MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Taxi

2007. augusztus 08. - georgejr
Nacitangala csak haza szeretett volna jutni, de sikerült rossz vonatra szállnia...


Kedves M.Á.V.!

 

Tegnap a taxiban hazafelé az vigasztalt, hogy ezt a kis történetet elküldhetem a blogod számára, ezzel is gazdagítva a magyar vasutas káosz egyre terjedelmesebb históriáját.

 

Hogy mit keres ebben a történetben taxi? Nos, egy nagyjából tíz órája tartó utazás végén (Stuttgart – Bécs – Budapest) Budapest-Zugló állomáson vártuk, hogy megtehessük az utolsó 20 kilométert hazáig (Vecsés). Megvettük a jegyünket, rákérdeztünk, hogy pontosan mikor érkezik az adott vonat, megtudakoltuk, hogy késnek-e a járatok (nem véletlenül, ugyanis ez mindennapos probléma, ahogy ezt már előttem elpanaszolták), mondták, hogy nem, minden szép és jó, szálljunk csak fel a 18:31-kor érkező vonatra.

 

Megszólalt a hangosbeszélő, és bemondott egy gyorsított járatot, ami Monorig nem áll meg (menetrend szerint 18:26-kor érkezik), ez a vonat be is gördült. Majd bemondták a 18:31-es személyt, közölve, hogy „a vonat minden állomáson és megállóhelyen megáll”. Ezen felbuzdulva fel is szálltunk a beérkező vonatra. Majd Monoron velünk együtt úgy tizenöt dühös ember szállt le, egy emberként ordítva a kalauzzal, követelve a magyarázatot, hogy a vonat miért nem állt meg Monorig sehol.

 

Magyarázatot senki sem kapott. Azokat sajnáltam a leginkább, akik Ferihegyen szálltak volna le. Ha jól sejtem, volt köztük olyan utas, aki a repülőgépét szerette volna elérni. A forgalmi irodába irányítottak mindenkit, hogy tegyen panaszt. Ezt nem tettük meg. Kire panaszkodhatnék? Leginkább az egész elbaszott rendszerre, a középkori gondolkodásmódra, a hanyag, balkáni, szokásjogon alapuló tájékoztatásra, illetve annak hiányára. Vagy mi vagyunk a hibásak, nyilván ellustultunk, elpuhultunk a külföldön töltött egy hét alatt, hozzászoktunk ahhoz, hogy minden ki van írva, be van mondva (két nyelven), a vágányok elején minden induló vonathoz egy szolgálattevő vasutas van kirendelve, és várja a kedves utas (hülye) kérdéseit.

 

De hogy ne tűnjek igazságtalannak, lássuk csak a lehetőségeket sorban.

 

   1. A leggonoszabb feltételezés, hogy az egész menetrend nem igaz (ilyen érzésem többször is volt az elmúlt hetekben, félórás késések, törölt járatok, helyettesítő vonatok minden áldott nap), tehát tökmindegy, mit mondanak be, tökmindegy, hogy az órád és az állomás órája szerint percre pontosan érkező vonatra szállsz, az egész egy lutri, és ha fékez a vonat a választott állomáson, akkor nyertél. (Mellékesen jegyzem meg, hogy az állomáson a pénztár feletti óra folyamatosan 2 óra 2 percet mutat, ki tudja mióta.)

 

   2. Bemondták ugyan mindkét járatot, de az első késve érkezett, és figyelmetlenek voltunk: egyszerűen rossz vonatra szálltunk. Kérdésem a következő: milyen tetves iskolában tanítják azt, hogy két, azonos végállomásra tartó, ám más rendeltetésű járatot öt perc különbséggel kell indítani? Nem először utazom ezen a vonalon, és még sosem tévesztettem össze őket, ez igaz, de egy közbeeső állomáson, ahol nincs kiírva semmi, kicsit könnyebb tévedni. És a velünk utazó tizenöt másik áldozat, akik szemmel láthatólag naponta megteszik a távot oda-vissza? Ők is csak elbambultak volna?

 

A legszebb az egészben, hogy este hétkor a monori állomás peronján azzal kell szembesülnie a szárazföldi patkánynak, hogy visszafelé csak egy óra múlva lesz vonat. Van persze addig több is, de – kitalálja a kedves olvasó? – egyik sem áll meg Kőbányáig. Tehát vagy vársz, vagy taxizol.

 

A történet nem túl nagy szám, tudom, számomra inkább afféle utolsó csepp volt abban a büdös nagy moslékosvödörben, amit a MÁV nyom az arcomba minden alkalommal, amikor a Budapest-Monor vonalon utazom. Nem is említem a redvás, okádékszagú kocsikat, a lerohadt üléseket, a mocskos ablakokat, a rendszeres késést, az irdatlan mennyiségű késést, a magyarázat nélküli késést, amiért egy tisztességes kisvállalkozásnál egy hét után kivágnák a sofőrt, mint macskát szarni, egy multinál még a főnökét is. Kérjem vissza a 300 forintomat? Inkább oda se adom legközelebb. Vagy meghúzom a vészféket. Úgyis késik, nem?

 

Nacitangala

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr83135069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

T. bátya 2007.08.08. 11:49:16

Nacitangala!

Hogy te milyen negatív vagy!

krtek24 2007.08.08. 12:35:26

Persze, hogy a vészféket húztam volna meg, van itt erről egy pár beírás már, hogy ilyenkor ez a minimum.

Mondjuk a Ferihegyi repülős utasoknak azért nagyon nagy sütnivalójuk lehet: ha a repülőm biztos lekéséséről lenne szó, én akkor is meghúztam volna a vészféket, ha a saját hibámból szállok fel véletlenül a Ferihegyen meg nem álló vonatra. Akár illő ez, akár nem.

..::Froschlama::.. (törölt) 2007.08.08. 12:45:25

"két nyelven"

Jobb helyeken bemondják a nemzetköziket. PL.: SZeged, Békéscsabán magyar, angol, német, de még románt is hallottam egyszer.

Adani 2007.08.08. 13:12:18

Igaz BCS-n mondták már be románul a Dacia gyorsot, ami Bukarestig megy.
Egyébként ilyenkor vészfékezni kell, ha a menetrend szerintm egáll ,de mégsem akar megállni, vészfék.Vészfék meghúz, mikor megáll a vonat leszállsz aztán nyomozza csak ak aller ki volt és kit kell bírságolni, akkor már rég nem vagy sehol.

human · http://yummie.hu 2007.08.08. 13:37:42

kivéve ha megírod a MÁV blogra :D

Jegkoko 2007.08.08. 17:36:12

Hát pedig zuglóba elég sok vonat áll meg, tavaly decemberben voltam arra fotózni és kb 5 percenként jöttek a vonatok.
És nem igazán tudom elképzelni, hogy állandóan 30 perc késés lenne.Meg azon a vonalon elég sok posta bhv kocsi közlekedik, ami azért elég messze van a marhaszállító bhv hoz képest.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2007.08.08. 22:03:50

Amennyiben menetrendszerinti állomáson felejt el megállni, akkor indokolt vészfékhasználatnak minősül.

kontraszt 2007.08.09. 09:18:50

Csak hogy tudjuk; milyen jogi, egyéb következményei vannak, egy nem indokolt esetben, a vonaton történő vészfékezésnek, a vészfékező szemszögéből?
Én csak a 4.000 Ft-os büntetésről tudok, más is van? Pl, büntetőjogi következmény?

Fedup Sári 2007.08.09. 11:13:31

Ugye ÜSZ nélkül nemigenvan 4000 forintos "büntetés" a tekintetes mávhatóság részéről. A Btk. szerint ugyanakkor:

"Vasúti, légi vagy vízi közlekedés veszélyeztetése

185. §

(1) Aki a vasúti, a légi vagy a vízi közlekedés szabályainak megszegésével más vagy mások életét vagy testi épségét veszélyezteti, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés
a) öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény súlyos testi sértést,
b) két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást, vagy tömegszerencsétlenséget,
c) öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény halált,
d) öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény halálos tömegszerencsétlenséget
okoz.

(3) Aki az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményt gondatlanságból követi el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel, a (2) bekezdésben meghatározott esetekben az ott tett megkülönböztetéshez képest, két évig, három évig, öt évig, illetve két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(4) A büntetés korlátlanul enyhíthető - különös méltánylást érdemlő esetben mellőzhető - azzal szemben, aki a veszélyt, mielőtt abból káros következmény származott volna, önként megszünteti."

Vagyis az a kérdés, hogy a vizsgált esetben "a vasúti közlekedés szabályai" szerint a vészfék meghúzható-e vagy nem, illeve, hogy a vészfék meghúzása mások testi épségét veszélyezteti-e. Ha a válasz két igen, akkor bűntettes vagy. :)

Tényleg, nem tudja valaki, hogy a múltkor a Nyugatiban a vonatot az ütközőnek ütköztető mozdonyvezető ellen folyik a nyomozás az ügyben? Vagy már bíróság előtt van? Ott többen ténylegesen megsérültek.

Division 2007.08.09. 12:01:02

Pénteken vagy félórát vártam a vonatomra Zuglóban, és pont ezen tünödtem, hogy az elővárosi vonatokkal közlekedők, hogyan tudják megkülönböztetni a vonatokat?
A hangosbemondó vagy bemond valamit, vagy nem...
Elektronikus kijelző nincs, minek is lenne így a 21. században egy forgalmas fővárosi megállóban...
És manapság már táblát is igen ritkán raknak a kocsik oldalára (főleg elővárosi vonatok esetén), max esetleg az utolsó kocsi ablakában van egy fénymásolt papírfecni...
Szerencsére nekem Szegedre kellett menni, és a szegedi szerelvény különbözik a többitől, de a helyi szemény és zónázó szerelvények tök egyformák!

Adani 2007.08.09. 13:09:59

A vészfék meghúzásánál ezekszerint akkor lehet büntethető, hap l. valaki elzakózott a vonaton és megsérült miközben lassult. Esetleg ha jött mögötte mégegy és mivel te meghúztad beleszaladt. Ez viszont nem történhet meg, a kötelező követési távolságok miatt.

Fedup Sári 2007.08.09. 13:39:35

Nem vagyok büntetőjogász (na jó, polgárijogász sem), de itt "veszélyeztetés" elég. Azaz, ha a vészfékezéstől vki. megsérülhetett volna -- ez pedig sztem teljesül.

Beleszaladás nem követési távolság miatt nem történhet, hanem egy adott szakaszon (két állomás/két jelző között) mindig csak egy vonat tartózkodhat, amíg az előbbi nem hagyta el, addig a másik nem léphet be oda. Erről vagy a biztosító berendezés gondoskodik, vagy a forgalmisták -- amíg nem érkezett meg egy vonat, addig nincs engedély a köv. indítására. Jellemzően nem ilyen mondjuk a villamosközlekedés, azok mehetnek egymás után, mint az autók, de a HÉV-eket "vasútszerűen" közlekedtetik.

krtek24 2007.08.09. 16:27:59

A "vasúti, légi vagy vízi közlekedés
veszélyeztetése" bűncselekményt az utas semmilyen módon nem valósíthatja meg, hiszen az utasnak semmi köze a vasúti közlekedés szabályaihoz - "magyarán" nem áll azok hatálya alatt. Így a Btk. 185. szakasza szempontjából akár egész nap a vészféken csünghet.

bato 2007.08.09. 23:19:41

Siralmas, hogy Zuglóban nincs kiírva, melyik vonat, hová megy. Az egész megállóhely állapota katasztrófa. Mikor lesz a vasút Magyarországon olyan fontos, hogy pénzt szánjon ez az ország arra, hogy európai színvonaltra építse át például Zuglót? Remélem valami uniós forrást végre erre használtat el Bajnai úr.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2007.08.10. 09:51:28

Na, én pont Németországban jártam így. Braunschweigban vártam az ICE vonatra, ami Berlinbe tartott. Bemondták, hogy a 7-esre jön be 15 perc késéssel. OK, semmi gond, még így is elérem szépen a repülőt. Várok, várok, bemondják, hogy a 7-esre jön 10 perc késéssel. Még faszább, behozza a késést is lassan. Megint bemondják, hogy a 7-esre, 5 perc késéssel :D Na ekkor már szedelőzködtem. Szépen, 5 perccel a normális indulás után begurul a vonat a 7-esre, Berlin, minden szuper, felszállok, keresem a helyem. Na itt kezdődtek a problémák, ugyanis olyan számú kocsi nem volt, mint ahová nekem a jegyem szólt. Kis nyomozás után kiderült, hogy ez bizony egy másik vonat, egy IC, ami ugyancsak Berlinbe megy, és normál esetben pont 5 perccel később indul, mint az ICE, és pont a 7-esről. Mivel az ICE ugyanakkor ért be, azt vagy megállították, és várt egy keveset, vagy más vágányra jött be. Szuper. A szopás az volt, hogy míg az ICE 250-nel megy, és szinte sehol nem áll meg Berlinig, addig az IC csak 120-szal, és jóval több helyen megáll.

Persze de szép is lenne, ha mindez Magyarországon is megtörténhetne :) Azt hiszem, nálunk a 250-es sebesség még odébb van egy kicsit.