MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Öregeket és kismamákat kínzott a MÁV a hőségben

2007. július 16. - georgejr
Soklábú testvérünkön jelent meg egy cikk. Ilyen melegben még levegőt venni is rossz, de hogy egy vonatnyi embert egy buszra felszuszakolni?

Tisztelt MÁV Ügyfélszolgálat,

Tegnap esti utazásom során olyan mértékű kényelmetlenségekben volt részem, hogy úgy érzem, panaszt kell tennem Önöknél, és az ügy kivizsgálását kell kérnem.

A történet röviden a következő. Tegnap, azaz július 15-én kora este a 7923-as számú Kiskunhalas - Kőbánya-Kispest között közlekedő menetrendszerű járattal szerettem volna Budapestre, egészen pontosan Pesterzsébetre utazni (szüleimet látogattam meg a hétvégén, egyébként Budapesten élek és dolgozom elég régóta). Kiskőrösön szálltam fel, a vonat meg is érkezett menetrend szerint, tehát késés nélkül indultunk el Budapest felé. Az első meglepetés akkor ért, amikor a kalauz jegyet kezelni jött: miután kezelte a jegyeket, egyesével mondta el mindenkinek, hogy pályafelújítási munkálatok miatt a Kunszentmiklós és Délegyháza közötti szakaszon pótlóbusszal kell majd utaznunk.

Folytatás a homáron.

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr45119126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2007.07.16. 18:50:01

Hali mindenkinek!

Nekem is volt "szerencsém" azon a vonaton utazni..
Én a 3. buszra fértem fel, fosott a seggem h minket már nem vár meg a vonat.. de megvárt szerencsére :)

Csináltam képeket majd elküldöm georgejr-nak.

Üdv.

Fedup Sári 2007.07.16. 21:59:00

HOGY NE KELLJEN TÜRELMETLENÜL VÁRNI AZ ÜGYFÉLSZOLGÁLAT VÁLASZÁRA


Tisztelt XY Úr, Kedves Utasunk!

Köszönettel vettük a MÁV részére 2007. július 16-án levélben tett bejelentését. Megkeresésével kapcsolatban az alábbiakról szeretnénk tájékoztatni:

Őszintén sajnáljuk az Ön által tapasztalt kellemetlenségeket. A vonatok pótlásával foglalkozó megkereséssel sajnos nem egyedül Ön fordult hozzánk. Társaságunk alapvető célkitűzése, hogy utasaink számára megfelelő környezetben, kuturált utazási lehetőségeket biztosítsunk. A vonatok pótlását a MÁV teljes területén megbízott közúti személyszállító cégek végzik.Társaságunk igyekszik ezeket lehetőségeihez mérten ellenőrizni, és ha szükséges, szankcionálni. A vonatpótló buszokon a megfelelő számú férőhely biztosítása érdekében minden esetben a szállítást végző cég rendelkezésére bocsátjuk utasszámlálási adatinkat. Sajnos úgy tűnik, hogy ebben az esetben mégsem sikerült a kellő számú férőhelyet biztosítani.

A fentieken túlmenően azonban más befolyásoló tényezők is jelentkeznek, amelyek befolyásolják a vonatpótló autóbuszok forgalomba állításnak mértékét; például az időjárásnak a várttól eltérő alakulása nagymértékben befolyásolhatja az egy-egy adott járaton utazó utasaink számát.

Az említett viszonylatban jelzett problémát természetesen nem hagyjuk figyelmen kívül, és megvizsgáljuk a változtatásra vonatkozó lehetőségeinket. Igyekezni fogunk, hogy utazásai során a pótló buszokon rendelkezésre álló helyek számával kapcsolatban javuló tendenciát érzékelhessen. Ennek érdekében észrevételét továbbítottuk az illetékes munkatársaink felé.

Az átélt kellemetlenségekért szíves elnézését kérjük. Bízunk benne, hogy a tapasztalt nehézségek ellenére sem veszíti el bizalmát Társaságunk iránt, és a jövőben elégedett utasaink között üdvözölhetjük.

Budapest, 2007. július ...

Tisztelettel:

ZZ
mb. osztályvezető
süti beállítások módosítása