MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Jó a 90%, de kevés az elérhető info

2007. augusztus 29. - georgejr
Hát most elérzékenyültünk. De nagyon. Amíg könnyes szemeinket törölgetjük (de tényleg nagyon jól esett), addig indzsoj Anna sztorija.

Helló kedvenc blogom, bloggere(i)m :D

Több helyen láttam már postot azzal kapcsolatban, hogy szeptembertől
négy hónap után végre megszűnik a hallgatói bérlet. Persze a
levelezősök továbbra is szophatnak, de szerencsére én nappalis diák
vagyok. Suttyó egyetemista, aki nem tud munkát vállalni a suli
mellett, és nem is kapott kolit, úgyhogy marad neki a MÁV. Minden nap
legalább kétszer. Méghozzá a frissen karámozott Déli pályaudvar felé.
Vagy a majd karámozandó Kelenföldi pályaudvaron...

De nem ezzel kapcs. írok, hanem a bérletvásárlással kapcs., amit
tegnap követtem el.Ez a következőképp zajlott:
" Jó napot kívánok! Egy szeptemberi kiegészítő diákbérletet kérek
szépen." (egyesített bérletem van (BEB), ahhoz kell kiegészítő, 2 km a
távolság, de a legkisebb "bérletegység" 5 km-es, ami május-júniusban
1630 ft-ot kóstált). Most 500 ft-ot fizettem érte. A váróteremben, a
forgalmi ügyeleten és a pénztár melletti üvegfelületen sem volt kitéve
SEMMI információ arról, hogy lesz-e 90%, 67.5% vagy akárhány
százalékos kedvezmény szeptembertől. A pénztárosnál belül, az asztalon
látszódott valami papír, amin annyi szerepelt, hogy megszűnik a
hallgatói bérlet és... és innentől már az utánam jövő került sorra.
Mivel siettem, gondoltam, majd a neten utánanézek.


Tehát www.mav.hu! Menetdíjtáblázat nuku, új stílus (hiányzik a régi
kék-sárga :-P), és a hír:

"A 2007. évi LXXVII. Törvény (4) pontja szerint szeptember 1-jétől
újra a 90% bérlet kedvezmény illeti meg a felsőoktatásban tanulókat. A
Törvény alapján szeptember 1-je előtt a MÁV-START pénztáraiban nem áll
módunkban, a felsőoktatásban tanulók részére a 90%-os kedvezményre
jogosító bérleteket kiadni, ezért Ők augusztus 31-ig csak a 67,5%-os
kedvezményes hallgatói bérletet válthatják meg.
Az elővételben szeptember hónapra megváltott hallgatói bérlet és a
tanuló bérlet ára közötti különbözet megtérítésére nincs lehetőségünk.
A hallgatók részére ezért azt javasoljuk, hogy szeptemberi bérletüket,
csak a hónap első napja után vásárolják meg."

Hát kössz a javaslatot!!! A Híradó nem harsogott erről. A pénztárnál
nem volt egy árva fecni sem kitéve ezzel kapcsolatban, és a pénztáros
sem szólt/kérdezett, hogy a szeptemberi tanulóbérletemre most lesz-e
szükségem.
Persze akinek a mav.hu a kezdőlapja, az "megúszta"... de az nem én
vagyok... Még szerencse, hogy csak 500 ft-omról van szó és a barátom
felajánlotta, hogy a különbözetet elihatom és ő fizeti :-P

Üdv, Anna

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr70152042

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

h@jmi 2007.08.29. 15:02:47

Mivel levelezős leszek pár nap múlva, érdekelne miért lesz ez cumi nekem? Úgy tudom van kedvezmény a lakóhely és a tanintézmény között...
Ami pedig a "kevés infót" illeti:

www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=53017
www.privatbankar.hu/html/cikk/frisshir.php?hir=49923
www.nepszava.hu/default.asp?cCenter=OnlineCikk.asp&ArticleID=943484
www.orientpress.hu/portal.php?ReszletesHir=1&HirID=22501&ajanlo=RSS
www.mfor.hu/cikk.php?article=38221&pat=3

Elég, vagy még tegyek be pár linket?
Viszont a pénztárhoz valóban kirakhatták volna a változásról szóló értesítést.
Persze ha ezentúl csak lefelé mennének a jegyárak, azt se bánnám, ha nem tájékoztatnának. :)

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.08.29. 15:09:10

Furcsa ez a kedvezmény rendszer, én teljesen máshogy csinálnám, persze sokan mérgesek lennének miatta :)

Kismanó 2007.08.29. 15:32:18

Hát szerintem mindenki másképp csinálná a kedvezményrendszert.
Csak a saját kedvezményéhez ragaszkodna mindenki :)

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.08.29. 15:56:33

Kismanó: Nem ilyen alapon lenne az átalakítás, hanem azon az alapon, hogy mit szeretnénk támogatni, ehhez mi kell, mire szeretnénk ösztönözni az embereket.

Azért kell tandíj is, mert pocsék a participációs arány, többen menjenek dolgozni. Jó cél, de ezt pl. úgy lehet elérni, hogy azoknak jár több kedvezmény (utazásban is) akik munka mellett végzik el az egyetemet (távoktatás, levelező, stb).

A nyugdíjas utazhasson, de más zavarása nélkül: Legyen kedvezménye, de csúcsidőn kívül.

Ahogy normál munkábajárás esetén 80%ot térít a munkaadó a havijegyből, távmunka esetén ugyanez a menetjegyből legyen megtérítve, és ugye ennek az elszámolása legyen korrektebb.

Mind a havijegy, mind a bérlet árába épüljön bele egy a jelenleginél komolyabb törzsutas kedvzemény. stb.

Kismanó 2007.08.29. 16:39:42

Ja, hogy komolyan a támogatásól.
Addig, amíg a mindenkori politikai elit szavazatszerzési esélynek használja az utazási kedvezmények rendszerét, addig érdemben felesleges erről beszélni.
Ugyanez vonatkozik a különféle erős érdekérvényesítő csoportokra, amelyek akár mások kárára is kiharcolják saját kedvezményüket.

A legnagyobb igazságtalanságnak a munkáltató által fizetett utazást tartom. A munkáltatónak innentől kezdve nem érdeke vidéki munkaerőt felvenni. Vagy figyelmen kívül hagyva a törvényt, nem fizet. És ezzel máris duplán htrányos helyzetbe kerülnek a kis településeken élők.

h@jmi 2007.08.29. 19:33:39

A munkába járás költségeiről:

Tudtommal a munka törvénykönyve kötelezi a cégeket a bejárás költségeinek térítését 80%-ban a Volán, 86%-ban a MÁV jegyek és bérleteket illetően. Továbbá a helyi közlekedéshez a bérlet adómentes juttatásként adható, amely költséget elszámolják az adóhivatallal (asszem). Tehát (sajnos csak) elviekben tökmindegy a munkáltató részéről, hogy honnan jár be a dolgozó, persze ez nagyon sok helyen nem így van, tudom, tapasztaltam.

Kismanó 2007.08.29. 19:49:32

h@jmi: elszámolhatják a cégek költségként, ez igaz. De inkább mást szeretnek elszámolni. Az ügyvezető feleségének telefonszámláját, a gyerek számítógépét, ilyesmi. Az elszámolható költség véges, és azt igyekeznek saját hasznukra fordítani.

Sheldrake (törölt) 2007.08.30. 00:37:41

"
Azért kell tandíj is, mert pocsék a participációs arány, többen menjenek dolgozni. Jó cél, de ezt pl. úgy lehet elérni, hogy azoknak jár több kedvezmény (utazásban is) akik munka mellett végzik el az egyetemet (távoktatás, levelező, stb).
"

Hallottál már arról, hogy nagyon sok olyan szak(ma) van, amit nem lehet levelezőn meg esti iskolában végezni?

Szerintem csomó vállalkozó és őstermelő diák lenne, jó magyar szokás szerint. :S

Kicsit igazságtalannak tartanám, hogy aki dolgozni tud és pénzt tud keresni az több támogatást kapjon, mint az, aki az órarendje miatt sem tud 8, de sokszor még 4 órában sem dolgozni.

Arról meg lehetne vitatkozni, hogy mi a halálnak kellett ennyi egyetemi/főiskolai szakot indítani az elmúlt x évben. Most aztán egész Magyarország olyan okos, hogy az húúú. Szerintem, ha valakinek 1, na jó 2 diplománál több van, akkor azzal már inkább ne dicsekedjen. :)

Meg aztán ott vannak az egy kicsit ebből, egy kicsit abból szakok, ahonnan kikerülve semmihez semennyire emberkék jönnek ki.

Tényleg sok pl. a tanár és egyre kevesebb a gyerek, akit tanítani kellene és ami a legszörnyűbb, nem Lelkiismeretes Katika fogja megkapni a tanári állást (ő megy a mekibe húst sütni), hanem Jóösszeköttetésű Klárika, aki bár utált tanulni is, tanítani is utál, de jól el van.

Most sír-rí mindenki a tandíjon is, amit bevezetnek, de azért ne felejtse el senki, hogy ez még mindig sikumiku ahhoz képest, ahogy (vad)nyugaton adósodnak el a diákok és mindemellett az is igaz, hogy a jelenleg már felsőoktatásban lévő diákok (tandíjat még nem fizető) közül van, akit nem tudnak semennyi pénzzel sem támogatni a szülők és a diákhitel az egyedüli létfenntartő pénzforrásuk.

Kismacska (BELLA) 2007.09.02. 21:48:17

Ha már a kedvezménynél tartunk, én először a magyarigazolványosok kedvezményét venném el.

Jó pár milliárdot spórolnánk az én adómból. Inkább támogatnám VALAMENNYI hallgató (nappalis-levelezős) korlátlan utazását 67,5-tel, mint régen.

Felháborítónak tartom, hogy más élvezkedik az én adómból, nekem meg még a munkáltatói 50%-osomat is elveszik... áh! Nem vagyok hajlandó most ezen felhúzni magam. :) Be kell lássam: én csak másodrendű állampolgár lehetek a saját hazámban, ÉS:

Nekem is állandó lelkiismeret-furdalásomnak kellene lennie, mert ezer évvel ezelőtt elcsatoltak tőlünk területet. És állandóan meg kellene hunyászkodnom, mert itt élhetek. Egy frászt! Sajnálom, ami történt akkor, de könyörgöm, ők nem is magyar állampolgárok, egy forint adót se fizetnek itt!

Bocs, ez kicsit off volt. Nincs velük bajom, most éppen a T. Kormányunkkal van, hogy meghozta ezt az intézkedést.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.09.02. 22:09:48

Kismac: Hogy ki adta nekik a kedvezményt az is egy kérdés. De érdekes módon, amikor a határon túliaknak ment jól, mert ott voltak természeti kincsek, ipar, akkor nem gondolták azt, hogy az egység miatt segíteni kellene a szegényebb rokont. Most elvárják. És sokszor nem kérik, hanem követelik. Ez alapján én sem vagyok benne biztos, hogy jogos nekik a kedvezmény.

De inkább nyerjen vele 100 ingyenélő, bunkó, mint egy tisztességes, segítőkész embertől elvegyük a lehetőséget, hogy láthassa a családját. Ezért érzem vállalhatónak a nekik nyújtott kedvezményt.

Az összetartozás, a nemzet érték, de csak azon a határon belül lehet őrizni, ahol még megvan. Sokan pedig eldöntötték, nem az összetartozás érzése, hanem az érdek köti ide őket...

Az a távolkeletről érkeett úriember és családja, aki Magyarországon szeretne élni, és magyar szeretne lenni, megismeri a nylevet, a kultúrát, tesz azért, hogy beilleszkedjen, segítse a magyarokat, sokkal inkább magyar a szememben, mint az aki le sem szarja a többi magyart, de magyarságra hivatkozva tartjaa markát.
süti beállítások módosítása