MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Lecsaptunk és megdöbbentünk

2007. július 14. - georgejr
A mai nap folyamán a retekkommandó lecsapott. Tanulságos esemény volt.

Nem volt egyszerű a feladat. Azt hiszem képet kaptunk mindarról, ami befolyásolja a vonatok tisztaságát. De ne rohanjunk előre nagyon.

10-kor találkoztunk a Keleti előtt. Majd egy órás gyülekezés után elindultunk az első vágány melletti karbantartó vágányok felé. A MÁV képviselője Valentinyi Tibor  balesetvédelmi oktatása után. A kommandó a RIC RT által biztosított eszközökkel nekilátott két 2017-es vagon kisikálásának. Kissé magabiztosan indultunk neki. Nem gondoltuk volna, hogy 3 óra alatt 6-an csak egy vagont tudunk kitakarítani, és azt sem úgy ahogyan szerettük volna.

Azt azért meg kell említeni, hogy nemcsak hatan voltunk. A felhíváshoz csatlakozott a Tiszta Tömegközlekedésért Klub is. Ők profik. 10 éve közlekedési eszközöket takarítanak, meg is látszott az elvégzett munkán. Csillogott, villogott az a vagon, amit ők takarítottak.

Nekünk nem sikerült ugyanezt produkálni. De nem is ez volt a lényeg, hiszen egy gyakorlott és jól szervezett teammel egy önkétesekből álló "amatőr" csapat nem veheti fel a versenyt. De eredményeket ígyis fel tudunk mutatni. Napsugár úgy kipucolt egy wc-t, hogy rá sem ismertünk, mármint a wc-re:) Bár Napsugár ruhája is színt váltott a végére. Az ablakokat, az üléseket sikerült elfogadható állapotba hoznunk. Az asztalok már nem ragadnak a dzsuvától, a poggyásztartóra felrakott csomagok is biztonságban vannak a kosztól. Egy darabig.

A munka 3 óráig tartott, a vagonokban a hőmérséklet közel 35-40 fok volt.
A RIC Rt által biztosított eszközöket, tisztítószereket használtuk.
Az amatőr csapatnak sikerült egy vagon két szakaszát kitakarítania. Sajnos a 3 óra nem volt elég a teljes, tökéletes munkához. Maradtak fekete foltok, amelyket nem tudtunk letakarítani, de a célunkat elértük.

A takarítás végeztével a MÁV és RIC munkatársai vendégül látták a megfáradt retekkommandósokat egy kis szendvicsre, üdítőre.

Summázva megtudtuk ki lehet takarítani a vagonokat, csak erőforrás kérdése, persze erről még bővebben is írok, de most ha nem gond pihenek:)

           

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr67118101

Trackbackek, pingbackek:

Pingback: Írjon blogot! : Archers Consulting Group 2007.08.02. 12:03:36

[...]lássák/megmutassák, meg lehet ezt a tapasztaltaktól eltérő módon is csinálni. 1 2[...]

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jaijai 2007.07.15. 17:30:47

hat ez hogyismondjam... :(

Napsugrar 2007.07.15. 19:18:20

örülök, hogy ott voltam ...
Többet még nem tudok írni, mert fáj a karom :)

Napsugrar 2007.07.15. 19:18:53

Jah, álmomban az oviban jártam és a jelem a wc-kefe volt :D

Rák Attantam 2007.07.16. 10:10:46

Amúgy mennyibe kerülne egy darab ilyen kocsi kitisztítása? Nem érné meg a MÁV-nak, ha a szolgáltatásaikat rendszeresen igénybevevő emberkéket toborozna pl. hétvégenként és pl. utazási kedvezmények stb. fejében takarításra "bírná" a t. utazóközönséget? Szerintem lehetne forintosítani (vagy "százalékosítani") az elvégzett munkát. Pl. 1 kocsi tisztításában való aktív részvétel (x db ülés vagy WC vagy peron kitakarítása) = - y % utazási kedvezmény a jutalmazandó emberke utazási útvonalán pl. 1 hónapig. Ezt nyilván pontosan be lehetne lőni. Mi lenne az eredménye? Egyrészt ugye a tiszta kocsik. Másrészt ugye ez talán megérné a MÁV-nak (kb. olcsóbban kijönne, mintha profi takarítókkal végeztetné, +reklámértéke lenne). Harmadrészt megérné a takarító-/utazóközönségnek (a fehér ruhában felszállt cicababa nem szutykos krampácsként hagyná el a kocsit utazás után). Negyedrészt talán lehetne oldani azt a közönyt, amivel az utazók elnézik, ahogy mások szándékosan koszolják/rongálják az általuk nem régen kitisztított kocsikat (pl. rászólnak a marhájára, hogy a taknyát a zsepkendőjébe kenje, ne az üléskárpitba). Lehet, hogy ezt már ezren felvetették előttem, de sebaj. Leszek az ezeregyedik...

Napsugrar 2007.07.16. 10:16:44

Az ötlet nem rossz támogatom :D
Lehet, ismételten csak mi lennénk aki igénybe vennék ezt a kedvezményt :D:D

Dzsimbo · http://teszkopolisz.blogspot.com 2007.07.16. 10:49:49

Gratulalok a projekthez! Szepek a kepek, kar, hogy arrol sehol sincsenek kepek, hogy milyen eredmennyel jart. Szerintem az lett volna a legfontosabb :)

georgejr · http://mav.blog.hu 2007.07.16. 10:54:42

Hamarosan videó és képek is lesznek!

Dzsimbo · http://teszkopolisz.blogspot.com 2007.07.16. 11:36:33

Koszi! Már baromi kivancsi vagyok :)

Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2007.07.16. 13:00:16

az eszme szép, az önkéntesség is, az, hogy mindezt tettre is váltottátok, egyenesen: Le a kalappal! :)
viszont kicsit olyan, mintha a kenyérhez nekem kellene a lisztet őrölnöm, vagy a kefírhez a tehenet legeltetnem - egy szolgáltatást veszek igénybe, ne kelljen nekem azért külön tennem dolgokat, hogy a komfort érzésem meglegyen...abban is egyetértek , hogy az emberek is vigyázzanak a környezetükre, és akkor kevesebb lészen a kosz, ám ha gyakrabban van takatítva, kevesebb munkával tisztán lehet tartani
( A VIDEO FENT VAN !!!!www.youtube.com/watch?v=UPHCBGhlhl0

Napsugrar 2007.07.16. 13:05:35

Lesley: egyetértek veled. De! A blogon is olvashatod, hogy nem ez történik... Sajnos!
Minden negatívum nélkül kiváncsi lennék a Te ötletedre, hogy Te ezt a problémát, hogyan orvosolnád, megvalósítható keretek között? Talán a Fogyasztóvédelemhez fordulnál?

maerlyn 2007.07.16. 14:31:00

Melyik két By esett áldozatul?

Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2007.07.16. 17:44:58

Napsugrar: őszintén, nem tudom. El kellene olvasni a MÁV ászf-jét, és annak megfelelően lehetne a FVF-nél panaszt tenni, perelni, miegymás - talán.
Szerencsére én nem utazom vonattal (busz, városban canga), viszont a Volán ászf-jét dörgöltem már sofőr/ellenőr orra alá - volt vigalom a környékemen :)))
De mint CIVIL borzasztóan büszke vagyok RÁTOK, hogy ezt elindítottátok, és csináljátok, ilyenkor mindig elönt az optimizmus, hogy van remény!
:)))

Napsugrar 2007.07.16. 18:02:57

Lesley: örülök annak, hogy nem háttérinformáció nélkül tetted, amit kell .... ez is pozitív

Ha jól tudom, georgejr pl a vonatok állapotát, már jelezte valamelyik illetékes szervnek (na nem a Mávra gondolok), de ha majd egyszer ide pillant ezt remélem megerősíti ...

lor 2007.07.17. 20:19:03

gondoljatok bele, hogy ha minden kocsit ilyen szinten kitakaritanak akkor egy ido mulva szep tisztasag honolna.
aztan nyilvan a paraszt osszekoszolna az osszeset de szep korforgasban viszonylag tiszta lenne minden kocsi.
igaz akkor dolgozni kene a takarito csapatnak nem pocsot vakarni.

amugy grat!

georgejr · http://mav.blog.hu 2007.07.17. 21:06:15

köszi az elismerést lor. amúgy hozzátenném, hogy a takarító csapat nem pöcsöt vakar, csak takaríts ki 5000 ft-ból rezsivel, eszközzel, bérrel miegymással egy óra alatt egy vagont. bizony az vékony....