MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

150 km 5 óra alatt – emelt áron

2007. augusztus 28. - georgejr
Venezia Euronight lassan pályázhat a ginisz rekordra:)
 

Persze, tudom jól, hogy augusztus 20. után a MÁV valamilyen rejtélyes okból kifolyólag téli időszámítás szerint üzemel, - legalább is Magyarország turisztikailag (a főváros után második) legfontosabb területén. Nincs ezzel probléma, hiszen úgy látszik: már évtizedek óta „jól bevált" ez a szokás. Az amúgy is „kiváló" nyári menetrendet az ünnep után már-már törvényszerű megtizedelni, aztán csak reménykedni kell, hogy nehogy legyen még 1-2 napos hét, amikor még utazni is akarnak a „magyar tenger" partjáról. Ne adj Isten még a szeptember is jó időt hozzon... A szezon az szezon.


Sajnos azon szerencsétlenek közé tartozom, akik „szezonon kívül" voltak kénytelenek igénybe venni a MÁV-ot. Kora reggel indultam el Balatonról Budapest felé. A gond ott kezdődött, hogy egy kisebb település volt a kiindulási hely, ahol az eleve kevés vonatból mindössze néhány áll meg. Egész nap. A gond ott folytatódik, hogy az a vonat, ami ezen a helyen megáll, az Budapestig minden bakterháznál megáll, így mire a fővárosba jutna az ember, az élettől is elmegy a kedve. Így gondoltam egy merészet és átszállásra adtam a fejemet. Saját kis „hub"-omnak a magyar tenger „nyűzsgő fellegvárát", Siófokot választottam, ahová valamivel 7 óra után indult a meglepően tiszta és szép vonatom. Megérkezvén Siófokra nem voltak nagy elvárásaim, csupán arra számítottam, hogy előbb-utóbb indul majd innen olyan vonat, amellyel lehetséges úgy eljutni Budapestre, hogy sem Kiscséripusztán, sem Pettenden nem kell hosszú perceket arra várni, hogy a masiniszta kifáradjon a mozdony mellé és felemelje a zöld tárcsáját. A siófoki pénztárban – ahol a lehetőségek iránt próbáltam meg érdeklődni – egy jó és egy rossz hírrel szolgáltak. A jóval kezdem: van olyan vonat, amilyenről álmodtam. Még a neve is tetszik: Venezia EuroNight. A rossz hír viszont, hogy legalább 1 órát késik (végül 80 perc lett belőle), viszont még így is ez a legkorábbi vonat, amivel Budapestre érhetek. Erre viszont pótjegyet is venni kell az eredeti mellé (az előreváltott jegyhez képest szinte aprópénzért, mindössze 220 Ft-ért.)
Siófok szép város, gondoltam, hogy sétálok egyet, de aztán mégsem vállalkoztam rá, hogy 2 telepakolt csomaggal lesétáljak a partra. Inkább visszamentem a húgyszagú aluljárón keresztül a peronig és hallgattam, amint az automata 10 percenként bemondja, hogy 80 percet késik az álomvonatom. Már-már félni kezdtem, hogy a 80 perc számítása ilyenkor előlről kezdődik, de szerencsére „pontosan", vagyis mindössze 80 perc várakozás után megpillanthattam a távolban a vonat lámpáját. Jó volt látni a peronon várakozó számos külföldi utas felcsillanó szemét is, akik már-már őrületbe kergették egymást, hogy mi lehet a vonattal. A magyar tenger partján ugyanis csak magyar automata szól. A „80 percet késik a Venezia EuroNight" mondatot élőszóval amúgy is túl bonyolult lenne bemondani akár németül, akár  angolul. (Az egyik külföldi társaság ugyan majdnem felszállt előzőleg egy másik vonatra, de hosszas tanakodás után rájöttek, hogy Budapest a másik irányban van.) Sebaj, végre itt a vonat. A menetjegyen felül kötelezően vásárolt pótjegyért helyjegy ugyan nem jár, viszont feljogosít arra, hogy felszálljak a megfáradt, többségében Olaszországból érkező utas közé. Hely nem nagyon akad, hiszen sokan keresztbefekszenek, két kocsin is keresztül kell verődnöm, mire leülhetek. De a lényeg: végre elindul a vonat és ez mindennél többet ér. Akár az egész utat végigállnám, ha visszakaphatnám azt a 80 percet. Az álomvonat nem sok helyen áll meg, de így is fájdalmasan lassan megy. Az volt az érzésem, hogy az EN (ha jól számoltam) 13 kocsiját nehezen bírta a mozdony, így mire Budapestre értünk, már közel 100 perces volt a késés. De megérkeztem. Kicsivel több, mint 5 óra alatt. A Balatonról. Egy vagyonért. A MÁV ismét szerzett egy sokáig maradandó élményt nekem, de ha nem haragszanak, inkább nem köszönöm meg. Ha jól számolom, 5 óra alatt megtenni 150 km-t 30 km/h átlagsebességnek felel meg, így azon gondolkodom, hogy legközelebb kerékpárral megyek a Balatonhoz, mert ezt a sebességet én is tartani tudom. Azt a példát pedig már-már félve említem, hogy ennyi idő alatt nem a Balatonról Budapestre, hanem Budapestről Londonba lehet eljutni. Oda-vissza. (Egy költői kérdést még feltennék a végén: vajon a Gyékényesről induló kocsikat miért kell rákötni egy külföldről érkező EuroNight-ra? Miért nem lehet belföldön sima gyorsvonatként közlekedtetni? Netán akkor a külföldön összeszedett késéstől függetlenül tudna közlekedni? Ja, hogy az még egy mozdony lenne? Akkor nem szóltam. A jegyárak még úgyse olyan magasak, hogy az utasnak hangja legyen…)

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr3150904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

titan 2007.08.28. 11:16:31

Nemcsakhogy még egy mozdony haem még egy pályadíj is...

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.08.28. 12:12:04

Valóban + 1 mozdony + 1 személyzet + 1 pályadíj. Nem kevés, de ettől még a Venezia és a Goldoni kapcsán: többször késnek mint ahányszor nem, tehát nem érdemes túlzottan számítani ezekre. Szerencsére a Goldoni c. szívás a téli menetrendben nincs benne, csak pár napig.

Amúgy Goldoni kapcsán tegnap én is szívtam szépen :)

vidak 2007.08.28. 12:43:07

Szintén személyes tapasztalat, elég sokszor szívtam azzal a vonattal. Ha olyan vonatot választasz, ami a horvátoktól jön nyáron (Maestral, Venezia), szinte könyvelhető minden nap a másfél órás késés. Mindezt úgy, hogy a vonatot Zágrábban is félreteszik (nem két percre) hogy az addigi (éjszaka!) a hegyekben összeszedett késést behozza. Mindezek mellett volt, hogy három órát kellett várni a vonatra, és akkor még épp csak a határon ért át.
Másik kedves történet: ugyanez a vonat emlékeim szerint kétféle helyjeggyel is igénybe vehető. Első osztályra csak az olcsóbbat veheted meg, ami viszont a magyar személyvonatok színvonalának felel meg, vagyis télen pl nincs fűtés, nyáron nincs légkondi... Nem tudom ez az állapot tart-e még, mindenesetre annak idején elég morcos voltam mikor a kalauz az első osztályú jeggyel kizavart a kellemesen fűtött román (mit keresett ott?) IC kocsikból, mert én balga módon az olcsóbbik jegyet vettem meg...

mmp2 2007.08.28. 12:53:34

Egy érdekesség, amire a kalauz sem tudott magyarázattal szolgálni: ugyanerre a vonatra felfelé olcsóbb pótjegyet kellett venni, mint lefelé. Lehet, hogy az előre bekalkulált késés miatt?

h@jmi 2007.08.28. 12:56:06

Természetesen a mozdony simán bírja a sok vagont, hisz ugyanezek szokták vinni a több kilométeres tehervagonokat is. Ami a sebességet illeti Balaton után, nem járatfüggő, ugyanis például Dinnyéstől Kápolnásnyékig minden vonat jó lassan halad, legyen az EN, EC, IC vagy sima gyors. Dinnyés előtt és után elég rossz a pálya minősége, Agárd és Kápolnásnyék között pedig szinte egymást érik a megállók, turistatömeg megy át az átkelőkön, és nem engedhetik meg, hogy 100-al repesszenek a vonatok.
Ám én azt találom inkább viccesnek, amikor a hangosbemondóba ezt hallom: "Gyorsvonat indul Nagykanizsára x.y-kor, a vonat menetrend szerint "csak" Siófokon és az összes Balaton kezdetü településen megáll..." Akkor a személy még ezeken kívűl hol áll meg? :)

vidak 2007.08.28. 13:02:02

Balatonmária alsó, Székesfehérvár repülőtér, és hasonlók, van úgy 5-10 ilyen megálló :D

onsager 2007.08.28. 14:04:53

Siófokról buszozni kell:) Ugyan kb. 3 gyorsjárat van naponta, de azok legalább másfél óra alatt a Népligetben vannak. Bónuszként felár nélkül kapod, ami amúgy is elvárható ma: azaz a tiszta buszt, és a légkondit... Fél órával,és jópárszáz forinttal megveri a leggyorsabb IC-t,a szolgáltatás minősége pedig ugyanolyan.

Amúgy a legszomorúbb, hogy gyorsulni nem fog, mert sokkal fontosabb (értsd: ezt tettük be a közop-ba) a Szolnok-Debrecen vonal 120-ról 160-ra való átépítése, mint a Budapest-Fehérvár legalább 120-ra való javítása. Jah, és, hogy ez utóbbi olcsóbb is lenne? Nem érdekes, Magyarországon vagyunk...

szjmn · http://zawar.hu 2007.08.28. 14:25:37

az milyen, hogy budapest-zürich vonaton bécs előtt mondta az osztrák kalauz, hogy valamilyen munkálatok miatt münchen felé megyünk majd és 100 percet késünk, ezután bécsben elromlott a vagonunk és majdnem egy óra volt mire kicserélték, majd mindezek után _pontosan_ megérkeztünk zürichbe?! azóta se értem hogyan..

Athlay 2007.08.28. 14:41:49

Svájcban a vonat nem késik, olyan ott nincs. Előbb dől le a Matterhorn.

Egyszer amikor sátorozni voltam Appenzellben, egy vasúti síntől nem meszze tanyáztunk, néha éjjelenként lehetett hallani valami halk surranást, ahogy elment a késő esti vonat.
Néha ilyenkor megnéztem az órámat, hát percre pontosan ugyanannyit mutatott mindig. Ezt se értem hogyan csinálják...

Athlay 2007.08.28. 14:42:43

Svájcban a vonat nem késik, olyan ott nincs. Előbb dől le a Matterhorn.

Egyszer amikor sátorozni voltam Appenzellben, egy vasúti síntől nem meszze tanyáztunk, néha éjjelenként lehetett hallani valami halk surranást, ahogy elment a késő esti vonat.
Néha ilyenkor megnéztem az órámat, hát percre pontosan ugyanannyit mutatott mindig. Ezt se értem hogyan csinálják...

Alf (törölt) 2007.08.28. 15:20:55

Velencéből jöttünk ugyanazzal a vonattal, és azt írta a jegyen, hogy 10 órakor ér be Budapestre.

12 órakor már feltűnő volt, hogy még mindig megyünk, úgyhogy megkérdeztem a kalauzt, hogy mi a helyzet.

Mondta, hogy lehet hogy egyre beér, mindig így megy, dehát nem lehet tudni.

Végül beértünk háromnegyed kettőre.

Pénzvisszatérítés? Ádehogy...

dark future · http://www.andocsek.hu 2007.08.28. 15:26:18

Svájc tényleg elég érdekes hely vasúti közlekedés szempontjából. Nyári tapasztalatom: ha ki van írva, hogy a vonat 16:32-kor indul, akkor 16:32:30-kor ott áll a forgalmista a szerelvény mellett és az órájára néz, majd 16:32:55-kor jelt ad az indulásra. Nehogy valaki ne tudja, hogy a kiírt perc eleje vagy a vége az indulási idő, és emiatt késse le a vonatot. Idióták :-))

dark future · http://www.andocsek.hu 2007.08.28. 15:29:17

Ja, és ha már szó volt a zürichi éjszakai expresszről: ha esetleg olvassa vmi illetékes, ezúton jelzem, hogy éjszaka a teljes kivilágítás (=ég az összes neon) nem csak energiapazarlás, hanem módfelett idegesítő is tud lenni. Lekapcsolni az utas nem tudja, a kalauzt meg nem lehetett fellelni.

Pas · http://pasthelod.hell-and-heaven.org 2007.08.28. 20:27:58

Még mindig jobb, mint egy tömött buszon szenvedni :|

Rusalka 2007.08.29. 10:18:11

nem csak a késéssel van a gond. Az elavult pályák miatt a menetidő röhelyes. A 280 km-es Kisvárda - Budapest távot egy intercity jó esetben 3:40 alatt teszi meg. "gyorsvonat" 5 óra alatt. Átszállás nélkül. Ha átszállással, akkor 6-7-8 óra is lehet belőle. Ha jól számolok, a 280 km 3 óra negyven perc alatt való megtétele kb. 60 km/órás sebességet jelent.

nem azért, de törökországban busszal a 450 km-es ankara-isztambul távolságot tettük meg 5 óra alatt, úgy hogy kétszer álltunk meg fél órás pihenőre! és akkor ők vannak lemaradva...

csakb 2007.08.29. 14:02:17

"...hogy a masiniszta kifáradjon a mozdony mellé és felemelje a zöld tárcsáját."

A masiniszta a mozdonyban ül benne, és neki integet a forgalmista a palacsintasütővel, te pupák. ;]

pacorro 2007.08.29. 17:49:27

Hadd védjem most meg a MÁV-ot!

Gyakran utazom ezen a vonalon, szintén kistelepülésen felszállva, Budapestig. Kezdjük ott, hogy akinek "büdös" a személyvonat, az magára vessen (vagy fizessen, és/vagy várjon). Nekem eddig még egyszer sem volt gond személlyel utazni, különösen úgy, hogy a MÁV mostanában cserélte le a régi kocsijait újakra (ha jól tudom, használt német kocsik, de egész gusztusosak). Másrészt a személy/sebes és gyorsvonat menetideje közti különbség kb. fél óra Siófok és Budapest között (és nem viccből áll meg Kiscséripusztán, hanem azért, hogy a kedves levélíróhoz hasonló utasok felszálljanak rá).
Tegyük hozzá, nagy felelőtlenség célirányba haladó vonatról úgy átszállni, hogy nem nézzük meg a menetrendet; ha nem jön időben csatlakozás, az ilyenkor nem a MÁV, hanem a kény(elm)eskedő utas hibája. Kis logikával kikövetkeztethető az is, hogy a nemzetközi vonatok menetideje hosszú, határokon mennek át, ergo késhetnek (és általában késnek is).
És hogy az euronightra pótjegy kell... Gondolom ez nem olyan meglepő, mindenkinek van lehetősége eldönteni, mivel utazik, lehet személlyel is, pótjegy nélkül (de tudom, ó jaj, az borzalmas, hiszen minden bokorban megáll Budapestig).

Összefoglalva: szar ugyan a MÁV, de nem mindenről ők tehetnek. Kis odafigyelés, kis kompromisszum, és csodák történhetnek. Akár két órával korábban Budapestre érhetünk...
süti beállítások módosítása