MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Ashi küzdelme a kinyíló ajtóval és a menetszéllel

2007. június 16. - georgejr

Hangzó blog


Nekünk is ismerős a dolog, hiszen a takarítós posztban már mi is küldtünk egy képet, arról amikor kinyílik menetközben az ajtó. Elég veszélyes.ashi megküzdött vele. Ezentúl Ashi brévhart Valkoinen a becsületes neve!

"Újabb, kicsit régebbi történet, akkor jutott eszembe, amikor olvasgattam a lezárt kocsiajtókról szóló bejegyzést. A mostani történetem nem éppen a MÁVot, hanem a GySEV-et minősíti, de azt hiszem, ugyanez a sztori a MÁV vagonjain is megtörténhet. A bevezető után pedig következzen a történet.



Tatabányáról 7:59kor a Ciklámen-Savaria IC, Budapest Keletibe. Amikor az eset történt (április magasságában), akkor még 115 forintért igénybe vehettem az IC-t (bérlet, különbözeti jegy, IC-kártya), gondoltam, inkább megyek azzal, mintsem egy félórával előb
b a személlyel, ami amúgy is félórákat szokott késni Győr felől. Megkapom a jegyemet, látom, GySEV-es lesz (401-es kocsi), kimegyek peron elejébe, felszállok. Tudni kell a GySEV kocsijairól, hogy az IC-kre szánt vagonokon még elég kevés olyan ajtó van, ami automata (legalábbis nekem ez a tapasztalatom a Győr-Bp vonalon). Gondosan becsuktam magam után, de aztán még valaki futott a vonathoz és felszállt mögöttem. A szerelvény elindult, és ahogy mozgásba lendült, egyből megszólalt valami borzalmasan idegesítő sípolás. Az ajtó nem volt becsukva.


Öt perc után meguntam, kimentem, láttam, hogy az ajtó résnyire nyitva van, de tényleg legfeljebb 1-2 mm-re. Még előtte láttam, hogy valaki kiment WC-re, az IC-ken a vécéajtó pont az egyik rendes ajtóra néz. Nyúlok oda, csuknám be ajtót, erre menetszél kivágja,
én meg majdnem utána. Szerencsére kapaszkodtam másik kezemmel. Ezután becsukni a vagon ajtaját készséggel lehetetlen volt, mert ugye a menetszél ellenében nem sikerült megtennem. De nem mentem be, odaálltam ajtó elé (mindkét kézzel kapaszkodtam), hogy aki kijön WC-ről, ne essen ki egyből. Nyílik az ajtó, valami idősebb hölgy volt, eléggé elcsodálkozott. De aztán mindketten bementünk az utastérbe.

Az elszabadult ajtót végül a törökbálinti lassújelnél sikerült becsukni. Mindenesetre megdöbbentő, hogy az ilyen kifelé nyílós ajtóknál mennyire nincs biztonságban az ember. Akkor már inkább a Bhv befelé nyíló ajtói, ott már több esély van. Megjegyzem, azóta, ha felszállok egy IC-re, mindig a Szombathelyi vonatrészbe kérek jegyet.


Más kérdés, hogy a GySEV Budapest felé közlekedtetett IC kocsijai nem érnek fel a MÁV nyugati kocsijaival, utóbbiak sokkal csendesebbek és klimatizáltak, illetve automata ajtókkal vannak felszerelve. Asszem valaki egy másik posztban kritizálta is ezt. De hát ez van. Persze az ilyen ajtótípussal előforduló baleset egy sima gyorsvonaton is utolérheti az embert, nem kell hozzá GySEV IC-re szállni.

(Csatolmányban a főbűnös képe, a Taurus mögött az elsőosztályú IC-kocsi, kézzel nyitandó ajtókkal. Maga a kép régebbi, hiszen még a déliben készült, de ezek a kocsik máig sem változtak.)



Ashi Valkoinen"

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr399700

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nigériusz 2007.06.17. 13:04:22

No igen , ez tényleg elég veszélyes is lehet , példul mikor a szerelvény egy váltóhoz ér , szokása hogy jól kileng oldalra ... és ha éppen valaki az ajtó elött tartózkodik , és nem tud megkapaszkodni(mert példul egy idősebb hölgy) kireppülhet az ajtón... nem túl valószínü mondjuk , de előfordulhat X(

rgzuri 2007.06.18. 22:53:29

na azért az automata ajtók sem sokkal jobbak...
egyszer sikerült fennmaradnom a vonaton kelenföldön (és mehettem a keletibe) mert az automata ajtók az utolsó három kocsiban a gomb megnyomása után csak szuszogtak egyet, de ki már nem nyíltak, és mire végignyomkodtam 7 ajtót+végigrohantam 3 kocsin addigra a vonat meg elindult merthogy az elejéről közben már le tudtak szállni

szerintem nem automata ajtó kellene, hanem rendesen becsukható és befelé nyíló kilincses ajtó