MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Nyugati karám

2007. augusztus 08. - georgejr
Valaki kiakadt a karám miatt. Megértjük.

máv-start zrt. ügyfélszolgálata részére!

Azt egészen pontosan hogyan gondolják, hogy a reggeli csúcsidőben vonat érkezésekor a karámnak 1, azaz egy darab kapuját nyitják ki, és a teljes ki és be irányú forgalom azon az egy kapun keresztül folytatódhat csak? Különösen úgy, hogy az érkező vonat nemzetközi vonat (2147-es sz. Érsekújvár-Bp). Különösen úgy, hogy a vonat a szokásos 7-8 perces késéssel érkezett.

Miért viselkednek úgy, mintha a teljes személyszállítást tkp. szívességből végeznék? Lehet, hogy nem tűnt fel még maguknak, de nem, ezért az utasok fizetnek. Én például havi 21 ezer forintot. Valamint e mellé jókora állami támogatást is kapnak, azaz az én, illetve a többi adófizető pénzét is zsebre teszik.

Kérem, válaszukban mellőzzék a szokásos mellébeszélést, de az olyan formaságokat is elhagyhatják, mint a "kedves/tisztelt utasunk" formula használata, ezt ugyanis nem leírni kell, hanem azzal összhangban cselekedni. Utóbbi valahogy nagyon ritkán jön össze maguknak. 

Arra viszont szíveskedjenek kitérni, hogy milyen módon kívánják a jövőben elkerülni az ilyen helyzetek kialakulását, és hogy ennek érdekében pontosan milyen utasításokat adtak ki a karámot üzemeltető személyzetnek. Emlékeztetem magukat arra, hogy a karám felépítésekor a sajtóban megjelent nyilatkozataikban kifejtették, hogy megfelelő számú kapu kinyitása révén minden esetben biztosítani fogják, hogy a karám ne jelentsen szűk keresztmetszetet, és ne tartsa fel az utasokat. Ennek természetesen minden ígéret nélkül is így kellene lennie. A gyakorlat azonban mégis mást mutat.

Sári Tamás Gusztáv
_________________

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr5135367

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NSD 2007.08.08. 18:30:57

Az tényleg vicc, ami ennél a vonatnál reggelente van. Ráadásul az egyetlen nyitott duplaszárnyú kapunak is csak az egyik szárnyát nyitják ki és ott áll mellette sorban 3-4 önkéntes. Vicc, hogy mindezt elfogadott üzletszabályzat nélkül.

Tökfej · http://antimav.blog.hu 2007.08.08. 20:53:26

Áh...a bliccelők "rémálma", a karám. Sajnos még nem volt szerencsém kipróbálni, mert főleg a Keletiben mozgok. Persze úgy volt, hogy a Keletibe is tesznek egyet-kettőt júliusban. Valaki biztosan elnyaralta a rászánt összeget...

Nem csoda, hogy a karám egy vicc, hiszen a kiötlője is az.

Valaki más 2007.08.08. 21:09:36

Nem lehetne őket beperelni szerződésszegésért vagy valami?

Adani 2007.08.08. 21:35:35

Nem lehet megkerülni a karámot? Mintha valaki mondta volna, h el kell sétálni a kerítés végéig és ott át lehet menni. Mi lenne ha ilyenkor tömögesen ezt tennék, amolyan kapjátok be stílusban

Denken 2007.08.08. 21:42:31

Én karámot eddig csak állatok körül láttam. Talán ez a kézzelfogható példája, mennyire nem vesznek emberszámba. És mindez 35 millió forintba került... Talán a vonaton a jegyvizsgálók nem képesek ellátni a munkakörüket? Talán ezen kellene változtatni nem pedig karámot építeni.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2007.08.08. 22:06:30

9/10 peron végénél megkerülhető a karám, mert az utolsó 50 méteren, ahol kockakő van, már nincs kerítés.

king_one 2007.08.08. 22:13:35

adani, a közlekedés robin hoodja és a pórnép jogásza ittis lesújt :D bár itt nem találsz süket fülekre mint a fórumon.

Tökfej · http://antimav.blog.hu 2007.08.08. 22:36:46

Fórumok... Süket fülek...
A közlekedési fórumokon elvakult emberek vannak, akik "rettentő" objektivitásukkal minden felháborodott embert lenéznek, leszólnak és ezzel asszisztálnak a pillanatnyi problémákkal mit sem törődő felelősöknek. Köszönjük szépen, de nem kérünk a távlatokból és a távlati gondolkozásból! Jelen idejű változást akarunk, sőt követelünk!

Akinek inge, csak az vegye magára!

king_one 2007.08.08. 23:23:07

nem közlekedési fórumról beszélek, adani érteni fogja.

Gazuzem 2007.08.09. 08:32:03

Ez a karám valami olyan izé, mint a Mr. Bean-ben volt?

irinyeahétszentségit 2007.08.09. 09:20:01

Budapesttől távolodva az utasok száma általában csökken. Így aztán a fővároshoz közeli sávban egy brigádnyi kalauzra is szükség lehet egyetlen vonaton, míg pl. a Vácon, Cegléden stb. túli szakaszon elegendő 1-2. Talán a jegyvizsgálatot kellene átreformálni és eltűnhetnének azok az esztétikus karámok.

Adani 2007.08.09. 11:55:52

king_one: Csak nem a hiphop.hu-ra gondolsz? Ahhoz nincs mit hozzáfűznöm.

De könyörgöm olvasd már el, mit írtam. Egy szóval sem írtam, h bajom lenne a karámmal, tegyék h ez jó nekik, de ha elmondták és elmondják mindenhol ,h ez semmi kellemetlenséget nem okoz, akkor tartsák is be. Ha tömeg van és csak 1 kapu van nyitva, ahol lassna halad asor, azi genis feltartás és én sem örünék neki, főleg, h értelme semmi nincsen. Mint sok mással ezzel is az a baj, h pont azok ellen nem ér sokat, akik ellen készült, viszont a többséget jól lehet szopatni vele. Nem akarok konkrét ötletet adni, de így van.

És valszeg én sem mérlegelnék, ha aztl átnám ,h nem halad a sor, mert egyesével engednek cska át mindenkit én meg mennék a dolgomra, mert pl. várnak már rám odakint, késksben vagyok, megy a buszom stb.hanem megkerülném a karámot és mennék. Ha meg kérdőre vonnak ezért akkor kezébe nyomom a jegyet, h nesze itt van. Polgári engedetlenségi mozgalomként simán meg lehetne csinálni, h ha ezzel szórakoznak akkor csoportosan megkerüljük a karámot és megyünk a dolgunkra. Aztán majd talán elekzdneek gondolkodni az illetékesek, h valaki talán mégsem jó így. El is dönthetik, h mi a jobb, ha odaküldenek még pár embert és kinyitják a többi kaput is, akkor nincs dugó, nem tartjuk fel a tömeget és senki sem fog anyázni meg engedetlenkedni, vagy ha így szórakozunk és magasról szarik majd a dologra mindenki és megkerüli ezt a vackot és esetleg pár bliccelő is átjut.

Anna Sussoger 2007.08.09. 12:22:24

A Fidesz frakciónak van már tapasztalata a karámbontásban. Lehet, hogy hozzájuk kéne fordulni?

Adani 2007.08.09. 12:56:59

Nem is rossz ötlet. :)

Hogy is mondták a Kossuth téren?
"Viktor, Viktor gyere ki. Bontani kell ideki" :D

Tökfej · http://antimav.blog.hu 2007.08.09. 14:11:24

A jelenlegi állapotok és a jelenlegi díjszabás mellett nem a karám megkerülésén kellene elgondolkozni, hanem a jegyváltás tömeges megtagadásán!!!

A jegyárak emelkednek a csillagos égig egy olyan cégnél, ami gyakorlatilag az "embereké", hisz állami. Közben pedig semmi sem javul, semmi sem változik.
Elmehetnek a fenébe azok, akik a bliccelőkre kenik a problémákat. Hallottam már sok ilyet.

Én azt mondom, hogy minimum forradalmat követel a jelenlegi helyzet. Éljenek a bliccelők! (politikailag függetlenül)

Adani 2007.08.09. 15:39:24

Így is lehet gondolkodni, és ha emelkednek az árak bizony többne fognak ,ez tény. Van olyan diéktársam, akinek majdnme 3x annyibe kerül az áremelések után a vonat mint eddig. Több pénzt nem kap bejárásra a sulitól az ösztöndíja sem eltt magasabb ,amiből eddig se sokra futotta. És bizony sokan lehetnek így és ha választani kell, megpróbálok a vonaton spórolni vagy nem eszek pár napig hát sokan inkább az elsőt választják.


Egyébként ha tömögesen megtagadnánk a jegyvételt akkor mi lenne? Nem tudna egy kalauz mindenkit megbüntetni, aki a vonaton van, emberenként legalább 5-6 perc mire kitölt minden papírt, és ha jön a polgári engedetlenség magasabb fkas, h nem működünk együtt? Rendőrt kell hívnia, de mire az odaér majd egyenként mindenkit igazoltat, felírja az adatokat, amit majd a MÁV polgári peres úton kérhet csak ki, mert a rendőr adhatja át, ennek biztos lenne foganatja.

Megnézném ilyenkor mit csinálnának.

Fedup Sári 2007.08.09. 16:45:03

Az adatok kikérése nem polgári peres úton zajlik, 8 napon belül kell az adott kapitányságtól kérni annak igazolásával, hogy jogos érdeke fűződik az illető személyazonosságának megállapításához. Ez bliccelés esetén elég egyértelmű. Ld. Rendőrségi tv. kb. 23. §

Persze,amíg nincs ÜSZ...

Tökfej · http://antimav.blog.hu 2007.08.09. 16:58:27

Tömeges bliccelés, engedetlenség esetén újra következne az ellenünk már többször is alkalmazott propaganda, miszerint a bliccelők tehetnek a MÁV rossz állapotáról. Sajnos ezt az égbekiáltó hazugságot beveszi a társadalomnak az a nyugodt, békés része, ami a közös felelősségvállalás mellett szónokol és még mindig közerkölcsöt sértő cselekedetként tekint a bliccelésre.

Persze a felelősöknek nagyon jól jön, hogy mutogathatnak a bliccelőkre...

Fedup Sári 2007.08.09. 20:14:28

Sztem. a blicceléssel még a pampogáshoz való jogodat is elveszíted; hogyan is kérhetnéd számon egy olyan szolgáltatás minőségét, amelyért nem fizettél...

Persze, mondhatod, még így is fizetsz az adódon keresztül (tényleg, fizetsz?), viszont az adón keresztüli fizetéssel szerzett beleszólási jogodat meg hogyan is gyakorolhatod? Az ogy. képviselődön keresztül. :))

Vagy törjünk lándzsát a "közvetlen demokrácia" mellett, és legyen rögtön forradalom, borítsuk lángba az Andrássy/Kerepesi úti palotát?

Esetleg megelégszünk azzal, hogy egy népszavazási kérdést az OVB elé dobunk: Egyetért-e Ön azzal, hogy a máv kapja be?

Szóval, én amellett maradnék, hogy a jegyet azt meg kell venni.

Rabyn 2007.08.10. 01:06:35

Én azt nem értem, hogy kifelé mi a jó életnek kell ellenőrizni? Aquincumon pl.: nincsen jegyautomata, se pénzár se semmi, és aki ott száll fel a kis piros csodára az csak akkor tud jegyet venni ha találkozik a kalauzzal. És ha nem akkor ingyen utazott:) De persze ellenőrzik kifelé is, hogy van-e jegyed. Kérdem én ha nincsen se automata, se pénztár és még a kalauzzal se találkozom, hogy legyen jegyem??? nem tudom ezen a vonalon van-e hasonló megálló, de egyszer megnézném az ellenőrők fejét kifele menet amikor nem találkozom kalauzzal.:)

Tökfej · http://antimav.blog.hu 2007.08.10. 02:10:52

Fedup Sári! A MÁV mindegyik kormány alatt csak romlott. Ezért a politikát vígan kizárhatjuk.

Szemmel láthatóan próbáltál minél objektívabb, frappánsabb, igazságosabb és cinikusabb lenni, hogy érzékeltesd a józan ész szükségességét a MÁV-os problémák megoldásában.
Erre csak egy lehet a válaszom: HAHAHAHAHAHAHA

Fedup Sári 2007.08.10. 09:00:10

Rabyn, ha nincs jegyed, akkor kifelémenet kell venned -- úgy láttam, adnak is, mi más tennének. Nade: párszor jöttem már Újpest megállónál felszállva a Desirora, Újpesten a pénztár zárva, a kalauz nem jött, a Nyugatiban viszont -- karámon belül -- egyenesen átszálltam a szobi vonatra. Azt hiszem, a mávstartnak nincs más választása, mint hogy külön-külön körülkeríti 35 millióért a vágányokat.

Azt egyébként megfigyeltétek, hogy bár az első karám az említett 35 millióért készült, a másik oldalra rittyentettet a leggagyibb mobil kerítéselemekből állították? Kb. 15-16 ezerből kijön egy-egy olyan két méteres szakasz kerítéselemestül, talpastul, billncsestül, ÁFA-stul. Plusz hasonló árban a kapuszerelvény, meg a szállítás, felállítás eget rengető költségei. Kérdésem: ha arra az oldalra ez megfelel, akkor mi indokolta a 35 milliós kerítést a westend felőli oldalon? Csak nem az az -- úgy tippelem -- 10-30%, amit a megrendelőnek "illik" visszarakni a zsebébe ha megrendelést akarsz Mo-n?

Tökfej, igazad van, a politikának ehhez nem lehet túl sok köze, vagyis inkább azt hiszem, kurzusfüggetlenül van hozzá köze. Sajnos könnyen lehet, hogy a másik kérdésben is igazad van, a józan ész köszönő viszonyban sincs az egésszel, nyilván pl. azt is nehéz lenne józan ésszel alátámasztani, hogy a legcsekélyebb értelme is volt a fenti levél megírásának és elküldésének a mávstart üfsz-nak.

Tökfej · http://antimav.blog.hu 2007.08.10. 12:13:01

Tényleg elnézést, ha személyeskedő lettem volna!

Egyébként ez a "muszáj visszarakni a megrendelő zsebébe" dolog messze az egyik legnagyobb arcátlanság a kétes magyar pénzmozgások között. De gondolom mindenki azt mondaná, hogy ezt nem lehet megszűntetni, mint ahogy a hálapénzt sem. És lehet, hogy még én is beállnék a sorba, ha odakerülnék, mert az évek alatt szépen belémivódott ez a mentalitás. (ha ez külföldön is ilyen szinten működik, akkor valamelyest megnyugszom)

Adani 2007.08.10. 13:15:42

Már le is írtátok miért értelmetlen az egész, és miért nem jó arra, amire kitalálták. Aki bliccelt az ezután is megteheti, mikor kifelé megy bemondja egy olyan állomás nevét, ahol nincs jegykiadás, majd közli, h ott szállt fel és nem jött a kaller, tehát nincs jegy. Aki akarja megnézi melyik a Nyugatihoz legközelebb eső ilyen állomás és azt mondja be.

Pl. A Szolnok-Szajol közötti szakaszon sem sokan szoktak fizetni, mivel kb. 8-10 perc az út és ha Szajolon nincs nyitva a pénztár akkor mire leér a vonat Szolnokig esélye sincs a kallernek végigmenni. Az meg nem várható el a felszállótól, h végigmásszon a vonaton megkeresve a kallert, nem is biztos, h sok felszállónál lenne ideje mindenkinek jegyet adni.

Fedup Sári 2007.08.10. 13:55:47

Igen, pont erről lenne szó, hogy értelme nem igen van. a) kikerülhető, b) a kapunál is 10-ből kb. kétszer-háromszor kérik a jegyet, egyébként átsétáhatsz, c) aki meg a karám előtt bliccelt, és most tutira akar menni, az gondolom, most akkor Nyugati-Rákosrendező jegyet (125 Ft) vagy bérletet (talán 2500 Ft) vesz, és azzal mindkét irányban a legnagyobb nyugalommal átsétál a karámkapun.

A mávstarttól tudom, hogy 10% bevételnövekedésük van mindössze az érintett vonalakon. Magyarán, 10% miatt szivatják a jegy/bérletvásárló 90%-ot, illetve, továbbmegyek, azért, mert egyes kalauzok zsebre dolgoznak. Bizony most is, karám ide, karám oda. A héten is szemtanúja voltam egy ilyen "ez a jegy nem érvényes, na jöjjön csak ki a folyosóra, megbeszéljük" akciónak. A bringajegy helyett meg asszem egy kerek százas is megteszi gyakorlatilag bármelyiknél.

Egyébként, ha nem megkerülhetően valóban lezárnák az állomásokat, és megfelelő keresztmetszettel automata kapu engedne át (mágnescsíkos vagy méginkább érintkezés nélkül kiolvasható jegy/bérlet), semmi kifogásom nem lenne a rendszerrel (ld. pl. London).

Sajnos a a jelenlegi humán megoldás sem nem hatékony, sem nem megfelelő az emberi érintkezésre. Pl. én nem fogok megállni neki bérletet előkeresni, ha füstölgő cigarettával áll ott.

És ahonnan elindultunk, hogyan képzelik, hogy egyetlen kaput nyitnak ki?!

subotei 2007.08.14. 10:01:58

Okosember kitanáta, mer' itten minálunk kevés az okos, viszont a legtöbben okosabbak. Felelős döntéshozó vezető úgy vélte, karám a megoldás. Személyzetet biztosítani nem tud hozzá, mert se' pénz, se' ember, utas őrjőng a lassú be- és kijutás miatt, nem beszélve a finom auschwitz-feelingről, bliccelő meg röhög, és leszáll rendezőnél. Kéne mondani: hát ez nem bejött, sztornó. Nade! Oszt a sokpénz, hova? Meg igenis, jó az, mer' én tanáttam ki! Tik vagytok bunkók! Más meg nem jut eszembe megoldásnak agyilag, hát marad ez.

Esetleg egy tucat ellenőr alkalmazása, akik kifelé néhány állomásig, befelé ugyanígy a bejövő vonatokon ellenőriznék a jegyeket? Bonyi? Vagy nem elég költséges? Mert hogy kifizetődőbb és hatékonyabb lenne, mint tízmilliós műtárgyakat építeni és fenntartani, és kb. ugyanannyi kápót foglalkoztatni, az látatlanba is tuti.

Adani 2007.08.14. 10:31:24

Ez pontosan így van. De mivel máshol nem vezették be, talán van remény, h nem is fogják, esetleg belátják, h ez csak szivatásra jó.
süti beállítások módosítása