MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Ismét egy lehúzós kaller...

2007. augusztus 23. - georgejr
Ma szegény kolléganőmet húzta le egy kalauz. Szándékosan írok lehúzást, hiszen arra hivatkozott, amikor a jegyet kiadta, hogy neki ki kell szamolnia Dunakeszitől a jegyet, hogy kiadhassa. Persze a kis kütyüjével nyomtatta... Egyébként bringával a jegy 300 forint lett volna. Még ha plusz pénzt is számol fel, ami ha jól tudom körülbelül 400 forint magasságában lehet, bár ezt nem találtam sehol...


Ma reggel 8.02 perckor szálltam fel Dunakeszin a gyártelep megállóban a vonatra (a megállóban nem vagyok biztos, de asszem így hívták)

Éppen akkor értem oda a biciklimmel, amikor megérkezett a vonat, kérdezgettem az embereket, hogy a vonaton is vehetek-e jegyet.

Sajnos senki nem tudta pontosan. A kaller ott állt a vonat közepén egy vagonajtó előtt, már indult volna a vonat, mire odaértem hozzá.

Megkérdeztem tőle, vehetek-e jegyet tőle, mire ő azt az információt adta, hogy vagy pótdíjat fizetek, ami 2000 Ft, vagy veszek egy jegyet Szob-alsótól + a bicikli.


Így összesen 1315 forintot fizettem (még mindig olcsóbb, mint a pótdíj). Kicsit húzósnak találtam Dunakeszi és a Nyugati pályaudvar között, de mivel az ellenőr nem tudta megmondani, mennyibe kerül egy normál jegy, ill. mikor megy a következő vonat, nekem meg pláne nem volt fogalmam róla, mivel nem ezen a környéken lakom, úgymond véletlenül tévedtem erre, gyorsan kellett cselekednem, így hát felugrottam a vonatra biciklivel együtt és lenyeltem az 1315 forintos jegyárat.

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr54146823

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

T. bátya 2007.08.23. 13:21:16

Bocs, de nekem úgy tűnik, hogy az adott megállóban/állomáson lehetett/kellett volna jegyet venni. Szóval mutyi. Akkor meg ne legyünk már felháborodva, hogy ennyi. Ennyi az ennyi. Még mindig olcsóbb, mint a pótdíj, ugye? Ami pedig elvárható lett volna a kallertől egyébként - , mert neki az lett volna a feladata, hogy beszedje a MÁV-nak a pénzt. Ha tévedek és az adott állomáson nincs jegykiadás, akkor persze más a helyzet és bocs.

georgejr · http://mav.blog.hu 2007.08.23. 13:35:41

Időszakosan korlátozott menetjegykiadás van az adott állomáson.

Fedup Sári 2007.08.23. 13:54:10

Végeredményben kaptál 1315 forintnyi jegyet, vagy a kalauzbácsi zsebecskéjébe raktad a pénzt?

Egyébként, T. bátyja, ne haragudj, de szerintem teljesen indokolatlan az a mávos eljárás, hogy ha felszállás előtt jelzed a jegyvizsgálónak, hogy nincs jegyed, de a vonaton akarsz venni tőle, akkor ezt csak pótdíjjal lehet.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.08.23. 13:55:58

T. bátya: Itt pedig szerintem a MÁV, egészen pontosan az adott kalauz a hunyó.

1.) Felszállás / indulás előtt kérdezel, és nem a vonaton fog meg jegy nélkül, az nem pótdíjas történet, ha nem lehet nála jegyet venni, a válasz egy egyszerű nem.

2.) Adott helyzetben, ha a korlátozot menetjegykiadás van érvényben, akkor meg lehet onnan normál áron jegyet venni nála.

Így pedig az ár nem igazán stimmel.

Az ilyen és hasonló esetek elkerülése érdekében a mutyizós kalauzok megbuktatásában szerintem részt lehetne venni szervezetten is.

georgejr · http://mav.blog.hu 2007.08.23. 15:13:10

Elf ezért is hozzuk létre az egyesületet!

md3006 2007.08.23. 15:39:51

Ne haragudj, de igazán nem értem a problémád. Sosem volt módi az, hogy a vonaton veszel jegyet. Ha az utasoktól kérdezősködni volt időd, simán lett volna arra is, hogy befáradj a kis épületbe, ahol max. 1 perc alatt megkaptad volna a jegyedet. Az elővárosi forgalom miatt természetesen gépi jegykiadás van Dunakeszi-Gyártelepen, 3.40-23.40-ig. A menetjegyet csak akkor lehet a vonaton megváltani, ha nincs pénztár az adott állomáson, megállóhelyen, vagy van, de zárva van. Így még olcsóbban úsztad meg, mintha úgy járt volna el, ahogy ilyenkor kell. Ha a "kütyüjével" adott jegyet, és azon az elkért összeg szerepel, a zsebébe sem jutott belőle, egyszerűen más jegyet nem tudott adni, mert kizárólag Istvántelektől és Szob alsótól adhat ki jegyet, mivel máshol mindenütt van jegykiadás a vonalon.

T. bátya 2007.08.23. 15:59:04

TheElf!

Egy pillanat!

Most már számomra nem világos, hogy lehetett-e az adott időszakban az állomáson jegyet venni de ez fontos, mert:

1) ha nem lehetett, akkor:
a kalauznak azt kellett volna mondania, hogy ő nem adhat jegyet és kész. Szóval, ha te mégis felszállsz jegy nélkül, akkor neki jogosan pótdíjat kell felszámolni. (És itt jön a mutyi, hogy de választhatsz, hogy ad az előző "nem jegykiadós" állomástól stb. Akkor ha ezt választod, akkor ne sírj, hogy sokba kerül, hanem hallgass és szégyeld magad, vagy ne!)
2) ha lehetett, akkor:
Adnia kellett volna a kütyüjével a kalauznak jegyet az adott állomástól. Szóval nem értem, hogy mi a baj az első kommentemmel. Szerintem teljesen korekt.

T. bátya 2007.08.23. 16:08:23

Fedup Sári!

Azért nem lehet a vonaton jegyet venni szerintem, még ha előre jelzed is, hogy nincsen neked jegyed, mert Magyarországon élünk, és mint magyarok olyanok vagyunk, hogy belemegyünk (sőt keressük) a mutyit. És ez a megoldás még több mutyira adna lehetőséget. Felszállsz a vonatra jegy nélkül és ha jön a kaller, akkor megbeszélnétek, hogy ő ad jegyet egy rövidebb távolságra (csak hogy az ő ellenőre felé le legyen fedezve) és ezért ő is kap valamennyit és "mindenki jól jár"... Gondolom Finnországban ez működne (bár úgy tudom, hogy ott sem lehet a vonaton jegyet venni).

Fedup Sári 2007.08.23. 16:29:24

Hacsak úgy nem. De most őszintén: lehet egy cég működését arra építeni, hogy a saját alkalmazottaim úgyis atbsznk? Tudomásul lehet ezt venni?

És vajon pont ezzel lehet kivédeni a dolgot? Látjuk, hogy most is megy a mutyi...

(Egyébként asszem van olyan ország, ahol lehet a jegyvizsgálónál jegyet venni... vannak itt nemzetközi vonatozók, kérem?)

Rendszergizda · http://hitel-es-biztositas.blog.hu 2007.08.23. 16:47:47

Akinek nem egyértelmű, a Dunakeszi Gyártelep megállónál az első vonattól majdnem az utolsóig van jegykiadás, a kaller csak jót tett ;)

krtek24 2007.08.23. 18:53:33

Ne haragudjatok, de ekkora hülyeséget még nem hallottam, hogy elvárható lenne a pótdíj felszámítása nélküli jegyváltás a vonaton? Hol élünk? Ilyen a világon nincs. Akkor minek kell jegypénztár egy állomáson? Vasárnap a 6-700 utassal közlekedő gyorsvonatokon ezentúl majd a kalauz adna jegyet, és szaladgálna százezrekkel? Arról nem is beszélve, hogy így az emberek 90%-a ingyen utazna, hiszen a kalauz el sem jutna az első kocsin túl.
Németországban pl. működött egy ideig ez a hülyeség a regionális vonatokon is, de szerencsétre észhez tértek, és megszüntették.Épp elég gondot jelent a menetjegykiadás a pénztár nélküli állomások miatt is.

A kaller nevét meg imába kell inkább foglalni ebben az esetben, mert a szabályzattól eltérően kifejezetten utasbarát módon járt el. Mutyiról pedig szó sem lehet, hiszen szabályos menetjegyet állított ki.

Fedup Sári 2007.08.23. 22:34:43

Ha németországban így ment egy darabig, akkor ezek szerint mégiscsak hallottál már ilyet :)

Először is, ezt leginkább az elővárosi forgalomban tudnám elképzelni, ahol igen nagy arányban eleve bérlettel utaznak; másodszor pedig kb. oly arányban kellene drágábban adni a vonaton a jegyet, mint ahogy az a bkv-nál előre/vezetőtől vett jegy esetén van. Ekkor valszeg az utasoknak csak kis hányada élne a lehetőséggel, viszont néha megoldható lenne egy-két kellemetlen helyzet -- ld. fent. A mostani 2000 forintos jutalom sztem. elég brutál ha eleve úgy szállsz fel, hogy szólsz: nincs jegyed, de vennél.

krtek24 2007.08.23. 23:06:50

Egy szóval sem mondtam, hogy nem hallottam ilyen példát... (hogy kimagyarázzam: a magyar bevezetésről volt szó, nem külföldről :)

Na jó, de amit most írsz, arról korábban nem volt szó. A feláras jegy már teljes mértékben elfogadható, egyébként nem is olyan régen még így is volt: csak 400 Forint volt a felár a vonaton történő jegyváltás esetén. Bár ha arra gondolok, jobb, hogy az IC pótjegy lett inkább immár vonaton is normálisan megváltható (mindössze 370 Ft-tal drágábban, mint a pénztárban). Fontosabbnak tartom, mint a menetjegy pótdíj "ócsítását".

trewq 2007.08.23. 23:19:51

Dunakeszi-gyártelepről 8:12-kor is indul vonat, tehát csak 10 percet kellett volna várni, és spórolt volna egy csomót. Csúcsidőn kívül napközben meg félóránként járnak a vonatok.
Vagy be is tekerhetett volna BP-re.

A kalauz adott jegyet, tehát nem zsebre dolgozott.

Felszállás előtt elmondta, hogy csak pótdíjjal tud jegyet adni, vagy egy korábbi állomástól, ahol nincs pénztár.

Ha pótdíj nélkül is lehetne jegyet venni a vonaton, akkor sokan megúsznák fizetés nélkül

T. bátya 2007.08.24. 07:44:07

Bocs, de honnan adott a kaller jegyet?
Mert - hacsak el nem néztem - Váctól Bp-ig a teljesárú menetjegy 750, a kerékpár meg 190. Szóval hogy is jön ki az 1350? Nekem úgy tűnik, hogy a zsebébe is került valamennyi és nem a jegyek adják ki az összeget. Csak mutyi...

T. bátya 2007.08.24. 07:45:36

BOCS!!!!
VISSZAVONTAM AZ ELŐZŐT!