MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Elvira Te Drága

2007. július 29. - georgejr
Azt eddig is tudtuk, hogy vannak anomáliák a Máv házatáján, melyek mellett Uri Geller is elbújhat, de ilyen finomságot ritkán látni. Úgy látszik Uri Geller már az ELVIRA szerverére költözött, legalábbis Debrecen-Budapest viszonylatban. Ha valaki találkozik ilyen anomáliával plz dobjon egy shot-ot róla:P

Szia!
 
Már jó ideje követem a blogot (Csaba82 béven ), de álmomban sem gondoltam volna, hogy a "véletlen" ilyen dolgot is tud művelni. 
 
Meg akartam nézni, hogy testvérem melyik vonattal jön fel pestre és megakadt a szemem 7-es illetve a 8-as számú soron. Ugyanaz az indulási idő , ugyanaz érkezési idő. Először fel sem tűnt a különbség. Mikor azonban megláttam úgy maradtam a gép előtt. Vagy én vagyok hülye vagy Máv már megint újat alkotott. Intercity - nemz. gyors egyben ( 2 az egyeben :) )
 

Először az árkülönbség tűnt fel. Ugyanaz a távolság és a mentetidő, indulás ,érkezés szóval minden.
Igen ám, csak az a felső helyjegyes vonatként van feltűntetve a másik meg nemzetközi gyors vonatként ( Egyébként mindkét vonathoz a Tisza nemzetközi gyors van odaírva)
 
Ha akarsz fizethetsz többet is ugyanazért kb? Én éveken át vonatoztam láttám már furábbnál furább dolgokat,de ez a fejetlenség mindenen túltesz!!!
 
Hol van az illetékes szerv ,hogy megkérdezze a MÁV-ot illetve a MÁV startot, hogy miért nincsnenk meg a szükséges papírok és hogy lehet ilyen nyakatekert dolog a mentrendben? Tessék büntetni nyugodtan! Nem csak a "kicsiket" kell bántani! A késések, a rizsák, amivel etetik az utasokat, erre miért nem lép a fogyasztóvédelem? Elnézést mindenkitől,de kicsit kiakadtam,hogy próbálok itt becsületesen megélni, ezért el is költöztem, szóval nem várom a sült galambot a számba és akkor ilyenek mennek itt. Ha én akarnék vasútat csinálni, mint magánember ilyen hiányosságok mellett a gatyám is kifezetném az államnak büntetés címszó alatt.
Panaszkönyvet úgy adják oda, hogy a szemük se rebben, beírja a kedves utas a panaszát aztán dombnak neki egy sajnálkozó levelet, hogy ez van és,hogy sajnálják. Mindenesetre sztem. idáig sülyedt ez az ország, a MÁV meg úgy minden a 16-17 év alatt.
Sokan szídják a régi rendszert, de voltak olyan dolgok, amit meglehett volna hagyni esetleg minimálisan átalakítani a kornak megfelelően, de e helyett az okosok széthordták a MÁV-ot is páran meggazdagodtak belőle most meg ez van. Nesze neked privatizáció! (Ugyebár a MÁV-ot több részre bontották néhány éve)
 
Bocsi, az uccsó részt kikommentelheted nyugodtan ha gondolod:)
Azért kíváncsi vagyok,hogy mi ez a helyjegyes nem helyjegyes dolog elírás-e vagy tényleg van ilyen:)
 
Üdv.:
  Csabi

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr53127392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2007.07.29. 09:57:13

Ez ugyanolyan, mint hogy szegedre is mehetsz ugyanabban a szerelvényben helybiztosítás nélküli gyorsvonati kocin, meg helybiztosításos IC kocsin. Amúgy melyik városból indult a keresés?

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2007.07.29. 10:07:52

Közben kisilabizáltam, hogy Debrecen :) Mondjuk én meg azt nem értem, hogy ha beírom, hogy budapets keleti-Budapets nyugati, átszálás nélkül, akkor kiadja a kör IC-ket, de valamiért úgy írja ki, hogy szolnoktól közvetlen kocis megy a nyugatiba, mikro alójában az egász szerelvény körbe megy anélkül, hgy változna az összeállítás? És még a vonatszám is más Szonlnok és Nyugati között mint a többi szakaszon...

OkoskaTo:rp 2007.07.29. 10:33:34

Ez az a trükk, amit sok más városba is eljátszanak. Mindenhol IC-ként hirdetik a vonatot, mindenhol hangsúlyozzák, hogy csak helyjeggyel vehető igénybe, aztán legfeljebb a hangosbemondó recsegésbe fulladó végén teszik hozzá, hogy a szerelvény végén található kocsik helyjegy nélkül is igénybe vehetők. Jó pár ismerős beszívta már, hogy a menetrend és a kiírás miatt IC jegyet vett, miközben elég lett volna a sima. És ott főttek a légkondi nélküli IC kocsiban, miközben a fapados részlegen le lehet húzni az ablakokat.

Különben meg mókásak az arányok: IC-nek hívják a vonatot, aminek a végéhez vannak akasztva a sima kocsik. Ehhez képest 3 IC kocsi van egy legalább 8 vagonból álló szerelvény végére csapva. Aki IC jeggyel jön, az még meg is szívja: később ér a kijárathoz, mint aki a vonat elején utazott. Egy vicc jut eszembe ezekről a járatokról: "- Mondja, maguk kizárólag libamájból készítik a pástétomot? - Be kell valljam, a fele lóból van. Egy liba, egy ló."

mami67 2007.07.29. 11:53:58

ha kíváncsi vagy, felvilágosítalak:
a kedves utasok rengeteget panaszkodtak, hogy az ICk csak Nyíregyházáig mennek. Ezért találták ki azt a megoldást, hogy a Tisza és a Corona nemzetközi gyorsvonatokra IC kocsikat kapcsolnak. Ezek a kocsik helyjegykötelesek. Mivel nincs lehetőség az Elvirában "lábjegyzetekre", ezért jelölik külön. ennyi a titok.

georgejr · http://mav.blog.hu 2007.07.29. 12:04:46

mami67. mint fejleszto, tudom, hogy arra van lehetoseg amit megcsinalok:) megneztem a fenti viszonylatot az elviraban, es igen van hely ahova tenni lehetne, csak feljeszteni kellene egy piciket... ez a tipikus jo ahogy van a tobbit meg talalja ki a kedves utas... Mar ne is haragudj, de ez trehanysag es nemtordomseg

8Gbit 2007.07.29. 12:57:44

Sziasztok!
Köszi szépen a felvilágosító hozzászólásokat!
Így már érthetőbb a dolog.

A másik vége ,amit többen megjegyeztetek,hogy minek fizetni azért helyjegyet, ami anélkül is igénybevehető. Elárulom,hogy én már légkonidra nem is számítok az IC helyjegyet csak a gyosabb hazaérkezés reményében váltom meg, ill. ne legyen akkora a tömeg. De ebben a formában továbbra sincs értlme számomra dolognak, csak a MÁV nyugtatta meg a panaszkodókat:D

Még egyszer köszi mindenkinek!

lusta 2007.07.29. 12:59:04

Ez nem trehányság, ez a valóság. Ha belegondolok, hogy egy cégnél (főleg állami cégnél) mennyi idő elintézni valamit pl. a fejlesztés területén, akkor én azt mondom, inkább többre értékelem, hogy ez a plusz infó egyáltalán benne van az Elvirában, mint hogy fejlesztés hiányában hónapokra kimaradjon belőle.

lusta 2007.07.29. 13:05:46

> Elárulom,hogy én már légkonidra nem is számítok az IC helyjegyet csak a gyosabb hazaérkezés reményében váltom meg

Tévedsz. Én például rendszeresen olyan vonattal járok haza, amelyre helybiztosítás nélküli IC pótjegyet kell venni. De a MÁV hivatalosan ezt nem is IC pótdíjnak nevezi (nem is IC a szóbanforgó vonat), hanem konfort pótdíjnak. Gondolom a IC szintű körülmények és a légkondi miatt. Persze azon lehet vitatkozni, hogy ezt miért kell egyáltalán megfizetni, és miért nem ez az általános, de ez messzire vezetne. A realitások talaján kell maradni. A légyeg: az IC pótjegyet - hivatalosan - nem csak a gyorsabb odaérkezés miatt fizeted, hanem az utazási kürölmények miatt is.

greggrant 2007.07.29. 20:48:03

Emberek, belegondoltatok már, hogy mit is kértek, amikor a máv-startot akarjátok megbüntetni? mivel veszteséges a szerencsétlen, csak a vesztesége nő tőle, azt meg állam bácsi finanszírozza, tehát az adófizető magyar nép. Persze, át lehet tenni egyik zsebből a másikba, nevelő jelleggel, de inkább másra kellene a papírmunkára jutó időt fordítani, például a fejlesztések kiagyalására (már ha lenne hozzá agykapacitás, ugye)

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.07.29. 22:52:28

lusta: Pont ez a lényeg, ezen felül ahol ebben helyjegy is van, ott is érdekes a helyzet.

Megmondom őszintén én mást nem értek: Ahol nemzetközi forgalomban helyjegy váltható, belföldi forgalomban pótjegy váltása kötelező, ott nem lehetne megoldani, hogy a helybiztosítás nélküli és a helyjeggyel egyebkötött pótjegy közül az utas választhasson?

Sokkal szívesebben venném igénybe ezeket a vonatokat ha tudnám lesz hova leülnöm.

krtek24 2007.07.31. 04:56:58

A helybiztosítás nélküli IC-pótdíjas vonatok teljesen üresek általában, így nem kell félned, hogy nem lesz rajta helyed. Talán egyedül a Hernád lehet kivétel, de ott is csak zsúfoltságra lehet számítani, helyhiányra nem nagyon.

T. bátya 2007.08.06. 15:13:22

Lehet, hogy tévedek, de úgy tudom, hogy a Bp. Nyugati - Szeged IC/gyors öszvér vonat IC részében való utazáshoz IC pótjegyet kell venni. Szóval nem csak a "komfort" pótjegyet. Csak azt nem tudom miért. Mert eddig még nem vettem észre, hogy hamarabb megtette volna az adott távolságot, mint a sima gyorsvonati rész. (Mellesleg olyan állomásokon is megáll, ami még egy normális gyorsvonattól is szégyen. Persze normális alatt nem a Bartapuszta-Szakállas megállóhelyen kivül minden állomáson és megállóhelyen megáll záhonyi gyorsra gondolok...)