 100 méternyi korlátot. Bazmeg ebből én a két kezemmel felépítenék egy családi házat amiben beépített jakuzziból van vagy 5. Menjenek már a picsába- ennyiért retinaleolvasós beléptetőkapukra is futotta volna, csak nem kellett volna vm volt szdszes mávközeli tolvajnak megint kilopnia a jussát. A faszért nem lehet akkor rendesen, 20-30 csipleolvasós forgókaput odabaszni- azt ha valaki átmászna rajta azt agyonlőni (lsd moszkvai metro-flottul működik). Így meg marad a reggelenkénti Odüsszeusz vs. vak küklopsz és birkanyáj játék- aki a szélén megy annak végbélvizsgálat- aki meg mocskos cigány-azt ezután sem fogják a jegy miatt zaklatni...

talendon 2007.09.12. 10:27:29

Jobb helyeken nem kerítést állítanak, hanem BELÉPTETŐ és ÁTENGEDŐ kapukat. Csak érvényes jeggyel lehet átmenni, be kell dugni a kis nyíláson és kinyílik a kapu. Még udvariatlan karámőröket sem kell fizetni... Így olcsóbb, hatásosabb, modernebb. A MÁV által felállított kerítésen azóta röhögök, mióta odarakták. Bejön egy vonat, azon 600 ember, van 3-4 kapu... Egyszer a személyimet mutattam fel, de azt is megköszönték.

Vonnegut 2007.09.12. 10:52:43

Valaki azt írja fentebb, hogy ha a MÁV ellehetetleníti az utazást, akkor ő bizony juszt se mutatja fel a bérletet.
Bravó. Jól kiszúrtál velük.

Most komolyan ez a megoldás? Ettől javulnak majd a MÁV szolgáltatásai? Ez a ha ő se akkor én se, nem vezet sehova.

Sokan azt emlegetik itt, hogy a kuncsaft mindenek felett. Csakhogy ez a kuncsaft, amint megveszi a jegyet és utazik, tulajdonképpen szerződést köt az adott társasággal. Ő megveszi a jegyet, cserébe elvárja a másiktól, hogy megfelelő körülmények között utazhasson. Ha a túloldalról nézzük, az utaztató társaság vállalja, hogy megfelelő szolgáltatást nyújt, ezért viszont elvárja, hogy az utas fizessen.

Vegyük kétfele ezt a történetet. Az utas kötelessége, hogy jegyet vagy bérletet vegyen, és ellenőrzésnél, karámban, etc. felmutassa. Ez nem kérdés. Olyannyira nem, hogy ahol én lakom, ha bliccelsz a metrón vagy bárhol és az ellenőrök rajtakapnak, máris dosszié nyílik rólad a rendőrségi nyilvántartóban. Aztán próbálj meg virtuskodni, hogy nem voltál ezzel vagy azzal megelégedve és te bizony nem mutatod fel a jegyedet. Érdekes módon mostanára már kezdenek erről leszokni az emberkék, és nem a velük közvetlenül kapcsolatba kerülőkön (akik pedig ha kell, erélyesek is) töltik ki mérgüket. Szóval nem kell fölöslegesen májerkedni. Előre borítékolom, hogy fel lennének háborodva otthon egy ilyen rendszeren az emberek.

Másik oldal, az elvárt/vállalt szolgáltatás. Nem kérdés, hogy ebben 1000 %-ban alulteljesít a MÁV. Igen ám, de ez nem annak a szerencsétlen jegyellenőrnek a hibája. Kicsit felsőbb szinteken keresendők a problémák, amiket nem részletezek, megtették már előttem többen is.
Tegeződik az ellenőr? Bunkó a modora? (Zárójelben kérdezem meg, azok akik itt leírták, hogy tudnak ők bánni az ügyfelekkel, szintén jegyellenőrök a Nyugatiban, vagy esetleg valami kellemes irodában, üzletben szolgálják ki az ügyfeleiket?) El kellene küldeni tréningekre, vagy eleve jobban kellene szelektálni a felvételnél. De ezt eldönteni szintén a felsőbb vezetés dolga lenne. A jegyellenőr hibája adott esetben az, hogy bunkó, de a többi már nem az ő sara.
És megint csak azt tudom mondani, amit már tegnap is: ha a kedves HQ-s emberke annyira nagykutya, akkor ne csak ugasson, ne provokáljon, ha úgyis tudja milyen siralmas a helyzet a jegyellenőrökkel, ne nézze le őket, hanem tegyen valamit. Ez vonatkozik a vízfej többi tagjára is.

Fedup Sári 2007.09.12. 13:03:21

Köszönöm szépen a nekem szóló válaszokat, ezek szerint többek számára teljesen rendben van az, ha hibás teljesítés esetén a hibásan teljesítő még tovább fokozza mulasztását, ahelyett, hogy mindent megtenne annak enyhítésére. Ez azért elfogadhatatlan számomra, mert kár esetén még a kárt elszenvedő félnek is arra kell törekednie, hogy a kára a lehető legkisebb legyen (kárenyhítési kötelezettség).

Engedjétek meg, hogy a késett vonat esetén végzett további feltartást egy kitalált példa segítségével illusztráljam. A közértben telepakolod a kosarad áruval, a pénztárnál rendben kifizeted, majd ekkor a pénztáros belenyúl a kosaradba, és visszavesz belőle egy rúd téliszalámit (most tartunk ott, hogy 10 perc késéssel ért a Nyugatiba a vonat). Ekkor kéred, hogy adja vissza, de legalább az árát fizesse vissza neked, erre ő azzal válaszol, hogy náluk ez így természetes, és az üzletszabályzat értelmében nincs jogod a visszavett áru értékének megtérítésére; esetleg írj be a panaszkönyvbe, ha már ilyen kurvára kekeckedős kedvedben vagy. Ezután, mikor távoznál, az ajtónál álló biztonsági őr még odalép hozzád, és közli, hogy akkor most összehasonlítaná a táskád tartalmát a nyugtával, mert a) lehet, hogy ki akarsz lopni valamit, b) lehet, hogy összejátszotok a pénztárossal, és a Henessy helyett csak egy Lánchíd Brandyt ütött be (ez az ellenőrzés a karámnál).

Talán ezt már ti is méltánytalannak tartanátok. Pedig ez pontosan ugyanaz, mint amit a máv művel iparszerűen.

Amúgy el kell, hogy mondjam, hogy azzal, hogy nem mutatom fel a bérletemet távozáskor, ha a vonat eleve késéssel érkezett, nem tartom fel a többi, a máv által kreált szabályok minden körülmények között való betartására nagyobb hajlandóságot mutató utastársamat, egyszerűen annyi történik, hogy én a bérlet felmutatása nélkül haladok át a kapun. (Ami egyébként -- több fenti bejegyzéssel is összhangban -- remekül alátámasztja az ilyen karám+humán ellenőrzés megkérdőjelezhető hatékonyságát: akinek nincs jegye, az egyszerűen átsétál a kapun, feltéve, hogy eleve nem megkerüli a karámot a peron túlsó végénél.) Ha a mávstart szerint ezzel jogellenesen kárt okozok számukra, akkor nyilván keresettel fognak élni a PKKB-n, vagy esetleg beírhatnak a panaszkönyvembe. Majd én is pont annyit fogok tenni a probléma kiküszöbölése érdekében, mint amennyit ők tesznek a tetszőleges csatornán előterjesztett panaszok esetén: egy udvarias levélen kívül semmit.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.09.12. 13:29:49

Fedup Sári: A szerződés kapcsán nem a te elvárásaidnak kell megfelelni, hanem annak, ami a szerződésben szerepel. Az Üzletszabályzat a szerződés része, sőt az is tény, hogy amennyiben a késésre fehívják a figyelmed, és úgy kötsz szerződést, akkor az adott szerződés része a késés is.

Míg a közértes példádban szerepel a téliszalámi árát kifizeted, azért a szerződés szerint neked járna a szalámi, addig amikor olyan vonatra szállsz fel, ahol nem fzetsz a pontosságért, nem fizetsz komfortdíjat, és a szerződésben benne van a késés lehetősége ott nem várhatod el, hogy megkapd amiért nem fizettél.

Nem igaz az, hogy a vasút a legtöbb helyen pontosabb. Volt itt már példa szlovák vasúttal, olasszal, horváttal ami jelezte a pontatlanságot, tudok sok görög példát, az angoloknál nem csak a pontossággal szokott baj lenni, és lehetne sorolni szépen a dolgokat.

Ezek közül az Olasz és a Görög vasútról tudom, hogy drága is, meg vesztességes is.

Ezen felül: A MÁV Start esetében a leveleken kívül azért már más is történt pár ügykapcsán, be a halálvonat történetére nem érkezett válasz tőlük. Pedig direkt kértem, a blognak is küldjék el. :) De más esetben viszont volt már pozitívabb változás

A humán ellenőrzés kapcsán: A karám megkerülhetősége probléma, reméljük nem sokáig les így, ha jól tudom, a kapukat úgy építették meg, hogy később a lehető legkönnyebben lehessen az automatizálást megoldani, egyellőre azonban a jegyek nem alkalmasak erre, márpedig a teljes jegykiadást nem lehet 0ról újradolgozni pillanatok alatt, a kapu ilyen szempontból értékálló.

Ha pedig folyamatosan mennek át az emberek a kapun, akkor annak az áteresztőképessége nem kevesebb mint pl. a lépcsőké, stb. a gond az, hogy nem folyamatos a forgalom. Miért? Mert az ember nem veszi figyelembe a szabályokat.

Szép dolog, hogy azon vitatkozunk, hogy a pótdíj kötbér-e vagy sem? Elárulom nem kötbér, hanem egy speciális általánydíj. Ha pótdíjat fizetsz, nem tudják, hányszor és mit csináltál, de díjfizetésre van kötelezett, ezért egy magasabb, az ilyen helyzetek költségei alapján számolt általánydíj alapján történik az elszámolás.

Azért nem pótdíjazhat az utas, mert, ha egy nap MÁV hiba miatt nem jut el valahova, akkor pontosan lehet tudni, milyen viteldíj ellenértékét nem kapta meg, nincs szükség általánydíjra. Elvben kötbérre, stb. akkor lenne szükség, ha a szerződésben ilyet kikötnének.

Tökfej · http://antimav.blog.hu 2007.09.12. 13:33:40

Jön valaki Magyar Zászlóval karámot bontani???

Vonnegut 2007.09.12. 13:56:20

Hibás teljesítés még hibásabbá fokozására nincs mentség, de ettől még mindig nem értem ezt a fajta kötözködést. Kedves Sári, miért nem válaszolsz inkább arra, amit párszor már kérdeztem, de választ még senkitől sem kaptam rá. Az mit old meg, min javít, ha pl. te faszagyerek módjára csak azért sem mutatod fel a bérletedet? Egyszerű kérdés, de válasz még nem jött rá.

Miért nem lehet felfogni, hogy itt van két szerződő fél, mindkettőnek vannak jogai és kötelességei, és az, hogy te "okos" módon az adjonisten-fogadjisten című mondással véled megoldani a történetet, sehova nem vezet, csak ront a helyzeten?

Nem az lenne a normális, hogy én mint utas, betartom a rám eső részt, és akkor persze joggal várom el, hogy a másik is ezt tegye (jelen esetben a MÁV). Aztán ha azt látom, hogy nem teszi, akkor lehet kiabálni, ütni a fejüket, eszközöket keresni, amivel rá lehet őket kényszeríteni a szerződés betartására. De ha én sem tartom be, akkor mit akarok?

Mik ezek az eszközök? Bevallom nem tudom, de szerintem pont az kellene, hogy azon gondolkodjunk itt is, és ne a mellünket verjük, hogy akkor aztán én sem tartok be semmit.
Azért cikiztem annyit HQ-s barátunkat is, mert neki pl. biztosan több lehetősége van cselekedni. Persze tudom kiabálni mindig könnyebb, de nem ér az kutyagumit sem, ha nincs mögötte semmi egyéb.
Nem mentegetem a MÁV-ot, minden itt felsorolt negatívum létezik sajnos, de akkor sem ez a megoldás.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.09.12. 14:11:07

Vonnegut: A történet szerintem a kétszeri fizetés kapcsán bukik. Elmondjuk, még az adónkból is fizetjük a MÁVot, meg köztulajdon. Ergo a cég a miénk. Nekünk is jó gazda módjára kell viselkednünk és jobbítanunk kell. Nem közvetlenül, képviselőink útján.

Érdekes a leghangosabb emberek nem akarnak se petícióban, sem népszavazási kezdeményezésben résztvenni, ők nem mennek el a megválasztott képviselőjük fogadóórájára, hogy megkérjék, ugyan már képviselje őket, és tegyen valamit.

Hőzöngenek és szarnak bele. Utána pedig szidják a MÁVot, mert azt teszi amit tőlük, tulajdonosoktól, lát.

Vonnegut 2007.09.12. 14:21:03

The Elf, igazad van, sokan fel sem fogják, hogy ez is köztulajdon. Látod ez az érv nekem is csak akkor ugrott be, amikor nálad láttam leírva.

A régi kommunista vagy szocialista felfogás nem az, amit itt egyesek írtak fentebb, hanem az, hogy én mindent elvárok, mindent tegyenek meg helyettem/nekem, ide a sültgalambot a számba, de én egy szalmaszálat sem mozdítok meg ezért, hát nehogymá'...
De azért majd kiabálok persze, mer az jó...

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.09.12. 15:40:41

Sokan nem fogják fel, hogy a köztulajdon az övék, és felelősséggel tartoznak érte. Nem tudják miért képviselő a képviselő, miért 4 évente van választás... Nem is érdekli őket. Nem élnek a lehetőséggel amivel jobbíthatnának a dolgokon, de panaszkodnak, hogy nem változnak a dolgok :) Ez nagyobb baj.

Fedup Sári 2007.09.12. 18:22:06

Vonnegut:

Azt írod, nem tudod, milyen eszközökkel lehet rákényszeríteni a mávot a szerződés betartására. Elárulom: pereskedéssel, mi mással. Bár "a joghoz általában" nem értek, párszor megpróbáltam végiggondolni, lehetne-e pert nyerni a máv ellen. Arra jutottam, hogy nem zárható ki. Ugyanakkor: ugye nemigen gondolja senki sem komolyan, hogy e kisebb, ám napi előfordulásuk miatt mégiscsak felháborító problémák miatt érdemes lenne bírósághoz fordulni.

Szóba jöhetne még az, hogy valamilyen fogyasztóvédelmi egyesületet kellene rávenni a cselekvésre (=per), de ez is rengeteg idő és munka; ha lenne rá időm, azaz nem kellene dolgozni járnom, akkor meg nem is lenne bajom a mávval.

A mávnak való panaszkodás számos formáját kipróbáltam, semmi, de semmi eredménye. Egyetlen régebbi vicces példa illusztrációképpen. Panasz: "Miért kellett az egyetlen reggeli gyorsabb vonatot 2 perccel a menetrend szerinti indulási idő előtt elindítani? Ha ott van a központból vezérelt, pontos óra mutatós meg számkijelzős változatban is, akkor miért a rosszul járó karórájához képest dolgozik a forgalmista?" Válasz: "A forgalmi utasítás nem teszi lehetővé, hogy a vonatokat a menetrendben meghatározott időpont előtt indítsák el az állomásról. Tehát a vonat pontosan indult."

Szóval szerinted mit kellene tennem mondjuk annak érdekében, hogy ne mocsokba (pl. madárszarba) kellejen beleülnöm napról napra, ha a máv nem akar ezzel kapcsolatban tenni semmit, azon kívül, hogy egy levélben közli, hogy mindent meg fognak tenni. A madárszar viszont csak azért tünedezik el az ülésekről, mert lekopik idővel. Láttad már, hogy hogyan takarítják a kocsikat a Nyugatiban? Ha nem, szívesen elmesélem valamikor.

Tehát, mit kellene tennem? És egyébként is, miért nekem, aki kétszeresen fizet a szolgáltatásért (ezt mindig hangsúlyozom) kellene tennem bármit is annak érdekében, hogy a másik fél elfogadható módon teljesítsen? Azt hiszem, már az is átlag feletti teljesítmény, hogy néha leírom nekik a problémákat, ha már épp tele a pohár. Várom a javaslatokat.

Mi lehet az oka annak, hogy nagy gebasz esetén (mondjuk már fél órája nem indul a vonat, és semmi információt nem adnak) mindegy, hogy ki ül mellettem, ugyanazokat az élményeket meséli el, ami miatt én is ki szoktam akadni? Biztos vagy benne, hogy az utasokon múlik a szolgáltatás béka segge alatti színvonala?

Abban természetesen egyetértünk, hogy attól, hogy én a megjelölt esetben nem veszem elő a bérletemet, nem lesz jobb semmi, de, el kell, hogy mondjam, rosszabb sem. Egyébként meg, hű, micsoda hihetetlen mértékben megszegem a rám vonatkozó, a másik fél által oktrojált szabályokat: "csak" fizetek, de pluszban még egyszer nem igazolom, hogy teljesítettem, ha ők meg nem... Azzal meg, úgy látom, te is egyetértesz, hogy a hibás teljesítés esetén nem szabad "fokozni a helyzetet"; én ennek megfelelően járok el. Nekik ilyenkor leginkább az összes kaput ki kellene nyitniuk, és engedni mindenkit mihamarabb a dolgára.

Nézd, az a helyzet, hogy ezer helyen és módon mulaszt a máv a neki fizető utasoknak kisebb-nagyobb bosszúságot okozva rendszeresen, és akkor még egy _így_megoldott_ (ld. fent) plusz ellenőrzést is bevezet. Hogy miért? Mert tudja, az utasokkal mindent megtehet. Legközelebb majd kitalálják pl., hogy a bérletet minden utazás előtt le kell bélyegeztetni, és a sok hülye (engem is beleértve) állhat majd sorba a pénztárnál utazás előtt. Lesz rá majd valami jó okuk, biztos.

Itt jön a személyeskedő rész :) Vonnegut, ha ez a név nem a sajátod, hanem csak nick (ami azért elég valószínű), akkor hadd emlékeztesselek arra, hogy a könyveidben általában nem az egyenruhások és a kodifikátorok oldalán szoktál állni :)


TheElf:

Azt hiszem a pontossággal kapcsolatban nem egészen megalapozott az álláspontod. A rendelet szerint a mávnak a menetrend szerint kell közlekedtetnie a vonatokat; ez nem csak a helybiztosítással közlekedő vonatokra vonatkozik. A helybiztosításnak ehhez csak annyi köze van, hogy akkor egy egyszerűsített kártérítési mechanizmust vehetsz igénybe késés esetén. Ennyi. Más szavakkal: a pontosságért nem kell külön fizetni, az -- elvileg -- követelmény minden vonat esetén.

A komfortdíjjal kapcsolatban: ugye egyetértünk abban, hogy a megfelelő világítás, télen a fűtés, és mindenekelőtt a használható ülőhely és csomagtartó (azaz: nem fekete a kosztól, nem madárszaros) szériatartozék az én vacak 21 ezer forintos havijegyem esetén is? Mondjuk sztem nyáron a roló/függöny is az lenne. Magyarul, azt hiszem, a szalámit is kifizettem. Nem légkondit, büfékocsit, konnektort, IC magazint, filmet meg hosszúcombú szőke hoszteszeket reklamálok a zónázón.

A kötbéres fejtegetés, bevallom, nem tudom, hogy jön most ide.

A karám áteresztőképességről meg annyit, hogy sokszor egyszerűen nem nyitnak ki elég kaput ahhoz, hogy ne legyen torlódás, plusz ott van pl. a hosszában félbevágott peron is, ami önmagában szűk a vonatra várakozók és az onnan nagy tömegben leszállók számára, lassú vánszorgást biztosítva ezzel. Sebaj az utassal (ld. még megrendelő, ügyfél, stb.), mint említettem, a máv mindent megtehet, nincsenek eszközeink.

Ja igen, hol kell aláírni a népszavazási kezdeményezést?

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.09.12. 18:38:11

Az ülőhely olyan vonaton ahol az állva utazás is normális nem része a kifizetett szolgáltatásnak.

A pontosság és a mentrend szerinti közlekedés nem azonos.

Napsugrar 2007.09.12. 23:43:37

Egy marha a karámból: irigylem a problémád!

Vizipók56 2007.09.15. 07:28:26

Fogalmam sincs, mi az a HQ munkahely (bunkó vagyok, tudom!) - de ha ilyen kvalitású marhák az alkalmazottak, mint "egy marha", akkor nagyon gáz hely lehet... Tippelnék: Főkefe, Csatornázási művek?

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.09.15. 11:58:19

Vizipók56: MÁV palota, ha jól tudjuk a fényképes utazási igazolvány, a kirúgatási lehetőség, stb. kapcsán :)

original trixi 2007.09.15. 19:40:03

tisztelt marha úr!

nagy tömeg volt, igen, gondolom ezért volt csak 1 méterről észrevehető a kaller. a tömegből és tolongásból egyébként nekem rögtön leesik, hogy ellenőrzés van, de ha önnek nem az nem az ön hibája. én általában fel szoktam emelni a bérletemet, mert ha még nem is látják, én felmutattam.
amúgy ha egy fiatalabb emberrel (a 30 körüli nekem még annak számít) beszélek, én simán letegezem, utálom a magázódást. főleg, ha engem magáznak, bár még csak 18 vagyok, mért is tennék. de önnel kivételt teszek, mert úgy látom, rohadt nagy gond ez az ön számára.

namindegy.

Vonnegut 2007.09.17. 17:06:10

Szia Sári!

nem tudom, jársz-e még erre, mindenesetre válaszolok neked.
Mint mondtam, tényleg nem tudom mi a megoldás, de örömmel veszem, hogy te is egyetértesz: a bérlet fel nem mutatása nem segít.

A többiben viszont picit félreértettél: nem írtam, hogy az utas dolga lenne a körülményeken javítani (bár el lehetne arról fantáziálni, mi lenne, ha az utasok átvennék a MÁV-ot és működtetnék).
Az jutott eszembe, milyen szép is lenne, ha megtehetné az utazóközönség, hogy egyszerűen bojkottálja a MÁV-ot, szimplán magyarul ne utazzon a kutya se velük. Azért az érdekes lenne, nem? Talán akkor a fejükhöz kapnának. Amúgy azért cseszegettem tisztelt HQ elvtársat, mert ő van tűzközelben és ő tényleg tehetne valamit, sok más kollégájával egyetemben.

A másik apró félreértés: nem hiszem, hogy a MÁV oldalán állnék.
Egyszerűen nem szeretem a bunkóságot, nemtörődömséget, pontatlanságot, lustaságot és a koszt, forduljon az elő bármelyik oldalon is. De azt hiszem az a zseniális író, akinek a neve mögé bújtam, szintén így volt ezzel.