Nacitangala csak haza szeretett volna jutni, de sikerült rossz vonatra szállnia...
Kedves M.Á.V.!
Tegnap a taxiban hazafelé az vigasztalt, hogy ezt a kis történetet elküldhetem a blogod számára, ezzel is gazdagítva a magyar vasutas káosz egyre terjedelmesebb históriáját.
Hogy mit keres ebben a történetben taxi? Nos, egy nagyjából tíz órája tartó utazás végén (Stuttgart – Bécs – Budapest) Budapest-Zugló állomáson vártuk, hogy megtehessük az utolsó 20 kilométert hazáig (Vecsés). Megvettük a jegyünket, rákérdeztünk, hogy pontosan mikor érkezik az adott vonat, megtudakoltuk, hogy késnek-e a járatok (nem véletlenül, ugyanis ez mindennapos probléma, ahogy ezt már előttem elpanaszolták), mondták, hogy nem, minden szép és jó, szálljunk csak fel a 18:31-kor érkező vonatra.
Megszólalt a hangosbeszélő, és bemondott egy gyorsított járatot, ami Monorig nem áll meg (menetrend szerint 18:26-kor érkezik), ez a vonat be is gördült. Majd bemondták a 18:31-es személyt, közölve, hogy „a vonat minden állomáson és megállóhelyen megáll”. Ezen felbuzdulva fel is szálltunk a beérkező vonatra. Majd Monoron velünk együtt úgy tizenöt dühös ember szállt le, egy emberként ordítva a kalauzzal, követelve a magyarázatot, hogy a vonat miért nem állt meg Monorig sehol.
Magyarázatot senki sem kapott. Azokat sajnáltam a leginkább, akik Ferihegyen szálltak volna le. Ha jól sejtem, volt köztük olyan utas, aki a repülőgépét szerette volna elérni. A forgalmi irodába irányítottak mindenkit, hogy tegyen panaszt. Ezt nem tettük meg. Kire panaszkodhatnék? Leginkább az egész elbaszott rendszerre, a középkori gondolkodásmódra, a hanyag, balkáni, szokásjogon alapuló tájékoztatásra, illetve annak hiányára. Vagy mi vagyunk a hibásak, nyilván ellustultunk, elpuhultunk a külföldön töltött egy hét alatt, hozzászoktunk ahhoz, hogy minden ki van írva, be van mondva (két nyelven), a vágányok elején minden induló vonathoz egy szolgálattevő vasutas van kirendelve, és várja a kedves utas (hülye) kérdéseit.
De hogy ne tűnjek igazságtalannak, lássuk csak a lehetőségeket sorban.
1. A leggonoszabb feltételezés, hogy az egész menetrend nem igaz (ilyen érzésem többször is volt az elmúlt hetekben, félórás késések, törölt járatok, helyettesítő vonatok minden áldott nap), tehát tökmindegy, mit mondanak be, tökmindegy, hogy az órád és az állomás órája szerint percre pontosan érkező vonatra szállsz, az egész egy lutri, és ha fékez a vonat a választott állomáson, akkor nyertél. (Mellékesen jegyzem meg, hogy az állomáson a pénztár feletti óra folyamatosan 2 óra 2 percet mutat, ki tudja mióta.)
2. Bemondták ugyan mindkét járatot, de az első késve érkezett, és figyelmetlenek voltunk: egyszerűen rossz vonatra szálltunk. Kérdésem a következő: milyen tetves iskolában tanítják azt, hogy két, azonos végállomásra tartó, ám más rendeltetésű járatot öt perc különbséggel kell indítani? Nem először utazom ezen a vonalon, és még sosem tévesztettem össze őket, ez igaz, de egy közbeeső állomáson, ahol nincs kiírva semmi, kicsit könnyebb tévedni. És a velünk utazó tizenöt másik áldozat, akik szemmel láthatólag naponta megteszik a távot oda-vissza? Ők is csak elbambultak volna?
A legszebb az egészben, hogy este hétkor a monori állomás peronján azzal kell szembesülnie a szárazföldi patkánynak, hogy visszafelé csak egy óra múlva lesz vonat. Van persze addig több is, de – kitalálja a kedves olvasó? – egyik sem áll meg Kőbányáig. Tehát vagy vársz, vagy taxizol.
A történet nem túl nagy szám, tudom, számomra inkább afféle utolsó csepp volt abban a büdös nagy moslékosvödörben, amit a MÁV nyom az arcomba minden alkalommal, amikor a Budapest-Monor vonalon utazom. Nem is említem a redvás, okádékszagú kocsikat, a lerohadt üléseket, a mocskos ablakokat, a rendszeres késést, az irdatlan mennyiségű késést, a magyarázat nélküli késést, amiért egy tisztességes kisvállalkozásnál egy hét után kivágnák a sofőrt, mint macskát szarni, egy multinál még a főnökét is. Kérjem vissza a 300 forintomat? Inkább oda se adom legközelebb. Vagy meghúzom a vészféket. Úgyis késik, nem?
Nacitangala
